Magyar Tudomány, 2005/11 1446. o.

Tudós fórum

FELHÍVÁS A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPÉRE


A hazai szellemi életnek immár kilencedik éve kiemelkedő eseménye az a rendezvénysorozat, amelyet a 2003. évi XCIII. törvény a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánított. A Magyar Tudományos Akadémia alapításának napja köré csoportosuló ünnepi események, tudományos rendezvények, díjátadások, megemlékezések, konferenciák, kutatóintézeti és egyetemi nyílt napok, tudományos diákkörök, rendkívüli múzeumi nyitva tartások ismeretterjesztő foglalkozások évről évre növekvő száma, a közönség fokozódó érdeklődése jelzi: a közfigyelem ezekben a hetekben a magyar tudományra irányul, emelve annak rangját, elismertségét.

Felhívunk mindenkit, hogy vegye ki részét a magyar tudomány méltó megünnepléséből! Fejezzük ki megbecsülésünket a magyar tudományosság nagyszerű hagyományai, világraszóló eredményei és jelenbeli erőfeszítései iránt! Váljék mind több honfitársunk számára nyilvánvalóvá: a tudomány művelése, kiemelt támogatása a boldog, sikeres jövő záloga. Csakis a tudásalapú társadalom megvalósítására tettekkel törekvő Magyarország vívhatja ki Európa és a nagyvilág megbecsülését!

A Magyar Tudomány Ünnepe Rendezvénytanácsa

Akadémiánk alapítási dátumához kötődve, 1997 november 3-án indult el az a kezdeményezés, ami az évek során több mint négyszáz, október végétől december elejéig tartó rendezvény-sorozattá fejlődött, a közfigyelem előterébe állítja a tudományt. A közönség és a közreműködő tudósok, szervezők érdeklődése egyre inkább igazi fesztivállá teszi a Magyar Tudomány Ünnepét. Ezért az idei évtől önálló honlapon, televíziós közvetítéssel és különösen a diákokat megszólító interaktív formákkal igyekszünk a programok kínálatának gazdagságához méltó kommunikációt biztosítani a rendezvényhez. Tudás, etika, felelősség - ezeknek a fogalmaknak a középpontba állításával azt szeretnénk megmutatni, hogy hol találhatunk közös gondolkodási pontot tudomány és társadalom egyre sokszínűbb és szorosabb kapcsolatrendszerében. Bízunk benne, hogy ezen gondolatok jegyében sokakkal válhat közös ünnepünkké a tudás, a tudomány bemutatkozása idén ősszel is!

Vizi E. Szilveszter

a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

a Magyar Tudomány Ünnepének fővédnöke


A Magyar Tudomány Ünnepének néhány központi rendezvénye

A Magyar Tudomány Ünnepe - Az MTA ünnepi ülése - Előadóülés, PTE Általános Orvostudományi Kar, Dr. Romhányi György Aula, 7624 Pécs, Szigeti út 12. 2005. nov. 3. csütörtök 09.00 - 17.00

A katonai erő újszerű alkalmazása a XXI. század elején - Konferencia, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Díszterem, 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11., 2005. nov. 3. csütörtök 09.00

Koszorúzás a magyar Tudomány Ünnepe alkalmából - MTESZ Tudás Háza, 1027 Budapest, Fő u. 68., 2005. nov. 3. csütörtök 14.00

Tudománynapi ünnepség - Konferencia, BM NOK Színházterem, 1126 Budapest, Böszörményi út 21., 2005. nov. 4. péntek 10.30

A Pécsi Akadémiai Bizottság ünnepi ülése - Tudományos ülésszak, PAB Székház, 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., 2005. nov. 8. kedd 10.00

A szőlő- és borágazat kutatási perspektívái - Konferencia, FVM Színházterem, 1055 Budapest, Kossuth t. 11., 2005. nov. 8. kedd 10.00 - 13.00

A fasizmus felett aratott győzelem, valamint az atombomba megalkotásának 60. évfordulója és a magyar tudósok ebben játszott szerepe - Szimpózium, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem, 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11., 2005. nov. 9. szerda 10.00 - 16.45

Tudomány és gazdaság - Konferencia, Infopark C épület Földszinti Előadóterem, 1117 Bp., Neumann János u. 1/c., 2005. nov. 9. szerda 13.00 - 16.00

Az Egyetemi Tanács ünnepi ülése - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Díszterem, Budapest, X. ker. Hungária krt. 9-11., 2005. nov. 11. péntek 10.00 - 16.00

Fenntartható fejlődés és emberi jogok - Konferencia, 1055 Budapest, V. ker. Szalay u. 16., 2005. nov. 17. csütörtök 10.00 - 2005. nov. 18. péntek 18.00

A Magyary Zoltán és az OTKA Posztdoktori Ösztöndíjasok Találkozója - Konferencia, Kaposvári Egyetem, 7401 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.

A Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán idén már több mint négyszáz rendezvényt szerveznek az országban. A rendezvények pontos helye és ideje megtalálható a www. tudomanyunnep.hu honlapon.

*

2005. november 4-én az MTA Matematikai Osztálya - a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva - a Matematika Ünnepe rendezvény tart, amelynek során

* Vizi Szilveszter, az MTA elnöke átadja a 2005. évi Bolyai János Nemzetközi Matematikai díjat Misha Gromov-nak.

* Misha Gromov és Lax Péter, az MTA Abel díjas tiszteleti tagja előadást tart az MTA Székházának Dísztermében (Budapest, V. Roosevelt tér 9. I. em.)


<-- Vissza a 2005/11 szám tartalomjegyzékére