A roma migráció és menedékkeresés politikai szempontjai
a jelenlegi tudományos viták tükrében

Klímová, Ilona: The current academic debates on the political aspects of Romani migrations and asylum seeking=Roma Migration in Eurpoe: Case Studies 2000 11-50. p.

          Bevezetés

            Poroszország már 1906-ban minden szomszédjával kötött kétoldalú megállapodást arra vonatkozólag, hogy megállítsák a nomád romák vándorlását. A romák 1430 körüli feltűnésük óta vándorolnak Európában, de csak a huszadik században vált ez súlyos politikai témává. A Nyugat felé vándorlás mindig divat volt, de csak a második világháború után vált igazán tömegessé. Először a háború elől menekültek, majd a jugoszláv háborúk elől, illetve a megnyíló határokon át Közép-Kelet Európa volt szocialista országaiból. Ennek oka az volt, hogy a romák helyzete hirtelen egyre rosszabbá vált ezekben az országokban. Az első ilyen menekültáradat Romániából és a Balkánról indult meg, és Németországot vette célba, ám ezt a ’90-es évek német menekültügyi törvényének megváltoztatása zárta le. A második hullám 1997-ben indult meg és a huszonegyedik században is folytatódott, ezúttal cseh, szlovák, román, bolgár, lengyel és kis számban magyar romák mentek nyugatra, hogy menedékjogot kérjenek, arra hivatkozva, hogy hazájukban üldözik őket csak azért, mert romák. Ez felkeltette olyan nemzetközi szervezetek figyelmét is, mint az EBESZ.

Szükség a tudományos vitára

            A viták megkezdődtek mind a fogadó, mind az anyaországokban, de nem igazán indultak politikai jellegű kutatások a roma menekültek ügyében. Készültek antropológiai, néprajzi és szociológiai tanulmányok, amelyek nagyon fontosak voltak, de mégsem tudták helyettesíteni a politikai jellegű kutatásokat. E tanulmány szerzője arra kíván kísérletet tenni, hogy a szórványos kutatások eredményeit összefoglalja. A szerző úgy gondolja, hogy a tudományos megismerés nélkül nem láthatunk tisztán olyan bonyolult helyzetben, mint a roma menekültek ügye. Elismeréssel adózik az emberjogi aktivisták szándéka és tevékenysége előtt, de úgy gondolja, hogy ők sokszor nem látják a probléma valódi gyökerét, ezáltal a probléma megoldásához sem jutnak közelebb. Tudományos, akadémiai kutatásokra és vitákra van szükség, hogy megoldást találjanak a romák helyzetére. A pártatlanság előfeltétele egy hatékony romaügyi politika kialakításának.

A jelenlegi menekült „krízis” mértéke

            Habár lehetetlen megmondani, hány roma is vándorolt be a közelmúltban Nyugat-Európa országaiba, mégis a tudósok és az aktivisták is egyetértenek abban, hogy számuk nem adhat okot krízis említésére. Yaron Matras arra mutat rá, hogy a valódi bevándorlásról való képet eltorzítja a már nyugaton élő romák száma. Továbbá a romákkal szemben tanúsított hagyományos előítéletek hatására a média és a populista politikai retorika növeli a roma menekültek számáról való feltételezéseket. Mindezt fokozza még a muzsikáló és kolduló romák jelenléte a nagyvárosok utcáin, és az a tény, hogy a romák általában családonként, gyakran kiterjedt családonként vándorolnak és nem egyedül. Azonban mielőtt pontos képük lett volna a kutatóknak arról, hogy milyen a roma menekültek arány a többi hasonló országokból menekültekhez képest, azt gondolták, hogy nem lehet magasabb az arányuk. A valóság teljesen mást mutat. 1997 és 2000 között Nyugat-Európában menekült státust kérő cseh, szlovák és lengyel állampolgárok 85-99 százaléka romának vallotta magát.

A jelenlegi menekült „krízis” okai és hatásai

            A média és a kormányzatok azt a képet akarják erősíteni, hogy a roma menekültek mind gazdasági bevándorlók, azonban a 2000-es évek folyamán megjelentek a diszkrimináció és a rasszizmus ellen menekülő roma migránsok is, akik egy toleránsabb társadalom reményében indultak nyugat felé. A valóságban mindkét ok szerepet játszik, Közép-Kelet Európa országaiban a romáknak egyaránt tartaniuk kell a diszkrimináció és kirekesztés, valamint a munkanélküliségtől és a gazdasági lehetőségek hiányától. A távozásra leginkább pedig mint politikai menekülteknek van a legnagyobb esélyük. A romák esetében az is komoly problémát jelent, hogy nincs bizalmuk saját országuk kormányzati és közigazgatási szerveiben, vagy a közvéleményben, így nem is hajlamosak arra, hogy ezeken a fórumokon próbálják érvényesíteni a jogaikat. Sokkal inkább jellemző rájuk a vándorlás. Emellett a nyugati társadalmak „színes” volta komoly húzóerőt képvisel. Egy másik kutatás arra mutatott rá, hogy a romák nem épülnek be hazájuk társadalmába, aminek kettős következménye van, egyrészt könnyen marginalizálódik a helyzetük, ezáltal félnek a gettósítástól és a kiutasítástól, másrészt könnyebbé teszi számukra a távozást. Tehát a cél az lenne, hogy a romákat a többségi társadalomtól elválasztó mechanizmusokat, amelyek az előítéletek fő okai is egyben, felszámolják, ezáltal a romák marginális helyzetét is meg lehetne szüntetni. Ezt a véleményt azonban nem szokták elfogadni, mivel azt feltételezi, hogy a romák is hibásak saját helyzetük miatt. Továbbá a kisebbséget arra ösztökélni, hogy alkalmazkodjon a többség szokásaihoz, ez szembemegy a jelenlegi európai gyakorlattal. Másrészt a tapasztalat azt mutatja, mint a koszovói romák esetében, hogy egy viszonylag jól integrált roma közösség is nagyon gyorsan a társadalom szélére kerülhet, ha rendkívüli helyzet adódik. A nevelési elgondolások sem mutattak eddig sok sikert a romákkal szemben tanúsított előítéletek felszámolásában. Egy másik szempont lehet a romák kivándorlása esetében az, hogy a helyi közeg miként ítéli azt meg. Például egy cseh kereskedelmi televíziót sokszor ért az a vád, hogy túlzottan optimista képet festett a roma származású menekültek életéről Kanadában és Nagy Britanniában. Még olyan kutatási eredmények is vannak, amelyekből az derül ki, hogy roma uzsorások bíztatták szintén roma adósaikat, hogy menjenek nyugatra pénzt keresni.

A menekültstátus igénylésének érvényessége a romák esetén

          Az aktivisták amellett érvelnek, hogy a legtöbb roma igénylő különösen megalapozott indokkal kéri a menekültstátust, mivel üldözik őket. Számos jól dokumentált eset számol be arról, hogy a rendőrségi erőszak, skinhead támadás vagy diszkriminatív állami eljárás miatt menekülnek a romák más országokba. Ezekkel az esetekkel számos nemzetközi szervezet és kormány foglalkozik. A kutatók már nem ennyire biztosak ebben, számos esetben nem bizonyítható, hogy valóban „az üldözéstől való megalapozott félelem” miatt szánták rá magukat a távozásra.

A migráció mint a nomád tradíció kifejeződése

          Számos esetben a romákat mint nem valódi menekülteket kívánták feltüntetni, arra hivatkozva, hogy nomád életmódot folytatnak. Az aktivisták és a kutató egyaránt elvetik ezt az elképzelést arra hivatkozva, hogy a roma menekültek döntő többsége hosszú ideje letelepült életmódot folytat. Matras összehasonlította a roma és a többi menekült helyzetét, és arra a következtetésre jutott, hogy a romák éppen annak ellenére emigrálnak, hogy nem nomád életmódot folytatnak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a menekültek és a vándorló életmódot folytató személyek helyzete általában teljes mértékben különbözik, nem érdemes együtt tárgyalni őket. Más szerzők viszont éppen ellenkezőleg azt állítják, hogy van kapcsolat, de ez nem nomádság, hanem újraélesztett nomádizálás, amit általában a kényszer szül.

A roma mint gazdasági menekült

          Egyes elképzelések szerint a romák főleg gazdasági okok miatt választják az emigrálást. Azonban a kutatások többsége ezt nem erősíti meg, ráadásul az unión belüli (görög, spanyol) romák – akik sokkal könnyebben mozoghatnának a tagállamok között – sem mutatnak nagy mozgást. A gyakorlatban azonban találni számos romát, akik csoportosan próbálnak gazdagabb országokba áttelepülni, ha viszont párat elutasítanak közülük, akkor az összes kérvényező eltűnik, és csak akkor térnek vissza, ha valamiféle változás történik az adott ország menekültügyi szabályozásában. Ez minden esetben tisztán gazdasági eredetű emigrálási szándékot jelez.

A jelenlegi menekült „krízis”-re adott válaszok értékelése

A roma igények érvényességének bemutatása a politikusok és a média által

          Az aktivisták és a kutatók egyaránt kritizálják azt az eljárást, ahogy a politikusok és a média kétségbe vonja a romák menekültstátus kérésének érvényességét. A történelemben számos példa akad, hogy hogyan próbálták meg ezeket az embereket bűnözőknek és parazitáknak lefesteni. Deborah Winterbourne úgy véli, hogy a romákkal szemben való hangulatkeltés arra is jó, hogy hamis igénylőnek állítsák be őket, ezáltal könnyebben utasítsák el a menekültstátusra való igényüket, azt hangsúlyozva, hogy nem is valódi menekültek, vagy hogy gazdasági okokból akarnak bevándorolni. Az aktivisták szerint ez a „krízis” még inkább feltárja a romákkal szembeni előítéletek mélységeit. Nemcsak otthonukban számítanak másodrangú állampolgárnak, hanem ha menekülni szeretnének, vagy menekülésre vannak kényszerítve, akkor is másodrangú szerepre kárhoztatják őket.

A romák igényléseinek elutasítása, a határellenőrzés és más protekcionista eszközök

          Mind az aktivisták, mind a kutatatók egyetértenek abban, hogy az Európai Unióban a tagállamok alapelve, hogy minél szigorúbban értelmezzék az 1951-es Genfi Egyezmény menekültekről szóló előírásait azért, hogy leszorítsák a befogadott menekültek számát. A romák általában a nem szívesen látott vendégek közé tartoznak, nagyrészük kérelmét elutasítják. Az aktivisták szerint a nyugati államok ezzel megsértik a nemzetközi jogot. Ha sokan kérvényeznek egyszerre, akkor a hivatalok gyakran egyszerre utasítják el az összes folyamodót, anélkül, hogy minden esetet külön-külön megvizsgálnának. Erre kiváló példa a koszovói romák esete, akik a háború idején komolyan veszélyeztetve voltak az albánok által, mégsem kaptak menedékjogot, arra hivatkozva, hogy ha ők kapnak, akkor mindenkinek kapnia kellene, márpedig a kérvényezők alig több mint 1 százaléka kapta meg a státust 1990 és 1999 között. A kutatók szerint nem annyira azzal van baj, hogy az országok szándékosan nem engednék be a romákat, hanem inkább az eljárási mód túlzott bürokratikusságával, amelyben a romák nem igazodnak ki, és a személyek ellenszenve az, ami meggátolja az engedélyek kiadását. Ezen kívül azt is felvetik, hogy a romák sokszor nem tudják igazolni félelmeik okát, amit így nem tudnak elfogadni a hivatalok. Számos kutató azt is felveti, hogy azzal, hogy visszautasítják a romák kérelmét, még nem oldódik meg a helyzet, ugyanis a romák sokszor így is maradnak az adott társadalom peremén, önellátásra berendezkedve, ha viszont kiutasítják őket, akkor gyakran visszatérnek. Arról nem is beszélve, hogy az ellenük felállított hatóságok és megszigorított eljárások nagyon drágák.

A válaszok törvényessége

          Az aktivisták szerint – és ezzel számos kutató is egyetért – a nyugati államok nagyon sok esetben megsértik a nemzetközi jogot, és olyan egyezményeket, mint a Genfi Egyezmény, a Nemzetközi Konvenció a Rasszista Diszkrimináció Minden Formájának Felszámolásáért és az Emberi Jogok Európai Egyezménye. Gyakran visszaküldenek olyan embereket, akikre hazájukban üldözés vár.

A roma kivándorlás mértékének hatása a kibocsátó országokra

          A kutatók ugyan nem gondolják, hogy a romák kivándorlása megoldás lenne a problémáikra, mégsem tartják ezt egyszerűen taktikázásnak. Csakugyan hisznek abban, hogy ez a „krízis” hozhat néhány pozitív változást. Úgy vélik, hogy a kivándorlás felhívja a figyelmet a közép-kelet-európai romák helyzetére, és a nyugati országok rákényszerítik ezeket az országokat, hogy változtassanak hazájukban a romák helyzetén. Egy 2000-es varsói konferencián a csehek beismerték, hogy az 1997-es roma menekültáradat után, amely Kanadára zúdult, és ennek hatására Kanada vízumkényszert vezetett be a cseh állampolgárokkal szemben, pozitív változásokat próbáltak megvalósítani a helyi romák életkörülményeiben. Emellett lassan rá kellett döbbenniük az európai döntéshozóknak, hogy a roma ügy nem csak egy-egy ország ügye, hanem közös európai ügy, amelyet közös szabályozással kell megoldani, mind a kibocsátó, mint a cél országoknak. A romák meg-megújuló kivándorlási hullámai pedig lassan megértőbbé tették a különböző országokat, ennek következtében már nem annyira előítéletesen és elutasítóan állnak egyik típusú országban sem a romák ügyéhez és problémáikhoz. Ráadásul a romák nézőpontjában is lassan változás áll be, amely abban áll, hogy már nem annyira a nyugati államokban látják a problémáikat megoldó lehetőségeket, hanem saját maguk kezdenek szervezkedni; ez eddig a nyugati romákra volt jellemzőbb, de remélhetőleg, kelet felé is egyre jellemzőbb lesz ez a hozzáállás.

A menekültek kérdése mint az EU bővítés kérdésének egy része

          A kutatók úgy látják, hogy a roma menekültek kérdése befolyásolja az EU keleti bővítésének menetét. Az EU tagállamainak rövidtávú megoldási kísérlete arra épít, hogy rábírja a csatlakozni vágyó országokat, hogy sikeresebben próbálják meg integrálni társadalmukba a roma kisebbségeket, és ezzel elkerülni azt, hogy a csatlakozás után nagyszámban vándoroljanak nyugatra romák. Természetesen az EU-nál is tisztában vannak azzal, hogy valamennyi áttelepülő mindenképpen lesz. Mind e közben a csatlakozni vágyó országok úgy látják, hogy a roma integráció megoldása egyáltalán nem olyan könnyen megoldható, ráadásul nem is csak az ő feladatuk, az EU-nak ehhez segítséget kell nyújtania számukra. Némely szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a csatlakozni vágyó országoknak már a csatlakozás feltételét képző gazdasági követelmények megteremtése is komoly gondot okoz, aminek következtében nem marad elég forrásuk arra, hogy az amúgy sem túl olcsó integráció folyamatát keresztülvigyék, sőt a gazdasági követelmények teljesítésének hatására még nőhet is a szociális feszültség, ami szintén nincs jó hatással a romák integrációjára. Hosszú távú megoldásként azt vázolják fel a kutatók, hogy szükség lenne végre jogilag tisztázni a romák helyzetét, mivel eddig nem nagyon foglalkoztak az ő speciális helyzetükkel, mint nem őshonos kisebbséggel.

A menekültügyi vitákban felvetett javaslatok összegzése

          A szerző a tanulmány végén összegzi, a szakirodalom megoldási javaslatait, éspedig négy pontban. Az első, hogy fokozni kellene a romák bevonását a közösségi ügyekbe és a döntéshozatali eljárásokba, amely ugyan nem új szempont, de maradéktalanul még sohasem valósult meg. Ki kell alakítani egy roma politikai elitet, amely képes is megbirkózni a feladatával. Össze kell fognia a helyi roma szervezeteknek a nemzetközi roma szervezetekkel, és erősíteni kell a roma polgárjogi mozgalmat. A második, hogy a nemzetközi közösségnek, különösen az EU-nak ki kell dolgoznia egy hosszú távú roma integrációs programot, amibe a romákat vagy legalább a vezetőiket is be kell vonniuk. A harmadik, hogy meg kell változtatni a menekültügy nemzetközi szabályozását úgy, hogy a romák speciális helyzetére is tekintettel legyen. A negyedik pedig, hogy támogatni kell a diszkriminációellenességet, a toleranciát és multikulturalizmust az oktatásban és a közéletben, hogy minden országban befogadóbb legyen a társadalom. Ezeken túl egyetértenek abban is, hogy pártatlan és nem diszkrimináns bánásmódban kellene részesíteni a romákat a menekült kérelmek ügyében, és minden emberi jogot biztosítani kellene számukra. És szükség volna arra, hogy a különböző fejlettségű európai országok megosszák egymás közt a romákkal kapcsolatos tapasztalataikat és eljárásmódjaikat.

A roma menekültekről szóló tudományos vitát uraló trendek meghatározása

          A szerző kísérletet tett arra, hogy az aktivisták és a politikusok gyakran tisztán romaügyi véleménye mellett bemutassa a témával foglalkozó kutatók változatosabb és sokszínűbb véleményét, amelyeket néhol egyéni nézőpontokkal is érdekesebbé tesznek. Kibontakozik egy trend, amelyet leginkább a kutatások helyszíne befolyásol, ugyanis láthatóan elválnak egymástól a származó és a fogadó országban dolgozó kutatók véleményei. A legnagyobb eltérés a migráció gazdasági gyökereinek a feltételezése körül van. A kibocsátó országbeli szerzők sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a gazdasági megfontolásnak a kivándorlás döntésének meghozatalában, mint a befogadó országok szerzői. Abban mindkét csoport egyetért, hogy az egyes országok közvéleményét jobban kell tájékoztatni a romák helyzetéről, de a kibocsátó országbeliek jobban informáltnak tartják saját országuk közvéleményét. Végezetül a szerző megállapítja, hogy a roma menekültek számát feltétlenül minimalizálni kell, de ehhez arra is szükség van, hogy az európai politikusok végre érdemleges válaszokat adjanak a felmerült helyzetre. Bízik abban, hogy a jelenlegi menekültáradat végre valódi cselekvésre kényszeríti a politikát a romák ügyében. Úgy látja, hogy végre lassan megmozdul valami ebben az ügyben.

Lajtai Mátyás