Magyar Tudomány, 2004/3 385. o.

Őssejtek

Szebik Imre

orvos-bioetikus, tudományos munkatárs Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet

Az őssejtkutatás etikai kérdéseiről


Mit kutatunk és miért?

Kétségtelen, hogy az embrionális őssejtekkel való kutatás ma az orvosbiológiai kutatás központjában áll. Népszerűségét egyrészt annak köszönheti, hogy a kutatók hatalmas terápiás lehetőséget látnak a technikában, szövetek, szervek tenyésztését ígérik transzplantációs célból. Ugyanakkor publicitást kap ellentmodásossága miatt is, ugyanis erkölcsi és világnézeti okok miatt sokan elfogadhatatlannak tartják a technika emberi sejteken történő alkalmazását.

Érdemes eltűnődni egy pillanatra, mit is jelent ez a technika a medicina s az emberiség számára: hatalmas kutatási potenciál bevetését, hatalmas költségekkel eddig elképzelhetetlen terápiás lehetőségeket ígérve. Valóságos medicinális forradalom ígérete sejlik, megújulhat az ember elöregedett, megbetegedett szerve. Igaz, a medicina történelmét tanulmányozó ember kétségeit sem kergetheti el, hiszen hallottunk már hasonló forradalmi ígéretekről akár az antibiotikumok, a génterápia, akár a magzati szövetek kutatásakor, s rá kell döbbennünk, hogy a forradalmi újítások sok esetben nem oldották meg sem az emberiség, sem a medicina gondjait, legfeljebb időlegesen, avagy újabbakat generálva. Anélkül, hogy ünneprontónak, avagy fanyalgónak tüntetném fel magam, mindezen gondolatokat pusztán azért bocsátom előre, mert amikor egy új technika alkalmazásának társadalmi, technikai feltételeit tanulmányozzuk, annak korlátait meghatározzuk, érdemes a történelem tanulságait is figyelembe véve gondolkodnunk.

Egy új technika bevezetése jó alkalmat ad arra is, hogy az emberiség, az orvostudomány örök kérdéseit feltegyük, s azokat az új technika fényében is vizsgáljuk. Mi az emberi élet célja/mi a medicina célja? Az emberi élet meghosszabbítása, a szenvedés eliminációja, az emberiség életkörülményeinek jobbítása? A betegségek megelőzése, kiküszöbölése, a tünetek enyhítése? Az emberi teljesítőképesség fejlesztése, a társadalom jobbítása, az emberi génállomány javítása, netalán az emberiség túlélésének előmozdítása?

S milyen árat kell fizetnünk a technikáért, egyáltalán valóban szükséges e technika alkalmazása? Mit szorít háttérbe, mit írt ki majd a technika, illetve annak alkalmazója? Hatékonyabb lesz-e a medicina? Kiknek válnak hasznára a technika vívmányai? Ki végzi a kutatást, s mi lesz a motivációja - tudás megszerzése, profit növelése, emberek gyógyítása? Ki fog meggazdagodni, profitálni a technika által, s ki fogja a számlákat fizetni? Mennyire üzletiesedik el a medicina, mennyire válik profitéhes biotechnológiai cégek kiszolgáltatottjává, cselédjévé? Mennyire erősíti a technika az amúgy is technicizált medicina elidegenített voltát? Mennyire gépiesedik el az orvosi gyakorlat, az emberi test? Mennyire válnak ivarsejtjeink, megtermékenyített embrióink áruvá, profitot jelentő laboratóriumi produktummá? S egyáltalán, kicserélhetővé válik-e - legalább részben - az ember e technika által? Lesznek-e eldobható s újrafelhasználható testrészeink?

S van-e a technikának alternatívája? Valóban ez a legfontosabb kutatási irányzat: az adott technika előnyeinek (túl)hangsúlyozása által nem szorulnak-e ugyancsak fontos, de kevesebb profittal kecsegtető kutatási irányzatok háttérbe? A technika világnézeti szempontból ellentmondásos volta nem okoz-e nehezen orvosolható sebeket egyesekben?

Nem lehet, hogy csupán az emberi (kutatói) hübrisz mutatkozik meg a technika fontosságának hangsúlyozásakor? Lehet-e a technikát majd igazságos módon alkalmazni? Csökkenti avagy növeli majd a technika alkalmazása az emberiség egyenlőtlenségeit, az anyagi (egészségügyi) javak elosztásának igazságtalan voltát?

Nyilván sokan lefitymálóan tekintenek az effajta elvontnak tűnő, s egyesek számára talán időrablást jelentő, alig megválaszolható kérdésekre, de egy technika etikai kérdéseinek tárgyalása előtt nem kerülhető meg ezeknek a kérdéseknek legalább a megfogalmazása, tudván azt is, hogy a válaszok megtalálása szinte reménytelen.

Őssejtek - embrionális őssejtek

Az embrionális őssejtekkel való kutatás egyik sarkalatos kérdése az, hogy etikai szempontból elfogadható, s így megengedhető-e egyátalán ez a fajta kutatás.

A különböző forrásokból szerezhető embrionális őssejtek - így az abortált magzat, a mesterséges megtermékenyítés kapcsán fel nem használt embriók, a kutatási célra adományozott embriók sejttenyészete, a testi sejt nukleáris transzfere által előállított sejtek (National Bioethics Advisory Commission, 2002; Nuffield Council on Bioethics, 2000) ugyan eltérő körülmények között kerültek a kutatók asztalára, mégis etikai szempontból talán nem tévedünk nagyot, ha első közelítésben alapjában azonosnak tekintjük ezeket. Ez alól talán csak a kutatási célra adományozott, illetve a kifejezetten kutatási célból létrehozott embriók kérdése kivétel, hisz ebben az esetben kifejezetten azért hozták létre az embriót, hogy kutassanak rajta, azaz elpusztítsák. A magzati szövetekkel kapcsolatos kutatások kapcsán gyakran emlegetett függetlenség elve sérül itt (Kovács, 1999), hisz az embrió létrehozatala nem volt független a kutatás céljától, mert pusztán azért hozták létre, hogy elpusztítsák.

Bármelyik módszerrel történjék az embrionális őssejtek adományozása, két alapvető etikai követelmény is létezik: egyrészt az adományozók tájékozott beleegyezését követően történhet az őssejtek kutatási célból történő felhasználása, ugyanakkor az adományozók a sejtek adományozásáért semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kaphatnak.

Ellenérvek

A kutatást ellenzők érve szerint azért nem fogadható el az embrionális őssejteken való kutatás, ezen sejtek kutatás céljából történő szaporítása, illetve a kutatás befejeztével elpusztítása, mert ezek a sejtek egy-egy ember biológiai lehetőségét hordozzák magukban (Glover, 1989; Green, 2002), tehát ezen sejtek elpusztítása megengedhetetlen. Az érv az abortuszvita kapcsán megismert érvhez hasonlítható, azonban az embrionális őssejtkutatás sajátosságai miatt az elektív abortusz és az embrionális őssejtkutatás erkölcsi megítélése egymástól eltérő jellemvonásokat is tartalmaz.

Az embrionális őssejteken való kutatás s az elektív abortusz kérdése alapvetően különbözik annyiban, hogy míg az előbbinél a magzat elpusztítása/kioltása/meggyilkolása egy aktív cselekedet, addig a megtermékenyített petesejtek vissza nem helyezése egy passzív lépés, azaz mulasztásként értékelhető. Ez utóbbi vonatkozik az embrionális őssejtekkel való kutatásra is, hiszen ebben az esetben is "mulasztással" akadályozzuk meg azt, hogy a megtermékenyített sejtekből emberi szervezet fejlődjön ki.

Vizsgáljuk most meg, melyik az az emberi élet kezdetével kapcsolatos érv, amely megkérdőjelezi az embrionális őssejtekkel történő kutatás etikai szempontból elfogadható voltát. Az elektív abortuszt ellenző érvek egyikéhez hasonló az a felfogás, amely szerint a megtermékenyített petesejtet már a megtermékenyítés pillanatától, illetve az azt követő 14. naptól - amikor is a megtermékenyített petesejtből már nem alakulhat ki még egy, önálló emberi életre képes egypetéjű ikertestvér - megilletik azok a jogok, mint egy felnőtt embert. Ez azt jelenti, hogy a megtermékenyítéstől, illetve a 14. naptól az embriót megsemmisíteni, kutatási célból felhasználni etikai szempontból nem megengedhető. Ezen gondolatmenet szerint igaz, hogy ezek a sejtek nem rendelkeznek a felnőtt ember vagy a megszületett csecsemők legtöbb tulajdonságával, de ennek ellenére ezek a sejtek potenciálisan emberek. Eme potencialitás argumentum szerint tehát az a mértékadó, hogy az adott sejtben megvan-e az a lehetőség, hogy egy ember fejlődjön ki belőle. Ily módon míg egy testi sejt, például egy fehérvérsejt elpusztítása nem számít elítélendő cselekedetnek, a megtermékenyített petesejtek, az embriók, az ezekből kivett totipotenciális sejtek elpusztítása, kutatási célra való felhasználásuk megengedhetetlen, ugyanúgy, ahogy megengedhetetlen az elektív abortusz, s a mesterséges megtermékenyítéskor "feleslegesen" megmaradt megtermékenyített petesejtek elpusztítása is.

A potencialitás érvével sokan nem értenek egyet, állítván, hogy egy orvostanhallgatót - potenciális orvos - nem illetik meg az orvos jogai, egy makk sem élvez olyan védelmet, mint egy kifejlődött tölgyfa (Loewy, 1996). Ugyanakkor nehéz a kérdést pusztán intellektuális síkon eldönteni, hiszen minden ember egykoron csak pontencialitásában létezett, s ha akkor nem kapta volna meg azt a védelmet, amelyet a potencialitás argumentum ellenzői kifogásolnak, akkor nem létezne. Nem kívánom ezen a helyen a kérdést részletesen elemezni, a kérdés körül a bioetikai irodalomban nincs konszenzus, így jogos lehet az a kívánalom, hogy mindkét oldal álláspontját figyelembe vegyük az embrionális őssejtkutatás etikai kérdéseinek tárgyalásakor.

Természetesen felvetődik a kérdés, hogy amennyiben elfogadjuk a potencialitás argumentumot, akkor hogyan lehetne mégis kutatást végezni embrionális őssejteken. Plauzibilis az a megoldási lehetőség, hogy végezzünk kutatást olyan embrionális sejteken, sejtvonalakon, amelyek emberi élet kifejlődésére már biológiai okok miatt nem képesek. Ilyen ok lehet például súlyos genetikai rendellenesség avagy egyéb olyan biológiai tényező, amely meggátolhatja azt, hogy az adott sejtből/sejtvonalból emberi szervezet fejlődhessen ki, még akkor is, ha az adott sejtet emberi anyaméhbe ültetnénk. Ez az út valószínűleg azért nem járható, hiszen ez esetben értelmét veszti a kutatás eredményeként kifejlesztett sejt/szerv/szövet léte, hacsak az előbbi rendellenesség nem közömbös a kifejlesztett sejt/szerv/szövet azon funkciói tekintetében, amelyre azokat használni kívánják.

Lehetőségként felmerülhet az is, hogy használjuk fel azokat a mesterségesen megtermékenyített embriókat, melyeket "tulajdonosai", azaz szülei immár nem kívánnak felhasználni gyermekvállalás céljából. Természetesen amennyiben a potencialitás érv talaján gondolkodunk, ezen sejtek kutatásra való felhasználása ugyanúgy megengedhetetlen, mint egyszerű elpusztítása, hiszen végső soron mindenképpen az a beavatkozásunk eredménye, hogy az adott sejtek elpusztulnak, illetve belőlük életképes emberi szervezet nem fejlődik ki. Igaz, hogy ezek a sejtek létre sem jöttek volna emberi beavatkozás hiányában, de ha már egyszer léteznek, a potencialitás elve szerint nem szabad ezeket elpusztítani, illetve elpusztulni hagyni.

Sokféle ellenérvet lehetne még felhozni az ellen a nézet ellen, amely a potencialitás elve s az emberi élet kezdetének a fogantatással való meghatározása miatt ellenzi az embrionális őssejteken való kutatást. A viták ismeretében azonban be kell látnunk, hogy - az abortusz s az eutanázia-vitához hasonlóan - úgy tűnik, hogy az egymással szemben álló nézeteket hirdetők racionális érvekkel egymást nem tudják meggyőzni.

Így tehát azt kell megvizsgálnunk, hogy mi történik akkor, ha valamelyik fél nyomásának engedve a másik fél érvrendszerét részben vagy teljes egészében figyelmen kívül hagyva cselekszünk. Egyik esetben nem végzünk kutatást embrionális őssejteken. Ez esetben morális szempontból nem vétünk senki ellen, pusztán azt a lehetőséget mulasztjuk el, amit a kutatók ígéretesnek tartanak a medicina fejlődése szempontjából. Felmerülhet annak a mulasztásnak a felelőssége is, amely ez esetben a terápiás lehetőségek elmaradása miatt keletkezik. Amennyiben a kutatást morális kötelességként fogadjuk el, ezzel a felelősséggel természetesen számolnunk kell - bármennyire is esetleges és megjósolhatatlan ezen terápiás lehetőségek léte.

A másik esetben - s látnunk kell, hogy ez a valószínűbb, sőt már gyakorlatilag meg is valósult szcenárió - azok morális érzékenysége sérül, akik az embrionális sejteken való kutatást nem tartják elfogadhatónak. Felmerül a kérdés, mi lehet ennek a következménye számukra, s az emberiség számára általánosságban?

Olyan gyakorlati dilemmákkal találjuk magunkat szemben, amelyek a különböző társadalmakban már megszokottak s eltűrtek: ilyen esetben az embrionális őssejtkutatást ellenzők szándékuk ellenére is kénytelenek adójukkal támogatni az effajta kutatást annak állami támogatása esetén. Ez a probléma azonban nem új keletű, hiszen az ateisták is kénytelenek eltűrni hogy adójukból az egyházakat támogatják, hasonlóan ahhoz, ahogyan az elektív abortuszt ellenzők is kénytelenek elviselni, hogy közpénzekből elektív abortuszt finanszírozzanak.

Felmerül a kérdés, mi történik akkor, ha olyan terápiás lehetőség valósul meg az embrionális őssejtkutatás révén, melyet egy adott társadalom - például a mai védőoltásokhoz hasonlóan - kötelezően kíván alkalmazni. Kötelezhető-e egy ember olyan orvosi beavatkozás elfogadására, amelyet számára elfogadhatatlan módon kísérleteztek ki? Nehéz kérdés, hiszen köztudott, hogy a tudományos újságok nem publikálnak olyan kutatási eredményeket, amelyeket olyan módon kísérleteztek ki, amelyek az általánosan elfogadott kutatásetikai elvekkel ellentétesek. Ha tehát a nagyobb közösség az általánosan elfogadott etikai elvek megsértését a publikáció megtiltásával szankcionálja, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy az a kisebb közösség, amely egy kutatási módszert számára elfogadhatatlannak tart, legalább annyiban tartassék tiszteletben, hogy egy ilyenfajta kényszer alól szankciók nélkül mentesüljön. A kérdés vizsgálata a konkrét részletek ismeretének hiányában nyilvánvalóan nem lehet alapos, de a fenti lehetőséget is érdemes szem előtt tartanunk.

Új Galilei-per avagy világnézeti szabadság?

Érheti az a vád az embrionális őssejtkutatást elvetőket, különösen az egyházakat, hogy a Galilei-perhez hasonlóan a tudomány szabadságát kérdőjelezik meg és korlátozzák megengedhetetlen módon. Fontos látnunk egyrészt, hogy a tudomány szabadsága nem korlátlan, nem abszolút. Elég csak az Orvosok Világszövetségének Helsinki deklarációjára (World Medical Association, 2000) gondolnunk, amely kimondja, hogy a tudományos kutatás során a kutatásban résztvevő kísérleti alany érdeke mindig előrébb való, mint a kutatás vagy a társadalom érdeke. S a tudományos kutatás korlátai nemcsak az embereken végzett kutatásokra vonatkoznak, hanem az emberi szöveteken, sejteken, a holttestből kivett szöveteken végzettekre is, sőt az állatkísérleteket is korlátozzák állatvédelmi megfontolások miatt. S ezek a szabályok nemcsak formai részleteket, hanem tartalmi elemeket is érinthetnek, hiszen például embereken alapvetően nem végezhető olyan kutatás, amelynek kockázata nagyobb várható hasznánál. Eme formai ellenvetés mellett még fontosabb látnunk, hogy a Galilei-per és az embrionális őssejtkutatás megakadályozását célzó törekvések alapvetően különböznek egymástól. Amíg Galilei esetében a katolikus egyház Galilei tudományos állítását kérdőjelezte meg nem a természettudományos paradigmába illeszkedő gondolkodásmóddal illetve eszközökkel, azaz természettudományos eredményét nem természettudományos módon kívánta megsemmisíteni, addig az embrionális őssejtkutatás ellenzése alapvetően az előbbitől különböző folyamat. Nincs ugyanis tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy mikor kezdődik az emberi élet, illetve, hogy mikortól kezdve szükséges az emberi életet hordozó sejteknek/szöveteknek/szerveknek/szervezetnek megadni mindazon jogokat, védelmet, amelyeket megadni kívánunk. Vannak kultúrák, ahol az újszülött meggyilkolása is elfogadott, s van olyan ország, ahol az elektív abortusz nem engedélyezett. Az imént feltett kérdés - vagyis, hogy szabad-e, s ha igen milyen feltételek teljesülése esetén az embrionális őssejteken kutatást végezni - tehát filozófiai, vallási, társadalmi kérdés, amelyre természettudományos módszerrel válaszolni nem tudunk, legfeljebb a kérdés megválaszolásához fel tudjuk használni a természettudomány eredményeit.

A köldökzsinór-őssejtekről

Magyarországon az elmúlt években óriási médiaérdeklődés s egyben médiahisztéria kísérte a köldökzsinórvér terápiás célú tárolásával kapcsolatos lehetőségeket. A köldökzsinórvérben található hemopoetikus őssejtek az embrionális őssejtektől eltérően nem totipotens őssejtek, tehát az embrionális őssejtekkel kapcsolatos filozófiai, világnézeti különbség a köldökzsinórvérrel kapcsolatban érvényét veszti. Ily módon a köldökzsinórvérben található őssejtekkel kapcsolatos kutatási és esetleges terápiás lehetőségek kiaknázását világnézeti avagy vallási szempontból gyakorlatilag senki sem ellenzi. Érdekes módon éppen emiatt sokan a köldökzsinórvérből nyerhető őssejteket javasolják az embrionális őssejtkutatás alternatívájaként, noha sokan szkeptikusak ezzel kapcsolatban, és megkérdőjelezik, hogy a biológiai szempontból felnőttnek számító köldökzsinórvérsejtekkel való kutatás ugyanolyan eredményes lehet-e, mint az embrionális sejtekkel való kutatás.

A köldökzsinórvér tárolásával és felhasználásával kapcsolatban specifikusan csak erre vonatkozó alapvető etikai kérdés alig merül fel. Ami aggályosnak tűnik az elmúlt évek tapasztalatából, az az, amikor a magáncélú s magánfinanszírozású tárolási lehetőséggel kapcsolatban az emberi hiszékenységre, csodavárásra, a betegség, illetve a betegség lehetősége által fokozottan meglévő szuggesztibilitásra alapozva a nem kellően tájékoztatott embereket kihasználják.

A közösségi finanszírozásból létrehozott köldökzsinórvérbank pedig gazdasági, makroallokációs kérdéseket vet fel: amennyiben a magyarországi egészségbiztosító a szükségesnél lényegesen kevesebb (csontvelő)őssejt-transzplantációt finanszíroz, akkor érdemes-e tetemes költségért létrehozni egy bankot, amely ugyan növeli az őssejt-transzplantációra alkalmas betegek számát, viszont a finanszírozott transzplantációk száma nem nő? Plauzibilis válasz erre, hogy természetesen növelni kellene a finanszírozott transzplantációk számát, azonban tudjuk azt is, hogy az egészségbiztosító költségvetése limitált: ha növelünk egy kiadást, valahol általában megszorítást kell alkalmazni. Mindezen tényeket is érdemes megfontolni, bár természetesen a köldökzsinórbank költségessége önmagában nem érv létrehozása ellen.

Alternatívák - konszenzus

Az embrionális őssejtkutatás elfogadhatóságát illető alapkérdésben - mint láttuk - úgy tűnik, nem lehet konszenzust találni. Egy ilyen nagy jelentőségűnek tűnő kutatási projekt kezdetekor felvetődik természetesen a kérdés, hogy vajon a kutatást ellenzők világnézetének tiszteletben tartása céljából kiaknáztunk-e minden alternatív kutatási eljárást, adott esetben éppen a köldökzsinórból nyerhető vagy más, felnőttnek számító őssejtek vizsgálatával vagy egyéb módon?

Felmerül az a szempont, hogy az elektív abortusz, az eutanázia talán nemcsak az emberi élet kezdetéről s végéről szól, ennek üzenete jelzésértékű, s a konkrét történésen túlmutató jelentőségű. Gondolhatjuk, hogy az embrionális őssejtkutatás kapcsán nem pusztán az a kérdés, hogy a szabad szemmel láthatatlan sejtek elpusztíthatók-e, hanem az, hogyan tekintünk embertársainkra, elpusztításukra, illetve szenvedéseik enyhítésére; tudunk-e toleránsak lenni mások világnézetének elfogadásában, felül tudunk-e emelkedni kicsinyes érdekeinken, tudunk-e úgy építeni, hogy közben mások bizalmát nem romboljuk le.

A kutatást a Széchenyi-NKFP projekt Géntechnológiák fejlesztése nagy mortalitású betegségek sejt- és szövetátültetéssel kombinált terápiájához című kutatási programja támogatta.


Kulcsszavak: embrió, személyiség, potencialitás, erkölcsi megítélés, technicizálódás, embrionális őssejt, felnőtt őssejt


Irodalom

Glover, Jonathan (1989): Ethics of New Reproductive Technologies. The Glover Report to the European Commission. Northern Illinois University Press, Dekalb

Green, Ronald M. (2002): Determining Moral Status. The American Journal of Bioethics. 2, 1, 20-30.

Kovács József (1999): A modern orvosi etika alapjai. Medicina, Budapest

Loewy, Erich H. (1996): Textbook of Healthcare Ethics. Plenum Press, New York - London

National Bioethics Advisory Commission (2002): Ethical Issues in Human Stem Cell Research. Volume 1. National Bioethics Advisory Commission Rockville, Maryland

Nuffield Council on Bioethics (2000): Stem Cell Therapy: The Ethical Issues. Nuffield Council on Bioethics, London

World Medical Association (2000): Ethical Principles for Medical Research Involving Human Subjects http://www.wma.net/e/policy/b3.htm


<-- Vissza a 2004/3 szám tartalomjegyzékére