Tóth Norbert

Függetlenség versus autonómia? A Feröer-szigetek és a dán autonómia-modell előtt álló lehetséges XXI. századi forgatókönyvek

1. Előhang

            „Messze kint a higanyfényű világtengerben áll egy magányos, ólomszínű kis sziget. Ennek a parányi szigetnek a mérete úgy aránylik az őt övező hatalmas tengeréhez, mint a homokszem egy bálterem parkettájához.” [1] Ezekkel a szemléletes sorokkal kezdi egyik legismertebb regényét, az „Elátkozott muzsikosokat” a világszerte olvasott és otthon ünnepelt feröeri író, William Heinesen. A kis túlzással a világ háta mögött megbúvó apró szigetcsoport csak pillanatokra bukkan elő az áthatolhatatlannak tetsző ködből. A feröeri köztulajdonban lévő Atlantic Airways légitársaság gépe landolna, ám félórás – bár többnek tetsző – kísérletezgetés után a kapitány bejelenti, hogy a gép kényszerleszállást hajt végre Norvégiában. A fedélzeten ahol zömmel feröeriek ülnek, viszonylag nyugodtan fogadják a hírt, ugyanis, ha nem is mindennap, de bizony gyakran előfordul, hogy nem sikerül légi úton megközelíteni a szigetcsoport repülőterét [2] .

            A régió, vagy ahogyan neve a magyar nyelvben helytelenül rögzült [3] , a Feröer-szigetek az Atlanti-óceánban, félúton Norvégia, Skócia és Izland között található. Szárazföldi területe 1399 km˛, lakóinak száma alig haladja meg a 48 ezret és fővárosa Tórshavn, [4] körülbelül 19 ezer lakost számlál. [5] A feröeriek döntő hányada – Skandinávia egészéhez hasonlatosan – a lutheri tanokat követő evangélikus egyházhoz tartozik, de mintegy tíz százalékuk a Plymouth Brethren nevű, szintén evangélikus ún. „testvér-gyülekezeti” szekta híve [6] . A feröeriek nem dánok, mint azt sokan hiszik, de nem is norvégok, ahogyan talán még többen pusztán egy kézlegyintéssel elintéznék őket, hanem feröeriek, vagy még pontosabban feröiek. Saját nyelvük a feröi, leginkább a Bergen-környéki norvég dialketussal mutat hasonlóságot, de a „szigetek” lakói gond nélkül megértik az izlandit is.

Tanulmányomban több, egymással összefüggő kérdésre is keresem a választ. Egyrészt egy korábbi, az Ĺland-szigetekkel foglalkozó írásomhoz hasonlóan [7] ehelyütt is furdal a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehetséges elemekből építkezik a feröeri identitás. Továbbá meg kívánom vizsgálni, hogy Feröer kapcsán milyen összefüggésben merülhet fel a „szigetautonómia” kifejezés, valamint, hogy lehet-e létjogosultsága a „dán autonómia-modell” szóösszetételnek. Végezetül kitérek majd a függetlenségi szcenárió, és a gazdasági autonómia problémakörére is. Ebbéli törekvéseimet nagyban megkönnyíti, hogy a feröeri kormány jóvoltából egyhetes kutatómunkát folytathattam a „Szigeteken” 2007 augusztusában, és itt is megragadom az alkalmat, hogy a Fróđskaparsetur Fřroya, azaz a helyi egyetem munkatársainak köszönetet mondjak értékes tanácsaikért és áldozatos segítségükért.

2. Feröer történelméről – röviden

            A fenti kérdések megválaszolásához elengedhetetlennek tűnik a Feröer-szigetek történelmének rövid, ám alapos áttekintése. Egyrészt a magyar olvasók döntő része a szigetcsoport múltjáról valószínűleg csak felületes ismeretekkel rendelkezik, másrészt a jelenlegi feröeri politikai napirend elemeit a múlt, sőt sok esetben a régmúlt eseményei határozzák meg.

            A Feröer-szigetek történelme alapvetően négy egymástól elkülönülő periódusra osztható. A betelepülésektől, azaz a VIII. század elejétől a kereszténység felvételéig (998) terjed a szigetcsoport ún. „viking-korszaka”. Ezt követte a „norvég-éra” (998-1387), majd a „Szigetek” „dán-korszaka” (1387-1948). Végük a negyedik, napjainkban is tartó, és az előbbivel összefonódó periódust nevezhetjük az „autonómia-időszakának [8] ” (1948-). A történelemtudomány jelenlegi ismeretei szerint a Feröer-szigetek első telepesei ír szerzetesek voltak, akik Kr. u. 725 körül szálltak partra a „Szigeteken” [9] , ám néhányan száz évvel korábbra teszik a terület meghódításának időpontját. [10] Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy a Feröerre való első utalás egy ír szerzetes, bizonyos Dicuil nevéhez fűződik, aki a Liber de Mensura Orbis Terrae című munkájában említést tesz „a Brit-tengertől északra található szigetekről (…), amelyet először Skóciánkból (Írország) érkező barátok lakta be, akiket északi vikingek üldöztek el.” [11] Dicuil sorainak helytállóságát a történészek többsége is megerősíti, és ennek alapján feltételezhető, hogy az első viking, Grim Kamban [12] Kr. u. 825 körül jutott el a Feröer-szigetekre. [13] Az ezt követő, és mintegy 950-ig tartó időszakról kevés tárgyi bizonyíték maradt fenn, így a kutatók javarészt az ún. Feröeri Saga [14] -t hívják segítségül a több, mint száz esztendő történéseinek feltárásához [15] . Ez alapján a szigetcsoportot 885-890 körül egy újabb, és a korábbiaknál jelentősebb telepes-hullám érte a norvég partok felől, alapvetően Bergen térségéből. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a feröeriek gond nélkül megértik a nyugat-norvég dialektust beszélőket [16] . A Saga által leírt periódust a különböző viking törzsfők közötti véres harcok jellemezték, amelyekbe a területre saját birtokaként tekintő norvég királyok is be-bekapcsolódtak. A korszak és a feröeri történelem emblematikus szereplője Sigmundur Brestisson, aki a későbbi norvég uralkodó, Olaf Tryggvason megbízásából és egy véres viszályt követően hozta el a kereszténységet Feröerre 998 körül. [17] Ezzel az aktussal vette kezdetét a szigetcsoport történelmének „norvég korszaka”. Az új vallás elterjedése – más régiókhoz hasonlatosan – nem volt zökkenőmentes, és a földrajzi távolság miatt a mindenkori norvég király szinte alig tudta ellenőrzése alatt tartani feröeri alattvalóit. A pogány germán istenek közül különösen Thórnak, a vihar és mennydörgés istenének volt a legnagyobb a respektje a „szigetlakók” körében, amit például a főváros Tórshavn [18] neve is igazol. [19] Emiatt a kereszténységre való teljes áttérés akár száz évig is eltarthatott [20] . A következő évszázadokban a Feröer-szigeteket a norvég király hűbéresei kormányozták, akik gyapjútermékek formájában fizettek adót az uralkodónak [21] . A XII. század végéig Feröer egyfajta speciális státust élvezett, ami annyit tett, hogy nem szervezték át norvég megyévé, és egy speciális jogalkotó szerve is működött, az Alting. [22] A fordulópont Sverre király hatalomra jutásával következett be, aki 1200 körül eltörölte a rabszolgaságot a „Szigeteken”. Sverre volt az első norvég uralkodó, aki komolyan próbált segíteni Feröer lakóin, mivel jól ismerte a helyi viszonyokat, mivel ott nőtt fel. Ezt követően majdnem újabb száz évet kell várni arra, hogy a feröeriek életében komoly változás következzék be. VI. (Törvényhozó) Magnus norvég király 1271-ben feröeri ügyekre vonatkozó rendeletet alkotott, amely a Gulating-jog [23] , hatályát kiterjesztette a „Szigetekre” is. Az utóbbi joganyag alól a mezőgazdaságot illetően Feröer bizonyos önállóságot élvezett. 1298-ban Hakon herceg [24] kibocsátotta híres rendeletét a Seyđabraeviđ-et, vagyis a „Juh-kiváltságlevelet”, amelyet a helyiek Feröer első alkotmányaként tartanak számon [25] . Ez utóbbi nyilván túlzás, ám az uralkodói okmány valóban rögzített néhány, a feröerieket a juhtenyésztés vonatkozásában megillető kiváltságot, illetve kodifikálta a „Szigeteken” alkalmazandó agrárjogi szabályok egy részét. Miután 1380-ban kihalt a Sverre-ház, hét évvel később, I. Margit királynő uralma alatt Norvégia egyesült Dániával, (majd a Kalmari Unió keretében 1397-ben Svédországgal is). [26] . Ezzel a Feröer-szigetek életében kezdetét vette a mai napig (illetve 1948-ig) tartó „dán-korszak.” A virágzó és erős Kalmari Uniót elsőként Feröer „közvetlen” szomszédjai, az Orkney-, valamint a Shetland-szigetek hagyták el, és csatlakoztak a Skót Királysághoz 1471-ben. Ez az esemény feltehetően növelte a feröeriek elszakadás iránti vágyát, ugyanis fontos kereskedelmi partnereik váltak le az azonos politikai közösségről. [27] Néhány évtizeddel később a reformáció kapcsán a feröeriek is „belekeveredtek” a vallásháborúkba, amelyből 1538 körül a térségben a lutheránus egyház került ki győztesen. 1523-ban Svédország kiválásával felbomlott a Kalmari Unió, de Norvégia, Izland és a Feröer-szigetek dán uralom alatt maradtak. Ebben az időszakban a szigetcsoport gyakorta volt kitéve kalózok fosztogatásainak, ami a térség jómódúságát is bizonyíthatja. [28] Az új – immáron protestáns – uralkodó, III. Keresztély egy német kereskedőnek, Thomas Köppennek Feröerre vonatkozóan kizárólagos kereskedelmi jogokat adott, ezzel kezdetét vette a „kereskedelmi monopólium” korszaka. A kereskedelmi monopólium lényegében kiszámíthatóbbá tette a feröeri gazdaságot, fix minőségi és mennyiségi kvótákat vezetett be, rögzített árfolyamok mellett. Köppent újabb német kereskedők követték, és ekkoriban a feröeri mikrogazdaság legfőbb partnere Hollandia volt. A kereskedelmi szerződések megsértése, és a kalózok sorozatos támadásai miatt Dánia Christoffer Gabelnek adta a kereskedelmi monopóliumot, egyfajta anakronisztikus feudális hűbérbirtokul. Gabelék azonban nem tudták konszolidálni a szigetcsoport törékeny gazdaságát, és a korona 1708-ban államosította a monopóliummal kapcsolatos jogokat, de a kereskedelmi monopólium végleges megszűntetésére csak 1856-ban került sor [29] . 1814-ben újabb érzékeny területi veszteséget volt kényszerült elszenvedni a Dán Királyság, ugyanis a Kieli Békeszerződés értelmében Norvégia, Pomerániáért cserébe Svédországhoz került [30] . A Feröer-szigetek státusát az 1814. évi Kieli Szerződés nem érintette. Két évvel később a feröeri „parlamentet”, a Lřgtinget [31] Koppenhága feloszlatta, és dán közigazgatást vezetett be a térségben is. Annak ellenére, hogy az alulról érkező nyomást érzékelve Dánia az 1849. évi új alkotmánnyal két állandó helyet biztosított a Rigsdagban Feröernek, a helyiek tovább küzdöttek a belső, esetenként a külső önrendelkezés jogáért. Ahogy az egyik szerző találóan megjegyzi „a független viking szellem felhorgadt politikai urai ellen [32] ”. Az önkormányzatiság irányába tett szerény lépésként értékelhető, hogy 1852-ben a dán parlament létrehozta Lřgtinget (pontosabban engedélyezte annak működését), ám pusztán tanácsadó szervként, és a többi tartományi (pl. izlandi) tanácsot mintának tekintve. A Lřgtingnek ekkor még csak törvénykezdeményező, és politikai érdekartikulációs szerepe volt, valódi parlamentként először csak a második világháború alatt, illetve 1948-at követően kezdett el funkcionálni. [33]

A teljes függőség felszámolása felé tett lépésként, a feröeri nemzeti ébredés „atyja” Jóannes Patursson 1888-ban létrehozta a Fřringafelagot, azaz a Feröeri Társaságot. A Társaság elsődleges célja a feröeri nyelv és kultúra megőrzése volt, [34] ám a szervezet alapítását követően nem sokkal szakadást volt kénytelen megélni, ugyanis a társaság radikálisabb tagjai úgy érezték, hogy a feröeri nyelv – akkori kifejezéseikkel élve – „félig-dán” állapotában nem lehet a nemzeti ébredés és megújulás eszköze, és emiatt a Dániával való teljes szakítást tartották szükségesnek. [35] A folyamat kezdeteként 1901-ben feloszlatták a Feröeri Társaságot, és öt évvel később, 1906-ban létrejöttek az első feröi politikai pártok, megszületett tehát a feröeri pártrendszer. [36] A második világháború alatt miután a területi államot, vagyis Dániát a hitleri Németország megszállta, a Feröer-szigeteken (csakúgy, mint nem sokkal később Izlandon) „baráti” brit-csapatok szálltak partra, [37] megelőzendő a Harmadik Birodalom megjelenését a térségben. A brit (egészen pontosan skót) katonák meglehetősen népszerűek voltak Feröeren, amit többek között az is bizonyít, hogy mintegy 150 házasság köttetett brit katonák és feröeri nők között a háború alatt, és tulajdonképpen a feröeri autonómia is az Egyesült Királyságnak köszönhető. A Szövetségesek hivatalos lobogóként ismerték el a feröeri zászlót, valamint hozzájárultak ahhoz, hogy a Lřgting bizonyos esetekben törvényhozó hatásköröket kapjon. [38] Amíg a brit megszállás Izlandon a függetlenséghez vezetett (1944. június), addig a feröeriek kiválási kísérlete kudarcot vallott. Jóllehet az 1946. szeptember 14-én tartott függetlenségi népszavazáson – ha vékony többséggel is de – a feröeri szecesszionisták győztek, [39] Koppenhága mégsem ismerte el a szigetcsoport kiválását az unióból, és az uralkodó feloszlatta a Lřgtinget. [40] Az ezzel párhuzamosan kiírt parlamenti választásokat már a Dániával való egység mellett kardoskodók nyerték, a függetlenség kérdését mégsem lehetett levenni a feröeri politikai napirendről. [41] A területi integritás megőrzése érdekében a dán parlament 1948-ban törvényt fogadott el a Feröer-szigeteken létrehozandó önkormányzatról. Az autonómia sikere azóta is töretlen, bár a függetlenség iránti vágyat nem sikerült elfojtani.

3. A feröeri autonómia lényegi elemei

            A feröeri területi autonómiát gyakran hasonlítják össze más autonómia-megoldásokkal, köztük különösen a grönlandi és az ĺlandi önkormányzatokkal. Mind a három megoldást illetően sok közös vonásról tehetünk említést. Így különösen fontos hangsúlyozni azt, hogy esetükben szigetautonómiákról van szó, és mindhárman a skandináv világ „termékei”. Ugyancsak említést érdemel, hogy mind a három esetben fellelhető nemzetközi „szál”, igaz, Ĺlandtól Grönlandig haladva egyre halványabban. Míg a legelső esetben az autonómiának nemzetközi jogi alapja (is) van, addig a két dániai megoldásról ugyanez nem mondható el. Jóllehet Feröer esetében tulajdonképpen egy nemzetközi esemény, a „Szigetek” brit megszállása a második világháború folyamán, tárta szélesre a kaput az önkormányzatiság előtt, az autonóm hatáskörök nem kaptak nemzetközi jogi garanciákat. Grönland esetében pedig jórészt a feröeri megoldás sikerei érlelték meg a helyzetet a területi autonómiához, nemzetközi tényezőként ebben az esetben talán csak a Föld legnagyobb szigetén létesített amerikai katonai támaszpontoknak, és az ennek kapcsán a NATO égisze alatt kötött bilaterális egyezménynek lehetett némi szerepe. [42] Végül hangsúlyozandó, hogy az említett autonómia-megoldások esetében békés úton, a tárgyalás eszközével jött létre a jelenleg is működő, vagyis tartósnak bizonyuló rendszer.

Feröer és Grönland kapcsán, az azonos területi államhoz tartozás miatt többen egyfajta dán autonómia-modellről is beszélnek, [43] és ennek a megállapításnak van is némi alapja. Igaz ellenben, hogy a grönlandi önkormányzat részletszabályait tartalmazó törvény kidolgozásánál, az ún. Grönlandi Önkormányzati Bizottság, a kormányzati struktúra vonatkozásában részben elvetette a feröeri mintát, és egy ún. módosított dán modellt fogadott el. [44] Összehasonlítva a feröeri-megoldást a grönlandival, az előbbi kidolgozottabb, részletesebb és talán egységesebb is, Feröernek több és szélesebb körű jogosítványt biztosított Koppenhága, mint a jórészt inuitok által lakott Grönlandnak. Ennek részben a két autonómia-megoldás keletkezési körülményeiben kell keresnünk az okát. Ugyanis, míg Feröer esetében azt a szecessziótól való félelem (is) indokolhatta, addig Grönland vonatkozásában valószínűleg geopolitikai, morális, és belpolitikai motívumok hatására kapott önkormányzati jogosítványokat a terület. Magyarul: az előbbi esetben többet kellett ígérni a területi integritás érdekében, mint az utóbbiban.

A két dániai önkormányzat között meglévő hasonlóságok mellett a legfontosabb különbségeket két csoportba: a szimbolikus, identitásformáló hatáskörök, és a dolog természetéből fakadó egyéb különbségek csoportjába sorolhatjuk. Az előbbi csoport részletesebb ismertetését a két „önkormányzati törvény” első szakaszában fellelhető lényegadó különbséggel kell kezdenünk. Ugyanis amíg a feröeri autonómia kereteit taglaló 1948. évi CXXXVII. törvény az önkormányzó közösség [45] kifejezést használja a Feröer-szigetek esetében, addig a grönlandi önkormányzatról szól 1978. évi DLXXVII. törvény a jóval jellegtelenebb különálló közösség terminussal él a jogszabály tárgyát képező csoport vonatkozásában. Ezenkívül, míg Feröer esetében a jogszabály arról rendelkezik, hogy a „feröeri nép, választott képviselői (…) útján, a Királyság egységének megőrzésével, a törvényben meghatározott módon, átveszi a feröeri ügyek közigazgatási és kormányzati hatásköreit.” (1. §), addig Grönland esetében népről nem esik szó. Sokak szerint ennek oka az, hogy Grönland vonatkozásában az önkormányzatiság alapját sokkal inkább a terület, mintsem a közösségi (nemzeti) hovatartozás képezte, szemben például Feröerrel [46] . Ráadásul míg a Grönlandról szóló törvény egzakt módon kijelöli a regionális kormányzás kereteit, addig Feröerre vonatkozó dán törvény a kérdések szabályozását meghagyja a lokális törvényhozásnak. Továbbá az autonóm jogforrások terén is felfedezhetünk különbségeket. Feröer esetében a regionális parlament kizárólag törvényben szabályozza a hatáskörébe tartozó ügyeket, Grönland esetében azonban amennyiben egy adott terület feletti törvényhozói hatáskör az autonóm kormányzat döntése folytán nem került át grönlandi kompetenciába, a dán kormány határozhat úgy, hogy a végrehajtási jogszabályalkotásra vonatkozó hatáskört a Landstingre [47] ruházza. Magyarán: ilyenkor az történik, hogy az adott területtel kapcsolatos törvényt a dán Folketing, míg az ezzel kapcsolatos rendeleteket a Landsting alkotja meg. Vagyis az ilyen esetekben Grönland szabályozó-autonómiával rendelkezik. További fontos és a szimbolikus, identitásformáló különbségek közé tartozik az, hogy amíg Feröer esetében a törvény expressis verbis elismeri a „Szigetek” jogát a lobogó- és jelképhasználatra, addig Grönland esetében erre semmiféle utalás nem történik. Igaz azonban, hogy a grönlandi autonómia óta eltelt majd’ három évtized alatt a grönlandiak törvényt alkottak nemzeti jelképeikről, amelyeket rendszeresen használnak is. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy Grönlanddal szemben a feröeriek útlevelében fel kell tüntetni a „Feröeri” és a „Feröer-szigetek” kifejezéseket, a Dán és a Dán Királyság terminusok után. Ezenkívül a törvény definiálja a „feröeri” kifejezést is, állandó feröeri lakóhellyel rendelkező dán állampolgárt értve ezen. Ez azonban nem státus, össze sem hasonlítható a jellegében unikális ĺlandi regionális (állam)polgársággal, vagyis a hembygdsrätt-el, ugyanis kizárólag a feröeri választójoggal és a helyi közhivatalok betöltésével kapcsolatban írható elő feltételként. Végezetül a feröeri és a grönlandi autonómia közötti különbségek tárgyalása során nem mehetünk el az olyan, a dolog természetéből fakadó különbségek mellett, mint a grönlandiaknak a természeti erőforrásaik feletti alapvető jogainak elismerése és deklarálása. Ennek okát nyilvánvalóan a régió természeti értékeinek gazdagságában, valamint Grönland őslakos népességének, az inuitoknak a természethez való sajátos viszonyában kell keresnünk. Ráadásul a feröeri autonómia-rezsim az utóbbi néhány évben alapvető reformokon ment keresztül [48] . A 2004-ben hivatalba lépett új feröeri kormány a koalíciós szerződésben, a Dániával való kapcsolat rendezését tűzte ki céljául [49] A dán kormány nem zárkózott el a tárgyalások elől, és ennek megfelelően 2005-ben a két kabinet egy, az addigi önkormányzati rendszer reformjára vonatkozó szerződést kötött egymással. A megállapodás alapján a Folketing két új törvényt fogadott el ugyanabban az évben, egyrészt a „Feröeri hatóságok hatáskörébe tartozó ügyek elosztásáról szóló 2005. évi LXXIX. Törvényt”, valamint a „Feröeri kormány által kötött nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi LXXX. törvényt”. Az előbbi jogszabály tulajdonképpen az önkormányzati belügyekbe tartozó hatásköröket a korábbihoz képest radikálisan kiszélesítette, valójában minden az 1 § (2) bekezdésében expressis verbis felsorolt terület [50] kivételével feröeri kompetenciába sorolt, azzal a feltétellel, hogy azt az autonóm kormányzat jóváhagyja. Az 1948. évi jogszabályhoz hasonlóan a 2005. évi LXXIX. törvény is a hozzá csatolt mellékletben sorolja fel a szóba jöhető területeket. Ugyanígy hasonlóság az is, hogy ha a feröeri kormány a hatáskör átvétele mellett dönt, azzal együtt a pénzügyi felelősséget is vállalnia kell. Talán még ezeknél is nagyobb jelentősége van a másik, 2005-ben elfogadott jogszabálynak, ugyanis az a feröeri hatáskörbe tartozó területeken nemzetközi szerződések kötésére hatalmazza fel a feröeri kormányt. Itt nincs másról szó, minthogy a Feröer-szigetek ezzel a belső jogi aktussal korlátozott nemzetközi jogalanyiságot szerzett. Feröer ezzel a lehetőséggel azóta több esetben is élt, így 2005-ben nemzetközi megállapodást kötött Izlanddal, egy egységes gazdasági térség létrehozásáról [51] . A szerződés érdekessége, hogy annak Dánia nem, hanem csak egy meghatározott területi egysége, a Feröer-szigetek vált a részesévé. Vagyis a gazdasági integráció egyik fokozatát jelentő egységes gazdasági térséget egy szuverén állam és egy másik állam autonóm területe hozták létre [52] . A 2005. évi LXXX. törvény további érdekessége, hogy lehetőséget biztosít Feröernek arra, hogy diplomáciai képviselőket küldjön, illetve fogadjon, igaz, még a dán diplomáciai képviseletek keretén belül. Korábban „csak” feröeri attasék küldésére volt lehetősége a „Szigeteknek”. Ezenkívül amennyiben ennek jogi lehetősége fennáll, a Feröer-szigetek nemzetközi szervezetek tagjává is válhat. Mindezek együtt azt is jelentik, hogy a feröeri autonómia keretei – véleményünk szerint – tovább már nem nagyon tágíthatók [53] , ugyanis az ennél szélesebb hatáskörök már a teljes függetlenséget jelentenék a „Juhok-szigete” esetében. Grönland még nem rendelkezik a feröerihez fogható hatáskörökkel, de nagy valószínűség szerint népszavazást tartanak majd erről a kérdésről, feltehetően 2008 őszén.        

            Az imént részletezett különbségek ellenére, véleményünk szerint nem téved az, aki dán autonómia-modellről értekezik. Egyrészt ugyanis a meglévő differenciák ellenére a hasonlóságok, sőt esetenként azonosságok jóval jellemzőbbek a két autonómia-megoldásra, mint fordítva. Másrészt bár, mint ahogy láttuk, még gyakran a hivatalos dán álláspont is tagadja, a feröeri autonómia-statútumot bizony elő-elővették a grönlandi önkormányzat részleteit kidolgozó bizottsági tagok.  Végezetül ide kívánkozik az is, hogy a dán autonómia-modell emlegetése kapcsán érdemes utalni arra, hogy az 1944 előtt Dániához tartozó, és autonóm Izland a jelenlegi feröeri helyzettel sok hasonlóságot mutat. Ezért álláspontunk szerint, amennyiben dán autonómia-modellről beszélünk, akkor a ma már független Izlandot sem szabad kifelejtenünk a sorból.

4. A feröeri pártrendszer

A működő feröeri autonómia lényeges eleme, és ezért indokolt lehet annak alaposabb ismertetése, a saját (autonóm) pártrendszer léte és jellege. Nem törvényszerű ugyanis, hogy egy autonóm entitásban pártrendszer jöjjön létre, [54] bár kétségkívül az érintett régióban élő társadalom, - nyugati értelemben vett – politikai fejlettségét, érettségét mutatja, amennyiben ez megtörténik. Feröer ráadásul autochton pártrendszerrel [55] rendelkezik, ugyanis a helyi pártok közül egy sem vesz részt a területi állam, azaz Dánia pártversenyében, [56] és úgyszintén igaz ez az országos pártokra is, a Lřgtinget illetően. [57] A teljesség igénye nélkül a következőknek lehet szerepe a helyi pártszisztéma kialakulásakor:

1)      a státuskérdés hangsúlyos jelenléte a helyi politikai agendán, magyarul: amikor az autonómia pusztán az egyik opció a teljes függetlenség és/vagy a társult tagság, esetleg a megosztott szuverenitás mellett,

2)      a helyi társadalmat megosztó törésvonalak mélysége és szélessége,

3)      az önkormányzatiság szerepének fontossága a mindennapok alakításában,

4)      a területi állam választási rendszerének tradíciói,

5)      a területi állam demokratizmusa,

6)      valamint állami múltja.

A felsorolt tényezőkkel összefüggésben megemlítendő, hogy a skandináv típusú területi autonómiák mindegyike rendelkezik saját pártrendszerrel, Feröerről ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi pártok nagy része már az autonómia megszerzését megelőzően kialakult. A feröeri politikai arénát négy párt küzdelme jellemzi, a társadalmat két fő törésvonal osztja meg, mégpedig az egyik a Dániához fűződő viszony megítélése kapcsán alakult ki, a másikat pedig az Európában hagyományosnak mondható bal-jobb tengely jelenti [58] . Ezek a törésvonalak keresztbe metszik egymást, így a pártverseny jellege centrifugális (Ackrén, 2006: 224-229). A Feröer-szigeteken elsőként (lásd az 1. számú ábrát) az Unionista Párt (SF) jött létre 1906-ban, amely tradicionális skandináv agrárpártnak tekinthető. Következésképpen az ideológiai liberalizmus talaján áll, és amint az a nevéből is következik, célja Dánia kebelén maradva, egy szabadelvű feröeri társadalom megteremtése, a dániai testvérpártok (mindenekelőtt a Venstre és a Radikale Venstre) és a „korszerű progresszívitás” segítségével. Az SF a már korábban említett Jóannes Patturson politikájával szemben alakult meg. Patturson – akinek családja a „Szigetek” életében emblematikus szerepet játszott és játszik ma is [59] – a XX. század elején képviselő volt a Venstre színeiben a dán Rigsdagban. Patturson az önkormányzatiság érdekében szállt síkra Koppenhágában, ám a kérdés megosztotta a feröerieket, és az 1906-ban tartott parlamenti választást Patturson elvesztette. A győztesek nem sokkal később létrehozták az Unionista Pártot, amellyel szemben Patturson és követői az Önkormányzati Párt megalapításával válaszoltak [60] . Az Unionista Párt – a listájára leadott szavazatok átlagát tekintve [61] – a pártrendszer második legjelentősebb szereplőjének tekinthető, és a bal-jobb tengely jobb oldalán foglal helyet. Az Unionista Párt politikusai szerint fent kell tartani az uniót, mivel az kézzelfogható – főként gazdasági – előnyökkel jár a feröeriek számára. Emellett azonban úgy találják, hogy kétségkívül igazuk van azoknak, akik szerint az autonómia rendszere bizonyos reformokra szorul. Ennek érdekében tisztázni szeretnének minden olyan alkotmányos kérdést, amely nem eléggé világos Dánia és a Feröer-szigetek viszonylatában, valamint az autonóm státus, és az ezzel kapcsolatos jogkörök kiszélesítésére törekednek. Továbbá meg kívánják őrizni – sőt fejleszteni szeretnék! – a feröeri jóléti rendszert, és különös gondot fordítanak a jövendő generációk érdekeire is. Az autonómia fejlesztésétől azt remélik, hogy ezáltal a feröeriek úgy lesznek önállóbbak, hogy egyúttal lojálisak maradnak a dán királyi házhoz és a területi államhoz is. Éppen ezért fontosnak tartják deklarálni, hogy fenntartanák a valutauniót és az igazságügyi uniót Dániával, emellett azonban – szándékaik szerint – csak a külpolitikát és a védelempolitikát intézné Koppenhága [62] .

Közismert, hogy Skandináviában különösen erősnek mondhatók a szociáldemokrata pártok. Nincs ez másképpen a Feröer-szigeteken sem, igaz, itt messze nem számítanak olyan komoly tényezőnek, mint például Svédországban vagy Dániában. Ezt az is mutatja, hogy Feröeren a Feröeri Szociáldemokrata Párt (JF) némiképp’ megkésve, csak 1925-ben alakult meg. Ennek oka az, hogy a „Szigeteken” a legmeghatározóbb és legrégebbi törésvonalnak a Dániához való viszony kérdésköre tekinthető. Mindezek ellenére, a JF számít a helyi pártverseny legerősebb alakulatának, igaz, alig marad el tőle az imént tárgyalt Unionista Párt. A 2008-ban tartott parlamenti választáson, bizonyos a párthoz köthető kétes ügyletek miatt a szociáldemokraták súlyos vereséget szenvedtek, és a negyedik helyen végeztek.  A JF kialakulásának kedvezett, hogy jóllehet, a Feröer-szigeteken nem alakult ki, a szociáldemokrata pártok hagyományos bázisának tekintett ipari munkásság, a két világégés közötti időszakban az önállósodás versus unió dilemmája valamennyire háttérbe szorult. Annak ellenére, hogy az első világháború alatt és az azt követő időszakban a „Szigetek” fő bevételi forrásának számító halexport miden addiginál több profitot produkált, a jövedelmek elosztása egyenlőtlenebbé vált, ami kiélezte az ellentétet a hajótulajdonosok és a halászok között. Ez először szakszervezetek létrehozásához vezetett, majd ahogy már az imént említettük, 1925-ben megalakult a Szociáldemokrata Párt. A JF gründolására hamar jött a válasz, a hajótulajdonosok és üzletemberek megalapították a saját érdekképviseleti szervezetüket, majd 1936-ban a Gazdasági Pártot (VF), amelynek politikája a Szociáldemokrata Párt opponálásában merült ki [63] , igaz, segítségével létrejött Feröer első, Dániától független pénzintézete a Halászati Dolgozók Bankja (Sjóvinnubankin). A Szociáldemokrata Párt hagyományos értelemben vett szociáldemokrata formáció, célja a „Szigetek” lakossága jólétének emelése, és egy erős a szolidaritásra épülő társadalom megteremtése. A Feröer-szigetek jövőjét a Dán Királyság keretein belül képzeli el [64] .

Az uniópárti politikai aktorok után következzenek a lokális pártrendszer anti-establishmentnek tekintett pártjai. Két szervezet emelkedik ki egyértelműen a mezőnyből. Az egyik a politikai paletta jobb oldalán helyet foglaló Néppárt (FF), míg a másik a vele szemben – de lényegében azonos térfélen elhelyezkedő – Köztársaság Párt (TF). Mindkét párt a múlt század ’40-es éveiben jött létre, igaz, a Néppárt még a második világháború alatt, 1939-ben, a Köztársaság Párt viszont a világégést követően, 1948-ban. A Néppárt világnézetét alapvetően keresztény alapokra építette fel, mégsem tekinthető kereszténydemokrata pártnak. Konzervatív-liberális pártként tekint magára, és a család, valamint az egyéni felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozza. A Néppártot a már jól ismert Patturson hozta létre, mégpedig a Gazdasági Párt bázisán. A politikus a gazdasági világválság hatására elszegényedő, és a királyi birtokok rovására maguknak termőföldet követelő halászokra támaszkodott, és pártja komoly népszerűségnek örvendett a brit megszállás éveiben [65] . Ezenkívül kevesebb államot, következésképpen kevesebb adót tartana jónak. A mostaninál nagyobb önállóságot szeretne a Feröer-szigeteknek, politikusai időnként felvetik a „Szigetek” függetlenedésének lehetőségét is [66] . A pártrendszer harmadik legjelentősebb pártjának minősül, és ennek megfelelően a legutóbbi törvényhozási választásokon (2008-ban) a harmadik helyet sikerült megszereznie. A feröeri pártszisztéma kétségkívül legradikálisabb tényezője a Köztársaság Párt, amely a pártpaletta baloldalán foglal helyet. A szervezetet a korábban többször hivatkozott Jóannes Patturson alapította az autonómia megadásának évében, egyértelműen arra adott nemleges válaszként. A TF a demokratikus értékek fontosságát hangsúlyozza, és egy olyan társadalmat vizionál, amelyben a perszonális jogok mellett a kötelezettségeknek is fontos szerep jutna [67] . Sokkal fontosabb ellenben az, hogy a Köztársaság Párt végső célja a Feröer-szigetek függetlenségének kivívása. Nomen est omen – a párt a jelenlegi monarchikus kormányformát is elutasítja, és egy szuverén köztársaság képét vázolta fel magának és szimpatizánsainak [68] . Választási eredményei alapján megállapítható, hogy a ’90-es évek második felétől vált igazán népszerűvé, és így a feröeri négypárti szisztéma negyedik legjelentősebb pártjának számít, bár erre némiképp rácáfolva az első helyen sikerült végeznie.

A fentieken túl még két politikai formáció minősül a feröeri pártverseny állandó résztvevőjének. Elsőként a patinás Önkormányzati – más néven Függetlenségi – Pártot (SSF) kell megemlíteni. Az Önkormányzati Pártot formálisan 1909-ben hozták létre, ám már három évvel korábban megkezdte politikai működését. Alapításakor fő célja a feröeri nyelvnek a dánnal való egyenrangúvá tétele volt, manapság az autonómia és az autonóm parlament, azaz a Lřgting hatáskörének kiszélesítéséért száll síkra, emellett szociálliberális jegyekkel is rendelkezik. Alternatív neve kissé megtévesztő lehet, mivel a pártnak nem célja a „Szigetek” függetlenségének megteremtése. Választási szereplései alapján elmondhatjuk, hogy – valószínűleg – még sokáig alakítója lesz a helyi politikai életnek, ugyanis a listájára leadott szavazatok aránya, rendre meghaladja a négy százalékos bekerülési küszöböt. [69] Az Önkormányzati Párton túl szólni kell még a viszonylag újnak számító Centrum Pártról (MF) is. A Centrum Pártot mint tipikus kereszténydemokrata pártot 1992-ben hozták létre, és a szervezet rögtön be is került az autonóm törvényhozásba. Azóta hat százalék körüli eredményével a pártrendszer legfiatalabb aktorának minősül. Lényegében az egykori Keresztény Néppárt (KFF) politikai örökösének tekintik, ám választási szereplése kissé még elmarad szellemi elődjétől.

Végül meg kell emlékezni azokról a pártokról is, amelyek már megszűntek, beolvadtak vagy felhagytak a politizálással. E csoportok közös jellemzője, hogy a szélsőbaloldali póluson foglaltak helyet. Ezek közül elsőként a Haladás nevű politikai párt jött létre 1962-ben, és alapítói marxista feröeri fiatalok voltak. 1969-ben a párt kettészakadt, ugyanis a csoport erősen kommunista irányultságú szárnya rossz néven vette a pártelit Köztársaság Párthoz való közeledését. Ezért a „lázadók” megalapították a Feröeri Szocialista Pártot, célul egy független szocialista köztársaság létrehozását tűzték ki, és ellenezték Dánia, és vele együtt a „Szigetek” NATO-tagságát is. Említést érdemel még a Feröeri Kommunista Párt (FKF) és a Vörös Május Elseje nevű formáció is. Előbbi 1974-ben alakult meg, ám már 1981-ben be is fejezte működését, ugyanis a párt vezetője ekkor – továbbtanulási szándékkal – Glasgowba távozott. Utóbbi pedig ugyancsak a ’80-as években fejtette ki, nem túl komolyan vehető és vett tevékenységét. A legutóbbi két parlamenti választás (2004 és 2008) alkalmával két érdekes politikai kezdeményezésnek lehettek tanúi a feröeriek. Míg 2004-ben egy feröeri előadóművész létrehozta a Humorpártot, amely csupán alig több, mint egy százalékkal maradt el a parlamenti küszöbtől, addig a 2008-ban tartott megmérettetésre helyi egyetemisták egy csoportja megalapította a Fiatalok Pártját (MF). A Humorpárt anti-establishment pártként jött létre, és alapvetően a fennálló politikai garnitúra oppozíciójaként, míg a 0,7 százalékot szerzett MF generációs pártként értékelhető. 

5. Függetlenség versus autonómia

            A korábban említetteknek megfelelően a feröeri társadalmat megosztó legfontosabb törésvonal, vagyis a függetlenség kontra unió dilemmája, és a gazdasági autonómia kérdésköre egymással szoros korrelációt mutat. Igaz ez a megállapítás egyrészt azért, mert ugyan a Dániától való szecesszió gondolata már a XIX. században megjelent a feröeri politikai agendán, [70] a kezdeti lelkesedést még lehűtötték a „Szigetek” gazdaságának saját lábakra állíthatóságát megkérdőjelező hangok. Másrészt a második világháború alatt történt események (a kontinentális Dánia német megszállása, brit csapatok partraszállása Feröeren és Izlandon, Izland 1944-ben elnyert függetlensége), és a feröeri gazdaság akkori szárnyalása, a függetlenségre való teljes érettség érzését keltette a helyiek egy jelentős részében. Azóta sincs ez másképpen, mint ahogyan egy feröeri politológus írja, „a Dániával való uniónak valójában gazdasági és szociális okai vannak [71] ”. A tisztánlátás érdekében ide kívánkozik, hogy a feröeri gazdasági öngondoskodás csírája 1934-ben jelent meg, amikor Dánia Feröer vonatkozásában is bevezette a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettségét. Ez azt jelentette, hogy eddig az időpontig, tulajdonképpen nem kellett adót fizetniük a feröerieknek, vagyis az ottani beruházásokat és fejlesztéseket szinte kizárólag a kontinentális Dánia adófizetői finanszírozták. A feröeri gazdaság alapproblémája, hogy egyrészt még mindig túlságosan függ Dániától (többek között ezen a függőségen is szeretne változtatni a már korábban hivatkozott 2005. évi Hoyvík-i Megállapodás), másrészt és jórészt az, hogy szinte kizárólag egyetlen ágazatra, mégpedig a halászatra és az azzal kapcsolatos iparágakra épül. [72] Jóllehet, a kormány szeretne ezen változtatni (elsősorban a turizmus fejlesztésével, és a szolgáltató szektor helyzetbe hozásával), ez csak meglehetősen lassan és nehézkesen megy. A feröeri gazdaság még mindig nagyon törékeny, erre a legjobb példa az 1992-ben kezdődött, és csak 1994-re megzabolázott helyi gazdasági válság. Egy bankválsággal indult, 1992-ben a Sjóvinnubankin nevű, és már hivatkozott feröeri pénzintézet egyik napról a másikra összeomlott. A bajt tetézte a halászati termékek piacán bekövetkezett recesszió, és a két tényező együttesen villámgyorsan 20 százalék fölé lökte a munkanélküliségi mutatót, súlyos társadalmi válságot okozva ezzel Feröeren. Az autonóm kormányzat közel állt a teljes csőd bejelentéséhez, de helyi politikusok egy részének javaslatára Dániához fordultak segítségért. A korábban annyiszor kárhoztatott Koppenhága segített. A dán kormány pénzügyi alapot hozott létre, amelynek segítségével két év alatt konszolidálni lehetett a feröeri bankrendszert. A független Feröer életképességében kételkedők azóta is felemlegetik, hogy amikor bajban van Feröer, a függetlenséget szorgalmazó hangok elcsendesednek. Ezt a megállapítást egyebek között a szeparatista pártokra leadott szavazatok aránya is bizonyítja (Lásd a 2. számú ábrát).

A szeparatizmus kontra autonomizmus vitája még nem dőlt el végérvényesen. Annyi bizonyos, hogy Dánia is számol a teljes függetlenség forgatókönyvével, és – legalábbis a mai állás szerint – nem gördítene komolyabb akadályokat Feröer kiválási szándéka elé. Utóbbit például a 2005. évi LXXIX. törvény kommentárja is ékesen bizonyítja, amely szerint: „Ez a törvényjavaslat nem módosítja feröeri nép meglévő jogát, és következésképpen a feröeri nép megőrzi és megvédi elidegeníthetetlen és fennálló jogát, a nemzetközi jognak megfelelő önrendelkezésre.” A két entitás (vagyis Dánia és Feröer) között ennek kapcsán meglévő vita ismét csak gazdasági természetű. Leegyszerűsítve a problémát, arról van szó, hogy a teljes függetlenséget követően Dánia csak három, míg Feröer legalább 15 évig szeretné élvezni a dán adófizetők anyagi segítségét.  Vagy ahogyan Näslund megfogalmazta: „Amennyiben a feröeriek több politikai és gazdasági szabadságot szeretnének, meg kell, hogy fizessék annak árát. Dánia nincs a feröeri függetlenség ellen, de a probléma az, hogy Feröer nem fogadja el annak gazdasági feltételeit. [73] ”

8. Záró megjegyzések

A Feröer-szigetek státusának közeljövőbeli és feltételezhető változását az ĺlandi autonómiakutató Ackrén három lehetséges szcenárió keretében képzeli el. Egyfelől Izland esetéhez hasonlóan elképzelhetőnek tarja a teljes függetlenséget mint opciót. Ezt a verziót – vagyis a függetlenség lépésről-lépésre történő kivívását – támogatja a két, már említett szeparatista párt is. Igaz, az egyébként hivatalosan autonomista, 2004 és 2008 között hivatalban lévő szociáldemokrata miniszterelnök, Jóannes Eidesgaard is mintha függetlenségi húrokon játszott volna, amikor így fogalmazott: „a Feröer-szigetek különleges kapcsolatban van Izlanddal [74] . Olyan ez nagyjából, mintha Izland a bátyánk volna, családtag, amely tapasztaltabb nálunk, és valószínűleg ő már megtett mindent előttünk, amit mi is megtenni szándékozunk ezután. De hosszú távon mi is felnövünk, és egyenlővé válunk vele. [75] ” Az ilyen kijelentések, és a 2012-re kitűzött függetlenségi népszavazás miatt nehéz eldönteni, hogy Feröer esetét egy újabb sikeres autonómia-megoldásnak, vagy inkább in statu nascendi, vagyis születőben lévő államként aposztrofáljuk. Paradox módon mindkét megállapítás megállhatja a helyét. Egyfelől a területi autonómia egyik legfontosabb célja, vagyis az interkulturális feszültségek kezelése erőszak alkalmazása nélkül, ebben az esetben (is) teljesült. Másrészt az is igaz, hogy feltehetően a szigetautonómiák, (a centrumtól való nagyobb távolság, egzakt földrajzi és politikai határok miatt stb.) könnyebben alakulnak át független állammá, [76] mint „szárazföldi” megfelelőik. Amennyiben a függetlenség lesz a „Szigetek” sorsa, akkor is sikeresnek mondható a feröeri példa, ugyanis az önkormányzatiság évtizedei kitűnő felkészülési keretül szolgáltak az államiság felé tett úton. Úgy véljük, hogy ez utóbbi sem elhanyagolható eredmény, különösen az államépítési diszkussziók korszakában. Ackrén a teljes függetlenséget mégsem tarja elképzelhetőnek, alapvetően a már részletesen tárgyalt gazdasági megfontolások miatt. Ehelyett a szabad társulást ajánlja Feröernek, ennek lényege, hogy egy nagyobb entitáshoz egy kisebb és sok szempontból gyengébb csatlakozik, egy a kettejük által kötött szerződés alapján. A szabad társulásban a csatlakozó, szuverenitásának egy részét (általában a védelempolitikát és bizonyos külpolitikai jogosítványokat) a befogadóra ruházza át. A szabad társulás előnye, hogy a kisebbik politikai egység bármikor felmondhatja a szerződést, vagyis tetszése szerint kiléphet a társulásból. A szabad társulás jól ismert esete Új-Zéland, és a hozzá csatlakozott Cook-szigetek, valamint Niue példája. Végül Ackrén elképzelhetőnek tart egy konföderációt is, a ma már ténylegesen hárompólusú Dán Királyság, Feröer és Grönland részvételével. [77] Véleményünk szerint, akármelyik forgatókönyv is valósul meg a jövőben, Feröer függetlenségének lehetőségével ezután is számolni kell.

Felhasznált irodalom

Ackrén; Maria: The Faroe Islands: Options for Independence. Island Studies Journal. Vol. 1. No. 2. 223-238 pp.

Ackrén; Maria: Territoriella autonomier i världen. En empirisk studie över de självstyrda omrĺderna i världen. Ĺlands fredsinstitut, Mariehamn 2006. 162 pp.

Debes; Lucas Jacobsen: Natürliche und Politische Historie der Inseln Färöe 1757. Mülheim a.d. Ruhr 2005 321 pp.

Jackson; Anthony: The Faroes. The Faraway Islands. Robert Hale London 1991. 223 pp.

Karlsson; Agneta: Sub-national Insular Jurisdictions as Configurations of Jurisdictional Powers and Economic Capacity. A Study of Ĺland, The Faroe Islands and Greenland. NORDREGIO, Stockholm Sweden, 2006. 43 pp.

Martens; Gunnar: Administration in Greenland – A Limitation To Autonomy. In. Nordic Journal of International Law. Vol. 57. (1988) 358-364 pp.

Mřrkřre; Jógvan: Transfers and Dependency: The Faroese Experience. In.: North 1999 2/3 Letölthető a http://www.nordregio.se/north9902art.htm honlapról. (Utolsó letöltés időpontja 2008. január 14.)

Nauerby; Tom: No nation is an Island. Language, Culture, and National Identity in the Faroe Islands. SNAI – North Atlantic Publication. 1996 237 pp.

Patursson; Erlendur: Some Critical Observations on the Political Development of the Faroe Islands, and their Present Political Situation. In. Nordisk Tidsskrift for International Ret Vol. 54. (1985) 52-58. pp.

Tóth; Norbert: Autonóm pártrendszerek. Politikatudományi Szemle XVI. évfolyam 2007/3. szám 89-109. pp.

Tóth, Norbert: „Ezer sziget és zátony országa, a habokból született Ĺland” – avagy milyen hatással lehet a területi autonómia az identitásra?  In. Magyar Kisebbség 2007/1-2

Wylie; Jonathan: The Faroe Islands. Interpretations of History. The University Press of Kentucky 1987. 257 pp.

Young; G. V. C.: From the Vikings to the Reformation. A Chronicle of the Faroe Islands up to 1538. Shearwater Press Douglas (Isle of Man) 1979. 184 pp.

Faroe Islands in figures 2007. Hagstova Fřroya, Tórshavn 2007, 35 pp.

1. ábra A feröeri pártrendszer

2. ábra – A szeparatista és unionista szavazatok aránya Feröeren