stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2008. 4. szám

Land, Thomas

Szemben a szlovákiai romaüldözés veszélyével

Coping with the persecution of the roma in Slovakia. = Contemporary Rev., 1688. no. 2008, 60-63. p.

A szlovák alkotmánybíróság utasított egy helyi igazságügyi szervet, hogy kárpótolja azt a három fiatal roma - régebbi szóhasználattal cigány - nőt, akiket végső soron faji hovatartozásuk miatt kényszerítettek sterilizációra.

Minden erőltetett összefüggés nélkül egy másik kiinduló gondolat: a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága úgy döntött, hogy a roma fiatalok speciális iskolában történő szegregációja törvénytelen diszkriminációnak számít. Úgy találták, hogy a Cseh Köztársaság megszegte az állampolgárait megillető jogokat, amikor ilyen speciális iskolába járattak roma gyerekeket. Az Amnesty International Londonban megjelent, mértékadó jelentése szerint is a roma többségi lakosságú területen felzárkóztató osztályba, illetve szegregáltan, roma iskolába kell járniuk a gyerekeknek. Ilyen megkülönböztetésektől szenvednek a hagyományosan romalakta vidékek, de hasonlóan járhat a 40 ezer, Kelet-Európából Nagy-Britanniába menekült roma is. 2007 januárjában, Bulgária és Románia csatlakozásával egyúttal 3 millió romával több EU-állampolgár is lett. Őket arra biztatja Brüsszel, hogy sérelmeikre jogorvoslatot egyenesen náluk, az emberi jogok bölcsőjénél keressenek. Efféle figyelmeztetések a legmagasabb kelet-európai kormányzati körökből is elhangzanak. Nagyjából azóta, hogy Észak-Angliában és Párizs környékén a második generációs muszlim bevándorlók faji zavargásokat keltettek.

Az alkotmánybíróság szerint a három, szlovákiai panaszos roma nőn még 2002-ben, kiskorúságuk idején hajtották végre az orvosi sterilizációt, beleegyezésük nélkül. A kórház ellenkeresetet nyújtott be, amely szerint a lányokat pontosan tájékoztatták a visszafordíthatatlan folyamat következményeiről, igaz, elmulasztották a gondviselőket tájékoztatni a kiskorúak döntéséről. Fontos tény, hogy az ország legmagasabb bírói testülete hajlandó volt az üggyel újra foglalkozni, hiszen a szlovák állami ügyészség ezt nem tette meg. Az alkotmánybíróság új nyomozást rendelt el, és a Kassai Regionális Bíróság jogkörébe utalta az esetet.

A szlovák hatóságok makacsul elutasítják a tényt, hogy valaha is megtörtént kényszersterilizáció szlovák kórházban. A legtöbb, hogy sajnálatos eseteket elismernek, amelyek egy-két esetben sterilizációhoz vezettek. Ténylegesen több mint száz kivizsgálásra váró esetről van szó. Korábban (2007-ben) a Cseh Köztársaság Legfelsőbb Bírósága is jóváhagyott egy panaszt, egy 2001-ben végrehajtott kényszersterilizáció ügyében. A kárpótlás máig nem történt meg. Az illetékes parlamenti bizottság javaslatot tett, hogy hozzanak létre egy kompenzációs alapot, amelyből kb. egyenként 10.000 dollárnak megfelelő összeget adnának az áldozatoknak. Ezt a javaslatot azonban a cseh parlament elvetette. Az ENSZ-nek a Nők Diszkriminációja és Kirekesztése Elleni Bizottsága elítélte egy további roma nő hasonló esetét, amelyet Budapesten az igazságügyi szervek elvetettek. A 2004-es EU-csatlakozással Szlovákia, a Cseh Köztársaság, Magyarország és Szlovénia mintegy 1,2 millió roma lakost adott az uniónak. De nem tagadható, hogy az olyan régi tagállamokban is, mint Görög-, Francia-, Olaszország a romák elleni faji alapú diszkrimináció, különösen egészségügy, oktatás területén, mind a mai napig gyakori. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete állítja, veszedelmes kórok elleni oltást gyakran nem kapnak meg roma gyermekek. Az iskolai szegregáció mindenütt erőteljes. Budapesten 27-szer több roma tanulót utalnak kisegítő oktatás keretébe, mint nem romát.

Nyolcéves küzdelem után most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megszavazta, hogy a faji különbségtételnek nincs helye a XXI. századi Európában, így a roma gyermekeknek egyforma joguk kell hogy legyen a minőségi oktatáshoz. Példák bizonyítják, hogy a kisegítő iskolából már nemigen vezet út tovább, a normál középiskolába. A tárgyalt térségben van a legkisebb életesélye és a legnagyobb halandósága a romáknak. Az EU-ban mintegy 10 millió roma állampolgár él. A génkutatásokról, biológiai kísérletekről nemrégiben a budapesti CEU-n rendeztek nemzetközi workshopot. Az elhangzott előadásokból összeállított érdekes könyv látott napvilágot: Blood and Homeland: Eugenics and Racial Nationalism in Central and Southeast Europe, 1900-1940, ed. Marius Turda and Paul J. Weidling (CEU Press, Budapest-New York, 2007.). A tanulmányokból is kitűnik, hogy mind a nácik, mind a kommunisták nagy erővel végeztek genetikai kísérleteket a II. világháború végéig - ezek szelleme most, az erőszakos roma sterilizációk révén feléledni látszik. Ezért is tűnik jelentősnek az a „Roma évtized” (Decade for Roma) elnevezésű kezdeményezés, amelyet az EU, a Világbank, az Open Society Institut (Soros György) szponzorálásával kezdeményeztek, és a romák egészségügyi, lakhatási és oktatási reformját hivatott szolgálni.

Kakasy Judit


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.