Kisebbségkutatás - 2008. 1. szám

Kurdi Mária

Az 56-os magyar emigráció az ír irodalomban

Korunk, III. folyam, 2007. 11. sz. 69-78. p.

Köztudott, hogy az 1956-os forradalom leverése után nagyjából kétszázezer ember menekült el Magyarországról. A befogadó országok közül legtöbben az angol nyelvűekben találtak új hazát; a nagy országok - Egyesült Államok, Kanada, Egyesült Királyság, Ausztrália - mellett a Magyarországnál kisebb területű Ír Köztársaság is befogadott több mint ötszáz magyart. (Közülük legismertebb a Dublin közelében élő Kabdebó Tamás író.)

Az 1956-os magyar emigráció megjelenítése az ír irodalomban azért releváns jelenség, mert a két nép történelme, kultúrája, mondhatni, sorsa közötti párhuzamok feltárására számos rövidebb- hosszabb lélegzetű munka szerzője vállalkozott, például éppen Kabdebó Tamás az Ireland and Hungary című művével. De számos tanulmány reflektál az ír- magyar irodalmi kapcsolatokra. Ám a jelen írás szempontjából fundamentális jelentőségű az a tény, hogy az ír irodalom utóbbi két évszázadának egyik legátfogóbb témája maga az emigráció. Különböző műfajokban jelenítik meg a kivándorlás motivációit, az identitásválságot, az új környezethez kapcsolódó viszonyt és a hazatérést, a vele járó konfliktusokat. Az emigráns alakja e művekben egyfajta tükör, amelyen az emberi viszonyok rejtettebb háttere kerül élesebb megvilágításba. (A teljesség igénye nélkül: James Joyce 1904-ben, Sean O’Casey és Samuel Beckett a húszas, Edna O’Brien a hatvanas években hagyta el Írországot - mondhatni, folyamatossá téve az anyaországból való kirajzást.)

Időrendben első helyre kívánkozik a magyar emigráció írországi megjelenítői közül Tom Murphy drámaíró, aki ugyan nem írt kifejezetten magyar tematikájú drámát, de a szerzőnek adott interjúban kifejtette: a hatvanas években számos magyar emigránssal ismerkedett meg, akiket politikailag sokkal tudatosabbnak ismert meg az általában passzív, befelé forduló honfitársainál. Ezek az élmények hozzájárultak ahhoz, hogy saját népének szellemi arculatát és értékrendszerét nagyobb távlatban, más nemzetekkel összehasonlítva lássa. (Magyarul is megjelent példa erre a Füttyszó a sötétben, A ház, a Pogánytánc.)

Egy másik ír drámaíró, Miriam Gallagher, legismertebb művében a Shyllag٭ című drámájában már közvetlenül beépíti a magyarokról szerzett tapasztalatait. A mű személyes élményen alapul: a szerző Ausztriában ismerkedett meg a menekült magyar Szentes- házaspárral, Gabival és Imrével, ennek nyomán - mint vallja - mély szeretet alakult ki benne Magyarország iránt, amelyet folyamatosan ápol és ami hatással van műveire. (A Shyllag cím - a szerző tudta nélkül - rezonál Faludy György 1956, te csillag versének címére.) A dráma egy utazás története: egy fiatalasszony csöppnyi lányával, Shylaggal a vesztes forradalom után Budapestről nyugatra indul. A vonatban

٭(a "csillag" szó angolosított helyesírással átírt változata)

ülő, a menekülők emlékképe az ártatlanság és kiszolgáltatottság érzetét sugallja. A Shyllag tehát mint név szerepel a szövegben, ugyanakkor az utat mutató betlehemi csillagot idézi: a vándorok a megváltás felé igyekeznek. Észak-Írországban - sajátságosan - két olyan író - Anne Devlin és Glenn Patterson - reflektál az ’56-os magyar emigrációra, akiknek koruknál fogva sem lehet személyes tapasztalatuk a forradalomról, illetve a frissen érkezett magyar emigránsokról. Devlin leggyakrabban színpadra vitt, önéletrajzi fogantatású drámájának címe AfterEaster (Húsvét után), amellyel a húsvéti felkelést és a feltámadás lehetőségét egyaránt asszociálhatja a közönség. Cselekménye szerint az 1984-ben (az orwelli évszám nyilván nem véletlen) Belfastba hazalátogató fiatal nő kutatómunkát végez az egyetemen, amelynek témája az ’56-os magyar menekültek helyi fogadása. A főszereplő témaválasztását az indokolhatja, hogy az emigránsok sorsának vizsgálatán keresztül saját helyzetét próbálja távlatba helyezni.

Mondhatni, Devlin novelláját folytatja Glenn Patterson regénye a Number 5. (Az ötös szám). A regény cselekménye az 1994-es tűzszünet utáni politikai zavargások idején játszódik, a cím egy házszámot jelöl Belfastban, ahol az ’50-es évektől az ezredfordulóig öt család váltja egymást. Az elképzelt utcában él Rideg András, a széles mosolyú, mandulavágású szemű, kiugró arccsontú magyar emigráns, aki az otthonról hozott szokást, a szilveszteri partit igyekszik meghonosítani: az év utolsó napján rendszeresen meginvitálja szomszédait lakásába, ahol finom ételekkel, italokkal várja őket. (Patterson többször járt Magyarországon, sőt Pécsett az egyetemre is.) A vidám együttlétet azonban minduntalan beárnyékolják a helybéli politikai mozgalmak, az emberekben a veszélyeztetettség érzését váltva ki. Az egyik ilyen estén Rideg és Rodney Mc Govern, az ötös számú ház akkori lakója összeszólalkoznak. Rideg- Mc Governnel ellentétben - optimista, másnak ítéli az írországi helyzetet a magyarországinál. A zavargások azonban nem múlnak, Rodney és családja elköltözik, Ridegnek pedig szorgos munkálkodása lesz a veszte: a brit fennhatóság alatt működő városi rendőrállomásoknak szállít termékeiből, szépen gyarapodik anyagilag, mígnem egy nap két álarcos jelenik meg nála, és szó nélkül lelövik. Rideg halála jelképes jelentésű: az áldozat olyan ember is lehet, akinek a zavargásokat kiváltó egyházi-nemzeti ellentétekhez a legkevesebb közük sincs, és az esemény üzenetét megemelve egy közben felnőtté érett utcabéli ember „a magyar férfi, bizonyos értelemben, mindnyájunk történetét példázza.”

A forradalom 50. évfordulójára megjelent mű Mark Collins Stateless (Hazátlanul) című regénye. A szerző félig magyar származású, édesanyja a levert forradalom után tizenegy évesen került Írországba. A mű szerkezetét tekintve meglehetősen epizódikus, ez azonban - noha Collins első regénye - nem válik hátrányára, mert jól érzékelteti a gyorsan lejátszódó, változatos eseménysor lényegét. A regény főszereplői egy fiatal ikerpár, Lovas Sándor és Éva, valamint utóbbi kislánya, Krisztina. Az író az eseményeket végig Sándor szemszögéből láttatja. Lovasék megérkezésük során természetesen nem ismerhették az írországi helyzetet, azt sem tudták, hogy az ottani szegénység miatt 1956-ot megelőzően éppen úgy kétszázezer ember emigrált, mint a magyarok a megtorlás elől. Az írek a magyarok fogadtatását tekintve ellentétes módon viselkednek: egyrészt - anyagi helyzetük ellenére - morális kötelezettséget vállaltak a humanitárius segítségre szorulók támogatására, másfelől a regénybeli magyarok körülményeiben nem történik látható előrelépés. A sok nehézséget megélt két kis nép találkozását a mindkét oldalon a sokakban munkáló jóindulat és megértési szándék ellenére egyre mélyülő feszültség jellemzi: az ikerpár végül Írországban szakad el egymástól (egyikük útja Angliába, a másiké Argentínába vezet). Biztató viszont, hogy a tizenegy éves Krisztina egyre jobban érzi magát ír tanárai és iskolatársai között, és ő valószínűleg valóban hazára lel majd a szigetországban.

Cholnoky Győző