Jelentés az ukrán–magyar nyelvhatárról

Gazdag Vilmos

Amint azt az előszóban Zoltán András szerkesztő megjegyzi, „a Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Tanszéke – alapító professzorának, a sajnálatosan fiatalon elhunyt Udvari István egyetemi tanárnak szellemi örökségét ápolva – továbbra is feladatának tekinti a Kárpát-medencei népek nyelvi és művelődési kapcsolataira vonatkozó emlékek és tudományos eredmények közzétételét, különös tekintettel az egykori Magyar Királyság északkeleti régiójának sajátos viszonyaira” (7.).

E program keretében jelent meg Kótyuk István, a kárpátaljai magyar nyelvészet egyik kiemelkedő szaktekintélyének kandidátusi értekezését tartalmazó nagyszabású tudományos munkája, amely mind témájában, mind a feldolgozott anyag mennyisége és minősége szempontjában megkövetelte azt, hogy a két nyelv kapcsolataival foglalkozó kutatók nyomtatásban is hozzáférhessenek. Erre sajnálatos módon egészen mostanáig várni kellett.

Kótyuk István a filológiai tudományok kandidátusa, nyelvész, tankönyvíró és műfordító, jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola előadótanára. 1966-tól az Ungvári Állami Egyetem Magyar Filológia tanszékén fejtett ki oktatói és tudományos munkát. Kutatási területe többek között az ungi magyar nyelvjárás.

E tárgykörben védte orosz nyelvű kandidátusi értekezését is 1974-ben az Ungvári Állami Egyetemen Az ungi magyar nyelvjárás ukrán jövevényszavai címmel. E munka tematikájában és jellegében még ma is egyedülinek számít, hiszen a megírás és a nyomtatásban való megjelenés között eltelt közel harminc év alatt sem született e témakörben hasonló terjedelmű és minőségű munka.

Az orosz nyelvű disszertáció négy nagy fejezetből és több alfejezetből, valamint nem kevésbé érdekes és fontos mellékletből áll.

A bevezetőben (11–28.) a nyelvi kapcsolatok leírásával ismerkedhetünk meg, amelyet a történelmi adatok és a kutatott területek településtörténete követ. Ugyancsak e részben kerül sor a munkában alkalmazott fonetikai átírás bemutatására is. Az ungi régióban, ahogyan Kárpátalja szinte teljes területén, évszázadok óta szoros társadalmi és gazdasági kapcsolat alakult ki az ukrán/ruszin és a magyar etnikum között, amely természetesen így rányomta bélyegét az itt élők nyelvhasználatára is. Ezt követően a szerző rövid ismertetés keretében bemutatja a kutatópontokat. E 18 település (Nagygejőc, Gálocs, Bátfa, Palágykomoróc, Koncháza, Kisgejőc, Minaj, Palló, Botfalva, Kis-és Nagyrát, Ketergény, Kisszelmenc, Szürte, Tarnóc, Homok, Kistéglás, Császlóc, Sislóc) elhelyezkedéséről, első írásban rögzített megnevezéséről, lakosságának számáról, összetételéről, az iskolai oktatás nyelvéről is pontos képet kaphat az olvasó.

Az első fejezetben (29–46.) a munka során alkalmazott fonetikai átírással ismerkedünk meg, amely néhány kiegészítéssel többnyire a magyar helyesírásra épül. Ugyanitt kerül sor az ungi nyelvjárás fonetikai, morfológiai, szintaktikai sajátosságainak ismertetésére is.

A második fejezetben (47–66.) a szerző az olvasó elé tárja a szláv-magyar kontaktushatások kutatástörténetét, külön felhíva a figyelmet arra, hogy ez a legkevésbé kutatott területe mind a magyar nyelvészetnek, mind pedig a szláv nyelvtudománynak. Ezt a hiányt is pótolni kívánta Kótyuk István e nagy terjedelmű munkájával, amelyben ahhoz, hogy egy adott szót ukrainizmusnak minősítsen, figyelembe vette annak szemantikáját és fonéma-összetételét, a szó meglétét más kárpátaljai magyar nyelvjárásokban, illetve hiányát más szláv nyelvekben vagy a velük szomszédos magyar nyelvjárásokban, a szó szemantikai azonosságát az ungi magyar nyelvjárásban és az ukrán nyelvjárásokban. Ugyancsak fontos körülménynek tekinti, ha a szó hangalakja kizárólag az ukrán nyelvből magyarázható. Az ukrán eredetre utaló kritériumokat minden szócikkben feltünteti a szerző.

A következő fejezetet a az ungi magyar nyelvjárás ukrán kölcsönszavainak csoportosítására szenteli (67–96.). A csoportosítást Kótyuk István Franz Miklosich, Die slavischen Elemente im Magyarischen (Wien 1871, Wien und Teschen ²1884), valamint Bárczi Géza, A magyar nyelv életrajza (Bp., 1963) klasszifikációinak ötvözésével és kibővítésével végezte. Ugyanis amíg Miklosich 20, Bárczi pedig 17 tematikai csoportból álló osztályozást használt, addig Kótyuk István 21 egymástól élesen elkülönülő csoportra osztva tárja az olvasói elé a begyűjtött s általa ukrán kölcsönszónak minősített 247 lexikai elemet.

Lássuk a tematikai csoportosítást és néhány példát a különböző csoportokhoz tartozó lexikai elemekből:

1. az ember tulajdonsága, külseje, cselekedetei: bida < ukr. біда ’baj’, bidák < ukr. бідняк ’szegény ember’, stb.;

2. testrészek: pup <ukr. пуп, пупок ’köldök’, zubi < ukr. зуби ’tejfog’, stb.;

3. rokoni és egyéb emberi kapcsolatok: gyidu < ukr. дідусь’öregember’, gazdinya < ukr. газдиня ’gazdasszony’, stb.;

4. ruházat, mosás: dindik < ukr. підвіска ’függő, fityegő’, pláscs < ukr. плащ ’palást’, stb.;

5. gasztronómia, étkezés: brindza < ukr. бриндза ’sós juhtúró’, haluska < ukr. галушка ’haluska, galuska’, stb.;

6. házi szövés-fonás: cípke < ukr. ціпки ’csípke, csípkefa’, motóla < ukr. мотовила ’motolla’, stb.;

7. a ház berendezése: hojda < ukr. гойдалка ’bölcső’, lóka <ukr. лавка ’hosszúszék, lóca’ stb.;

8. gazdálkodási eszközök, épületek, helyiségek: butyka < ukr. будка ’bódé’, dránka < ukr. дранка ’zsindely’, stb.;

9. kultúrnövények, termesztésük, megművelésük: petruska < ukr. петрушка ’petrezselyem’, morkó < ukr. морква ’sárgarépa’, stb.;

10. vadnövények: lapótya < ukr. латаття ’tavirózsa’, ráska < ukr. ряска ’békalencse’, stb.;

11. állattenyésztés, az állatok sajátságai: cinya < ukr. свиня ’disznó’, csereda < ukr. череда ’csorda’, stb.;

12. állatvilág: bumbáriska < ukr. сонечко, бомбарь ’katicabogár’, puhir < ukr. личирка хруща, пухир ’ pajor’, stb.;

13. népi gyógyászat: cservinka < ukr. понос, червінка ’hasmenés’, hárkál < ukr. відхаркувати ’felköhög’, stb.;

14. vallás, szokások; hiedelmek: boha < ukr. бог ’isten’, pászka < ukr. паска ’húsvéti fonott kalács’, stb.;

15. ének, tánc, szórakozás: durák < ukr. дурак ’«bolond», egyfajta kártyajáték’, hosztina < ukr. гостина ’ vendégség’, stb.;

16. állami, társadalmi és politikai élet: kuputál < ukr. клопотати ’igyekezni’, pecsáty < ukr. печать ’pecsét’.

17. nemzetek, népek megnevezései: bojkó < ukr. бойко ’bojkó, az ukrán nemzet egyik része’, rumuny < ukr. румун ’román nemzetiségű’, stb.;

18. földrajz: báhony < ukr. болото, багно ’mocsár’, polonina < ukr. полонина ’erdei tisztás, hegyi síkság’, stb.;

19. elvont fogalmak: bida < ukr. біда ’baj’, neszerencse < ukr. невдача ’kudarc, balszerencse’ tükörszava, stb.;

20. határozószók, indulatszók, segédszók: nyigdasoha ’soha’ < ukr. nyelvjárási н’íгдашога ’soha’, probujte ’tessék (kínálásnál)’< ukr. пробувати ’megkóstol’ felszólító módú alakja , stb.;

21. egyéb: masztiga ’kenőcs’< ukr. nyelvjárási мастега stb.; (vö. 71–73.).

A szerző által megvizsgált 247 elem közül 78 megtalálható Kniezsa István A magyar nyelv szláv jövevényszavai című munkájában is. Ám Kniezsa István a vizsgált 78 lexikai elem közül 33-at szlovák, míg 7-et ismeretlen eredetűnek tekint, amelyek nagy valószínűséggel az ukránból kerültek át az ungi magyar nyelvjárásokba.

Ugyanakkor közel 300 lexikai elem maradt feldolgozatlanul, ezekről csak további részletes kutatással lehetne megállapítani, hogy melyik nyelvből is került át az ungi magyar nyelvjárásba.

            Külön figyelmet fordít a szerző arra is, hogy a bekerült ukrán elemek jelentése azonos-e az átadó, illetve az átvevő nyelvben. Kótyuk István külön osztályozza a lexikai elemeket, aszerint is, hogy egy- vagy esetleg többjelentésűek-e. A megvizsgált elemek túlnyomó része egyjelentésű. A többjelentésű szavakat jelentésük száma szerint kategorizálta a szerző: két-, három-, négy-, öt-, hat-, sőt egy nyolcjelentésű szót is adatolt. A paszkuda szónak például a következő jelentései ismeretesek: 1) gazember; 2) nem tiszta asszony; 3) aki beleavatkozik más dolgába; 4) búbosbanka (állat); 5) begy; 6) pimasz, ronda; 7) szerénytelen ember; 8) utálatos, visszataszító (vö. 77.).

            A szerző a kölcsönzés okát jelentéstani tényezőkkel magyarázza. Eszerint az ungi magyar nyelvjárás ukrán jövevényszavait a következő három csoportra lehet osztani: 1) amelyek új, eddig ismeretlen fogalmakat jelölnek; 2) amelyek lexikai megfelelői a már meglévő magyar szavaknak; 3) érzelemkifejtő szavak, amelyeknek a magyar nyelvben számos szinonimája van.

Az ukrán elemek olyannyira beépültek az ungi magyar nyelvjárásba, hogy megtalálhatjuk őket a köszöntésekben és más frazeológiai egységekben is: forog, mint a kalakutya; Dáj bozse szerencse! Felhívja a figyelmet arra is, hogy a legtöbb kölcsönszó aktív résztvevője új szavak képzésének és az összetett szavaknak is. Például: drimál <ukr. дримати ’álmodozik’: drimálás, drimálós; brizgál < ukr. бризкати ’fröcsköl’: be-, le-, össze-, széjjelbrizgál, brizga, brizgálás.

Az ungi magyar nyelvjárást ért szláv hatás, amely egyaránt lehet ukrán és orosz is, kétségtelenül a szovjet érában volt a legerősebb. Az ekkor átvett kölcsönszavakat a szerző a következőképp kategorizálta:

1)      a szovjet intézményrendszerrel kapcsolatos szókincs: vikonkom < ukr. виконком  ’végrehajtó bizottság’; finvigyil < ukr. фінвідділ  ’adóhatóság’;

2)       az ipar és mezőgazdaság tárgykörébe tartozó szavak: holova < ukr. голова  ’a kollektív gazdaság vezetője, téeszelnök’; zmina < ukr. змiна  ’váltás’;

3)      a hivatalos élet szavai: zájáva < ukr. заява’kérvény’; zavidujucsi < ukr. завiдуючий ’vezető, főnök’;

4)      az életkörülményekkel kapcsolatos szavak: hrecska < ukr. гречка ’hajdina’ visivánka < вишиванка ’hímzett ing’;

5)      a kereskedelemmel kapcsolatok szavak: csájna < ukr. чайна ’teázó’; molocsárnya < молочарня ’tejcsarnok’;

6)      az oktatás szókincsébe tartozó szavak: csodennik < щоденник ’napló’; gyitszád < дiтсад ’óvoda’. (vö. 95-96.).

Az utolsó fejezetben (97–141.) a szerző az ungi magyar nyelvjárás ukrán kölcsönszavainak fonetikai és morfológiai változásait mutatja be.

A magánhangzók tekintetében Kótyuk István megjegyzi, hogy az ukrán kölcsönszavakban mindegyik hosszú magyar magánhangzó előfordulhat, sőt egyes esetekben esetleg diftongizálódhat is. A mássalhangzóknál csupán a lágy ukrán д’, т’, н’ mássalhangzóknak van magyar gy, ty, ny magyar megfelelője, így a többi lágy ukrán mássalhangzót annak kemény magyar párja helyettesíti.

A továbbiakban a szerző lexikai elemek morfológiai változását és a szófaji megoszlásukat ismerteti az olvasóval. A megvizsgált 247 lexikai elem közül 172 főnév. Bár az ukrán nyelvben a főneveknek három nemük (hím-, nő- és semlegesnem) van, az ungi magyar nyelvjárásba bekerült ukrán főnevek jelentős része a magyar nyelvben egyes szám alanyesetben honosodott meg. A 172 főnév nemek szerinti megoszlása a következő: 106 nőnemű, 58 hímnemű és 8 semleges nemű főnév.

Az átvétel során egyes lexikai elemeknek megváltozott a szófaja. Így például egyes ukrán főnevek a magyarban vagy melléknévként, vagy pedig két szófajú szóként honosodtak meg: hucul, mizerák, rusznyák stb.

Az igék elveszítve az ukrán igeképzés alapjául szolgáló morfológiai alakjukat –l képzős formában honosodtak meg az átvevő nyelvben: lapatyál < лопотати ‘fecseg’; brizgál < бризгати ’fröcsköl’; drimál < дримати ’álmodozik’.

A könyv értekező részét a bibliográfia (143–152.) zárja, majd a kötet nagyobb részét kitevő mellékletben (153–340.) foglal helyet a tárgyalt szókincs eredetét és elterjedtségét ábécé rendben bemutató részletes etimológiai szótára.

Összegzésként megállapítható, hogy Kótyuk István munkája mind a hazai, mind pedig a nemzetközi nyelvészeti munkák egyik jelentős terméke. Az elmúlt harminc évben azonban számos jelentős változás érte az adott településeket, ahogyan Kárpátalja egész területét is. Értve ezen például a Szovjetunió felbomlását, az orosz nyelvről az ukránra való gyors áttérést. Így érdekes és értékes adatokat szolgáltatna egy újabb kutatás ugyanezeken a gyűjtőpontokon. Ugyanakkor esetleg a könyv anyagából kiindulva buzgó kutatók elvégezhetnék ezt a kutatást Kárpátalja más, többségében magyar nyelvű területein is. Mivel a területi adottságokból és a másodnyelvi hatások mértékéből adódóan számos olyan szláv (orosz, ukrán) lexikai elem adatolható lenne, amelyek az ungi magyar nyelvjárásokban egyáltalán nem, vagy pedig egészen más formában fordulnak elő.

Sajnálatos tény azonban, hogy e nagyszabású munka egyelőre csak azon kutatók számára nyújt segítséget, akik jól boldogulnak az orosz nyelvvel. Ám reméljük, hogy hamarosan, talán épp a szerző jóvoltából, elkészül a disszertáció magyar fordítása is.

(Ištvan Kovtűk, Ukrainskie zaimstvovaniâ v užanskom vengerskom govore. Pod redakciej i s predisloviem A. Zoltana. — Kótyuk István, Az ungi magyar nyelvjárás ukrán jövevényszavai. Szerkesztette és az előszót írta Zoltán András. Nyíregyháza: Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2007 [= Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 22]. 340 p.)