Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Kisebbségügyi Főbiztos

Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának álláspontja a „Szlovák Köztársaság államnyelvéről szóló törvény” módosításáról

Hága, 2009. július 21.
1. Bevezető
1995-ben a szlovák parlament elfogadta a Szlovák Köztársaság államnyelvéről szóló törvényt [1] (továbbiakban „ államnyelvtörvény”). A nemzetközi közösség a törvénynek nagy figyelmet szentelt, már az előkészítés szakaszában is. A végső szavazásra feszült hangulatban került sor, mivel a magyar kormány, valamint több EU intézmény és tagállam is aggodalmát fejezte ki, hogy a törvény egyes bekezdései korlátozzák az emberi és kisebbségi jogokat. Amikor elfogadásra került, az államnyelvtörvény az egyik leginkább korlátozó törvény lett a nemzeti nyelvek védelmének és ápolásának területén Európában, és egyben aggodalmat keltett a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban. [2]
1999. július 10-én fogadta el a szlovák törvényhozás a Nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvényt (továbbiakban „kisebbségi nyelvtörvény”) azzal a céllal, hogy növeljék a kisebbségi jogok betartásának garanciáit. Ez az új törvény a szlovák nyelvvel azonos jogállást biztosít az összes kisebbségi nyelv számára minden olyan településen, ahol a kisebbség aránya eléri az összlakosság legalább 20 százalékát. A kisebbségi nyelvtörvény alapján a nemzeti kisebbségek tagjai használhatják saját nyelvüket az állami és helyi intézményekkel folytatott írásos és szóbeli kommunikációban, ahol teljesül a fenti feltétel.
A két törvény kölcsönhatása mindig kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy egyensúlyban legyen az államnyelv támogatása és a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelme Szlovákiában. [3] A kisebbségi nyelvtörvény hatályba lépésével végül az azt megelőző, kiegyensúlyozatlan állapot rendeződött. Azóta pozitív tendencia figyelhető meg a nemzeti kisebbségek jogainak betartása terén Szlovákiában. Annak ellenére, hogy van néhány tartós hiányosság, időnként tapasztalhatók sztereotípiák és negatív hozzáállás a kisebbségekkel kapcsolatban a szlovák társadalomban és a politikai vitákban, általánosságban elmondhatjuk, hogy az utóbbi években jelentős fejlődés történt a kívánatos egyensúly elérése irányában.

Az elmúlt évtizedben az államnyelvtörvény egyes rendelkezéseit a szlovák bíróságok vonták kétségbe [4] , míg sok másikat utólagos rendelkezésekkel egészítettek ki olyan területeken mint p1. a telekommunikáció, a műsorszórás, az anyakönyvi hivatalok vagy a sajtó. [5]
A törvény aktualizálásának szándékával a Kulturális Minisztérium (KM) kidolgozott egy módosító javaslatot az államnyelvtörvényhez, amely 13 éve érvényes. A törvény kidolgozásának folyamán a szlovák hatóságok lehetővé tették más országok képviselőinek is, hogy kifejezzék véleményüket. Ezen nyitott és együttműködő hozzáállás ellenére a parlament meglehetősen gyorsan elfogadta a törvényjavaslatot, 2009 június 30-án. A módosítás még azelőtt került elfogadásra, hogy megérkezett volna az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa kért állásfoglalása. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy bár nincs előírás a parlamenti vita időtartamát illetően, amíg a törvényhozási folyamat teljesen demokratikus, a jó szokások értelmében a potenciálisan vitás törvények esetében megfelelő időt és figyelmet kell fordítani az észrevételekre a javaslat és a kidolgozás folyamán.

2. Mi változik?
a) A törvény alkalmazása
Az államnyelvtörvény 1.1-es bekezdése megállapítja: ,, A Szlovák Köztársaság [6] területén az államnyelv a szlovák nyelv.” Megállapítja, hogy a szlovák nyelv elsőbbséget élvez minden más nyelvvel szemben, és ez a hivatalos nyelv az írásbeli és szóbeli kommunikációban. Ez a bekezdés azonos a Szlovák Köztársaság Alkotmányának 6.1-es bekezdésével [7] . A törvény általános célját — az államnyelv védelmének erősítését — több rendelkezés is hangsúlyozza, mint például a 2.1. bekezdés (,‚Az állami intézmények, helyhatósági és egyéb közigazgatási intézmények kötelesek védeni az államnyelvet és kötelesek aktívan ellenőrizni a jelen törvény rendelkezéseinek betartását”), valamint az ellenőrzésről és a szankciókról szóló rendelkezések (9 és 9a bekezdés). Az ilyen jellegű rendelkezések, bár önmagukban a jelenlegi nemzetközi normák szerint elfogadhatók, aggodalmat kelthetnek a lakosság nem többségi körében.
Továbbá az új törvény egyik alapvető módosítása a jelenlegi államnyelvtörvény alkalmazási területére vonatkozik. E módosítás szerint a törvény nemcsak az állami és helyhatósági intézményekre vonatkozik — ide értve az önkormányzati szerveket is –‚ hanem a „jogi személyekre, egyéni vállalkozókra és magánszemélyekre” is (a módosított törvény 1.5 bekezdése).
Egy ilyen rendelkezés aggodalomra adhat okot az arányosság elvének betartását illetően. Bár a nemzetközi és összehasonlító normák önmagában nem tiltják az államnyelv támogatásának céljából a nyelvi jogok bizonyos korlátozását közterületen kívül, ez nem korlátozhatja indokolatlanul a nemzeti kisebbségek tagjainak jogait. Az államnyelvtörvény és más törvények — ideértve a kisebbségi nyelvtörvényt — fent említett kölcsönhatásának fényében ez a rendelkezés nem kell, hogy problémát okozzon a nemzeti kisebbségek jogainak betartását illetően. Maga a törvény úgy rendelkezik, hogy „amennyiben a jelen törvény nem rendelkezik másképp, a nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvhasználatát külön rendelkezések szabályozzák” (1.4 cikkely). Ha összefüggéseiben olvassuk, világos, hogy a törvény alkalmazásának kiszélesítése nem jelenti (és nem jelentheti) a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak korlátozását. Ezzel szemben, ha részletében (és rosszul) értelmezik, a rendelkezés közvetett eszközként alkalmas lehet arra, hogy korlátozza a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait, amelyeket a szlovák törvényhozás más törvényei biztosítanak. A törvény 3.1 cikkelye például kimondja, hogy a közigazgatási intézmények államnyelv-használati kötelessége „nem vonatkozik a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatára”, amelyet külön rendelet szabályoz. Ugyanakkor, ugyanezen cikkely 2. paragrafusa kimondja, hogy az alkalmazottak, köztisztviselők, a szállítási, postai és telekommunikációs szolgáltató ágazatban (valamint a hadseregben és a fegyveres erőknél) alkalmazottak „kötelesek bírni és a hivatalos kommunikációban használni az államnyelvet”. Összefüggéseiben és az alkotmány figyelembevételével olvasva kizárható, hogy p1. a buszvezető és utasa közötti kommunikációnak feltétlenül államnyelven kellene történnie, mivel ez sértené többek közt a szlovák alkotmányban lefektetett etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét A szöveg megfogalmazása azonban aggodalmat kelthet a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek körében. Ez a példa mutatja, hogy a módosítások nem tették egyértelműbbé az államnyelvtörvényt, nem segítették kizárni az eltérő értelmezések lehetőségét. Sőt, ez azt bizonyítja, hogy a kisebbségi jogok kérdését átfogó, teljes körű módon kell rendezni. Szlovákia esetében ez azt jelenti, hogy felesleges késedelem nélkül szükséges a kisebbségi nyelvtörvény korszerűsítése, és mérlegelni kell egy átfogó törvény elfogadását a nemzeti kisebbségek tagjainak jogairól. Addig a szlovák hatóságoknak fokozott figyelmet kell fordítani az új rendelkezés implementációjára, biztosítandó a rendszerszerű és helyes értelmezést.
b) Nyelvhasználat a hivatalos érintkezésben
A kisebbségek nyelvének használatát illetően az államnyelvtörvény hivatkozik a kisebbségi nyelvtörvényre (a módosított változat 3.1 cikkelye). Eszerint ezek a nyelvek használhatók a hivatalos érintkezésben nemzeti és/vagy helyi szinten azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbség aránya eléri a 20 százalékos küszöbértéket. Ez összhangban van a szlovák alkotmány 34.2b [8] cikkelyével, amely szerint a kisebbségeknek jogában áll anyanyelvüket használni a hivatalos érintkezésben. A 20 százalékos küszöb bevezetése összhangban van a nemzetközi normákkal, mivel a legtöbb esetben elfogadható korlátozás a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény Tanácsadó Bizottságának (ACFC) „puha jogértelmezése” szerint, így Szlovákia esetében is. [9]
Az elfogadott módosítás azonban nem oldja meg azt a problémát, hogyan állapítható meg, hogy az adott önkormányzat területén a 20 százalékos küszöbértéket a kisebbség eléri-e vagy sem. A kisebbségi nyelvtörvény 2.2 cikkelye szerint „a települések listáját az 1. paragrafus szerint a Szlovák Köztársaság kormányának rendelete határozza meg”. Ugyanakkor, a kisebbségi nyelvtörvény 2.1 cikkelye csak az 1991-es népszámlálás adataira hivatkozik, és csak a szlovák állampolgárokat veszi figyelembe. Azon önkormányzatok listáját, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó szlovák állampolgárok aránya legalább 20 százalék, a Törvénytár 221/1999 sz. rendelete határozza meg, amely szintén az 1991-es népszámlálás adatain alapszik. A 2001-es népszámlálás eredményei szerint azonban változott azoknak az önkormányzatoknak a száma, amelyek elérik az elvárt 20 százalékos küszöbértéket. [10] Ebben az összefüggésben érdemes megemlíteni a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény (FCNM) 10. cikkelyének 2. bekezdését, amely azon területekre vonatkozik, ahol „hagyományosan” a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek élnek. Valóban, a kérdéses terület demográfiai szerkezetét hosszabb időtávon lehetne figyelembe venni, hogy megállapítsuk a hosszútávú demográfiai trendeket, garantáljuk a kisebbségi nyelvhasználatot, és biztosítsuk, hogy ne szűnjenek meg a nyelvi adottságok bizonyos önkormányzatok területén. Ahogy az a Szlovák Köztársaság ACFC [11] általi Második országértékelő jelentésében szerepel: „a népszámlálás eredménye a nemzeti kisebbségek nagyságának meghatározásakor csak egy mutató lehet a többi közt, különösen akkor, ha bizonyos jelek arra utalnak, hogy az eredmény nem tükrözi hűen a nemzeti kisebbségek tagjainak valós számát”
Más szóval, bár nem mond ellent semmilyen nemzetközi normának, a javasolt módosítás fenntartja a jelenlegi zavaros állapotot. Nem az államnyelvtörvény feladata megoldani a problémát, hogyan lehet eldönteni, hogy teljesül-e a 20 százalékos peremfeltétel. Annak érdekében azonban, hogy biztosítsuk a nyelvek használatát szabályozó törvény nem diszkriminatív alkalmazását (az államnyelv és a kisebbségi nyelvek esetében egyaránt) fontos, hogy a törvény módosítása folyamán a szlovák hatóságok kellő figyelmet fordítsanak erre a kérdésre, mivel a népszámlálási adatok alapján csökken azon személyek száma, akik a kisebbséghez tartozónak vallják magukat. Ez, a peremfeltétellel együtt negatív hatással lehet a nemzeti kisebbségekre, főleg azokra, amelyek kisebbek vagy kevésbé koncentráltak.

Az államnyelv használatáról szóló törvény egy másik módosítása a köztisztviselők nyelvi kötelezettségeit érinti. Az új rendelkezés eltörli a köztisztviselők azon kötelezettségét (az államnyelvtörvény előző változata 3. cikkelyének 1. paragrafusa szerint), hogy a köztisztségbe való beiktatás előtt szóban és írásban bizonyítsák, hogy bírják az államnyelvet. Bár a régi rendelkezés célja legitim volt, mivel a köztisztviselőknek bírniuk kell az államnyelvet, annak alkalmazása az évek során panaszokhoz vezetett, előfordult a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek indokolatlan diszkriminációja a nem megfelelő nyelvtudásuk miatt. Ennek a feltételnek az eltörlése pozitív lépés: segíthet a kisebbségi közösségek tagjaival szemben gyakorolt hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésében a köztisztviselői állások betöltésekor, miközben az államnyelv megfelelő szintű ismeretét más törvényi rendelkezések garantálják az alkotmányban, az államnyelvtörvényben és a kisebbségi nyelvtörvényben.
A rendszerszerűség szempontjából ajánlatos lenne, hogy a módosított államnyelvtörvény tartalmazzon egy kitételt a köztisztviselők nyelvi képzéséről, különösen azokban az önkormányzatokban, ahol a kisebbségi nyelv használata a hivatalos érintkezésben is engedélyezett. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a kisebbségi nyelvtörvény 7. cikkelye kimondja: „A közhivatalok és azok alkalmazottai nem kötelesek bírni a kisebbség nyelvét”. Ezzel kapcsolatban a módosított 3. cikkely 2. paragrafusa a köztisztviselők államnyelv-tudására vonatkozik, nemzeti és helyi szinten, ideértve a tömegközlekedést, postai és telekommunikációs szolgáltatásokat, ahol az alkalmazottaknak jól kell tudniuk az államnyelvet. Ahogy a Szlovák Köztársaság ACFC általi Második országértékelő jelentésében [12] szerepel „meg kell vizsgálni a további nyelvi képzés és más kiegészítő intézkedések szükségességét, mint pl. a köztisztviselők toborzása a nemzeti kisebbségek tagjai közül”.
Továbbá, a törvény 3.5. cikkelye lehetővé teszi az „államnyelv szempontjából az alapvető megérthetőség kritériumát teljesítő nyelv” (azaz a cseh nyelv) használatát a hivatalos érintkezésben (valamint a médiában, mint lentebb látható). Ez a kritérium kérdéseket vethet fel a kisebbségi nyelvek eltérő kezelésével kapcsolatban azon az alapon, hogy a cseh nyelv különleges státuszt élvez, amit a többi kisebbségi nyelv nem: a cseh nyelv a szlovák törvények által elismert kisebbségi, de „kölcsönösen érthető nyelv”. Ez a kritérium funkcionális szempontból fontos, mivel egy gyakorlati problémát old meg, a cseh és a szlovák nyelv egyértelmű hasonlóságán alapul. Ezért úgy tűnik, hogy jól megalapozott, arányos, összhangban van a diszkrimináció-ellenes elvárásokkal, így értékes hivatkozási alapként szolgálhat a hasonló helyzetek megoldásában az EBESZ működési területén.

 
Végül, az államnyelv kodifikációs folyamatával kapcsolatban, az államnyelvtörvény módosított változatának 2.2. cikkelye aprólékosabb kidolgozást igényelt volna, hivatkozásokkal azokra a nyelvi intézményekre és más forrásokra, amelyek részt vettek a konzultációban. Jelenlegi formájában a törvény az államnyelv kodifikációjának jogát a Kulturális Minisztériumra ruházza, és nem egy független intézményre. Bár a folyamatért a végső felelősséget a KM-nak kellene viselnie, előírások és rendeletek segítségével pontosabban meg lehet határozni a független szakértők és intézmények bevonásának szabályait.

c) Nyelvhasználat a médiában
Bár az államnyelvtörvénynek nem feladata a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak bővítése, a törvény módosítását más törvények felülvizsgálatának kellene követnie azért, hogy ne sérüljön az egyensúly az államnyelv védelmének legitim célja és a nemzeti kisebbségek azon joga közt, hogy a saját nyelvüket használhassák a társadalmi, gazdasági, kulturális és közéletben. A média területén különösen fontos, hogy a nemzeti kisebbségek élhessenek azzal a joggal, hogy különböző médiákat alapítsanak és működtessenek a saját nyelvükön, és hogy garantáltan kapjanak műsoridőt a saját nyelvükön a közszolgálati médiában. Kulcsfontosságú, hogy az állam ne szabályozza túl ezt a területet, különös tekintettel a magán médiára, amely alapvetően a nyelvi szabadságra kell, hogy épüljön.
Ebben az összefüggésben megint rendszerszerű olvasásra van szükség, hogy elkerüljük azt a benyomást, hogy a módosítások ellentmondásossá teszik a törvényt, különösen a KM eredeti
javaslatához a parlamentben benyújtott módosítási javaslatok elfogadása után. Összhangban azzal, hogy az államnyelvtörvény hatálya alól kivonják a kisebbségi nyelveket (1.4. cikkely), az 5.1. cikkely lehetővé teszi a szlováktól eltérő nyelvű televíziós adásokat, bár azzal a feltétellel, hogy ezeket szlovák nyelven feliratozzák, vagy azonnal újra sugározzák az államnyelven. Bár ez formálisan is rögzíti a jelenlegi gyakorlatot, sőt javít az eddigi rendelkezésen, amely megkövetelte az újra sugárzást, a rendelkezések közti kölcsönhatás és a felsorolt kivételek nem teljesen világosak, különösen a rádióműsorokra vonatkozó kivételek (5.1.b és 5.1.f cikkely). Ebben az összefüggésben meg kell említeni, hogy az FCNM 9. cikkelye biztosítja a jogot minden nemzeti kisebbséghez tartozó személynek ahhoz, hogy „információkat és gondolatokat kapjon és adjon át a kisebbség nyelvén az állami hatóságok beavatkozása nélkül” [13] és az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosa kisebbségi nyelvek elektronikus médiában történő alkalmazásáról szóló irányelvének 10. alapelve kimondja, hogy „az egyik vagy másik nyelv támogatására hozott intézkedéseknek nem szabad korlátozniuk más nyelvek használatát”, valamint „bármely nyelv elektronikus médiában történő támogatása érdekében hozott intézkedéseknek nem szabad korlátozniuk a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogait”. [14]   A kisebbségi nyelvű elektronikus média feladatát és korlátozásait pontosabban kell meghatározni, különösen a nem kisebbségi idegen nyelvek használatának szabályaival szemben. Úgy tűnik, a kisebbségi nyelvű (közszolgálati és magán) televíziós sugárzás szigorúbb szabályozása nincs teljesen összhangban az általában kisebbségbarát rendelkezésekkel, amelyek a média egyéb ágazataira vonatkoznak, ideértve a kisebbség nyelvén nyomtatott médiát és kulturális kiadványokat (5.5. cikkely).
A módosított szövegből az következik, hogy az 5.1. cikkely g), h) és i) alparagrafusai általánosan lehetővé teszik Szlovákiában a cseh nyelv használatát a televíziós és rádiós műsorszórásban az érthetőség kritériuma alapján. Mint fentebb rámutattunk, ez nem kelt aggodalmat az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével kapcsolatban.

d) Nyelvhasználat az egyéb területeken
Az oktatás területén nem voltak jelentős módosítási javaslatok. A 4.3. cikkely egyértelművé teszi, hogy a kisebbségi nyelvű oktatást nyújtó iskolákban és egyéb intézményekben a (pedagógiai és egyéb jellegű) dokumentációban érvényesül a kétnyelvűség elve. Ez a rendelkezés egyértelműbb jogi alapot nyújt és a tartalmával szemben nem merülnek fel aggályok. Ezzel szemben tanácsos lenne fontolóra venni egy utalás beépítését a törvénybe a pedagógusok nyelvi képzéséről, különösen azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot.
A büntetőjogi és polgári peres eljárásokkal kapcsolatban a módosítások egyértelművé teszik, hogy az államnyelv kötelező használata a peres eljárások során nem korlátozza a nemzeti kisebbségek tagjainak jogait (7.2. cikkely), összhangban többek közt Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkelyével és az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosa nemzeti kisebbségek nyelvi jogaira vonatkozó Oslói Ajánlásaival (Oslói Ajánlások). [15]

Továbbá, a földrajzi megnevezésekkel kapcsolatban, a módosított változat 3a cikkelye szerint kötelező a község- és utcanevek, valamint egyéb, a hivatalos és kataszteri térképekkel kapcsolatos információk feltüntetése az államnyelven, a topográfiai megnevezések kisebbségi nyelven történő alkalmazását szabályozó más rendeletek korlátozása nélkül. [16] A kisebbségi jogok szempontjából ezzel az ajánlással kapcsolatban semmilyen aggály nem merül fel, mivel a 3. cikkely második része, az Oslói Ajánlásokkal összhangban, kifejezetten védi a helység- és utcanevek kisebbségi nyelvű feltüntetését ott, ahol a kisebbség aránya eléri a küszöbértéket. [17]
Az államnyelv használatához a rendőrség és a fegyveres erők kötelékében nem került benyújtásra módosító javaslat, és a kisebbségi nyelvtörvény sem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ez azt jelenti, hogy továbbra is a szlovák nyelv marad a rendőrség és a fegyveres erők által kizárólagosan használt nyelv. Bár ez összhangban van a nemzetközi normákkal és gyakorlattal, a törvényhozók megfontolhatnák egy hivatkozás beillesztését a törvénybe a kisebbségi nyelvek használatával kapcsolatban azokon a területeken, ahol magas a nemzeti kisebbségek aranya. Az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosa 13. Ajánlása –   A rendőrség tevékenységéről multietnikus környezetben –  alapján javasolt, hogy a rendőrség „biztosítsa, hogy képes legyen kommunikálni a kisebbségekkel a kisebbségek nyelvén, ahol lehetséges, többnyelvű állomány toborzásával és képzésével, valamint szakképzett tolmácsok segítségével”.
A módosított törvény 3.3.c cikkelye kimondja, hogy az egyházak és vallási közösségek nyilvános hivatalos feljegyzéseit és dokumentumait az államnyelven kell vezetni. Meg kell jegyezni, hogy az Oslói Ajánlások 5. számú alapelve a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogairól (1998) kimondja, az állam megkövetelheti, hogy azok a vallási intézmények által kiadott tanúsítványok és dokumentumok, amelyek a polgári életre hatással vannak, és jogi következményekkel bírnak, az államnyelven is rögzítve legyenek. Ez az elvárás azonban nem terjedhet túl azon a szinten, ami elkerülhetetlenül szükséges a feljegyzések vezetéséhez, és a módosított törvény alkalmazását alaposan ellenőrizni kell.
Végül, a törvényben alkalmazott kifejezések a helyes értelmezésben problémát okozhatnak, mivel úgy tűnik, az alkalmazásuk nem mindig következetes. Az általános szabályoktól eltérő, különleges rendelkezések leírásánál a terminológia változó. Az érthető, hogy a „más nyelvek” kifejezés a nemzeti kisebbségek nyelvét is magába foglalja, míg a „nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok nyelve” kifejezés azokat a nyelveket jelöli, amelyekre vonatkozik a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája (pl. az 1.4., 4.4. cikkelyek). Az ilyen megjelölés segítene a törvény helyes megértésében és magyarázatában. Ráadásul a „nemzetközi kommunikációban használt más nyelvek” (3.1. cikkely) és a “más nyelvek” (3.4. cikkely) kifejezések közötti különbség nem teljesen világos. Javasolt a terminológia egységesítése, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak figyelembevételével.

e) Ellenőrzés és szankciók

Az ellenőrzéstől és szankciókról szóló rész módosítása (9. és 9a cikkelyek) változásokat hozott a korábbi szabályozással szemben Összegezve, a módosítás célja a betartás ellenőrzésének szigorítása, pénzbüntetés bevezetésével a törvény megsértése esetén.
Bár a szankciók alkalmazása az államnyelvtörvény megsértése esetén legitim, kulcsfontosságú, hogy ez ne jelentse a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek hátrányos megkülönböztetését. A javasolt módosításban semmi nem utal arra, hogy szankciókat kellene alkalmazni a nemzeti kisebbségek tagjai (sem a többséghez tartozók) ellen az államnyelv helytelen használata miatt.
Ezzel szemben a rendelkezés (9. cikkely) vonatkozik a nyilvános feliratokra és hirdetésekre, például az üzletekben, éttermekben stb. A rendelkezés célja az államnyelv használatának biztosítása ezekben az intézményekben, bár a kisebbségi nyelvek is használhatók az államnyelv mellett. A törvény megsértése esetén pénzbüntetés alkalmazható (9a cikkely).
Az alkotmány alapelvei, az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvtörvény együttes hatása azt eredményezi, hogy azokon a területeken, ahol a kisebbségi nyelvhasználat peremfeltétele teljesül, a kisebbségi nyelv használata soha nem lehet kizárólagos: a kisebbségek nyelvei csak az államnyelv mellett használhatók, amely az állam egyetlen hivatalos nyelve
A kétnyelvűség bevezetése nincs ellentétben a nemzetközi normákkal. Azonban a büntetések kiszabása könnyen kelthet súrlódást vagy fokozhatja azt, ezért elvből kerülendő. Amennyiben alkalmazzák, a hatóságok részéről rendkívüli óvatossággal kell kezelni. Ezért a szankciók alkalmazása kivételes, egyértelműen meghatározott esetekben indokolt, és rendszeresen ellenőrizni kell azok hatását.
Hasonló esetekben, amikor a hatóságok a törvény megsértése esetén pénzbüntetés bevezetésével szigorították az államnyelv védelmét, a bíróságok mindig felszólították a parlamentet, hogy találja meg az egyensúlyt az államnyelv védelméhez való jog és az egyéni kifejezés szabadságához való jog között. Ezt világosan kifejezte p1. a francia alkotmánybíróság (Conseil Constitutionnel), amely eltörölte a legtöbb szankciót, amely a törvényben szerepelt az idegen nyelv használatáért magánintézményekben. [18] Hasonlóan, a kanadai legfelsőbb bíróság is 1979-ben eltörölte a quebec-i Charte de la langue française első verzióját, és módosításokat kényszerített ki, hogy támogassa a francia nyelvet Quebecben anélkül, hogy szükségtelenül korlátozná más nyelvek használatának jogát, különösen a magánintézményekben. [19] Végeredményben, ahogy a német alkotmánybíróság megfogalmazta, a nyelv egy alapvető szabadság, ezért a lehető legkisebb mértékben kellene előírásokkal szabályozni. [20]

Ezért az ellenőrzésről és szankciókról szóló rendeletek óvatos alkalmazása kötelező, különös tekintettel azokra a területekre, ahol hagyományosan vagy nagy számban élnek nemzeti kisebbségek. Ebben az összefüggésben úgy látszik, a szöveg parlament által jóváhagyott végleges változata inkább szigorította, mint rugalmasabbá tette a rendelkezést, ami negatív fejlemény: egy fokozatos szankcionálási rendszer helyett, ahol a pénzbüntetés az utolsó eszköz lenne (ahogy ez a KM eredeti javaslatában szerepelt), eltörölték az „ismételt” írásbeli figyelmeztetésre való utalást. Hangsúlyozandó, hogy a büntetés az utolsó eszköz, és annak kiszabását nehezíteni, és nem könnyíteni kellene. Javasolt, hogy a rendelkezések alkalmazását rendszeresen ellenőrizzék, és ahol szükséges, az ellenőrzést időnként megismételjék. Főleg a pénzbüntetések növekedését kell megvizsgálni egy év után, hogy vajon meghozták-e a várt eredményeket, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek tagjai által lakott területekre.
Továbbá, a 9a.1. cikkely túl széles intervallumban jelöli ki a törvény megsértése esetén kiszabható pénzbüntetés nagyságát, miközben semmilyen iránymutatást nem ad, hogy mi alapján kell dönteni egy 100-tól 5000 euróig terjedő skálán. Bár történik utalás az arányosság alkotmányos elvére (a Törvénytárra való közvetett utalás formájában), ebben a vonatkozásban egyértelműbb fogalmazás szükséges, hogy korlátozza a visszaélések lehetőségét. Azt is gondosan mérlegelni kell, hogy ez a rendelet arányban áll-e a kisebb közösségek korlátozott lehetőségeivel és erőforrásaival.
Végül, a módosított törvény alkalmazásakor a szlovák hatóságoknak tudatában kell lennie egy büntető rendszer lehetséges hatásaival (akkor is, ha ez csak feltételezés), amely a nemzeti kisebbségek tagjaira is vonatkozik. Ezen a területen a törvény alkalmazásakor különösen nagyfokú rugalmasságra van szükség. Figyelembe véve, hogy az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosa nem rendelkezik részletes adatokkal a törvény megszegése esetén kiszabott büntetésekről az alkalmazás során, bár fontos a lehetséges törvényszegések büntetése, bizonyos fokú rugalmasságot garantálni kell a túlzott büntetés elkerülése céljából Végül, mivel a rendelkezések megfogalmazása meglehetősen ködös, figyelmet kell fordítani arra, hogy ne kerüljön sor önkényes értelmezésekre.

3. Összegzés
Összegezve, az államnyelvtörvény módosításának célja legitim, és — összességében — összhangban van a nemzetközi normákkal. A törvény egyes elemei azonban problémákat vetnek vagy — az értelmezéstől függően —vethetnek fel a nemzetközi normákkal és a Szlovák Köztársaság alkotmányos alapelveivel való kompatibilitás terén. Fontos, hogy a törvényt az egész teljes törvényi szabályozás összefüggésében értelmezzük, így arra következtethetünk, hogy bár a törvény módosításai nem különösebben vitathatók, szükséges gondosan mérlegelni az összes lehetséges következményt, ideértve a más törvényekre gyakorolt hatását is.
Garantálni kell a megfelelő egyensúlyt az államnyelv támogatása és védelme, valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvi jogainak védelme közt. Ez a törvény főként az első célt tartja szem előtt, ugyanakkor lényeges rendelkezéseket tartalmaz olyan kérdésekben, amelyeket egy másik törvény, a kisebbségi nyelvtörvény szabályoz (vagy kellene, hogy szabályozzon). Ez az átfedés a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó törvények közt jogi bizonytalansághoz és eltérő értelmezésekhez vezethet, aminek negatív hatása lehet a nemzeti kisebbségek általános jogi helyzetére Szlovákiában. Most, hogy egy újabb lépés történt az államnyelv védelme és támogatása érdekében, fontolóra kell venni a kisebbségi nyelvtörvény reformját azzal a céllal, hogy erősödjenek a nemzeti kisebbségek jogai, és teljesen otthon érezzék magukat Szlovákiában.
Ebben a tekintetben meg kellene oldani a hiányzó, nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogaival foglalkozó komplex törvény megalkotását. Egy ilyen törvény láthatóbbá tenné a különböző — és egyaránt legitim — célok közti egyensúlyt, és fontos biztosítékként szolgálna a nemzeti kisebbségek tagjainak. Nem várható el tőlük, hogy ismerjék a törvény rendszerszerű értelmezését, és az államnyelvtörvény megerősítéséből fakadó aggodalmukat meg kell érteni és figyelembe kell venni még akkor is, ha — mint jelen esetben — a jogállásuk nem változik radikálisan. Mint azt a Keretegyezmény Tanácsadó Bizottsága a Szlovákiáról szóló Második országjelentésben kifejtette „a nemzeti kisebbségekről szóló törvényjavaslat, amely rendezné a nemzeti kisebbségek általános helyzetét Szlovákiában […] az állam nemzeti kisebbségek iránt való elkötelezettségének kézzelfogható bizonyítéka lehetne, és választ adna számos aggodalmukra. [21]
Ami a konkrét módosítások tartalmát illeti, ezek többsége összhangban van a nemzetközi normákkal, és úgy tűnik, összeegyeztethetők azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket Szlovákia 2001-ben, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartajának ratifikációjakor vállalt, valamint a Szlovák Köztársaság alkotmányos kereteivel. A szlovák hatóságoknak azonban újra meg kellene fontolni és gondosan megvizsgálni a fent említett szempontokat, konzultálva a nemzeti kisebbségekkel.