Kisebbségkutatás - 2008. 1. szám

Massarrat, Mohssen

Közel- és közép-keleti biztonsági és együttműködési folyamatra van szükség – most!

KSZMNO jetzt. Plädoyer für einen KSZE-Prozess im Mittleren und Nahen Osten. = Blätter für deutsche und internationale Politik. Jg. 2007. H. 2. 212-220 p.; Flottau, Heiko: Die Implosion Palästinas. = uott, H. 8, 923-927. p.

Az izraeli-palesztin konfliktus és az Irán körüli, az iraki folyamatokba is belejátszó feszültség nem hogy oldódnék, hanem mind tovább mélyül, és ma már a kettő összezárásával fenyeget. Egyre többen úgy látják, hogy a két konfliktustérség kezelését célszerű egybefogni. Eredetileg „helyi”, egyedi jellegű konfliktusokról – konkrétan területi vitákról és agressziókról – volt szó, amelyeket valóban nem lehetett egybekapcsolni a békéltetési kísérletekben. A konfliktuspontok körüli feszültség feloldódás helyett azonban időközben maga is egyetlen stratégiai frontba látszik tömörülni az USA-izraeli katonai-stratégiai együttműködés, illetve a vallási-etnikai összefogás mentén. A stratégiai összefonódás látványos kifejeződése Irán és Izrael kölcsönös fenyegetőzése büntető-megelőző csapásokkal, akár nukleáris dimenzióban. A feszültség új eleme természetesen Irán feltételezett, valószínű nukleáris felkészülése. De a területi viták helyi stratégiai eleme is kibővült energia- és természeti erőforrásokhoz (vízkészletek: Jordán, Eufrátesz, Tigris) fűződő ellenérdekek felszínre kerülésével. A vallási-etnikai (iszlám) front önmagán belül is megosztott, mint azt már nyilvánvalóvá tették az iraki polgárháborús jellegű összecsapások. Tartani lehet attól, hogy a síita-szunnita szembenállás eszkalációjával - egyik oldalon Iránnal, az iraki síitákkal és a Hezbollahhal Libanonban, a másikon Szaúd-Arábiával, Jordániával, Egyiptommal és az iraki, illetve libanoni szunnitákkal – összefüggő csatatérré változik a Közel- és Közép-Kelet egésze, ruandai típusú kölcsönös tömegmészárlásokba torkollva. A modernizmus és fundamentalizmus közötti feszültség és a belpolitikai küzdelem éleződése (lényegében valamennyi felsorolt országban) teszi még bonyolultabbá a helyzetet a térségben. Iráni súlyponttal új etnikai feszültségpontok is kialakultak - azeri, beludzs, kurd, türkmén és arab kisebbségi igények jelentkezésével. Célegyenesbe juthatnak szeparatista mozgalmak, mint például a térség több államát egyszerre érintő kurd elszakadási törekvések.

Reménytelennek volna mondható az itt megfestett kép, ha a térség országait és népeit még csak alapvető közös érdekek sem fűznék a kölcsönös megbékéléshez: regionális munkamegosztás (kinek mije van - olaj-, olajszármazék- és gázszállítás agrártermék, élelmiszer, textíliák, iparcikk, ipari berendezés ellenében), a turizmus regionális fejlesztése az ókor archeológia csodáinak birtokában, ezek további, közös feltárásával, együttes részvétel lehetősége regionális befektetési, finanszírozási projektekben, határoktól független infrastruktúrák, átfogó pénzügyi szektor kiépítése stb., stb. A térség földrajzi és természeti adottságainál fogva tökéletesen alkalmas ugyanarra a gazdasági összefogásra, mint ami annak idején az Európai Gazdasági Közösség kereteiben megvalósult. Az integráció rendkívüli emberi és financiális tartalékokkal rendelkezhetne (ha azt harc és öldöklés helyett az építés szolgálatába állítanák), és közös stratégia mentén lehetne felvenni a küzdelmet a munkanélküliség, a szegénység és elesettség, az analfabétizmus ellen.

Hol is lehet hát a fonal vége a gubanc kibogozásához? Bizonyosan a nemzetközi-politikai szálon. Ha ezt kihúzhatnánk a csomóból, kiderülne például: a kulturális és vallási gyökerek szinte közösek, akár a zsidóságot is beleértve. Látnivaló, hogy az izraeli-palesztin szembenállás nem vallási-etnikai gyökerű, hanem a részvevő/támogató államok politikai érdekellentéteit fejezi ki. Első körben a nukleáris eszközök, illetve tömegpusztító fegyverarzenál leszerelése, kezdő lépésben ezektől mentes övezetek kijelölése volna célravezető - a legnagyobb veszélyforrás kiiktatásaként. Erre vonatkozó, többnyire egyoldalú és rendre maximális követelésekkel egybekötött kezdemények egyébként az ’50-es évek óta ismertek.

Az évtizedeken át újra és újra megfeneklett kétoldalú tárgyalási, külső közvetítői stratégiák helyett újabban előtérbe került a térség közös biztonsági-együttműködési távlataira felkészítő, ENSZ-szintű fórum létrehívása, gyakorlatilag az EBESZ mintájára. Biztonság és együttműködés: a kettő egymást feltételezi, és így együtt mindegyik fél számára elemi érdek. Minden új tárgyalási folyamatot erre kell ráépíteni. Új megközelítésben: mindent elölről kezdeni – a folyamat vége nem beláthatatlanabb, mint az eddigi tárgyalások eredménytelen végkimenetele. Az atomleszerelés természetesen Iránt és Izraelt együtt, egyszerre érintené, de megfontolandó a „valamit valamiért” választása. A fórum formailag kötetlen munkájában szabad önkéntes szerint vennének részt országok, országcsoportok, tárgyalási haladásszakaszok nyomán bizonyosan teljesebb körűvé válhat a bekapcsolódás.

A biztonsági-együttműködési tárgyalási folyamat jelzett lehetősége nagyon is valószínűen az USA vélt stratégiai érdekei ellen való, de ezek sem valódi érdekek, és Irakban sarokba szorítva bizonyára nem utasítaná el a tárgyalásokba való belépést. Persze a kezdeményezésre bizonyára nem szánná el magát. Ezért e kérdésben most elérkezhet Európa, az Európai Unió ideje. Egy történelmi közel-és közép-keleti kezdeményezéssel az első lépést tenné meg abban az irányban is, hogy szabaduljon az örökölt atlanti kapcsolatok kényszerzubbonyából.

Komáromi Sándor