Magyar Tudomány, 2004/10 1185. o.

Könyvszemle


Hargittai Magdolna - Hargittai István:

Candid Science IV

Hargittai Magdolna és István akadémikusok nemcsak tudományos munkájukon és az ehhez szorosan kapcsolódó kémiai tárgyú könyveiken keresztül ismertek, hanem azon könyvsorozatukon keresztül is, amelyek híres tudósokkal készített interjúik kötetekbe szerkesztett gyűjteményét tartalmazzák. Ezen könyvsorozatot angol nyelven az Imperial College Press kiadó jelentette meg Candid Science (Őszinte tudomány) címmel. A sorozat első és harmadik kötete híres kémikusokkal, a második pedig az orvosbiológia területén tevékenykedő kutatókkal készített interjúkat tartalmaz.

Az ismertetés tárgyát képező Candid Science IV híres fizikusokkal, közöttük huszonkét Nobel-díjassal folytatott beszélgetések alapján íródott. Az interjúalanyok közül számosan már az 1930-as években is aktívak voltak, többen részt vettek a Manhattan fedőnév alatt zajló atombombaprogramban is. Négyen, név szerint Wigner Jenő, Telegdi Bálint, Tisza László és Teller Ede magyar származásúak, sőt szorosan kötődtek vagy még mindig kötődnek a magyar fizikához is. Mind a négyen, de természetesen a többiek is jelentős szerepet játszottak a 20. század fizikájában, de ennél általánosabban a 20. század alakításában. Néhányan közülük ahhoz a körhöz tartoznak, akikről a Nature című tudományos folyóirat 2001-es első száma azt írta, hogy a 20. századot Budapesten csinálták.

Talán érdemes az interjúalanyok listáját felsorolni: Wigner P. Jenő, Steven Weinberg, Yuval Ne´eman, Jerome I. Friedman, Martinus J. G. Veltman, Gerard ´t Hooft, Leon M. Lederman, Telegdi L. Bálint, Val L. Fitch, Maurice Goldhaber, John N. Bahcall, Rudolf Mössbauer, Arno A. Penzias, Robert W. Wilson, Owen Chamberlain, Marcus L. E. Oliphant, Norman F. Ramsey, David E. Pritchard, Wolfgang Ketterle, Tisza László, Teller Ede, John A. Wheeler, Freeman J. Dyson, John C. Polkinghorne, Benoit B. Mandelbrot, Kenneth G. Wilson, Mildred S. Dresselhaus, Catherine Bréchignac, Philip W. Anderson, Zhores I. Alferov, Daniel C. Tsui, Antony Hewish, Jocelyn Bell Burnell, Joseph H. Taylor, Russel A. Hulse, David Shoenberg.

Természetesen ennél a listánál lényegesen többen járultak jelentősen hozzá a fizika 20. századi viharos fejlődéséhez, de azok száma is lényegesen magasabb, akikkel a Hargittai házaspár interjút készített, ezért egy újabb Candid Science kötet is várható fizikus-interjúkkal.

Szeretnék a kötetből két nevet kiemelni, Teller Edéét és Wigner Jenőét. E két szellemóriást a hazai nem fizikus közösség is jól ismerheti, ha másképp nem, az elektronikus és írott médiában megjelent nyilatkozataikból, a róluk sugárzott portréfilmekből vagy a még nem is olyan távoli magyarországi közszerepléseikből. Így saját emlékeiket a róluk írt fejezetekkel összehasonlítva joggal juthatnak arra a következtetésre, hogy azok jól összecsengenek. Így joggal feltételezhetik - és ez valóban így van -, hogy a leírás a többi esetben is élethű.

Az interjúalanyok jelentős részét magam is jól ismerem, és ezért különösen nagy élményt jelentett a könyv elolvasása. A különböző terjedelmű és stílusú interjúk ugyanis valóban hűen tükrözik ezen kiemelkedő személyek szakmai hitvallásán túl egyéniségüket, azt az atmoszférát, amelyet maguk körül pillanatok alatt meg tudtak teremteni. Ugyanakkor világosan bemutatják az akadémikus szerzőpáros kivételes képességét arra, hogy a megkérdezettek közelébe férkőzve, a barátok szemüvegén keresztül mutassák be beszélgetőpartnereiket és azok környezetét.

A 20. század fizikája izgalmas történet, telve olyan felfedezésekkel, eseményekkel, kiemelkedő személyiségekkel, amelyek és akik lényegesen befolyásolták fejlődésünket, mindennapi életünket. Eközben ez a diszciplína egyre inkább a többi tudományterületet is megtermékenyítő módszerré vált. A figyelmes olvasó ezt a folyamatot a megszólaltatott személyek munkáján keresztül is megismerheti.

Mindezek alapján nemcsak a 20. század fizikájában szerepet vállalók, hanem a tudomány fejlődése iránt érdeklődő, sőt az izgalmas életrajzi leírásokat kedvelő olvasóknak is melegen ajánlom Hargittai Magdolna és Hargittai István kémikus akadémikusok Candid Science IV című könyvét.

Magam kíváncsian várom a következő fizika-kötetet, de a szerzőpáros ezen túlmutató további munkáit is. (Hargittai Magdolna - Hargittai István: Candid Science IV. Imperial College Press, London, 2004, 728 p.)

Kroó Norbert

fizikus, az MTA főtitkára


Gyulay Lajos naplói

1848-1849

A sajtó alá rendezők közreadják Gyulay Lajos szabadságharc alatti naplóját, és ehhez életrajzot, a szabadságharc eseményeinek történetét és jegyzeteket közölnek. Jelentős munkáról van szó, hiszen az 1848-49-es eseményekről szóló napló eddig kéziratban maradt, csak kevés kutatónak volt rá lehetősége, hogy beletekintsen.

Gróf Gyulay Lajos 1800-ban született Oláhandrásfalván, és 1869-ben halt meg Pesten. Naplója száznegyven kötetet tesz ki, amelynek egy része elveszett, vagy meg sem íratott. A szerző arisztokrata családból származott, elődei és rokonai hadi szolgálatban álltak. Gyermekkorában Döbrentei Gábor volt a tanítója, aki megismertette Kazinczy Ferenccel is. Később a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult, majd Marosvásárhelyen, a Királyi Táblán jurátusoskodott. Nemcsak latinul tanult meg, hanem németül és franciául is. Bécsbe, az erdélyi kancelláriára került, de ezt a munkát nyolc év alatt sem szerette meg. Megismerkedett a császári főváros nevezetességeivel, az ottani szalonokkal, a színházakkal, a képzőművészettel és a zenével. Itt ismerte meg első szerelmét, a színésznő Kolberweil Bettyt, akit nem vett el feleségül. Később is sok nővel ismerkedett meg, de agglegény maradt. Gyakran szerepel naplóiban a Nagy Phalanx, amelyben felsorolja, de álnéven, feltételezett vagy valóságos szeretőit.

Otthagyja Bécset, mert, mint mondja, nem szereti a "hivatalt", és elkezd utazni. Előbb Olaszországba, majd a Balkánra és Törökországba megy, és naplóiban megemlékezik ezekről az országokról, különösen az olasz és francia színházakról, képzőművészetről és zenéről. Hazajön Erdélybe, és Döbrentei útján sok írót és tudóst ismer meg. Gyulay református, de a legátfogóbb érzése a magyar nacionalizmus. Az erdélyi környezet, ahol együtt látja az arisztokratákat és az erdélyi magyar és román jobbágyokat és a szász városok lakóit, arra indítja, hogy a felvilágosodás szelleméből kiindulva reformokat javasoljon. Részt vesz a magyar reformmozgalomban, kezdetben Széchenyi Istvánért és Wesselényi Miklósért lelkesedik, majd később Kossuth Lajosért. Üdvözli a jobbágyfelszabadítást, bár tudja, hogy ez számára hátrányokkal járhat. Egyetért a nemzetiségek egyenlőségével, sőt magyarosításukkal is, de mindezt csak Magyarország és Erdély uniójának keretében képzeli el. Kolozsvárt, az erdélyi országgyűlésen ő vezeti azt az értekezletet, amely kimondja a két ország egyesítését. Szembeszáll a magyar konzervatívokkal, akiket pecsovicsoknak vagy schwarzgelbeknek nevez.

Hunyad megye követeként részt vesz a pesti országgyűlésen, és megpróbál kiegyenlítő politikát folytatni a radikálisok és a békepártiak között. Közben szinte minden este színházba jár vagy operát néz, magyart és külföldit, bemutatja a szereplőket, és képet ad a közönségről is. Szereti a dunai fürdőzéseket, a jó ételeket és italokat, kedveli a kirándulásokat. Jó kapcsolatba kerül Kemény Zsigmonddal, akivel sokszor találkozik, és akinek írásait olvassa. Lesújtja őt Széchenyi szerencsétlen sorsa, lelkesedik Kossuthért, bár időnként azzal vádolja, hogy diktátorságra törekszik.

A kormánnyal és az országgyűléssel együtt Debrecenbe megy, amely várost nem szereti. Részt vesz a függetlenségi nyilatkozat kihirdetésénél, s bár vannak fenntartásai, elfogadja azt. Az eseményekről vagy saját tapasztalatai, vagy barátai útján értesül. Sok olyan dolgot mond el, amelynek az ellenkezőjéről is megbizonyosodik. Pletykákat ad elő, még ha időnként meg is cáfolja azokat.

Nem tudjuk, hogy mikor kerül el Debrecenből, mert a naplói nem folytatódnak. Bizonyos, hogy 1850-ben felmentették állítólagos bűnei alól, és hazakerült Erdélybe, ahol igyekezett elpusztult birtokait rendbe hozni. Felveszi a kapcsolatokat közeli rokonaival és barátaival, akik gyakran meglátogatják. Reformokat vezet be az agrártermelésben, új gyümölcsöket telepít, sőt bányászattal is foglalkozik. Még életében mecénásként jelentkezik, így támogatja a Magyar Tudományos Akadémiát, a Nemzeti Múzeumot, az Erdélyi Múzeum Egyesületet, a Bethlen Kollégiumot. Nagy könyvtárat gyűjt, amelyben a latin klasszikusoktól kezdve német, francia, angol, olasz és természetesen magyar írókat gyűjt. 1854-ben engedélyt kap arra, hogy Németországba utazzék, ahol új tapasztalatokat gyűjt. Deákkal együtt a Béccsel való megegyezést szorgalmazza, annak ellenére, hogy megismeri Kossuth Kassandra-levelét. 1861-ben részt vesz az erdélyi főrendi ház gyűlésén és 1867-ben a magyar országgyűlésen is. Amikor 1869-ben meghalt, Pálffy János ezt írta róla: "Határozott jellemű, eszes, művelt, csendes, hallgató ember és nagyon becsületes. Idejét folytonos olvasással töltötte, több utazást téve Európa minden országába és Ázsiába."

Csetri Elek a Napló I. kötetében bemutatja Gyulay Lajos életét. Elemzi szemléletét, mecénási tevékenységét és könyvtárát, felhasználva régebbi tanulmányait is. Miskolczy Ambrus részletesen foglalkozik Gyulay tanúságával az 1848-as események kapcsán. Elemzi a naplóíró tevékenységét, bemutatja a biedermeier szerelmet és a romantikus kultusz hatását, majd hosszan foglalkozik Lamartine-nak A Girondiak történetével és Gyulay erre vonatkozó jegyzeteivel. Gyulay a francia szerző munkájának első részét olvasta csak, de érdekes megjegyzéseket fűz hozzá. Miskolczy ezt az alkalmat használja fel, hogy egy mai témát adjon elő: François Furet és Albert Soboul vitáját a francia forradalomról. Magam is írtam erről a témáról a francia forradalom kétszázadik évfordulóján, és ismertettem az említettek nézeteit. Furet Alexis de Tocqueville állításából kiindulva azt állítja, hogy a francia forradalomra nem volt szükség, mert a francia társadalom fejlődése a polgári változást biztosíthatta volna. Soboul Edgar Quinet és más történészek munkáiból kiindulva azt hangsúlyozza, hogy a feudalizmus bizonyos elemei még fennálltak Franciaországban, és a változásra szükség volt. Gyulay jegyzeteiből az derül ki, hogy maga szükségesnek tartotta a forradalmat.

Debrecenben, 1849-ben olvasta Eugène Sue A Koat-Ven-i őrtorony című regényét; a szerzőről azt mondja, hogy reakciósból lett szocialista. Gyulay megjegyzi: "Ő egy valóságos Robespierre volt, de sok igaza van". Kifogásolja azonban, hogy a francia író nem tiszteli az erényeket.

Végül is örül, hogy a magyar forradalom nyugodt körülmények között ment végbe, még ha nem is szereti a háborút és az itt megnyilvánuló vandalizmust. Ezzel kapcsolatban szól a nemzetiségek magyarosításáról, amelyet könnyen végrehajthatónak tart, ha mindkét rész megfelelő módon jár el. Ezt írja: "Jó volna egy világ, vagy legalább egy európai népgyűlést tartani, és abban, ha Bábel nem válnék belőle, emberi szereteten alapuló Szövetséges Világbirodalmat alapítani, melyben minden álladalom minél kisebb kiterjedésben, faj és ajak szerinti barátságos szomszédságban és szabad kereskedést tartva élhetnek." Ezt fel is lehetne fogni európai uniónak.

1868-ban olvassa Horváth Mihály Magyarország függetlenségi harcának történetét, s ez módot ad arra, hogy visszaemlékezzék többek között az 1848-49-es eseményekre. Miskolczy Ambrus ezzel kapcsolatban említi azt a történetet, amelyben Kossuth harci rendjeleket ad át Görgey Artúrnak és társainak. Gyulay erről ezt írja: "Görgey egyszerű hadi és poros öltözetben, magas csizmákban jelent meg, félrevonulva a többitől állott, miután megtekintettem, egybefüggött karokkal, félrehajtott fővel, biz én nem sokat néztem ki belőle, inkább egy drótostóthoz hasonlónak találtam." Később természetesen megváltoztatja ezt a véleményét, és ezt írja: "Görgey 28 éves [helyesen 31], lángeszű, jó hazafi, kit gyanúsítanak, hogy dictátorságra törekszik. Seregei szeretik, azok által nyitva állhat útja arra. Csak a hazát mentse meg." Gyulay egy szót sem ejt arról, hogy a rendjel átadásakor Kossuth valamit is mondott volna. Miskolczy aprólékosan utánanéz annak, hogy Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Vas Gereben milyen szavakat hallott. Az egyik azt mondja, hogy "engesztelődés a haza nevében", a másik azt: "az istenért, ne nehezteljen rám". Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy mindenki mást hallott.

Gyulay igyekszik mindenkit jó és rossz tulajdonságaival jellemezni, de nem nagyon szereti a radikálisokat. 1848. március 14-én megjegyzi: "A választás jól ütött ki (ünneplésre került sor Pesten), bár meg ne buktatná egy Stáncsics-Peteőfi (!) féle párt." Máshelyt erről szól: "Peteőffy barátunk Gunyhó és Palota című dalával kissé elhajította a sulykot." Petőfi Sándort, éppúgy, mint Kossuthot, igazi jakobinusnak tartja, bár ez utóbbiról azt állítja, hogy inkább "emberbarát Robespierre" volt.

A 2. kötet tartalmazza azokat a naplójegyzeteket, amelyek különböző címekkel 1848. március 5-től (megjegyzendő, hogy Kolozsvárt csak március 20-án értesültek a pesti eseményekről) 1849. július 12-ig tartanak. A szöveghez jegyzetek kapcsolódnak francia és német nyelven, és különböző kiegészítések, mindhárom sajtó alá rendező értelmezéseivel.

Gyulay Lajos naplói az 1848-49-es szabadságharcról képet adnak egy nagy műveltségű férfiról, aki élete során feljegyezte hazája eseményeit, részint saját tapasztalatai és a hallomások, részint olvasmányai alapján. Felvilágosult ember, aki kész volt felszabadítani saját jobbágyait, egyenlő jogokat biztosítani a magyaroknak és a nemzetiségeknek, végrehajtani a polgári átalakulás reformjait. Naplói, saját írásai, mecénási tevékenysége kiemelik érdemeit. Örömmel állapíthatjuk meg, az 1848-49-es eseményekről szóló naplóinak megjelenése jelentős hozzájárulás e korszak történetének megismeréséhez. (Gyulai Lajos naplói, 1848-1849. 1-2. Sajtó alá rendezte: V. András János - Csetri Elek - Miskolczy Ambrus. ELTE Román Filológiai Tanszék - Központi Statisztikai Hivatal Levéltára, Budapest, 2003)

Köpeczi Béla

az MTA rendes tagja