Magyar Tudomány, 2005/8. 931. o.

Onkológia 2005

Józan Péter

az MTA doktora, főtanácsadó Központi Statisztikai Hivatal - peter.jozan @ office.ksh.hu

Rákepidemiológiai viszonyok Magyarországon


Bevezetés

A női emlő rosszindulatú daganata természetes kórlefolyás esetén, előrehaladott állapotban látható, kemény tapintatú göbként jelenik meg, amelyből hasonlóképpen kemény tapintatú, megvastagodott, a bőrön áttűnő nyirokerek indulnak ki. A képlet egy bizonyos rákra (Cancer pagurus) emlékeztet, innen a malignus tumor neve: karcinóma; a név görög eredetű, és arra utal, hogy a betegséget már az antikvitás idején ismerték. A rák sok betegség gyűjtőneve, és ezeknek egy közös jellemzőjük van: olyan sejtek okozzák, amelyek "nem tudják", mikor kell abbahagyni az osztódást.1 Tudományos kritériumok szerint ráknak a hámszövetből kiinduló rosszindulatú daganatokat nevezzük, a kötőszövetből kiindulóknak szarkóma a neve. A köznyelvben azonban a rák a rosszindulatú daganat szinonímája, és a dolgozatban is esetenként ezzel a szóhasználattal élünk. Az epidemiológiai fejlődés jelenlegi időszakában olyan helyzet alakult ki, amelyben a születéskor várható élettartam meghosszabbodásával párhuzamosan nő a rák okozta halálozások részaránya. Ez részben azért van így, mert a többi, nagy betegségcsoportból származó halálozások viszonylagos súlya csökken. Ezek között első helyen a kardiovaszkuláris eredetű halálozásokat kell megemlíteni. A rosszindulatú daganatok okozta halálozások proporciója azonban azért is nő, mert számos tényező, például a népesség öregedése miatt emelkedik a rákhalálozások gyakorisága;2 legalábbis egyelőre ilyenek a tapasztalatok.

Az Egészségügyi Világszervezet (EVSZ) 2003. évi jelentése szerint a világon 2002-ben 7,1 millió volt a diagnosztizált rosszindulatú daganatos betegségek halálos áldozatainak száma, ez az összhalálozás 12,5 százaléka.3 A fejlett egészségi kultúrájú országokban4 az összhalálozás 21 százaléka,3 az Európai

Unióban5 28 százaléka,6 rosszindulatú daganat következménye. Figyelembe véve, hogy az Egyesült Államokban a keringési rendszer betegségeiből származó halálozások gyakorisága az utóbbi három évtizedben több mint ötven százalékkal csökkent, míg a ráké - nem számítva a tüdőrák-halandóságot - mindössze 10-15 százalékkal, tíz-tizenöt éven belül a tumormortalitás magasabb lehet a kardiális halandóságnál (Schottenfeld - Fraumeni, 1996, 1521.).

A 21. század kezdetén, évente hozzávetőleg 10 millió embernél diagnosztizáltak valamilyen malignus tumort, és mintegy 31-32 millió lehet a rákbetegségben szenvedők száma.6 A népesség öregedése, az egészségtelen táplálkozás7 és a dohányzás terjedése, a környezeti ártalmak fokozódó hatása, illetve a korai felismerést lehetővé tevő, hatékony diagnosztikai eszközök és módszerek miatt arra lehet számítani, hogy a daganatos betegségek száma a jövőben növekedni fog. Egy, az Egyesült Államok népességére vonatkozó projekció szerint az ezredforduló körüli években a rák kialakulásának valószínűsége az egész életútra vetítve a férfi népességben 42,5, a női népességben 39,2 százalék. Jó okkal feltételezhető, hogy ez az igen magas valószínűség a jövőben még emelkedni fog. Magyarországon 2003-ban az újonnan diagnosztizált, nyilvántartásba vett daganatos betegségek száma meghaladta a 83 ezret.8,9 Ebből tízezer a bőr rosszindulatú daganata - a melanomát kivéve -, amely szövettanilag karcinóma, de biológiai természetét tekintve nem malignus elváltozás. Közel háromezer pedig jóindulatú daganat, illetve olyan rák, amely nem tört át a környezetbe: in situ carcinoma. Az összes daganatos betegségben szenvedők száma 300-320 ezer között lehet.10 A malignus tumorok 2003-ban 34 ezer ember halálát okozták, ez az összhalálozás 25 %-a.11 A daganatos mortalitás közel 50 %-kal magasabb a bővítés előtti Európai Unió (az EU-15-ök) átlagánál, és valójában a legmagasabb érték az egész világon. A szív- és érrendszeri betegségekből származó halálozások után, daganatos betegségben hal meg a legtöbb ember. Megjegyzendő azonban: 70 év alatt már valamelyest több a rák, mint a kardiovaszkuláris betegségek halálos áldozatainak száma.

A 21. század kezdetén Magyarországon is új epidemiológiai viszonyok alakultak ki. A fertőző betegségek okozta halandóságnak nincs többé közegészségügyi jelentősége, és áttörés következett be a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében. Mindezek eredményeként (is) megnőtt a rákmortalitás viszonylagos jelentősége, és nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy hazánkban a 21. század egyik legnagyobb epidemiológiai kihívása a daganatos halandóság lesz. Az emberi génállomány feltérképezésének és a molekuláris biológiai kutatások eredményeinek az orvosi gyakorlatban történő felhasználása következtében azonban nemcsak a rák megelőzésében, de kezelésében is sikerre számíthatunk. A rák, amely egyidős az emberi civilizációval, és az utóbbi évtizedekben a legrettegettebb népbetegséggé vált a fejlett egészségi kultúrájú országokban, olyan klinikai állapottá alakul át, amellyel - csakúgy, mint például a diabétesszel - együtt lehet élni, ha nem is lehet azt meggyógyítani.

A rákhalandóság szekuláris trendje

A daganatos halandóságra vonatkozó információk, ha hézagosak és inkonzisztensek is, nagy időtávlatban a halálozási gyakoriság emelkedésére utalnak. Nyolc évtized alatt a rákhalálozások száma több mint a hatszorosára, gyakoriságuk közel az ötszörösére, viszonylagos súlyuk az összhalálozásban csaknem a nyolcszorosára nőtt. A malignus tumorok okozta mortalitás fokozódó jelentőségét mutatja be az 1920 és 2003 közötti időszakban az 1. táblázat.

Az 1920 és 2003 közötti nyolcvanhárom év három időszakra osztható a halálozási gyakoriság évi átlagos növekedése szerint. Az első időszak a két világháború közötti évekre esik. 1920 és 1941 között a nyers (a korstruktúra változásával nem korrigált) rákhalálozási arány évi átlagban 2,0 százezrelékkel nőtt. Valójában a növekedés ennél sokkal szerényebb volt. A 2,0 százezrelékes évi növekedési ráta abból adódik, hogy 1920-ban a rosszindulatú daganatok okozta halálozásoknak egy jelentős részét minden bizonnyal nem regisztrálták, és ily módon az 1920. évi mortalitás a valóságosnál lényegesen alacsonyabbnak van feltüntetve. Ennek következtében 1920 és 1930 között a tumoros halálozási gyakoriság évente átlagosan 3,5 százezrelékkel nőtt; ez a magyarázata annak, hogy a két világháború közötti időszak évi növekedési rátája 2,0 százezrelék. Valójában az 1930 és 1941 között számított 0,6 százezrelékes évi növekedési arány megbízhatóbban fejezi ki a rákhalálozási viszonyok tényleges rosszabbodását, mint a 2,0 százezrelékes. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy 1941-ig a rákhalandóság emelkedése jelentéktelen volt.

1947-től a rosszindulatú daganatok okozta halandóság alapirányzatának elemzéséhez rendelkezésünkre állnak a korstruktúra változásával korrigált: standardizált mortalitási adatok; ezek a szekuláris trendet úgy fejezik ki, hogy abban nem érvényesül a népesség öregedésének hatása. Közel fél évszázadon át, 1993-ig a rákhalandóság évenként 2,8 százezrelékkel nőtt, 150-ről 278 százezrelékre emelkedett. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint nincs még egy ország, ahol a tumormortalitás tartósan ilyen nagy mértékben rosszabbodott volna. A kedvezőtlen irányzat következménye, hogy 1993-ban Magyarország népességének rákhalandósága volt a legmagasabb az egész világon (és az utóbbi tíz év kedvező változása ellenére 2003-ban is hazánkban a leggyakoribb a malignus tumorok okozta halálozás).

A malignus tumorok okozta mortalitás emelkedése közel fél évszázad alatt nagyobb mértékben csökkentette a születéskor várható élettartamot, mint a szív- és érrendszeri betegségekből vagy a májbetegségekből származó, illetve az erőszakos eredetű halandóság. Ez azt jelenti, hogy az epidemiológiai viszonyok kritikus változásában a daganatos mortalitás rosszabbodásának volt a legnagyobb jelentősége.

1993 és 2003 között a rákhalandóság 15 százezrelékkel, évi átlagban 1,5 százezrelékkel csökkent. Ennek az egyébként nem jelentős csökkenésnek a tényét nem lehet túlbecsülni. Ez a rákhalálozási viszonyoknak csaknem az egész 20. század folyamán érvényesülő rosszabbodásával szemben azok meggyőző javulását jelenti. A javuló alapirányzat irreverzibilis, fenntartható és egyenlőtlen epidemiológiai fejlődést fejez ki. Az irreverzibilis és fenntartható kedvező szekuláris trend azért lehetséges, mert ehhez hazánkban is adottak a megelőzés és a kezelés korszerű eszközei és módszerei. Az egyenlőtlen fejlődés a halálozási gyakoriság évi ingadozását jelöli: lesznek olyan évek, amelyekben a rákhalandóság emelkedik az előző év(ek)hez képest, de ez a csökkenő alapirányzatot nem fogja befolyásolni.

A II. világháború utáni fél évszázad rákhalandóságának szekuláris trendje a különböző rosszindulatú daganatos mortalitások alapirányzataiból adódik össze. 1947 és 1993 között a halálozási gyakoriság emelkedésének négyötödét mindössze négy malignus tumor okozta, bár a daganatos betegségek száma ennek többszöröse. A halandóság emelkedése 43 százalékban a tüdőrák, 19 százalékban a kolorektális rák, 11 százalékban az emlőrák és 7 százalékban a szájüregrák halálozási arányának növekedéséből származik. Miközben ezeknek a daganatos betegségeknek az epidemiológiai jelentősége megnőtt, a gyomorráké és a méhnyakráké csökkent.

1993 és 2003 között a rákhalandóság alig ötszázalékos javulása a gyomor-, a nyirok- és vérképzőszervek, máj-, prosztata-, emlő-, a méhnyak- és a húgyhólyagrák mortalitás csökkenésének eredménye. A gyomor- és méhnyak rosszindulatú daganatának halálozási gyakorisága esetében az évtizedek óta megfigyelhető kedvező alapirányzat érvényesült, a másik öt malignus tumornál a jelenség jelzésértékű: a daganatos halálozási viszonyok kritikus korszakának végét és a rákmortalitás fokozatos csökkenésének kezdetét jelöli.

A rákhalandóság nemi különbségei

Az 1950-es évek végéig minden évben több nő halt meg rosszindulatú daganatos betegségben, mint férfi. Ennek az a magyarázata, hogy a regisztrált rákos halálozások legalább 15 százalékát a női emlő, illetve a női nemi szervek daganatos betegsége okozta.

Igaz, hogy a legtöbb halálos áldozatot a gyomorrák követelte, amelyben mindig férfi halálozási többlet volt, csakúgy, mint az emésztőrendszer felső harmadában előforduló daganatok és a légzőszervi daganatok esetében, de ezeknek a lokalizációknak a magasabb férfi halálozási gyakorisága nem tudta kiegyenlíteni a női emlő és a női nemi szervek tumoros mortalitásából származó magasabb női halálozási arányt. A magasabb női halálozási arányhoz az is hozzájárult, hogy a női népesség idősebb volt a férfinél, és a daganatos halálozások nagyobb része öregkorban fordul elő. Azonos kormegoszlást feltételezve a férfiak halálozási gyakorisága 1947-ben már valamelyest meghaladta a nőkét. A 20. század első felében a rákepidemiológiai viszonyokat nemcsak a magasabb női halandóság, de alacsony incidencia és prevalencia is jellemezte, főleg azért, mert az emberek nagyobb része meghalt, mielőtt elérte volna a daganatos betegségek szempontjából kritikus 65 évet, és a rákkeltő kockázati tényezők gyakorisága alacsony volt.

A rákepidemiológiai viszonyok változása tükröződik a férfi és női halálozási arányok hányadosának (maszkulinitási hányados) a viselkedésében is. Az utóbbi fél évszázadban már csak az epehólyagrák esetében volt magasabb a nők halandósága. Ennél fontosabb jelenség, hogy az 1990-es évtized kezdetéig a legtöbb lokalizációban nőtt a maszkulinitási arány, az utóbbi évtizedben pedig csökkent vagy nem változott. A jelenség lényegében úgy interpretálható, hogy hozzávetőleg az 1970-es évtized végéig jobban nőtt a rákkeltő kockázati tényezők gyakorisága a férfi, mint a női népességben, az utóbbi évtizedekben azonban ez az alapirányzat megváltozott. A szájüreg-, a nyelőcső- és a tüdőrák esetében bizonyított a dohányzás és/vagy az alkoholizmus rákkeltő hatása. Ezekben a lokalizációkban rendkívül magas a maszkulinitási arány, de az első két ráknál az 1990-es évek közepe óta, míg a harmadiknál már sokkal korábban csökkenni kezdett a mutató értéke. A népesség körében végzett felvételek megerősítik a halálozási adatok változásával bizonyított megállapítást, miszerint az utóbbi évtizedekben több nő dohányzik, mint korábban, miközben a dohányzó férfiak száma már valamelyest csökken. Többé-kevésbé hasonló jelenség tapasztalható a mértékvesztett alkoholfogyasztást illetően is. Kiváltképpen a fiatal nők körében szembetűnő néhány karcinogén rizikófaktor térhódítása. Továbbra is igaz azonban, hogy a férfiak malignus tumorok okozta mortalitása csaknem kétszerese a nőkének (2. táblázat).

A rákhalandóság életkor szerint

A rákhalálozások gyakorisága és az életkor közötti kapcsolatot illetően két megállapításnak van relevanciája: az egyik a rák természetével, a másik a jelentőségével kapcsolatos. A rák természetrajzához tartozik, hogy minden életkorban előfordul, de harmincöt év alatt rendkívül ritka, és - mint általában az idült nemfertőző betegségek - öregkorban okozza a legtöbb halálozást. Ez valószínűleg azért van így, mert a rákkeltő tényezőknek - kevés kivételtől eltekintve, ilyen például a súlyos sugárfertőzés - hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy hatásukra rák alakuljon ki. Legalább ennyire fontos az a körülmény is, hogy a szervezet immunrendszere egy bizonyos életkortól gyengül. Az életút kor szerinti szakaszolása lényegében önkényes, de közmegegyezéssel a 65 éves és idősebb korban bekövetkezett halálozásokat tekintik öregkori halálozásoknak. 2003-ban a rosszindulatú daganatos betegségben meghaltak 61 százaléka volt hatvanöt éves és idősebb. A tumoros mortalitás az életkorral párhuzamosan, és lényegében exponenciálisan nő.

A rák jelentőségét - többek között - az adja, hogy 60 év alatt minden ötéves osztályközű korcsoportban ennek a betegségcsoportnak a legmagasabb a halálozási gyakorisága, hatvan év felett pedig a kardiovaszkuláris mortalitás után a második helyen áll.

A rákhalálozások életkor szerinti megoszlásából néhány esetben bizonyos mértékig következtetni lehet a rosszindulatú daganat kialakulását meghatározó kockázati tényezőkre, illetve arra, hogy az életút melyik szakaszában érvényesült rákkeltő hatásuk. A megoszlás jellegzetes. Vannak malignus tumorok, amelyek kormegoszlása ezt a jellegzetes struktúrát követi, és megint mások, amelyek ettől markánsan eltérnek. Az itt következő négy kördiagramon az összes daganatos halálozás, a női emlőrák, a prosztatarák és a férfi népességben a szájüregrák halálozások életkor szerinti megoszlása látható.

Említettük, hogy a daganatos betegségek, illetve halálozások gyermekkorban ritkán fordulnak elő. Ezt a struktúrát meggyőzően mutatja az összes rákhalálozás kormegoszlását ábrázoló első kördiagram. A női emlőrák halálozások kormegoszlása ettől alig tér el.

A prosztatarák halálozásának csaknem kilenc tizede hatvanöt éves és idősebb korban következik be, ez arra utal, hogy az öregedéssel együtt járó endogén, valószínűleg neurohormonális változásoknak van meghatározó szerepük a daganat kialakulásában. Ezzel a kormegoszlással éppen ellentétes a férfiak szájüregrák halálozásának korstruktúrája, amennyiben az összes halálozás 77,3 százaléka hatvanöt év alatt, a középkorú, illetve a fiatal népességben figyelhető meg. A középkorú népességben bekövetkező halálozások szokatlanul nagy viszonylagos súlya azt valószínűsíti, hogy a karcinogén faktor(ok) jelentős részben már fiatal korban (is) jelen van(nak). És valóban azoknak a férfiaknak a nagy része, akik negyven-ötven éves korukban halnak meg szájüreg- illetve garatrákban, általában tizen-huszonévesen szoknak rá a dohányzásra, illetve az abuzív alkoholfogyasztásra.

A malignus tumor mortalitás okstruktúrája12 és az okspecifikus rákhalandóság13

A tüdőrák okozza a daganatos halálozások 25 százalékát, ezután sorrendben a vastagbél és végbél rosszindulatú daganata, az emlőrák, a szájüreg- és garatrák és a gyomorrák következnek. 2003-ban az öt tumoros betegség halálozásaiból származott az összes rákhalálozás 58 százaléka. Valójában ezek a rosszindulatú daganatok határozzák meg a halálozási struktúrát. Részletesebben a fentebb említett, öt malignus tumor halálozási viszonyait tárgyaljuk. A 2003. évi haláloki struktúra az utóbbi két-három évtizedben alakult ki. Korábban a gyomorrák önmagában több halálos áldozatot követelt, mint az összes többi tumoros halálozás együtt, és tüdőrákból a rákhalálozások alig hét %-a származott. A két leggyakoribb rosszindulatú daganat viszonylagos súlya fokozatosan változott meg, és 1976-ban következett be először, hogy a tüdőrák-halandóság magasabb volt a gyomorrákénál. A 3. táblázat a legtöbb halálozást okozó malignus tumorok néhány fontos epidemiológiai paraméterét tartalmazza a 2003. évre vonatkozólag.

A daganatos halálozások részarányai a halálokok viszonylagos súlyát fejezik ki, a rákbetegségek okozta halálozások gyakoriságaiból viszont jobban lehet következtetni a szóban forgó betegség epidemiológiai jelentőségére, illetve arra, hogyan változott - többek között - az incidencia és az azt meghatározó kockázati tényezők elterjedtsége.

Jó fél évszázaddal ezelőtt a férfiak gyomorrák-halandósága 103 százezrelék volt.14 A daganatban meghalt férfiak kétharmadának ez volt a diagnózisa. Az utóbbi fél évszázadban a halálozási gyakoriság mindvégig csökkent, és 2003-ban 100 ezer férfira már csak 23 halálozás jutott. A nők gyomorrák halandósága 1947-ben 79 százezrelék volt, de 2003-ban mindössze 10 százezrelék. Az okspecifikus mortalitás ilyen nagy mértékű javulására csak a tüdőgyulladás, illetve a gümőkor esetében van példa. A pneumónia és a tuberkulózis halandóság csökkenésében minden bizonnyal szerepük volt az életkörülmények, főleg a táplálkozás kedvező változásának is, az alacsonyabb letalitás15 azonban a gyógyszeres kezelés eredménye; az áttörés azért következett be, mert megjelentek a hatékony antibiotikumok, kemoterapeutikumok és antituberkulotikumok. A gyomorrák-mortalitás javulásának más magyarázata van. Nincs olyan gyógyszer, amely a betegség letalitását csökkentené, és a sebészi beavatkozás is gyakran megkésve érkezik. A betegségnek nem a letalitása, az előfordulása csökkent. Ez annál inkább elgondolkodtató, mert a gyomor rosszindulatú daganatainak hozzávetőleg 20 százalékában az alkoholizmusnak rákkeltő szerepet tulajdonítanak; ennek a kockázati tényezőnek a gyakorisága viszont a megfigyelési időszakban jelentősen nőtt. Az a leginkább valószínű, hogy egyéb kockázati tényezők gyakorisága csökkent, illetve hogy a Helicobacter pylori és a gyomorrák közötti kapcsolat felfedezését követően a kórokozó hatékony, gyógyszeres terápiája játszott szerepet az incidencia és következésképp a mortalitás javulásában. A betegség azonban mindenekelőtt azért vált sokkal ritkábbá, mert megváltozott főleg a húsok és halak tartósítása: a rákkeltő vegyületeket is tartalmazó füstölés és pácolás háttérbe szorult a (mély) hűtéssel szemben; e mellett egyre több baromfihúst, friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, és ezek általában védik a szervezetet a rákkal szemben, a gyomorrák esetében pedig kiváltképp protektív hatásúak.

2003-ban az újonnan diagnosztizált esetek száma 2500 körül volt; a betegség nem jó prognózisú: a diagnózis időpontjától számított ötéves túlélési arány legfeljebb húsz százalék. A gyomorrák azok közé a rosszindulatú daganatok közé tartozik, amelyek sokkal gyakoribbak a rosszabb életkörülmények között élők körében; azt is szokták mondani, hogy a gyomorrák a szegények betegsége. Magyarországon, 1999-ben a 0-7 osztályt végzettek sokaságában a halandóság a 15 és több osztályt végzettekének 315 százaléka volt a férfi és 286 százaléka a női népességben (Klinger , 2001, 227-258.).

Fél évszázaddal ezelőtt a gyomorrák okozta a legtöbb daganatos halálozást, jelenleg a tüdőrák a vezető tumoros halálok. 1947 és 1993 között a férfiak tüdőrák-mortalitása 17 százezrelékről 120 százezrelékre, a nőké 5 százezrelékről 26 százezrelékre emelkedett. Az utóbbi évtizedben a férfi népesség tüdőrák-mortalitása 6 százezrelékkel csökkent, a nőké 7 százezrelékkel nőtt. A 21. század első éveiben a férfinépességben a daganatos halálozások csaknem egyharmada, a női népességben 16 százaléka tüdőrák-halálozás volt. A nemzetközi statisztikai adatok szerint a daganat gyakorisága Magyarországon 73 százalékkal nagyobb a bővítés előtti Európai Unió (az EU-15-ök) átlagánál, és a legmagasabb az egész világon.

Főleg klinikai megfigyelésekről már az 1920-as, 1930-as években arra lehetett következtetni, hogy összefüggés van a dohányzás és a tüdőrák között. Az összefüggés igazolására az első nagy epidemiológiai vizsgálatokat az 1950-es évek elején végezték Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A vizsgálatok kvantitatíven igazolták a feltételezést, miszerint a dohányzás tüdőrákot okoz. 1964-ben jelent meg az Egyesült Államok tisztifőorvosának első jelentése a dohányzás és a tüdőrák közötti kauzális kapcsolatról. Az azóta eltelt negyven évben a kauzális kapcsolat legkülönfélébb vonatkozásait tárták fel. Megállapították, hogy összefüggés van a tüdőrák-incidencia és a dohányzás kezdete, időtartama, intenzitása és egyéb jellemzői között. A nemdohányzókhoz képest a dohányzók tüdőrák halálozási kockázata a naponta elszívott cigaretta mennyiségével párhuzamosan nő. Két amerikai vizsgálat szerint napi negyven vagy ennél több cigaretta elszívása esetén a tüdőrák halálozási kockázat a nemdohányzókénak a 18,8-22,9-szerese. A leginkább ismert vizsgálatot Richard Doll és munkatársai végezték Nagy-Britanniában; ők orvosok körében tanulmányozták a dohányzás rákkeltő hatását. Négy évtizeden keresztül követték 34 ezer brit orvos életkilátásait annak figyelembe vételével, hogy absztinens volt-e vagy dohányzott. Az 1994-ben nyilvánosságra hozott adatok szerint napi 20-39 cigaretta elszívása a tüdőrák-halálozás kockázatát a nemdohányzókéhoz képest a 25,4-szeresére emeli. Ha nő a dohányzás időtartama, nő a tüdőrák kockázata. Azonos számú napi cigaretta elszívásakor a legalább negyven éve dohányzók körében a tüdőrák kockázata 3,4-5,1-szerese azokénak, akik 1-29 éve dohányoznak. A tüdőrák kockázata függ a cigaretta kátrány- és nikotintartalmától, illetve attól, hogy az filteres-e. A pipázás és a szivarozás kevésbe rákkeltő, mint a cigarettázás. Ezt azzal magyarázzák, hogy a pipa- és szivarfüstöt nem szívják le annyira a tüdőbe, mint a cigarettafüstöt. A dohányzás elhagyása lényegesen csökkenti a tüdőrák kockázatát, a csökkenés mértéke párhuzamos az absztinenciában megélt évekkel, de annál, aki valaha dohányzott mindig nagyobb lesz a tüdőrák kockázata, mint aki sohasem hódolt ennek a káros szenvedélynek.

Nemcsak az aktív, de a passzív dohányzók is veszélyeztetettek. Utóbbiak annyi füstöt lélegeznek be, mintha legalább fél, esetleg egy cigarettát szívnának naponta. A karcinogén hatás a passzív dohányzók esetében is kimutatható. Jelenlegi ismereteink szerint a dohányzó férjek nemdohányzó feleségeinek tüdőrák-kockázata kb. 30 százalékkal magasabb az olyan absztinensekénél, akiknek környezetében nem dohányoznak. A legfontosabb megfigyelés valószínűleg az, hogy a dohányzó terhes nők magzatai valójában passzív dohányzók.

Az epidemiológiai vizsgálatok eredményeit összegezve az Egyesült Államok tisztifőorvosának 1989. évi jelentése megállapította, hogy a tüdőrákot 80-90 százalékban a dohányzás okozza. Az összes többi kockázati tényező jelentősége ehhez képest elhanyagolható. Magyarországon évente hozzávetőleg 5300 férfi és 1300 nő tüdőrák-halálozása tulajdonítható a dohányzásnak; ez a tüdőrák-halálozás 80,5 százaléka.16

2003-ban az újonnan diagnosztizált esetek száma meghaladta a 11 200-at; a betegség rossz prognózisú: az ötéves túlélés valószínűsége alig 10-15 százalék. A férfiak rosszindulatú tüdődaganatának halálozási gyakorisága szabályos gradiens szerint nő, ahogy az elvégzett osztályok száma csökken; ennek következményeként a legalacsonyabb iskolai végzettségű népességcsoport halandósága 1999-ben két és félszerese volt a legmagasabb iskolai végzettségű sokaságénak. A nők tüdőrák-mortalitása esetében ilyen gradiens nem állapítható meg. Éppen ellenkezőleg, a 0-7 osztályt végzettek halálozási gyakorisága 1999-ben a fele volt a felsőfokú iskolai végzettségűekének. Ezek az adatok közvetve a dohányzás rákkeltő hatásának meggyőző bizonyítékai. A férfinépességben minél alacsonyabb az iskolai végzettség, annál gyakoribb a dohányzás, a női népességben azonban a legalacsonyabb iskolai végzettség egyben a hagyományos női társadalmi szerepet is jelenti, és ehhez általában absztinencia társul.

A vastagbélben és a végbélben kialakuló rákot általában együtt tárgyalják. A kolorektális rák a férfinépességben a tüdőrák után a második, a női népességben a tüdő- és emlőrák után a harmadik leggyakoribb rosszindulatú daganat, az össznépességben a tüdőrák után következik. Hasonlóképpen ez a második leggyakoribb rákbetegség nemcsak Magyarországon, de az egész világon is. Hazánkban évente közel 5000 férfinél és 4500 nőnél diagnosztizálják a betegséget. Egy, az Egyesült Államokban végzett vizsgálat szerint a férfi népességben a kolorektális rák diagnózisának valószínűsége, az egész életútra kivetítve, hozzávetőleg 6,2 százalék, a női népességben kb. 6,0 százalék. Mivel Magyarországon lényegesen magasabb a kolorektális rák tényleges gyakorisága, mint az Egyesült Államokban, feltételezhető, hogy a probabilitások is magasabbak. A férfiak halálozási gyakorisága 1966 és 2003 között 24 százezrelékről 55 százezrelékre nőtt, és a növekedés a közel négy évtized alatt töretlen volt. A nők halandósága 1993-ig emelkedett, azután ha kismértékben is, de csökkent; 1966-ban 100 ezer nőre 21 halálozás jutott, 2003-ban 28. Az össznépességben a kolorektális rák mortalitása az 1966-2003 közötti időszakban 22 százezrelékről 38 százezrelékre nőtt.

A kockázati tényezők között első helyen a polipokat szokták említeni, főleg azokat, amelyekben a sejtfejlődés rendellenességei figyelhetők meg. Idősebb életkorban a rendszeres vastagbélszűrés, illetve a polipeltávolítás mintegy 90 százalékkal csökkenti a daganat gyakoriságát. Leírták családi és örökletes tényezők rákkeltő szerepét is; ha a közeli rokonoknál diagnosztizálják a vastagbélrákot vagy polipozist, a kolorektális karcinóma viszonylagos kockázata kb. két-háromszorosa a "normál" populációban előforduló értéknek. A jelenleg ismert öröklött állapotok okozzák a kolorektális rákok mintegy 10-15 százalékát. A gyulladásos bélbetegségek közül a colitis ulcerosa és Crohn-betegség növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.

Az étrend elősegítheti vagy gátolhatja a kolorektális karcinóma kifejlődését. A táplálkozásban jelen lévő rizikó, illetve protektív faktorokat illetően sok egymásnak ellentmondó megfigyelés ismeretes. Közmegegyezés van azonban abban, hogy a túl nagy kalóriabevitel, az állati zsírban és főleg tőkehúsban gazdag, növényi rostokban, gyümölcsben, zöldségben szegény étrend esetében nő a kolorektális rák kockázata. Bár a legtöbb epidemiológiai vizsgálatban az étrendben található szufficitek, illetve deficitek karcinogén hatását vizsgálták, néhány kutató azt próbálta kideríteni, vajon az ételek elkészítésében, például a sütésben-főzésben nincsenek-e olyan eljárások, amelyek rákkeltő hatásúak. A sült és panírozott marha-, sertés- és csirkehúsban, illetve halban, ha azokat többször felhasznált zsiradékban készítették, sikerült olyan vegyületeket kimutatni, amelyek mutagén hatásúak.

Végül meg kell említeni az alkohol és a dohányzás szerepét a kolorektális karcinomák egy részének patogenezisében. Az adatok nem konzisztensek, de néhány megfigyelés szerint az alkoholos italok, főleg a sör hozzájárulhat a végbélrák kialakulásához. Lehetséges, hogy a rektum karcinómák egy negyede a mértékvesztett alkoholizálásnak, kiváltképp a rendkívül nagy sörfogyasztásnak tulajdonítható. A dohányzásról, leginkább a pipázásról vélekednek úgy, hogy elindíthatnak olyan folyamatokat, amelyek rákmegelőző állapotokhoz vezetnek; ezekből később rák fejlődhet ki.

A betegség ötéves túlélési valószínűsége az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt; az Egyesült Államokban 50-60 százalék között van, hazánkban ennél feltételezhetően alacsonyabb. A betegség, illetve az általa okozott halálozás sokkal gyakoribb a legalacsonyabb, mint a legmagasabb iskolai végzettségűek körében. Magyarországon, 1999-ben azoknak a férfiaknak a vastagbélrák-halandósága, akik 0-7 osztályt végeztek, 40 százalékkal haladta meg az egyetemi-főiskolai végzettségűekét; a végbélrák-mortalitás esetében az előbbi sokaság halálozási aránya 90 százalékkal volt magasabb az utóbbi sokaságénál. A női népességben a különbségek sokkal kisebbek.17

Az emlőrák a leggyakrabban diagnosztizált rosszindulatú daganat a nők körében, Magyarországon csakúgy, mint az egész világon. Hazánkban, 2003-ban kb. 8500 új esetet diagnosztizáltak;9 a női népességben minden ötödik, az össznépességben minden tizedik újonnan diagnosztizált malignus tumor női emlőrák. Az évenként újonnan diagnosztizált esetek száma alapján a női emlőrák-incidencia aránya egyike lehet a legmagasabbaknak, ha nem a legmagasabb az egész világon, illetve azoknak az országoknak a családjában, amelyekben többek között mammográfiás szűréssel fedezik fel az új eseteket, és ezekről megbízható nyilvántartást vezetnek.6, 9 A világon a 21. század elején egymillió fölött lehet az évente számba vett női emlőkarcinómák száma (Miller - Bulbrook, 1986, 173-177.). Az emlőrák-incidencia arányát csak a legutóbbi évekre vonatkozólag ismerjük. A mortalitás fél évszázados idősora azonban lehetővé teszi a szekuláris trend leírását. A betegség halálozási gyakorisága 1947-ben tizenkét százezrelék18 volt, ez 1993-ra 35 százezrelékre emelkedett, majd 2003-ra 31 százezrelékre csökkent. A halandóság látszólag jelentéktelen csökkenése az utóbbi tíz évben évi átlagát tekintve alig marad el a közel fél évszázad alatt bekövetkezett növekedés évi átlaga mögött. Másképpen fogalmazva: nemcsak a csökkenés tényét, de annak mértékét tekintve is valójában jelentős fejleményről van szó. A mortalitás javulása részben a szűrések számának és időben történő elvégzésének, részben a betegség hatékony kezelésének eredménye. Feltételezhető, hogy az ötéves túlélési arány nagymértékben emelkedett. Az Egyesült Államokban az 1980-as évek második felében hozzávetőleg 80 százalék volt; lehetséges, hogy a 21. század első éveiben hazánkban is e körül van. Az utóbbi években megfigyelhető kedvező változások ellenére hazánk népességének emlőrák-halandósága mintegy 20 százalékkal magasabb a bővítés előtti Európai Unió (az EU-15-ök) halálozási arányánál, és egyike a legmagasabbaknak az egész világon.

Kísérletes, klinikai és epidemiológiai bizonyítékok szerint a hormonok meghatározó szerepet játszanak az emlőrák19 patogenezisében. Az ösztrogén és/vagy a progeszteron, a fogamzásgátlásban és a hormonpótlásban használt vegyületek az emlő hámsejtjeinek osztódását befolyásolják, és a molekuláris genetika legújabb eredményei szerint ez nélkülözhetetlen feltétele az onkogének aktiválódásának. Az onkogének20 aktivációja és a tumor-szuppresszor gének21 genetikai hibák miatt bekövetkezett inaktivációja a genetikai változások olyan folyamatát indítja el, amely végül a malignus tumor kialakulásához vezet.

A legfontosabb demográfiai kockázati tényező az emelkedő életkor: az első esetek diagnosztizálása tizenéves korban történik, és a korspecifikus incidencia-arányok meredeken emelkednek ötvenéves korig, ezután a növekedési ráta Malcolm Pike szerint drámaian csökken (Pike, 1987, 595-695). A magyarországi adatok eltérnek Pike adataitól, amennyiben hazánkban a legtöbb női emlőrákot a 60-64 éves korcsoportban fedezik fel, és csak ezután következik be az incidencia jelentős csökkenése.9

Minél fiatalabb életkorban kezdődik az első havi vérzés, és minél korábban alakul ki a szabályos ovulációs ciklus, annál nagyobb az emlőrák kockázata. Feltételezhető, hogy ennek hátterében a kumulált ovulációs ciklusok magasabb ösztrogén- (és progeszteron-)szintje a rizikófaktor, szemben az anovulációs ciklusok alacsonyabb hormonszintjével. A nagy igénybevétellel járó fizikai aktivitás kamaszkorban késleltetheti a menarchét, és ily módon az emlőrák kockázatát, de a rendszeres testedzés felnőtt korban is rizikócsökkentő tényező. A menopauza bekövetkezésének életkora nagymértékben befolyásolja az emlőrák kockázatát. Azoknak a nőknek az esetében, akiknél a havi vérzés megszűnése negyvenöt évesnél fiatalabb életkorban következik be, az emlőrák kockázata mindössze fele annak, mint azoknál a nőknél, akiknél a menopauza ötvenöt év felett jelentkezik (Trichopoulos et al., 1972, 606.). A terhesség protektív hatású, a védőhatás azonban főleg az első kihordott terhességgel, illetve a szülés időpontjával kapcsolatos, amennyiben minél fiatalabb a nő az első gyermek megszülésekor, annál nagyobb a védőhatás (Yuan et al., 1988, 1949-1953). Ha azonban emlőrákban szenvedő betegnél következik be terhesség, az rontja az életkilátásokat (Guinee et al., 1994, 1587-1589.). A szoptatás csökkenti az emlőrák rizikóját. Ennek az a magyarázata, hogy a szoptatás késlelteti az ovulációt szülés után. Valószínűleg az első terhesség időzítésével és esetleg a szoptatás időtartamával függ össze, hogy a legmagasabb iskolai végzettségű nők emlőrák-halandósága 2,6-szorosa volt a legalacsonyabb iskolai végzettségűekének 1999-ben.17 Kiemelkedő közegészségügyi jelentősége van annak, hogy ötven év felett a túlsúly növeli az emlőrák kockázatát; hatvanéves és idősebb korban 10 kilogram túlsúly hozzávetőleg 80 százalékkal nagyobb rizikót jelent, mint a normál testsúly (De Waard et al, 1977, 1269.). A pozitív családi kórelőzmény fokozza az emlőrák kockázatát; kiváltképpen akkor, ha olyan nők vannak a családban, akiknek az emlőkarcinómáját fiatal korban diagnosztizálták, vagy a betegségük a változás kora előtt mindkét emlőjükben jelentkezett.

A szájüreg- és garatrák22 2003-ban regisztrált eseteinek száma közel 3000 volt. A tüdő-, a kolorektális, az emlő- és a prosztatarák után ez az ötödik leggyakoribb rosszindulatú daganat. A 100 ezer lakosra jutó incidencia az ismert adatok szerint Magyarországon a legmagasabb az egész világon. A halálozási arány 1947 és 1966 között valamelyest csökkent, majd az 1966. évi 3,2 százezrelékről 2003-ra 15,5 százezrelékre emelkedett; másképpen fogalmazva közel négy évtized alatt csaknem az ötszörösére nőtt. A 21. század első éveiben 100 ezer férfira 28,9, 100 ezer nőre 4,6 halálozás jutott; az előbbi a három és félszerese, az utóbbi közel háromszorosa az EU-15-ök átlagának. Nincs még egy ország a megbízható statisztikai adatokat közreadó, fejlett egészségi kultúrájú országok családjában, amelynek akár csak megközelítőleg is olyan kedvezőtlenek lennének az orális karcinómára vonatkozó epidemiológiai mutatói, mint hazánknak. Franciaországban volt évtizedeken keresztül a legmagasabb a mortalitás; jelenleg a franciaországi férfiak szájüreg- garatrák-halandósága a fele, a nőké 39 százaléka a magyarországi értéknek.23 Nemzetközi összehasonlításban a szájüreg- és garatrák előfordulási gyakorisága, illetve halálozási aránya rosszabb epidemiológiai viszonyokat jelez, mint bármely más rosszindulatú daganaté.

A korspecifikus halandóság hatvanéves korig közel lineárisan emelkedik, azután jelentősen csökken. Az ötéves túlélési arány olyan szájüregrák esetében, amely áttört a környezetbe, meglehetősen rossz. Magyar adatok nem állnak rendelkezésre, és még becsülni sem lehet az életkilátásokat. Amerikai adatok szerint a lokalizációtól függően a túlélési arány fehér férfiaknál 30-52, fehér nőknél 36-62 százalék között volt az 1980-as években, a fekete népességben az értékek alacsonyabbak. A betegség prognózisa feltételezhetően az utóbbi években sem javult (Blot - McLaughlin, 1997, 1521).

Legfontosabb kockázati tényező a dohányzás. A dohányzók relatív kockázata24 az epidemiológiai vizsgálatok szerint 2,9 és 13,0 között van.25 Ha nő a cigarettafogyasztás, nő az orális karcinóma kockázata. A filteres, ill. alacsonyabb kátránytartalmú cigaretta csökkenti a szájüregrák rizikóját. Gyorsan és jelentősen csökken az orális karcinóma kockázata a dohányzás abbahagyása után.

A másik kockázati tényező a mértékvesztett alkoholfogyasztás. Minden alkoholos ital lehet rizikófaktor, de a tapasztalatok szerint a magas alkoholtartalmú röviditalok és a sör fogyasztásakor sokkal nagyobb a kockázat, mint a borivásnál. A dohányzás és a mértéktelen alkoholizálás együtt rendkívüli mértékben megnöveli az orális karcinóma rizikóját. Szélsőséges esetben az erős dohányos, alkoholista férfi relatív kockázata közel negyvenszerese a nemdohányzó, mértékletesen alkoholt fogyasztó férfiakénak. Növeli az orális karcinóma kialakulásának valószínűségét a szájápolás elhanyagolása, a szájüregi vizsgálatokkal diagnosztizálható rákmegelőző állapotok kezelésének elmulasztása. A vitaminokban szegény, kevés friss zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrendnek esetleg szerepe lehet szájüregrák patogenezisében, míg a vitamingazdag friss zöldségek és gyümölcsök rendszeres fogyasztása bizonyítottan protektív hatású.

Magyarországon 1999-ben a dohányzás és az alkohol, illetve a két kockázati tényező együtt a férfiak szájüregrák-halálozásainak legalább 90 százalékában meghatározó kóroki tényező volt. A női népesség orális karcinóma-mortalitásában a két rizikófaktor patogén funkciója kb. 85 százalékban bizonyítható. A betegség szociális profilja a férfi populáció esetében hasonló a tüdőrákéhoz. Az alacsony iskolai végzettségű férfiak halálozási gyakorisága mintegy négyszerese a legmagasabb iskolai végzettségűekének. Az erős dohányos, alkoholista férfi tipikusan legfeljebb az általános iskolát végezte el, vagy még azt sem, és nem törődik az egészségével. A női népességnél a kis esetszám miatt nem lehetett a mortalitás társadalmi különbségét vizsgálni.

Aligha van még egy olyan rosszindulatú daganat, amelynek az incidenciáját és halandóságát annyira egyszerű lenne csökkenteni, mint a szájüregrákét. A szájüreg rutinszerű átnézésével sok esetben idejében felfedezhetők lennének a rákmegelőző állapotok, illetve a kezdeti stádiumban lévő, a környezetet még nem infiltráló rosszindulatú daganatok. Már a családorvosi vizsgálat részeként elvégzett szűrések is sok emberéletet menthetnének meg, nem is beszélve a meghirdetett, kampányszerű szűrőprogramokról. A dohányzás és az alkoholizmus visszaszorítása pedig az idült nemfertőző betegségek megelőzésének egyébként is a legfontosabb feladatai közé tartozik.

Epilógus

Az utóbbi évtizedben elkezdődött a halandóság csökkenése, de a folyamat kezdetén tartunk, és a 21. század első éveiben nemzetközi összehasonlításban a legrosszabb a mortalitásunk. Miközben a halálozási viszonyok szerény mértékben javulnak, az újonnan felfedezett daganatos betegségek száma növekszik. Ez nemcsak a népesség öregedésének következménye, illetve az eredményesebb diagnosztikai eszközök alkalmazásának eredménye. Magyarországon a társadalmi és fizikai környezetben minden bizonnyal nagyobb a rákkeltő kockázati tényezők gyakorisága, mint más országokban. Nincs szó arról, hogy az ország népessége a rákra "fogékonyabb" lenne, pusztán veszélyeztetettebb, mint más országok populációja. Mindezideig az epidemiológia nagy adóssága, hogy ezt a nagyobb veszélyeztetettséget nem tárta fel.


Kulcsszavak: rákmortalitás, kockázati tényezők, karcinogének


1 Ez természetesen leegyszerűsített meghatározás.

2 A 100 ezer lakosra jutó rákhalálozások száma.

3 The World Health Report 2003; WHO 2003.

4 Az EVSZ Európai Régiójának országai, az Egyesült Államok, Kanada, Kuba, Ausztrália, Brunei, Japán, Szingapur, Új-Zéland.

5 Az EU-15-ök országai: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország.

6 Az incidenciára, illetve prevalenciára vonatkozó adatok WHO-kiadványokból készült becslések.

7 A táplálkozási szokások átalakulóban vannak: bizonyos változások növelik például a vastagbélrák gyakoriságát, mások hozzájárulnak a gyomorrák-incidencia csökkenéséhez.

8 A Nemzeti Rákregiszter adata.

9 Incidencia: valamely betegség azon új eseteinek száma, amelyek a népességben egy adott időszakban, általában egy naptári évben következnek be.

10 Prevalencia: valamely betegség összes eseteinek száma egy adott időpontban vagy időszakban, naptári évben.

11 Ha erre külön hivatkozás nem történik, a Magyarországra vonatkozó adatok a Központi Statisztikai Hivatalból (KSH) származnak.

12 A különböző rákbetegségek okozta halálozások részarányai az összes rákhalálozásban.

13 A különböző rákbetegségek okozta halálozások 100 ezer lakosra számított gyakorisága.

14 Ha erre külön utalás nem történik, a halandóság az EVSz "európai népességének" kormegoszlására standardizált halálozási arány.

15 A halállal végződő diagnosztizált esetek százalékban kifejezett részaránya.

16 A Központi Statisztikai Hivatalban 2002-ben befejezett vizsgálat szerint mintegy 8200 férfi és 1800 nő daganatos halálozása tulajdonítható a dohányzásnak; ez az összes daganatos halálozás közel 30 százaléka. A dohányzás kb. 22 ezer férfi és közel 7000 nő halálozását okozza. Ez az összhalálozás egyötöde.

17 Női népességre számított, standardizált halálozási arány.

18 Női népességre számított, standardizált halálozási arány.

19 Az emlőrák esetünkben mindig a női emlőrákot jelenti; a férfi emlőrákok száma elhanyagolhatóan kevés.

20 A daganatsejtek kromoszómáiban található gén, amelynek az aktivációja hozzájárul a normális sejtek ráksejtekké történő átalakulásához.

21 Az a gén, amelynek aktivációja megakadályozza a normális sejtek ráksejtekké történő átalakulását.

22 A szövegben előforduló szájüregrák, vagy orális karcinóma a továbbiakban mindig a szájüreg- és garatrákot jelenti.

23 Eurostat, New Cronos database (Demography).

24 A kockázati tényezőnek kitett népességben a betegség vagy a halálozás kockázata a kockázati tényezőnek nem kitett népességéhez viszonyítva.

25 Az amerikai tisztifőorvos 1982. évi jelentéséből.


	

Év 	Halálozások	100 000 lakosra		A halálozási gyakoriság 	A halálozások 
	száma 		jutó halálozás 		évi átlagos változása		%-os aránya az 	
						%-ban				összhalálozásban

1920	5398b		68c			1920-41: 2,0			3,1

1941e	10270		110c			1941-47 nem értékelhető		8,3

1947e	11187		150d			1947-93: 2,8			9,5

1993	32383		278d			1993-2003: -1,5			21,6

2003	33280f		263d,f							24,7

1. táblázat * A rosszindulatú daganatos halálozások száma, gyakorisága és részaránya az összhalálozásban az 1920-2003 közötti időszak időszakhatárt jelölő éveibena), illetve a gyakoriság évi átlagos változása a rákhalandóság alapirányzatának három periódusában

a.) A naptári évek kiválasztásának rendező elve a következő volt: 1920: Magyarország jelenlegi területére vonatkozó adatok idősora ezzel az évvel kezdődik; 1941: ennek az évnek az adatait még nem befolyásolták a II. világháború eseményei; 1947: a II. világháború utáni korszak első olyan éve, amelynek az adatai elégségesen megbízhatók; 1993: a daganatos halandóság emelkedésének utolsó éve.

b.) A jóindulatú és ismeretlen természetű daganatokkal együtt.

c.) Nyers halálozási arány.

d.) Az Egészségügyi Világszervezet "európai népességének" kormegoszlására standardizált halálozási arány.

e.) Az 1941-47 közötti időszakban a halálozási gyakoriság évi átlagos változása a háborús események miatt nem értékelhető.

f.) Összehasonlításul: 2003-ban a halálozások száma 135 823, a standardizált halálozási arány 1047,9 százezrelék volt.



A rosszindulatú daganat lokalizációja	maszkulinitási hányados

					1947 	1966	1993 	2003

Összesen				1,1	1,5	1,9	1,9
ajak, szájüreg és garat			5,4	5,5	7,1	6,2
nyelőcső				...b	6,6	11,0	7,0
gyomor					1,3	1,9	2,2	2,2
vastagbél, végbél és ánusz		...b	1,2	1,6	2,0
máj, és májon belüli epeutak		...b	...b	2,1	2,8
epehólyag és epeutak			...b	...b	0,6	0,7
hasnyálmirigy				...b	...b	1,7	1,5
légcső, hörgő és tüdő			3,4	5,0	4,7	3,5
nyirok- és vérképző szervek		...b	1,6	1,5	1,5
húgyhólyag				...b	...b	5,0	5,0

2. táblázat * A maszkulinitási hányadosa) a legmagasabb halálozási gyakoriságú rosszindulatú daganatokban 1947-ben, 1966-ban, 1993-ban és 2003-ban

a.) Az Egészségügyi Világszervezet "európai népességének" kormegoszlására standardizált halálozási arányok hányadosa

b.) Az adat nem ismeretes.



1. ábra * Rosszindulatú daganatok okozta halálozások százalékos megoszlása, 2003



				A rosszindulatú halálozások

daganat lokalizációja 	100 000 lakosra jutó 	100 000 lakosra jutó 	 100 000 lakosra jutó
			száma 			gyakoriságaa		százalékos aránya
			férfi 	női 	össz.	férfi 	női 	össz. 	férfi 	női 	 össz.

C00-C14 ajak,
 szájüreg és garatb	1456	304	1760	28,86	4,64	15,52	 7,7	2,1	5,2
C15 nyelőcső		588	117	705	11,70	1,67	6,06	3,1	0,8	 2,1
C16 gyomor		1182	853	2035	23,23	10,36	15,34	6,3	5,8	 6,1
C18-C21 vastagbél
 és végbél		2784	2311	5095	54,52	27,88	38,20	14,8	 15,7	15,2
C22 máj	626		361	987	12,34	4,41	7,69	3,3	2,5	2,9
C25 hasnyálmirigy	784	874	1658	15,38	10,59	12,69	4,2	 5,9	4,9
C33-C34 légcső,
 hörgők és tüdő		5849	2352	8201	114,58	32,59	66,49	31,1	 16,0	24,5
C50 emlő		*c	2309	2309	*c	31,22	18,27	*c	15,7	 6,9
C53 méhnyak		-d	465	465	-d	7,16	3,95	-d	3,2	 1,4
C56 petefészek		-d	679	679	-d	9,10	5,33	-d	4,6	 2,0
C61 prosztata		1308	-d	1308	25,83	-d	9,06	6,9	-d	 3,9
C67 hólyag		638	210	848	12,55	2,49	6,27	3,4	1,4	 2,5
C81-C96 nyirok- és
 vérképző szervek	908	939	1847	17,80	12,07	14,27	 4,8	6,4	5,5
Egyéb			2704	2929	5633	53,97	38,62	45,20	14,4	19,9	16,8

Összesen		18827	14703	33530	370,77	191,38	263,81	100,0	100,0	 100,0

3. táblázat * A legtöbb halálozást okozó rosszindulatú daganatok néhány epidemiológiai paramétere 2003-ban


Irodalom

Blot, William J. - McLaughlin, Joseph et al. (1997): Cancers of the Oral Cavity and Pharynx. In: Schottenfeld, David - Fraumeni, Joseph F. Jr. (eds.): Cancer Epidemiology and Prevention. 2nd edition. OUP, 1521.

De Waard, F. J. - Cornelis, J. et al. (1977). Breast Cancer Incidence According to Weight and Height in Two Cities of the Netherlands and in Aichi Prefecture, Japan. Cancer. 40, 1269.

Guinee, Vincent F. - Olsson, Hakan et al. (1994). Effect of Pregnancy on Prognosis for Young Women with Breast Cancer. The Lancet. 343, 1587-1589.

Klinger András (2001): Halandósági különbségek Magyarországon. Demográfia. XLIV. 3-4. 227-258.

Miller, Anthony B. - Bulbrook, Richard D. (1986). UICC Multidisciplinary Project on Breast Cancer: The Epidemiology, Aetiology and Prevention of Breast Cancer. International Journal of Cancer. 37, 173-177.

Pike, Malcolm C. (1987). Age-Related Factors in Cancer of the Breast, Ovary and Endometrium. Journal of Chronic Diseases. 40. (Suppl. 2) 595-695.

Schottenfeld, David - Fraumeni, Joseph F. Jr. (eds.) (1996): Cancer Epidemiology and Prevention. 2nd edition. OUP, 1521.

Trichopoulos, Dimitrios - MacMahon, Brian et al. (1972). The Menopause and Breast Cancer Risk. Journal of the National Cancer Institute. 48, 606.

Yuan, Jian-Min - Yu, Mimi C. et al. (1988): Risk Factors for Breast Cancer in Chinese Women in Shanghai. Cancer Research. 48, 1949-1953.


<-- Vissza az 2005/8. szám tartalomjegyzékére