Magyar Tudomány, 2005/5 520. o.

A mérnöki tudományok sokszínűsége - Bemutatkozik az MTA VI. (Műszaki Tudományok) Osztálya

Mindig egészet a részben

Szentgyörgyi Zsuzsa beszélgetése Vámos Tibor akadémikussal


A Magyar Tudományos Akadémiát 1825-ben azzal a céllal alapították, hogy elősegítse a magyar nyelv ápolását. De már a 19. században kitűnt, hogy a természettudományoknak mindenképpen helyük van a tudomány e zártkörű klubjában. A műszaki tudományok azonban csak a II. világháború után válhattak az MTA integráns részévé. Lehet-e egy természeténél fogva alkalmazott tudomány és praxis egyenrangú komponens az Akadémia struktúrájában?

Ugyanígy fel lehetne tenni a kérdést, hogy mennyire integráns része az Akadémiának az orvostudomány, a biológia, a hozzájuk kapcsolódó összes más alaptudomány. Az Akadémia kiinduló feladatáról is meg lehetne kérdezni, hogy mennyire akadémiai témák a nyelvészet strukturális, logikai, számítástechnikai, elvi és nálunk elválaszthatatlan gyakorlati fordítói problémái, amelyek ma a modern nyelvészetben felmerülnek. A világ mint egész valamennyi tudományterületben összefügg. Goethére hivatkozom: "Fürkéssz a Lét műhelyében / Mindig egészet a részben. / Semmi héjban, semmi magban: / mert ami kint, bent is az van. / (...) ami él, nem Egy soha, / kerete a Soknak." Vagyis, a világ egységes, és abban az egyet a maga összefüggéseiben mint ez egész tükörképét kell tekinteni. Legfeljebb a pillanati ismeretanyagunk és a képességeink korlátai vagdossák diszciplínákra az ismereteket. Persze minden ilyen felosztásnak van azért tartalma is, és ebben a gondolkodásban a műszaki tudomány más szerepet játszik, mint mondjuk a matematika. Visszatérve: az, hogy hol végződik a gyakorlat, és hol kezdődik az elmélet, vagy fordítva, a dolgok összejátszásának, az asszociációk zsenialitásának a kérdése. Éppen ezért az Akadémia és a tudományterületek mai felosztása beteg, menthetetlenül beteg. Láthatjuk, hogy egy sor interdiszciplináris témának nincs gazdája, de valljuk meg becsületesen, itt kettős jelenség tapasztalható. Már az ókorban is a terra incognitára, az ismeretlen, fel nem tárt területekre a sarlatánok és a kalandorok - egyfelől a zseniális, másfelől a sötét, buta, máshol meg nem élő kalandorok - tódultak. Hogy ezt az ellentmondást hogyan kell feloldani, erre nincs receptem, és nem is kívánok ilyet adni. Az osztályok szaporítása az Akadémián a tagoltságot növelné, inkább arról kellene gondolkodnunk, hogyan lehetne az Akadémia újra olyan emberek gyülekezete, akik kicserélik egymással a gondolataikat. Majdnem minden igazi akadémiának volt ilyen szakasza.

A műszaki tudományok azonban mindig a gyakorlathoz kötődnek, nincs absztrakt műszaki tudomány, ami viszont azzal jár, hogy pénzzel, profittal érintkeznek, nagy értékű berendezésekkel dolgoznak, tehát olyan magasztos akadémiai szellemmel nem azonosíthatóak, mint amilyent mondjuk a "halhatatlanok" képviseltek a XVII. században.

Szinte minden tudományág műveléséhez nagyon drága dolgok és nagyon nagy anyagi érdekek fűződnek. A legdrágábbak közé pillanatnyilag a részecskefizika, a lézerfizika, a géntechnológia tartozik. Az Egyesült Államok nem vállalta (talán az Európai Unió vállalja) a termonukleáris fúzióval kapcsolatos hatalmas beruházásokat. Hadd mondjak el egy példát arról, milyen gyakorlati következtetések származnak a legelméletibb munkákból is. Ilyen a kódelmélet, amelynek eredményeit többek között személyes integritásunk megőrzésére használhatjuk. A magyarra lefordíthatatlan privacy biztonságát elméleti matematikai eszközökkel oldják meg. (Érdemes megemlíteni, hogy a privacy-re talán azért nincs adekvát magyar szó, és a magyar alkotmány szövegében is azért nem szerepel, mert Magyarországon történelmileg nem volt olyan polgári - a "polgárt" szép, hagyományos értelmében használva - kultúra, amelyhez szükség lett volna erre a fogalomra.)

A 19-20. század tudományos módszerei természetesen nem képezhetők le a ma és a holnap tudományára. Mennyire tartja adekvátnak a tudomány fejlődése, és a tudományágak közötti átjárás, az interdiszciplinaritás szempontjából az Akadémia jelenlegi struktúráját?

Témákat kell megbeszélni, iskolákat elősegíteni. Ehhez hozzá tartozik, hogy ne csupán a 70-80 éves akadémikusok és a 60-70 éves doktorok jöjjenek össze - bár ez is használ az ügynek -; az 50-től a kihalásig terjedő nemzedékekhez csatlakozzanak a 20-30 évesek. Nem szeretnék konkrét témákat sorolni, de egy fontos: ne szóljon bele a politika, mert az kerékkötője, nem pedig előrevivője a tudományos haladásnak. Erre szolgálna egy független, tekintélyes, a társadalomban végbemenő mozgásokat folyamatosan követő Akadémia. Pillanatnyilag az osztályfelosztásokat nagyon nehéz kezelni. Jó eljárás, hogy ilyenkor metaszervezeteket hoznak létre, amelyek előbb-utóbb megszüntetik a hagyományos, idejétmúlt szervezeti struktúrákat - nem drámai határozatokkal, inkább okos átmenetekkel, de legjobb, ha csendben kihalnak. Egy bölcs egyháztudós mondta nekem, hogy a katolikus egyházban a dolgokat lassan intézik el, először kevésbé emlegetik, azután elfelejtik. Nagy tanulság, érdemes alkalmazni. Azt hiszem, az Akadémián is ilyesféle, és nem politikai társulásokat kellene létrehozni. Sokkal erőteljesebben kellene az Akadémiának az intézeteiben élnie, mert ezekben most is szép, úttörő munka folyik, így a biológiai intézetekben, a Nyelvtudományi, a Pszichológiai Intézetben, a KFKI-ban, a SZTAKI-ban és másutt. A lényeg, hogy ezek az intézetek szükségszerűen megújulnak, mert nemzetközi versenyhelyzetben vannak. A globalitás, ami mindig is működött az emberiségben, mert végtére is az emberfaj egységes, most végre érvényesülhet. Ezért optimista vagyok a jövő tekintetében, bár én azt már nem érem meg.


<-- Vissza a 2005/5 szám tartalomjegyzékére