Győri Szabó Róbert

Kisebbségpolitika Szlovéniában: a magyar és olasz közösség autonómiája

1. Kisebbségek és létszámuk

A kétmilliós ország lakosságának mintegy kilenctizede szlovén. A különböző népcsoportok közül alkotmányosan elismert őshonos (autochton) nemzeti közösségnek a magyarok és az olaszok számítanak, ők az alkotmányban biztosított külön jogokkal rendelkeznek, a szlovén kisebbségpolitika lényegében erre a két kisebbségre korlátozódik.

A szlovéniai magyarság az ország északkeleti részén, közvetlenül a szlovén-magyar határ mentén a mintegy 90 ezer lakosú, a Mura folyó és a mai országhatár között elterülő 950 km˛ területű Muravidéken él. Az etnikailag mindig vegyes terület a trianoni békeszerződés döntése értelmében került az egységes délszláv államhoz, 1941-44 között visszakerült Magyarország fennhatósága alá, majd ismét Jugoszlávia szlovén tagköztársaságához csatolták, a délszláv állam felbomlása után az önálló Szlovénia része lett. A térségben 25 település zömében hagyományosan magyar lakosságú volt, ám a hermetikusan lezárt határ, a mesterséges betelepítések, a jugoszláv állam beolvasztási törekvései miatt asszimilálódásuk gyors volt, 1920 után a magyar kisebbség fogyásnak indult, ötven év alatt lélekszámának negyedét elvesztette. Ma a becslések szerint mintegy 8-10 ezer főt számláló magyarság aránya 0,4 százalék, döntően Lendva és Muraszombat környékén, határmenti, kevert nemzetiségű, kis létszámú falvakban élnek, Muravidék lakosságának egytizedét teszik ki. [1] A hivatalos statisztikai adatok ennél elszomorítóbb képet festenek, a 2001-es népszámláláson alig valamivel több mint 6 ezer fő vallotta magát magyarnak, ami mintegy 25 százalékos csökkenés a tíz évvel korábbihoz képest. A muravidéki magyarság átlagéletkora jelentősen magasabb a szlovén átlagnál, trendszerű a népcsoport elöregedése, valamint magas a vegyesházasságok száma.

Az Isztriai-félszigeten hosszú évszázadokon át, egészen II. világháború végéig virágzó olasz közösség élt. A szlovéniai olaszok 1945 után kerültek kisebbségi pozícióba, amikor Jugoszlávia Olaszország rovására nyugat felé kiterjesztett határait. Az akkor mintegy 400 ezer fős népcsoport zöme, bő háromnegyede jugoszláv fennhatóság alá kerülve az üldöztetések miatt elmenekült szülőföldjéről. A mai Szlovénia területéről az olaszok által is lakott térség lakosságának a fele, körülbelül 25 ezer fő menekült el, 1953-ban már kevesebb mint ezer fő vallotta magát itt olasznak. Fél évszázados jugoszláv uralom után az 1990-es évekre a szlovéniai és horvátországi olaszok létszáma az ötven évvel korábbinak alig egy tizedére olvadt. Ráadásul a közösség elöregedett, a népcsoport tagjainak több mint fele betöltötte az ötven évet, Szlovéniában és Horvátországban az általuk lakott településeken sehol sem alkotnak többséget, helyi szinten is mindenhol kisebbségi helyzetben élnek. Szlovéniában a mintegy 3 ezer olasz máig a hajdani kompakt olaszlakta térségben él, ám a három helyi közigazgatási körzetben is mindössze a népesség töredékét alkotják. [2]

Az alkotmány az 5 ezer fős cigányságot is kisebbségként ismeri el, de nem sorolja az őshonos nemzeti közösségek közé, a két autochton népcsoporthoz képest kevésbé nagyvonalú a rájuk vonatkozó szabályozás, jogaikat egyszerű törvény garantálja. [3]

Problematikus a szlovéniai németajkú közösség helyzete. Ausztria és Szlovénia között kisebbségi ügyekben komoly nézetkülönbségek állnak fenn. Egyik oldalon Szlovénia nem tartja kielégítőnek a Karintiában élő több tízezres szlovén kisebbség jogi helyzetét. A másik oldalon Ausztria elvárná a szlovén államtól a területén élő német ajkúak kisebbségként való elismerését. A korábban tízezres nagyságrendű népcsoportból a nácik a II. világháború idején mintegy 13 ezer szlovéniai németet telepítettek át a birodalomba; 1945 után a még mindig viszonylag népes szlovéniai német közösség nagy része elmenekült az országból, a maradék kis létszámú, szlovén becslések szerint néhány száz fős, saját számításaik alapján pedig mintegy három-négyezer főt számláló németséget jogaiktól megfosztották, 1991 után az önálló szlovén állam sem ismerte el őket kisebbségként. [4] 1992-ben az osztrák állam jelezte, hogy saját dél-tiroli mintájára felvállalja a szlovéniai németajkú kisebbség védhatalmának szerepét. Hosszas viták után 2002-ben a két ország kompromisszumos megoldásként egy olyan kulturális egyezményt kötött, amely ezt a kérdést is próbálja rendezni. [5] De ezzel még nem lett elismert kisebbség a szlovéniai német-osztrák népcsoport. Szlovénia attól tart, hogy ha a németeket önálló kisebbségként elismeri, akkor követelések lavináját indítaná el, és ugyanezt a jogot meg kellene adni a szerbeknek, a horvátoknak és a többi volt jugoszláviai népcsoportnak.

A lakosság 7 százalékát alkotó, körülbelül negyedmilliós nem szlovén, ex-jugoszláv állampolgárok (főleg horvátok, szerbek és bosnyákok [6] ) ugyanis szintén el nem ismert kisebbségek, nincs kollektív jogalanyiságuk, jószerével emigránsoknak minősülnek. Közülük a legtöbben még 1991-ben megkapták az állampolgárságot, miután a vonatkozó törvény úgy rendelkezett, hogy a függetlenségről szóló 1990. decemberi népszavazás idején Szlovéniában állandó lakhellyel rendelkező jugoszláv állampolgárokat nemzetiségre való tekintet nélkül honosítják, amennyiben ezt hat hónapon belül kérelmezik. A többiekre az a szabály vonatkozik, hogy a szlovén állampolgárság megszerzéséhez legalább tíz évig Szlovéniában kell élniük, és beszélniük kell a szlovén nyelvet. [7] A nem szlovén nemzetiségű, volt jugoszláv állampolgárok közül csaknem kétszázezren kettős állampolgárságúvá váltak, ők a szlovén mellett a nemzetiségüknek megfelelő jugoszláv utódállam polgárai is lettek. Ez a nagy szám aggodalommal töltötte el Szlovéniát, és a szlovén kormány később tett egy sikertelen kísérletet az utódállamokkal korábban megkötött kettős állampolgársági megállapodások felmondására. [8]

2. Jugoszláviai előzmények

A II. világháború utáni kommunista Jugoszláviában a nemzetiségi jogokat, a kisebbségi nyelvhasználatot, az anyanyelvi oktatást elméletileg az 1946-os, 1963-as és 1974-es alkotmányok egyre kiterjedtebb mértékben biztosították. A jugoszláv kisebbségpolitikai gyakorlat alapjait pedig az 1959-es párthatározat rakta le.

Mindezek alapján az államon belül a szlovén tagköztársaság ment el a legmesszebb a kisebbségvédelem terén. Az 1974-es szlovén alkotmány részletesen tartalmazta a nemzetiségi jogokat, elismerve a pozitív diszkrimináció, a közösségi „többletjogok” szükségességének elvét is, és külön rendelkezett az anyanemzettel való kapcsolattartás jogáról is. Mód nyílt az őshonos kisebbségként meghatározott magyar és az olasz nemzetiségek érdekvédelmi szervezeteinek megalakítására, sőt e két népcsoport a helyi tanácsokban és a parlamentben is garantált képviselethez jutott. Azokon a településeken ugyanis, ahol magyar, illetve olasz nemzetiségűek is éltek, biztosítani kellett megfelelő képviseletüket a községi közgyűlésekben: az olaszok által is lakott községek tanácstagjainak nyolcada olasz nemzetiségű, Lendván a tanács 20 tagjának ötöde magyar volt. A magyar és az olasz közösségnek legalább egy-egy képviselővel rendelkeznie kellett a szlovén tagköztársaság országgyűlésében. [9]

Az olaszok, illetve a magyarok által is lakott területeken bevezették a kétnyelvűséget a hivatali életben (települések és utcák névtáblái, családi és utónevek anyakönyvezése, személyi igazolványok, útlevelek, nyomtatványok), az oktatásban. Jugoszlávián belül itt biztosították az anyanyelvű oktatás számára a legkedvezőbb lehetőségeket. Ami a Muravidéket illeti, a ’70-es években Lendván a hivatalnokok közül a magyar nemzetiségűek mindegyike beszélt szlovénul, a szlovének kétharmada pedig képes volt a magyar nyelvű ügyintézésre. A kétnyelvűség a mindennapi életben is megvalósult, például a helyi boltok szlovén eladóinak a négyötöde beszélt magyarul. [10]

Az 1974-es alkotmány szellemében a kisebbségek által is lakott községekben a települési tanácsok mellett létrejöttek a magyar és az olasz nemzetiségi tanácsok, oktatási-művelődési közösségek. Egészen a rendszerváltásig magyar részről Lendván és Muraszombaton működtek ilyen szervezetek, ezekből alakult meg 1975-ben az úgynevezett Muravidéki Magyar Nemzetiségi Önigazgatási Közösség.

A kisebbségbarát közeg ellenére, a hátrányos gazdasági-infrastrukturális helyzet miatt a muravidéki magyarság számában és asszimilációs hajlandóságában hasonló volt a burgenlandihoz. Erős volt az elvándorlás, amelyet Muravidék viszonylagos fejletlensége okozott. A gyakori vegyes házasságok fokozták az asszimilációt. A vegyes házasságok aránya meghaladta az 50 százalékot, és az abból származók 80 százaléka a többségi nemzethez tartozónak vallotta magát. Az évtizedenként tartott népszámlálások között átlagban 13 százalékkal csökkent a szlovéniai magyar nemzetiségűek száma.

Az 1989-es szlovén alkotmánymódosítás növelte a kisebbségi szervezetek hatókörét, eleget téve a kisebbségek kérésének, legitim módon létrejövő szervezeteik beleszólási jogot nyertek a gazdasági kérdésekbe, valamint az anyanemzettel való kapcsolattartásba. 1991 nyarán a magyarok egységesen kiálltak a független Szlovénia mellett. Az új állam pedig már létrejöttekor kinyilvánította, hogy a magyar és az olasz kisebbséghez tartozókat továbbra is megilletik az alkotmányban és a nemzetközi szerződésekben addig biztosított jogok. [11]

3. Alkotmányban garantált jogok

Miután az ország elnyerte függetlenségét, 1991 decemberében a parlament új alkotmányt fogadott el. 1974-hez képest a kisebbségeket érintő jelentős változások annyiban foglalhatóak össze, hogy a nemzetiségek helyett nemzeti közösségnek elnevezett két őshonos kisebbség jogait jelentősen kiterjesztette, de egyetlen kisebbségi csoportot sem ismert el államalkotónak. Ugyanakkor az alkotmány Szlovéniát nem definiálta nemzetállamnak – bár a szlovén nép kifejezést használja az önrendelkezési jog kapcsán –, és úgy fogalmaz, hogy Szlovénia az „összes állampolgárának az állama”. [12] Érdekesség, hogy az alkotmány 5. cikkében Szlovénia együtt deklarálta azt, hogy „az állam biztosítja az őshonos olasz és magyar nemzeti közösség jogait, illetve gondoskodik az őshonos szlovén nemzeti közösségekről a szomszéd országokban…”. [13]

Az általános kisebbségvédelmi elveken, az anyanyelv szabad használatán, a nemzeti identitás szabad kifejezésének garantálásán túl [14] az alaptörvény a két autochton nemzeti közösség egyéni és kollektív jogainak széles skáláját tartalmazza, a két kisebbség speciális, egyedi jogokat élvez az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás területén, személyi elvű autonómiával rendelkezve önkormányzatokat hozhat létre. Szlovénia kötelezi magát a kisebbségek morális és anyagi támogatására, utóbbit részben közvetlenül a központi költségvetésből, részben a helyi önkormányzatok forrásaiból.

Az alkotmány 80. cikke szerint: „Az országgyűlésbe minden alkalomkor az olasz és a magyar közösség egy-egy képviselője választandó.” Vagyis Szlovénia legalább egy-egy parlamenti képviselői helyet garantál a két őshonos közösségnek, mégpedig úgy, hogy az olasz és a magyar képviselő abszolút vétójoggal rendelkezik a kizárólag a nemzeti közösségek alkotmányban megállapított jogaira és helyzetére vonatkozó ügyekben, beleegyezésük nélkül ilyen témájú törvény vagy más jogszabály nem fogadható el. [15]

Az őshonos magyar és olasz kisebbségek alkotmányban rögzített további speciális jogait a 64. cikk tartalmazza (ezen jogok egy része nem újdonságerejű, érvényesültük az 1974-es jugoszláviai, valamint szlovén tagköztársasági alkotmány elfogadása óta is). [16] :

·         Önálló döntési jogkörökkel ellátott közjogi önigazgató testületek, önkormányzatok létrehozásának joga helyi és országos szinten, amelyeket az állam központi és helyi szervei kötelesek anyagilag finanszírozni.

·         Garantált közvetlen részvétel a kisebbség által is lakott helyi önkormányzatokban, vétójoggal a közösséget érintő kérdésekben, beleértve a finanszírozás kérdéseit.

·         Széles körű nyelvhasználati jogok. Az általuk is lakott településeken nyelvük hivatalos (a helyi közigazgatás, nyomtatványok, helységnévtáblák, feliratok kétnyelvűek). Az olasz és a magyar kisebbség esetén az állam értéknek tartja és támogatja a kétnyelvűséget.

·         Az általuk is lakott községekben az anyanyelvű oktatás joga az állami iskolarendszerben saját tanterv alapján. Minden ott élő tanulónak kötelessége a másik helyi nyelvet is tanulnia (szlovéneknek az adott kisebbségi nyelven, olaszoknak, magyaroknak szlovénul).

·         Nemzeti identitásuk megőrzésére politikai, érdekvédelmi szervezeteket, saját intézményeket hozhatnak létre, gazdasági, tudományos, kulturális, oktatási tevékenységet fejthetnek ki.

·         Szabad kapcsolattartás az anyanemzettel és az anyaországgal.

·         Nemzeti szimbólumok (zászló, címer és himnusz) szabad használata. Ez alapján a szomszéd országokban először Szlovéniában hangzott el nyilvánosan a Himnusz. Ebből alkotmánybírósági ügy lett, a testület a magyar kisebbség javára döntött. [17]

4. Parlamenti és politikai képviselet

A két őshonos nemzeti közösség jogai elsősorban az általuk is lakott községek területén érvényesülnek. A személyi elvű autonómia két esetben terjed ki az egész ország területére: a nemzetiségi parlamenti képviselő megválasztásában az ország bármely részén élő olasz, illetve magyar nemzetiségű polgár részt vehet, másrészt a két kisebbséghez tartozó középiskolásoknak Szlovénia bármely középfokú oktatási intézményében joguk van anyanyelvüket tanulni, amennyiben az előírt szükséges minimális tanulólétszám ehhez összejön. [18]

Azóta, hogy a parlament egykamarássá alakult és a tagok létszáma a felére csökkent, a két autochton kisebbség mindegyike egy képviselőt küld a törvényhozásba. Parlamenti küldötteiket közvetlen és demokratikus választással jelölik ki maguk közül, a szlovéniai magyarok és olaszok lényegében egy-egy saját, elkülönült választási kerülettel rendelkeznek, a nemzetiségi képviselőkre csak a kisebbségek regisztrált tagjai szavazhatnak. A jelöltek listáját az országos kisebbségi tanácsok állítják össze, 30 kisebbségi választópolgár ajánlásával lehet felkerülni a jelöltek közé. A magyar és az olasz nemzetiségűek duplán voksolnak, egyrészt szlovén állampolgárként szavaznak a politikai pártokra, másrészt megválasztják a saját nemzeti kisebbségi képviselőjüket.

A szlovén pártok egy része támadja a pozitív diszkrimináción alapuló képviseleti rendszert, a két garantált kisebbségi mandátum intézményét, a viszonylag kis létszámú, 90 tagú parlamentben előfordultak már ugyanis olyan helyzetek, amikor egy-egy döntésnél a kisebbségi képviselők játszották a mérleg nyelvének a szerepét.

A szlovén parlamentben állandó kisebbségi bizottság működik, a két kisebbségi képviselő természetesen tagja a testületnek. [19] A Nemzeti Közösségek Bizottsága hat tagú, a négy szlovén nemzetiségű honatya mellett az elnök jelenleg Roberto Battelli, aki 1992 óta képviseli az olasz közösséget a szlovén országgyűlésben. [20] A bizottság elnökhelyettesének tisztét immár 15 éve Pozsonec Mária tölti be, ő a magyar közösség parlamenti képviselőjeként az ötödik ciklusát dolgozza a törvényhozásban. Legutóbb a 2004-ben megtartott választásokon a muravidéki magyar választók 34 százalékos támogatásával őrizte meg mandátumát. [21]

A két őshonos közösség politikai képviselete érdekében pártokat, érdekképviseleti szervezeteket hozhatnak létre. Mivel két parányi népcsoportról van szó, kifejezetten politikai pártjuk nem alakult, inkább szélesebb értelemben vett (politikai, kulturális) érdekvédelmi jellegű szerveződéseket hívtak életre. A még a jugoszláv időszak kezdetein létrejövő Olasz Unió a kisebbségi önkormányzatok mellett máig a horvátországi és a szlovéniai olaszok legfőbb képviseleti szerve, mellette a szlovén függetlenség és a demokratizáció óta két új olasz szervezet is tevékenykedni kezdett. A szlovéniai magyaroknak nemzeti tanácsaik mellett számos kullturális egyesületük van, de nincs külön politikai érdekképviseleti szervezetük, nem létezik önálló magyar etnikai párt, és a magyarság egyik szlovén politikai párthoz sem kötődik. [22]

5. Az autonómia nemzeti önigazgató közösségei

Szlovéniában a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának joga Magyarországhoz hasonlóan tehát alkotmányosan elismert jog. Az alkotmány alapján 1994 decemberében hatályba lépett az önigazgató nemzeti közösségekről szóló 65. számú törvény, amely biztosította a két alkotmányosan elismert őshonos kisebbségnek a személyi autonómia korábbiaknál is kiterjedtebb változatát. A magyar és olasz kisebbség külön önkormányzatisága az általuk hagyományosan lakott községekben garantált, illetőleg országos szintű önkormányzatot is létrehozhatnak – míg Szlovénia többi kisebbségére ezek a jogok nem vonatkoznak. A törvény alapján a korábbi nemzetiségi önigazgató közösségek (így a muravidéki, illetőleg a helyi lendvai és a muraszombati kisebbségi képviselőtestületek) átalakultak nemzeti önigazgató közösségekké. [23]

Szlovéniában községnek nevezik a legkisebb közigazgatási egységet, de a „község” kifejezés jelentése nem azonos a magyar jelentéssel, ezek a községek nem a helyi önkormányzatok települési szintjét jelentik, hanem több települést összefogó közigazgatási egységet, a szlovén helyi szint jóval inkább a magyarországi kistérségeknek felel meg. 1994-ig 61 ilyen területi egységre tagolódott az ország területe, a muravidéki magyarság kettőben élt, a lendvai és a muraszombati „járásban”. A helyi önkormányzati rendszer 1994-es reformjával 157 község jött létre, Muravidéken (Prekmurje) a magyar vonatkozású kettőből három alakult: a leginkább magyarlakta Lendva határai nem módosultak, a másik két körzet kisebb magyar népességgel rendelkezett. A későbbiekben a magyarok által is lakott három közigazgatási egységből öt község formálódott, a muravidéki magyarság mindegyikben működtet kisebbségi önkormányzatot A hatályos közigazgatási felosztás határai a korábbihoz képest inkább tekintetbe veszik az etnikai elvet. A módosítás érintetlenül hagyta a tengermelléki Primorska régió Izola, Koper, Piran részben olaszok lakta községeinek határait. [24]

Az önigazgató nemzeti közösségekről szóló törvény csupán a kisebbségi önkormányzatok „felépítésének és működésének kereteit szabályozza”, belső szervezeti felépítésüket, működésüket, döntéshozatali eljárásukat maguk irányítják. Kimondja, hogy a községi szintű önigazgató nemzeti közösségek (a magyarországi kisebbségi törvény szóhasználatában: helyi kisebbségi önkormányzatok) legfőbb szerve a tanács, de e testület taglétszámát sem a törvény határozta meg, hanem arról a régi szabályok szerint felállított kisebbségi önkormányzatok döntöttek. [25] A helyi kisebbségi tanácsok létszámán túl a kisebbségi választói névjegyzéket illetően is teljes a kisebbségi önrendelkezés.

Helyi kisebbségi önkormányzat természetszerűen csak az őshonos közösségek által lakott településen jöhetnek létre, választásán pedig csak az adott kisebbségi közösség tagjai vehetnek részt. A községi nemzeti tanácsokat a helyhatósági választásokkal egy időben az ott élő olasz, illetve magyar nemzetiségű polgárok választhatják meg, közülük is azok, akik a szabad identitásválasztás elve alapján jelentkeztek és felkerültek a kisebbség külön választási névjegyzékére. A regisztráció decentralizált struktúrában működik, azonban a szlovén szabályozás szerint a kisebbségi választói névjegyzékre való felkerüléshez nem elég a szabad identitásválasztás, -vállalás alapján az, ha valaki magyarnak vagy olasznak vallja magát, hanem az adott őshonos közösségnek is el kell ismernie a kisebbséghez tartozást. Ennek értelmében a kisebbségi névjegyzéket először a még szocialista rendszerben megalakult nemzetiségi tanácsok állították össze, azután pedig 2002-ig az adott községi nemzeti önigazgató közösség háromtagú bizottságára hárult ez a feladat, e testületek döntöttek arról, kit vesznek fel a névjegyzékbe, majd a kész listát nyilvánossá tették. [26] A szlovéniai magyarok esetében a bizottságok működése formai volt, a muravidéki nemzeti önigazgató közösség 1994. évi határozata alapján a jegyzékre bárki felkerülhetett, ha aláírásával megerősítette nemzeti hovatartozását. [27] A nemzeti közösségek tagjai tehát a helyi választásokon két szavazattal rendelkeznek: voksolnak a helyhatóság és saját nemzeti tanácsuk képviselőjelöltjeire.

A szlovén alkotmánybíróság 1998-ban vizsgálta a két őshonos kisebbséghez tartozók választási külön jogait. Nem találta alkotmányellenesnek, hogy a nemzeti közösségekhez tartozóknak két szavazata van az önkormányzati választásokon, mert az eljárás ugyan nem felel meg a választójogi egyenlőség elvének, de máskülönben nem biztosítható a képviselethez való alkotmányos jog érvényesülése.

Az alkotmánybíróság megerősítette a szabad nemzetiségi identitásválasztás jogát, de azt is leszögezte, kisebbségi választójoghoz nem elég, „ha valaki magyarnak vagy olasznak vallja magát, mert az őshonos nemzeti közösséghez tartozás nemcsak az egyén akaratának függvénye, hanem annak a közösségnek az ügye is, amely ezt a személyt tagjának tekinti és bejegyzi az egyedi választói jegyzékbe”. Visszaélésekre adhat alkalmat, ha kizárólagosan önbevallás alapján fel lehet iratkozni a névjegyzékbe, „lényegében megsemmisülnének az őshonos nemzetiséghez tartozók külön jogai”. [28]

Az alkotmánybíróság azonban alkotmányellenesnek, jogbiztonságot sértőnek minősítette azt az eljárást, hogy a helyi nemzeti közösségek bizottságai mindenféle jogilag rögzített kritérium nélkül szabadon – akár önkényesen is – dönthettek a regisztrációról.

Az alkotmányellenes helyzet megszüntetésére a szlovén parlament 2002-ben új törvényt alkotott a választói nyilvántartás szabályairól, és ennek 35. §-ában megerősítette azt az elvet, hogy a két őshonos nemzeti közösséghez tartozás az egyén nyilatkozatán, a korábbi választásokon a kisebbségi névjegyzékben való szereplésén, valamint a kisebbségi közösség döntésén alapul, „de ezt a döntést a kisebbség nem hozhatja meg önkényesen, csupán az általa meghatározott általános kritériumok alapján”. [29] 2002 óta tehát törvény kötelezi az önkormányzatokat, hogy dolgozzák ki a nemzetiségi hovatartozás igazolásának objektív kritériumrendszerét, ami a regisztráció alapját képezi.

A szlovén modell tehát „a kisebbségi névjegyzékbe történő bejegyzést, illetve a kisebbségi különjogok gyakorlását is az egyén szabad identitásválasztásán túl, objektív kritériumokhoz köti és a kisebbségi közösség befogadásától teszi függővé.” Az tartozhat az őshonos kisebbség közé, aki önbevallásán túl objektív kritériumok alapján is oda tartozik és akit a közösség ezen ismérvek alapján odatartozónak ismer el. A szlovén rendszer sikerét, életképességét bizonyítja, hogy a statisztikai adatok tanúsága szerint a két nemzeti közösség szinte minden tagja kérte felvételét, és fel is került a kisebbségi különválasztói névjegyzékbe, a választásokon pedig még nem derült fény visszaélésekre. A szlovén modell alkalmasnak bizonyult arra, hogy „valós közösségi legitimációval rendelkező testületek képviseljék a kisebbségeket”. [30]

Maga a választás közvetlen, titkos és kislistás módszerrel történik, azok lesznek képviselők, akik a legtöbb szavazatot kapják a listán. A választáson az indulhat, akit legalább 15 fő, vagy valamilyen nemzetiségi jellegű tevékenységet végző intézmény jelöl. A helyi önkormányzatok különleges, nemzetiségi státusú képviselői automatikusan a helyi nemzeti tanács tagjai is lesznek. [31]

A személyi elv alapján felálló községi kisebbségi önkormányzatok tanácsai a nemzetiségi lakosságú 8 közigazgatási egységben (5 magyar, 3 olasz) széles körű autonómiával rendelkeznek, a helyi ügyek széles spektrumában vonják be őket a döntéshozatalba, a kisebbséget közvetlenül érintő ügyekben vétójoggal, illetve véleményezési joggal rendelkeznek. Amellett, hogy a két őslakos nemzeti kisebbség egy-egy képviselőt küld a szlovén parlamentbe, a nyolc érintett község önkormányzataiban szintén garantáltan egy-egy mandátummal rendelkeznek. [32] Az 1994. évi 57. számú törvény bontotta ki azt az alkotmányos jogukat, miszerint a „nemzetiségileg vegyes térségekben” az olasz és a magyar őshonos kisebbségek részt vehetnek a helyi önkormányzatok munkájában, és ott „a kisebbségeket érintő ügyekben meghatározó szerepük van”. [33]

A községi szintű nemzeti tanácsok hatáskörükben önálló döntéshozók, jogkörük az intézményalapítás és egyéb tevékenység minden olyan területen, amely hatással van a nemzeti közösség életére. Ez elsősorban kulturális tartalmú autonómiát jelent, saját kulturális intézményeket, újságokat, könyvkiadót. A kisebbségi önkormányzatok részt vesznek a kisebbségi oktatás megszervezésében, a tantervek elkészítésében, saját oktatási intézményeket létesíthetnek, működtethetnek, az adott község alap- és középfokú iskolái mindegyikében, ahol nemzetiségi diákok tanulnak, képviselőik jelen vannak az iskolai tanácsokban. [34]

Az olasz, illetőleg a magyar községi nemzeti önigazgató tanácsok létrehozhatják a szlovéniai olasz, illetve magyar „össznemzeti” önkormányzatokat. A két „országos” kisebbségi önkormányzat országos szinten a községi nemzeti önigazgató közösségekhez hasonló jogkörökkel rendelkezik, javaslatokkal fordulhat a szlovén parlamenthez és kormányhoz, állást foglalhat a kisebbséget érintő ügyekben. Az anyaországgal kötendő államközi szerződések tárgyalásain részvételi joguk van. Részt vesznek az adott kisebbségi parlamenti képviselő megválasztásának a lebonyolításában. A közszolgálati televízió és rádió nemzetiségi programjait illetően egyetértési jogokkal bírnak, a programtanácsokba és a két közmédium elnökségébe képviselőket delegálnak. Az országos nemzeti tanács tagjait a nemzeti közösség közvetett módon jelöli ki, ugyanis őket a helyi kisebbségi önkormányzatok tanácsai választják. [35]

A szlovéniai magyar önkormányzat

A magyar nemzeti közösség Muravidéken a következő nemzetiségileg vegyesen lakott községekben él: Lendva (Lendava, itt élnek messze a legtöbben, a kistérség névadó települése a muravidéki magyarság központja), Dobronak (Dobrovnik), Hodos (Hodoš), Muratapolca– (Moravske Toplice) és Salovci (Šalovci).

A magyarlakta muravidéki községek nagysága, a hozzájuk tartozó települések száma és az ott élő magyarság aránya a szlovéniai összmagyarsághoz képest

www.muravidek.si

A szlovéniai magyarok 1990 nyarán újjászervezték a magyarság identitásának, kulturális érdekeinek védelmére alakult Muravidéki Magyar Nemzetiségi Önigazgatási Közösséget. A független Szlovénia alkotmányának és a nemzeti önigazgató közösségekről szóló 1994. évi törvénynek az elfogadása után a kisebbségi magyar önkormányzatok is átalakultak.

Az 1994 decemberében tartott helyhatósági választásokat követően Muravidék három községében (Lendva, Hodos és Muratapolca) megalakultak az önigazgató magyar közösség helyi tanácsai, a településen élő magyar nemzetiségűek számától függően a testületek létszáma azóta is 5 (Hodos) és 20 fő (Lendva) között váltakozik, az 1000 főnél kevesebb magyar választó esetében a tanácsba 5 képviselő kerülhet, 5000 fő felett 20 képviselőt lehet megválasztani. A községi nemzeti tanácsok választott képviselői létrehozták a 18 tagú Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsát (a továbbiakban: muravidéki tanács), Lendva 11, a két másik községi tanács összesen 6-ot, Muraszombat város pedig 1 főt delegált. Emellett a helyhatósági választásokon Lendván magyar polgármestert választottak.

Az 1998 novemberében lebonyolított helyhatósági választások alkalmával az önállóság mellett döntő új községekben is választottak magyar önigazgatási tanácsot. Összesen öt községben alakult kisebbségi önkormányzat, valamint Lendva mellett Hodos is magyar nemzetiségű polgármestert kapott. A községi nemzeti tanácsok képviselői maguk közül titkos szavazással megválasztották a csúcsszervezet, a muravidéki tanács 21 tagját. A választások után, 1999-ben a muravidéki magyar tanács új alapszabályt fogadott el, s a szervezet elnevezését Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségre (MMÖNK) [36] változtatta, s többek között döntöttek állandó és ideiglenes kulturális-vallási, oktatási, gazdasági bizottságok alapításáról is.

2002 őszén tartottak újabb kisebbségi önkormányzati választásokat Szlovéniában, ennek eredményeként az öt községi nemzetiségi tanács ekkor is megalakult, és újraválasztották a muravidéki magyar önkormányzat csúcsszervét az MMÖNK Tanácsát is, azonban Lendva élére ezúttal szlovén polgármestert választottak. [37]

A legutolsó választásokra 2006 őszén került sor, azután alakult meg jelenlegi összetételében a muravidéki tanács. 2006 novemberétől Kocon József az elnök, aki a hivatalát alig egy évig betöltő Vida Ferencet váltotta fel, előtte pedig Tomka György látta el az elnöki teendőket. [38]

A muravidéki tanács és a községi magyar tanácsok képviselőinek megválasztásáról, a tanácsok működéséről autonóm módon maga a magyar közösség határoz, minden magyar nemzeti tanács a saját statútuma alapján tevékenykedik. A községi magyar nemzeti közösségek által létrehozott, közjogi státusú Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség a magyar nemzetiség csúcsszervezete Szlovéniában. Lényegében országos szintű szervezet, nevének megfelelően azért koncentrálódik mégis az állam egy meghatározott területére, mert Muravidéken kívül alig-alig él nemzetiségét megtartó szlovéniai magyar az országban. A Lendva székhellyel működő MMNÖK ellátja a muravidéki magyarság politikai képviseletét, emellett a kulturális autonómia legfőbb letéteményese. Célját, hatáskörét és szervezeti felépítését részletesen az alapszabályzat tartalmazza, amelynek jelenleg hatályos változatát a MMÖNK 2006 októberében fogadta el, felváltva az 1999. júniusi statútumot és az az azóta született minden egyéb statutáris határozatot. Alapszabályról, költségvetésről a muravidéki magyar közösség tanácsa dönt, mégpedig kétharmados többséggel, és előtte ki kell kérnie a községi magyar nemzeti önkormányzatok véleményét. [39]

A statútum szerint a MMÖNK legfőbb feladata és célja a muravidéki magyar közösségnek és anyanyelvének, nemzeti tudatának megőrzése, tárgyi és szellemi örökségének ápolása, igényeinek és érdekeinek érvényesítése, valamint az alkotmány által garantált külön jogok gyakorlása. Működéséhez szükséges eszközöket nagyrészt a szlovén állam biztosítja. [40]

Ennek érdekében kulturális, művelődési és tájékoztatási szervezeteket és közintézményeket alapít, illetve társalapít, és részt vállal a térség kéttannyelvű iskoláinak létrehozásában, működtetésében, a muravidéki magyarságot érintő oktatási-nevelési munka fejlesztésében, tervezésében és szervezésében, programjai előkészítésében is. A muravidéki magyarság fejlődése érdekében ösztönzi és megszervezi a kulturális, a kutatási, a tájékoztatási, a könyvkiadási és a gazdasági tevékenységeket, erősíti az anyanemzettel, a kisebbségben élő magyar közösségekkel való kapcsolatokat, továbbá kapcsolatokat ápol az egyéb kisebbségekkel és a nemzetközi szervekkel is. A hatáskörébe tartozó összes kérdésről önállóan dönt, illetve hozzájárulása szükséges a muravidéki magyar nemzeti közösség külön jogainak védelmére vonatkozó ügyekben; véleményezi a szlovéniai kisebbségi törvénytervezeteket, a muravidéki magyarság helyzetét is érintő kérdésekben állást foglalhat, javaslatokat, kezdeményezéseket terjeszthet be a szlovén parlamenthez és más illetékes szervekhez. Munkája során együttműködik a nemzetiségi parlamenti képviselővel, a szlovén kormány kisebbségi hivatalával. A MMÖNK a magyar nemzet szimbólumait használja a törvény és más önkormányzati szabályzatok előírásainak megfelelően.

A muravidéki magyar önkormányzat gyakorlati tevékenységének bemutatására nem vállalkozom. A kezdeteket, a feladatok sokrétűségét azonban érdemes felidézni, a muravidéki tanács a ’90-es évek elején, működésének első ciklusában így látta az új, demokratikus körülmények között magát újraszervező közösség működését, az eredményeket és hiányosságokat: „Sikerült végül is olyan jellegű programoknak, tevékenységeknek helyet adnunk, amelyek talán az elmúlt időszakban afféle tabu témák voltak, és amelyek közvetlenül kihatnak az öntudatformálásra, az anyanyelv oktatására, a kulturális hagyományok megőrzésére. Fontos eredményeket értünk el az oktatás terén, lényeges előrelépések következtek be a tájékoztatásban, valamint teljesen más jellegű alapokra sikerült helyezni az anyanemzettel való kapcsolatainkat. A kultúra terén egyfajta pangás állt be, amelynek okaival mindenképpen foglalkoznunk kell, hisz nincs nemzeti tudat megfelelő szinten művelődési tevékenység nélkül. A gazdaság terén sok minden megkezdtünk, de sajnos gyakorlati megoldásokban még igen hiányosak vagyunk.” [41]

A MMÖNK az oktatás, a kultúra és a tömegkommunikáció területén azóta szép sikereket tud felmutatni. Az egy hetilap és a két irodalmi, kulturális témájú folyóirat mellett a magyaroknak önálló rádióadójuk és televízió stúdiójuk is van, évente számos irodalmi, helytörténeti könyvük jelenik meg. [42] A számos rendezvényt szervező Muravidéki Magyar Kulturális Intézet hangolja össze a térségben működő számos magyar kulturális egyesület, művészeti csoport tevékenységét. [43]

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzetiségi Közösséget megalakulása óta három fő szerv alkotja: tanács, elnökség, ellenőrző bizottság.

          A MMÖNK legfelsőbb szerve a muravidéki tanács, amelynek 21 tagja van, akiket a következő községi magyar nemzeti önkormányzati közösségek tanácsa nevez ki: Lendva 10, Dobronak 4, Muratapolca 3, Hodos 2, Salovci 2 tagot delegál. A muravidéki tanács alakuló ülését a községi magyar nemzeti önkormányzatok megalakulása után legkésőbb húsz napon belül össze kell hívni, tagjait négy évre nevezik ki. [44]

Munkája segítésére a muravidéki tanács szakmai alapon szervezett, tanácsadó feladatot ellátó állandó bizottságokat hozott létre, e testületekben a tagok száma öt, s legalább egyikük a tanács tagjai köréből kerül ki. Jelenleg hét bizottság működik: statutáris jogi; tájékoztatási; oktatási, gazdasági; mezőgazdasági; választási, kinevezési és mandátumvizsgáló; valamint kulturális, társadalmi és civil szervezetekkel foglalkozó bizottság,

A tanács öt munkatárssal önkormányzati hivatalt működtet, amely szakmai, adminisztratív és technikai feladatokat végez. 2002-től működik a MMÖNK-nek alárendelten a Magyar Tájékoztatási Iroda, amelyet a magyar állam finanszíroz, és magyar, pedagógus- és diákigazolványokat ad ki.

          Alakuló ülésén a tanács nevezi ki az elnököt (aki nem lehet községi magyar nemzeti önkormányzat elnöke), a továbbiakban ő hívja össze és vezeti a tanácsot. Feladatai közé tartozik továbbá, hogy képviseli a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséget, annak tanácsát  és elnökségét, megvalósítja a tanács határozatait, szükség szerint konzultációra hívja össze a községi nemzeti önkormányzatok elnökeit.

A muravidéki és a községi nemzeti tanácsok munkáját az elnökség hangolja össze, tagjai a MMNÖK elnöke, alelnöke és a községi magyar nemzeti önkormányzatok elnökei. Az elnökség a döntéseket olyan konszenzus alapján hozza meg, ahol konszenzuson minden jelenlévő tag szavazata egy kivétellel értendő. Amennyiben nem születik megegyezés, a témát a muravidéki tanács vitatja meg. [45]

Az ellenőrző bizottság öttagú, tagjait a muravidéki tanács nevezi ki. Tagjai nem lehetnek a tanács és bizottságai tagjai, és a tanács által alapított, társalapított intézeteinek alkalmazottai. Az ellenőrző bizottság feladata, hogy megvizsgálja a muravidéki magyar önkormányzat szerveinek ügyvitelét.

6. Nyelvhasználat

A makropolitikai, állami intézményekben a kisebbségi nyelveknek nem jut szerep. Kivétel a parlament, ahol a két kisebbségi képviselő elvileg szóban és írásban is használhatja anyanyelvét, a gyakorlatban a nemzetiségi ügyekre szakosodott parlamenti bizottságban tehetik ezt meg. [46]

A kisebbségek által lakott helyi önkormányzati egységekben már kiterjedt nyelvhasználati jogok érvényesülnek, igény esetén a helyi közigazgatás kétnyelvű, a kisebbségi nyelv a szlovénnel azonos jogállású hivatalos nyelv. A kevert lakosságú térségek elsőfokú bíróságain az eljárás egésze anyanyelven folyhat, az ítélet mindig kétnyelvű. Az érintett nyolc község állami, önkormányzati hivatalainak betöltéséhez mindkét nyelv ismerete feltétel, a közfeliratok, helységnév- és utcatáblák kétnyelvűek. [47] A hivatalnokok kétnyelvűsége azonban gyakorlatban nem mindig érvényesül, sok szlovén dolgozik olyan helyeken, ahol elvileg a hivatalos ügyintézés kétnyelvű, de az illető nem tud magyarul vagy olaszul. Az olaszok által lakott területek egyházi szertartásainak egy része anyanyelven zajlik, a magyaroké elvileg kétnyelvűek, de a szlovéniai egyházak ellenállása nagy mértékű, a muravidéki magyarság képviselői szerint sok helyen máig nem biztosított az anyanyelvű istentisztelet. [48] Az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozók személyi okmányai (személyi igazolvány, útlevél) szintén kétnyelvűek, vezeték- és keresztnevüket anyanyelvük szerint használhatják. [49]

2004 augusztusában Szlovéniában hivatalosan is életbe lépett a szlovén nyelv használatát szabályozó nyelvtörvény. Eszerint főszabályként az ország hivatalos nyelve a szlovén, ez alól kivételt jelentenek a nemzetiségileg vegyesen lakott területek, ahol a két őshonos nemzetiség – a magyar és az olasz – nyelve is hivatalos. [50]

7. Oktatási jogok

            A jugoszláv időkben nemcsak kimondottan a két autochton közösségnek, hanem általában a szlovén tagköztársaságban élő nemzetiségeknek volt joguk a kétnyelvű oktatásra. Szlovénia függetlenné válásával ez a jog a két őslakos népcsoportra vonatkozik, e két kisebbség kollektív jogai egyikeként az alkotmány 64. cikkének értelmében joguk van az állami iskolákban a saját tanterv szerinti anyanyelvű oktatáshoz. A kisebbségi kétnyelvű iskolákban minden, az adott vegyes lakosságú településen élő és tanuló gyermeknek meg kell tanulnia mind a két nyelven, azaz a többség és a kisebbség anyanyelvén is. [51]

A törvényi szintű szabályozás többelemű. Az óvodai törvény 17. cikke, az általános iskolai törvény 19. cikke szól az azonos súlyú kétnyelvű oktatásról. A szakoktatásról szóló törvény lehetővé teszi a két kisebbségi nyelv tanítási nyelvként való alkalmazását. A felsőoktatási törvényben nincs vonatkozó rész. Külön törvény szól az autochton kisebbségek különleges oktatási jogairól, ennek 4. cikke a vegyes lakosságú településeken kétnyelvű, vagy magyar, olasz egynyelvű iskolák, osztályok létesítésének jogát tartalmazza. Vagyis 1991 óta a két népcsoportnak elvi lehetősége van egynyelvű iskolákat is létrehozni a szlovén nyelv tanításának kötelezettségével, illetőleg lehetnek szlovén egynyelvű iskolák is a kevert területeken, de a kisebbség nyelvének tanításával. [52]

A két autochton kisebbség önigazgató nemzeti közösségei többek között az oktatásban is rendelkeznek jogosítványokkal. A finanszírozás tekintetében a kétnyelvű, anyanyelvű kisebbségi iskolák fenntartása a szlovén állam kötelessége.

Magyar iskolák

            A második világháború után a muravidéki magyarságnak anyanyelvű alapiskolai hálózata volt, azonban ezekben az intézményekben végzetteknek nem volt lehetőségük az anyanyelvű továbbtanulásra. A zárt határ mentén elhelyezkedő magyarlakta községekben az asszimilálódás gyors volt, ennek az anyanyelvű alapiskolai hálózat sem tudott gátat vetni, s az ’50-es évek végén a hagyományosan magyar tannyelvű iskolák kezdtek kiürülni, a magyar diákok fele ekkor már szlovén tannyelvű iskolába járt.

Egy 1959-es párthatározat a vegyes lakosságú területeken az anyanyelvű helyett bevezette a kétnyelvű általános iskolai oktatást. Szlovénia magyarlakta területein a 176 muravidéki településből 30 magyar vagy vegyes lakosságú községet érintett, Lendván és környékén 13 ezer embert, közülük 8 ezer magyart, Muraszombat körzetében további 2 ezer magyart. Egyedülálló módon a többségi lakosságnak tanulniuk kellett a velük együtt élő nemzetiségek nyelvét, kultúráját és történelmét. A tanár állandóan két nyelven tanított, minden magyarázat két nyelven hangzott el, a gyerekek mindkét nyelven feleltek. A kétnyelvű oktatás többletköltségeit az állam állta, ezen iskolákat ráadásul még különböző anyagi kedvezményekben is részesítette. [53]

            Miután a rendszert bevezették az általános iskolákban, kezdetben sokat panaszkodott mindkét nemzetiség, hogy ez az oktatási forma egyik nyelv rendes megtanulását sem teszi lehetővé. Azután beleszoktak, mivel hamarosan jók lettek a tapasztalatok. Két évvel később a kétnyelvűséget az óvodákra is kiterjesztették, 1981-től pedig kéttannyelvű középiskolák is létrejöhettek, kiépült a teljes kétnyelvű közoktatási rendszer. A középiskolákban bajosabb volt a kétnyelvű modellt bevezetni, mivel a kétnyelvű általános iskolát végzettek zöme Muraszombaton járt középiskolába, ami már nem vegyes lakosságú város, ezért a magyar nyelv oktatását a magyar nemzetiségűek számára lehetővé tették, de a szlovéneknek nem kellett magyarul tanulniuk. A szlovén nyelvű középiskolák magyar növendékei heti három órában tanulták anyanyelvüket. [54]

A cél az volt, hogy az együtt élő két nemzetiség már az iskolában megtanulja egymás nyelvét, hogy megismerjék egymás kultúráját, történelmét, értékeit, és a későbbiekben minden előítélet, fenntartás és nyelvi nehézség nélkül tudjanak érintkezni egymással.

A kétnyelvűség mérsékelni tudta az asszimilálódás mértékét, de e törpe kisebbség esetében megállítani nem tudta. Felmérések szerint magyar és szlovén gyerekek egymás között kétharmadrészben szlovénul beszéltek, a magyar diákok 10 százaléka egymás között is szlovénul beszélt.

            A felsőoktatás szintjén a Maribori egyetemen és műszaki főiskolán magyar lektor működött, a ljubljanai egyetemen magyar tanszéket szerveztek a ’80-as években. Maribor pedagógiai főiskoláján magyar nyelvű képzés is volt, a lektorátus 1980-ban tanszéki rangra emelkedett. Ideje volt már, hiszen a kétnyelvű óvodák és általános iskolák pedagógusainak többsége magyarul is beszélő szlovén volt, s mindössze 20 százalékuk beszélte igazán jól a magyar nyelvet. A nemzetiségi egyetemisták előnyt élveztek a kollégiumi felvételinél. [55]

Szlovénia függetlenné válása nem érintette a kétnyelvű autonóm iskolahálózatot, vagyis lassan ötvenéves a muravidéki kétnyelvű oktatási rendszer. Nemzetiségre való tekintet nélkül a soknemzetiségű községekben élő összes gyermek kétnyelvű intézményekbe jár, ahol az oktatásban mindkét nyelv azonos jelentőséggel bír. Ma is a nyolc évfolyamon végig csaknem minden tantárgyat két nyelven, legtöbbször kétnyelvű tankönyvekkel, kétnyelvű tanárokkal oktatnak, a szlovén és a magyar tanítási nyelv és tantárgy is egyszerre, a pedagógusok mindkét nyelven magyaráznak, a gyerekek az anyanyelvükön válaszolhatnak. A tanárok igyekeznek fenntartani minden tanórán az elvárt 50 százalékos nyelvhasználati arányt, az első 4 osztályban teljesen kétnyelvű a tanítás A felsőbb tagozaton a két nyelv használatának aránya 70 százalékban a szlovén nyelvű oktatás javára módosul, bizonyos tárgyak esetén a két nyelv szerint kettéosztják az osztályokat, és külön csoportokban folyik az anyanyelvű oktatás. A speciális kisebbségi oktatás részeként a magyar diákok magyar történelmet, kultúrát és földrajzot tanulnak, e tankönyvek magyar–szlovén kooperációban készülnek. Gyakoriak a két ország között a tanár- és diákcserék. [56]

A mintegy ezer tanulóval működő 10 magyar–szlovén kétnyelvű általános iskola mellett Lendván háromszáz fős kétnyelvű gimnázium is működik, de már szakoktatás is van kétnyelvű (pl. közgazdasági képzésben). A kétnyelvű területen kívül a magyar választott nyelvként tanulható a középiskolákban. A Muravidéki Magyar Művelődési Intézet koordinálja a magyar oktatási rendszert. [57]

Maribor egyetemén a magyar nyelv és irodalom tanszéke 1980 óta töretlenül képzi a kétnyelvű óvodák és általános iskolák pedagógusait. [58] A diákok száma azonban tendenciaszerűen csökken, fennáll az a veszély, hogy a szak elhal, mert nem érik el a kötelezően elvárt minimális hallgatói létszámot. A szlovéniai magyar fiatalok ezen kívül már a ’70-es évek óta anyaországi felsőoktatási intézményekben is tanulhatnak, a budapesti oktatási minisztérium évente néhány tíz szlovéniai magyarnak ösztöndíjat nyújt. 1999-ben megszületett a diplomák kölcsönös elismeréséről szóló szlovén-magyar megegyezés.

Nem titok, a modellértékű kétnyelvű oktatás fenntartását Szlovénia a jugoszláviai évtizedekben és függetlenné válása óta részben azért is ambicionálja, hogy példát mutasson a jelentős szlovéniai kisebbséggel rendelkező Olaszországnak és Ausztriának.

Olasz iskolák

Az olasz kisebbség ma egynyelvű iskolarendszerrel rendelkezik az óvodától az érettségiig, a tanárok olasz anyanyelvűek. Iskoláikban kötelező tantárgy a szlovén nyelv (az ottani szlovén iskolákban pedig kötelező az olasz). A 9 általános iskola mellett 3 kis létszámú középiskolában folyik olaszul az oktatás, összesen mintegy 700 olasz diák folytatja tanulmányait anyanyelvén a szlovéniai közoktatásban. A tankönyvek Szlovéniában készülnek, de importálnak Olaszországból és Horvátországból is ottani olasz nyelvű kiadóktól tankönyveket. A felsőoktatásba igyekvők előtt szlovéniai, olaszországi és horvátországi (Póla, Fiume) egyetemek olasz nyelvi tanszékei is nyitva állnak. [59] 1995-ben az olasz és a szlovén állam kulturális együttműködési megállapodást kötött egymással. Megállapodtak többek között az oktatás területén folyó együttműködésről, tanár- és diákcserék előtt nyitották meg az utat. [60]

Egyéb kisebbségek oktatási jogai

A cigányság iskolázottsága hiányos, anyanyelvi oktatásról esetükben nincs szó, de a szlovén nyelvet sem uralják igazán. A nagyobb városokban az „ex-jugoszláviai” népcsoportoknak esetenként kétnyelvű általános iskoláik vannak.

Szlovénia 1994-ben a horvát állammal kötött olyan értelmű megállapodást, amely az oktatási együttműködés kérdését is tartalmazta. A felek kötelezték magukat a horvát, illetve a szlovén anyanyelvű oktatás biztosítására érintett kisebbségeik számára. [61]

8. Az anyaország szerepe

Szlovéniának megalakulása óta a szomszédos államokkal – egy kivételével – bonyolult és feszültségekkel terhes a viszonya, egyedül Magyarországgal alakultak problémamentesen a kapcsolatok. Horvátországgal a tengeri határszakasz miatt állandó a konfliktus: Szlovénia ragaszkodik a saját tengeri kijárathoz, a horvát állam ezt nem tartja jogos igénynek. Ausztriával és Olaszországgal a legfőbb gondot történelmi és nemzetiségi sérelmek okozzák.

            Ami a kapcsolatok kisebbségi vetületeit illeti, Szlovénia lényegében kinyilvánította, hogy a szomszédos államoktól az ott élő szlovén népcsoportok esetében az őshonos kisebbségekre vonatkozó szlovén kisebbségvédelmi gyakorlatot tartja mérvadónak, amikor 1996-ban parlamentje határozatot hozott a szomszédos országokban élő, őshonosnak tekintett határon túli szlovénokról. Eszerint ugyanis Szlovénia támogatja az őshonos szlovén kisebbségek autonómiáját, politikai jogalanyiságát, a törvényhozói és egyéb politikai, igazgatási testületekben garantált képviseletüket. [62]

Magyarország és a szlovéniai magyar kisebbség

Magyarország és a jugoszláviai szlovén tagállam hagyományosan jó viszonyban állt egymással, ami a kisebbségpolitikára is vonatkozott. A határ két oldalán élő szlovéniai magyarok és magyarországi szlovének maradéktalanul betölthették két nemzet között a szocializmusban unos-untalan ismételgetett nemzetiségi híd-szerepet.

A független Szlovénia egyedülálló gesztussal országa első budapesti nagykövetének muravidéki magyart nevezett ki. Az 1992-ben aláírt magyar-szlovén kisebbségvédelmi egyezmény elismerte a két érintett kisebbségi közösség kollektív jogait, az autonómiához való jogot, garanciákat nyújtott és aktív állami kötelezettségvállalást írt elő az anyanyelvű oktatás, kultúra, az anyanyelv közéleti használata, az információellátás, a kisebbségi kutatások, a gazdasági fejlődés és a közösséget érintő döntéshozatalban való részvétel területén. Szlovénia gyakorlatilag újra megerősítette az alkotmányában már rögzített kisebbségi jogokat.

Az egyezmény végrehajtásának felügyeletére, a nemzeti kisebbségek jogai terén megvalósuló együttműködés harmonizálására 1995-ben megalakult a magyar-szlovén kisebbségi vegyesbizottság, amely évenkénti ülésein konkrét ajánlásokat tesz a kisebbségeket érintő kérdések, főleg az oktatás és a kultúra területén. A két ország közös tankönyvbizottságot hozott létre, szlovén-magyar oktatási együttműködési megállapodás jött létre.

A kisebbségi vegyesbizottság működése sokáig folyamatos és zökkenőmentes volt, de azután 2003 májusától – mivel a szlovén társelnök személye többször változott, majd a szlovéniai parlamenti választások és kormányváltás következtében – két évig nem ülésezett. A 2005. májusi ülésen a kisebbségi egyezménynek a reciprocitással kapcsolatos része körül komoly viták zajlottak, amit csak egy évvel később sikerült megnyugtatóan lezárni. Elsősorban a szlovén fél hiányolt intézkedéseket a magyarországi szlovén kisebbség hatékonyabb védelme érdekében. [63]

A muravidéki magyar kisebbség kapcsolata az anyaországgal helyi, megyei és állami szinten egyaránt szoros [64] – az új közúti határátkelők, vasútvonalak ehhez jelentősen hozzájárulnak. A muravidéki magyar önkormányzat az oktatás és a kultúra területén szorosan együttműködik az anyaország két szomszédos megyéjének (Vas és Zala) közgyűléseivel. [65]

Olaszország és a szlovéniai olasz kisebbség

A jugoszláv-olasz viszonylatban utóbbi rovására bekövetkező, 1945 utáni határváltozások nyomán a két ország között évtizedekig tartó vita zajlott a határ és a kisebbségi kérdés körül, e konfliktusokat, és az e tárgyban kötött kétoldalú szerződéseket a függetlenné váló Szlovénia is megörökölte, a probléma bizonyos elemei máig rendezetlenek.

A határváltozás után csak mintegy három évtizeddel, 1975-ben született meg az olasz-jugoszláv Osimoi Szerződés, amely elismerte a két ország közötti határokat. A dokumentum lehetővé tette, hogy az olaszországi jugoszlávok és a jugoszláviai olaszok egy éven belül szabadon átköltözhessenek az etnikai hovatartozásuk szerinti államba. A 8. cikk az államok reciprocitáson alapuló kisebbségvédelmi kötelezettségét rögzítette: „a felek belső jogrendjükben kölcsönösen és egyenlő szinten biztosítják a kisebbséghez tartozó személyek védelmét”. [66]

1983-ban a két ország nemzetközi szerződést kötött Rómában a Jugoszláviához került isztriai területekről elmenekült, ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztott olaszok anyagi veszteségeinek kárpótlására. A jugoszláv állam kötelezettséget vállalt arra, hogy összesen 110 millió dollár kártérítésben részesíti a volt tulajdonosokat. Felbomlása előtt azonban Jugoszlávia az összegnek csak egy kisebbik részét fizette ki. [67]

Alighogy Szlovénia és Horvátország kivívta függetlenségét, a nyugati szomszéd, Olaszország erőteljesen követelni kezdte, hogy a két új állam ismerje el az 1983-as szerződésből fakadó kárfizetési kötelezettséget, és fizesse ki a szlovén és horvát területekről elmenekült olaszoknak a még fennmaradó összeget. Az olasz anyaállam másrészről arra törekedett, hogy elérje az isztriai olaszok autonómiáját, hivatalos nyelvhasználatukat, egyéb kollektív jogaik garantálását, illetőleg azt, hogy az új határokkal kettévágott isztriai olasz közösség egysége ne szűnjön meg, rendelkezhessenek közös intézményekkel és legyen teljesen szabad számukra a horvát-szlovén határon való átlépés. Ennek érdekében bilaterális szerződések megkötését szorgalmazta olasz-szlovén, olasz-horvát és horvát-szlovén viszonylatban, illetőleg egy háromoldalú szerződést is szeretett volna tető alá hozni. [68]

1992 januárjában a frissen elismert két új állam, Szlovénia, Horvátország, valamint Olaszország (utóbbi nyomására) a két délszláv államban élő olasz kisebbség helyzetének javításáról szóló szándéknyilatkozatot fogadott el. Olaszország a maga részéről egy erre alapozott nemzetközi megállapodáshoz kötötte a két ország önállóságának elismerését. Azonban a szlovén fél később csak akkor lett volna hajlandó aláírni a háromoldalú dokumentumot, ha az olasz állam cserében hajlandó bilaterális szerződést kötni az olaszországi szlovének védelméről, illetve az itáliai szlovéneket védő kisebbségvédelmi törvényt fogad el – amit egyébként Olaszország már 1976-ban megígért, de azóta sem teljesített –, a szlovén nyelv használatáról szóló, évtizedek óta hatályban lévő törvényt végre valóban alkalmazza is, és javít a szlovén nyelv általános iskolai oktatásának feltételein. [69] A két ország között komoly viták kezdődtek, és végül Olaszország elfogadta a szlovének igényeit.

Az olasz állam ugyanakkor a menekülteknek nyújtott jóvátételhez kötötte Szlovénia EU-t tagságának támogatását. A szlovének nem tudtak ellenállni ennek a nyomásnak, az Európai Unió ugyanis az olasz igény mellé állt. A két fél megegyezett arról, hogy Szlovénia örökli meg az Osimoi és a Római Szerződéseket. A szlovén állam továbbá kénytelen volt lehetővé tenni, hogy az állam területén külföldiek – pontosabban az EU polgárai – is földtulajdonhoz jussanak, mégpedig úgy, hogy akik valaha a mai Szlovénia területén legalább három évig állandó lakással rendelkeztek, elővásárlási jogot kaptak. Ez a kitétel egyértelműen az 1945 után a térséget kényszerűen elhagyó olaszoknak szólt. Csak miután eleget tett az olasz követelésnek, írhatott alá Szlovénia 1996-ban társulási szerződést az EU-val. [70]

A két ország közötti viszony ezek után normalizálódott, de a kisebbségvédelmi és a kárpótlási kérdéseket máig nem sikerült teljes mértékben és megnyugtatóan rendezni. Szlovénia az olasz álláspont maradéktalan elfogadásával kifizette a Római Szerződésből fakadó kártérítést az olasz menekülteknek, de Olaszország ezzel még nem tekinti lezártnak a kérdést. A másik oldalon pedig 2000-ben a két ország kulturális együttműködési megállapodást kötött egymással, benne kisebbségi jogi cikkelyekkel [71] , illetve az olasz állam 2001-ben elfogadta a szlovén kisebbség védelméről szóló törvényt, de Szlovénia sérelmezi, hogy a törvény végrehajtása kívánnivalókat hagy maga után. [72]

Olaszország a jugoszláv szocialista rendszer felbomlásától kezdve anyagi támogatásban részesíti az isztriai olaszokat. Még a délszláv állam felbomlása előtt, 1991-ben fogadta el az olasz parlament azt a törvényt, amelynek egyik cikke az olasz állam költségvetéséből pénzt különített el az akkor még Jugoszlávia területén élő olasz kisebbség támogatására. A következő években e törvény alapján épült ki a támogatások rendszere. [73] Ezt a szabályozást váltotta fel a 2001. március 21-i 73. sz. törvény a Szlovéniában és Horvátországban élő olasz kisebbség támogatásáról. Ettől az évtől az olasz állam évente mintegy 10 millió euró költségvetési támogatást nyújtott a szlovéniai és horvátországi olaszoknak. A pénzt az olasz kisebbség anyanyelvi oktatásának fejlesztésére, kulturális és gazdasági célokra fordították, a támogatásokat az isztriai olasz kisebbséget képviselő Olasz Unió és Friuli- Venezia-Giulia tartomány kormányzatának közös döntésével osztották szét. [74]

9. Összegzés

Európában széleskörűen elterjedt vélemény szerint Szlovénia azon ritka országok közé tartozik, amely függetlenné válása óta – sőt, már jugoszláv tagállamként is – szakított a nemzetállami szemlélettel, multinacionális, kisebbségbarát politikai alapállás jellemzi, a kisebbségekkel kapcsolatban türelmes, pozitív megkülönböztető magatartást tanúsít, amelyet két történelmi kisebbségének (magyar, olasz) jogállása – benne garantált és valóban tartalmas, országos és helyi szintű politikai képviseletükkel – ékesen bizonyít.

Más nézőpont szerint azonban Szlovénia jól példázza a nemzetállami felfogású többségi nemzetek kisebbségpolitikájának egyik megfigyelt axiómáját: minél kisebb létszámú egy adott kisebbségi népcsoport, annál veszélytelenebbnek ítéli meg létét a többségi nemzet, illetve az általa irányított állam, és annál elnézőbb bánásmódban részesíti. A tétel fordítottját a kisebbségpolitika Murphy-törvényének is nevezhetjük: minél nagyobb egy kisebbségi közösség, annál nagyobb potenciális veszélyforrást lát létükben a nemzetállamot építő többségi náció, ezért minimalizálja a nekik biztosított jogokat. Röviden: kis népcsoport – kisebbségbarát közeg, számos jog; nagy létszámú népcsoport – kisebbségellenes légkör és kevés jog.

A második álláspontot látszik igazolni az a tény, ahogyan Szlovénia a területén élő nem-szlovén nemzetiségű volt jugoszláv állampolgárokhoz viszonyul. A történelmi távlatokban a szlovén nemzettel együtt élő, őshonosnak nevezett két, néhány ezres létszámú népcsoporthoz képest jóval nagyobb, több tízezres szerb, horvát, bosnyák nemzetiségű állampolgárokat a szlovén állam nem ismeri el kisebbségként, ergo kisebbségi jogokat sem igényelhetnek. Az indoklás szerint ezek az emberek a jugoszláv államiság idején telepedtek le a tagállam területére, migránsoknak tekintik őket, nem pedig régóta, történelmi távlatokban helyben élő közösségeknek. Nézőpont kérdése, hogy elfogadjuk-e ezt az érvelést, avagy megerősítve látjuk a szlovén állam nemzetállami jellegét és a kisebbségi Murphy-törvényt.

A kétarcú szlovén kisebbségpolitikát talán a szlovén nemzeti identitás jellege is magyarázza. Az 1991-ben elért függetlenség előtt a szlovénok soha nem rendelkeztek önálló állammal, nemzeti identitásuk kialakulása óta kicsiségük és fenyegetettségük problémája, a német, az olasz, majd a horvát, szerb asszimilációs törekvésektől való félelem élt nemzettudatukban. A szlovének mindig bizalmatlanok voltak a többi délszláv néppel szemben, a Jugoszlávián belül megvalósuló délszláv együttélés első évtizedeiben kialakult náluk egy máig ható sztereotípia, miszerint „a szerbek uralkodnak, a horvátok beszélnek, csak a szlovénok dolgoznak”. [75] Szlovéniában máig mindent elutasítanak, ami a volt Jugoszláviával kapcsolatos.

A délszláv háborúk hatása is máig érződik a szlovének nemzettudatában. A legtöbb emberi jogi sérelmet Szlovéniában a nem-szlovén nemzetiségű volt jugoszláv állampolgárok ellen követik el. Felmérések szerint a szlovének szinte egyöntetűen elutasítják, hogy az egykori Jugoszlávia más térségeiből bevándorlók saját politikai szervezeteket hozhassanak létre. Sőt, a ’90-es évek közepén a szlovének fele azt tartotta volna jónak, ha az országban kizárólag szlovén nemzetiségűek élnek, a népesség kétharmada semmiféle kapcsolatot nem kívánt szerbekkel, a fele a bosnyákokkal, harmada a horvátokkal, és mintegy 30 százalékuk a magyarokkal szemben is elutasító volt; a szlovén fiatalság fele elfogadható eszköznek nevezte a kisebbségekkel szembeni „etnikai tisztogatást”. [76]

Bárhogyan is vélekedünk Szlovénia nemzetállami mivoltáról, egy dolog mindenképpen vitán felüli, két elismert nemzeti kisebbségével európai összehasonlításban kivételesen nagyvonalúan bánik, a magyar és az olasz közösség koherens és minden elemében kibontott személyi elvű (néhol területi elemekkel dúsított), kulturális tartalmú autonómiával rendelkezik, a szlovén állam minden szóba jöhető eszközt biztosít számukra, amely a tartós megmaradásukat szolgálja. Az olasz és magyar kisebbség politikai, kulturális jogai nagyvonalúan és igényeiknek megfelelően szabályozottak. Biztosított számukra az anyanyelvű közoktatás, a kulturális tartalmú helyi kisebbségi önkormányzatiság és a helyi, illetve parlamenti országos politikai képviselet is. A határon túli magyar és olasz kisebbségek közül a szlovéniai magyarok és olaszok jogi helyzete, autonómiája, kulturális intézményrendszere, az identitás megőrzését érintő politikai környezete a legstabilabb, legkedvezőbb.

Mindennek nem csökkenti az értékét, hogy az e két kisebbség vonatkozásában Európában szinte egyedülálló és példaértékű szlovén kisebbségpolitika célja a múltban jugoszláviai tagállamként és a jelenben önálló országként egyaránt a példamutatás – elsősorban a szomszédos országok számára, ahol a két szlovéniai kisebbséghez képest sokkal több szlovén él.

Szlovénia kisebbségbarát, a személyi autonómiát garantáló politikája ösztönzően hatott a magyar és olasz kisebbség önszerveződésére, kis létszámuk, csekély értelmiségi bázisuk miatt e népcsoportok önmagukban nem tudtak volna létre hozni egy alulról szervezett önkormányzati struktúrát. Az állam segítsége tehát szükséges (ugyanakkor nem elégséges) feltétele egy jól működő személyi elvű autonómiának, ehhez kell még az elkötelezett vezetőkkel, értelmiségiekkel rendelkező kisebbség egységes közösségi akarata, így biztosítható az autonómia valódi, „autonóm” tartalommal való feltöltése.

Szlovénia két őshonos kisebbségét tehát nem fenyegetik nemzetállami asszimilációs törekvések, a természetes beolvadás azonban könnyen elsorvaszthatja a két közösséget, legnagyobb gondjuk a drasztikus népességcsökkenés. A kisebbségbarát környezet ellenére a tengermelléki olaszok és a muravidéki magyarok létszáma közelít ahhoz a kritikus ponthoz, amikor az asszimilálódás semmiféle eszközzel nem tartóztatható fel. Ehhez a szlovén állam által nyújtott anyagi támogatást kevésnek ítéli a két kisebbségi közösség, mivel az ausztriai szlovénokat háromszor annyi pénzzel támogatja Szlovénia, mint őket. Magyar viszonylatban a gondokat Muravidék gazdasági problémái erősítik, a térség az ország legkevésbé fejlett, legszegényebb, periférikus övezete, alulfejlettsége miatt (itt a legnagyobb – 30 százalékos – a munkanélküliség és legfejletlenebb az infrastruktúra az országban) nagy az elvándorlás, különösen a fiatalok migrációja jelentős mértékű. [77] Ez azért is gond, mivel a kisebbségi jogok gyakorlása zömmel Muravidékhez kötött, nem az egész ország területére érvényes. Nem könnyű feladat a természetes asszimilációs tendenciák megfordítása vagy legalábbis lassítása, a két kis nemzeti közösség megszervezése, a magyar és olasz lakosság nemzeti önazonosságának és kultúrájának megőrzése és fejlesztése.

Irodalomjegyzék

Arday Lajos: A jugoszláviai magyar nemzetiség helyzete. In. Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Budapest, Medvetánc, 1988, 265-304.p.

Ábrahám Barna – Gereben Ferenc - Stekovics Rita (szerk.): Nemzeti és regionális identitás Közép-Európában. PPKE, BTK, Piliscsaba, 2003

Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Pozsony, Kalligram, 2004

Bence Lajos: egy elmulasztott lehetőség margójára. A kétnyelvű oktatás harminc éve Szlovéniában. In: Győri-Nagy Sándor - Kelemen Janka (szerk.): Kétnyelvűség a Kárpát-medencében. Budapest, 1992, 68-73.p.

Bíró Anna-Mária – Kovács Petra (szerk.): Diversity in Action – Local Public Management of Multi-Ethnic Communities in Central and Eastern Europe. LGI, Budapest, 2001

Calic, Marie-Janine: Nationalitätenfragen und Minderheitenpolitik in Slowenien. In: Bricke, W. Dieter: Minderheiten im östlichen Mitteleuropa. Baden Baden, Nomos, 1995, 170-186.p.

Csapó József: Autonómiák és autonómiatörekvések. 2003, www.hunpress.hu/letoltes/AutonomiaKonyvAkt.pdf

Devetak, Silvo: Autonomy as one of the means of minorities protection – the case of Slovenia. University of Maribor, ECERS, 14 pp.

Ethnic Minorities in Slovenia. Ljubljana, 1994. 40-42, 48-49.p.

Flere, Sergej – Klenovšek, Tomaž: The Position of Autochtonous Groups in Slovenia and in the City of Maribor. In: Dimitrijević, Nenad (szerk.): Managing Multiethnic Local Communities in the Countries of the Former Yugoslavia, LGI, Bp., 2000

Gál Kinga (szerk.): Minority Governance in Europe. Budapest, OSI-ECMI, 2002

Gerencsér Balázs – Juhász Albin: A Kárpát-medencei magyar autonómiák lehetősége az ezredfordulón. Magyar Kisebbség, 2000/3, 319–324.p.

Görömbei Sára: A határon túli magyarok autonómiájának politikai és jogi keretei. Confessio 2004/4

A határon túli magyarság helyzete. HTMH, Budapest, 1998, 111-114. p.

A Határon Túli Magyarok Hivatalának jelentései az egyes határon túli magyar közösségek helyzetéről. www.htmh.gov.hu

Kaltenbach Jenő: A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentése a 2006. évi kisebbségi választásokról. 2007. január. A szlovén választási rendszer c. fejezet 31-32.p. http://www.obh.hu/nekh/hu/ugyek/vizsgalati_jelentes_2006.pdf

Kincses Ágnes: A szlovén sikertörténet. Kisebbségkutatás 1998/4, 505-508.p.

Kocsis Károly: Egy felrobbant etnikai mozaik esete. Budapest, 1993

Komac, Miran: Protection of Ethnic Communities in the Republic of Slovenia. Ljubljana, 1998. 68-69.p.

Korhecz Tamás: A kisebbségi önkormányzatok megválasztásának szabályai a magyar, a szlovén és a jugoszláv közjogban. In: Halász Iván – Majtényi Balázs (szerk.): Regisztrálható-e az identitás? Gondolat – MTA JI, 2003, 90-126.p.

Marko, Joseph: Der Minderheitenschutz in den jugoslawischen Nachfolgestaaten. Bonn, 1996, 123-151.p.

Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség honlapja: www.muravidek.si

Pataki G. Zsolt: Overview of Proposals for Minority Self-Governments of Hungarian Minorities in Central Europe. In Gál Kinga: Minority Governance in Europe, Open Society Institute, Budapest, 2002, 245-272.p., 251–257.p.

Ramet, Sabrina, P: The Slovenian Sucess Story. In: Current History, 97. Vol. 1998, 617. No., 113-118.p.

Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Budapest, Lucidus, 2004

Szarka László: A kormányzati szerepvállalás hatása a kisebbségi magyar pártok önkormányzati politikájára. www.mtaki.hu/docs/kisebbseg_es_kormpol

Székely András Bertalan: A Rábától a Muráig. Nemzetiségek egy határ két oldalán. Budapest, Püski, 1992

Szilágyi Imre: Kétnyelvű iskolák a Muravidéken. Iskolakultúra, 1994/8, 6-9.p.

Szilágyi Imre: „Szép dolog szlovénnek lenni, de nem könnyű”. In: Pro Minoritate 1999/Tél, 33-40.p.

Szilágyi Imre: Szlovén dilemmák a bezárkózás és a nyitottság között. In: Kiss J. László (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003, 323-343.p.

Szilágyi Imre: A Szlovén Köztársaság és a határain kívül élő szlovénok. In: Halász Iván – Majtényi Balázs – Szarka László (szerk.): Ami összeköt? Státustörvények közel s távol. Gondolat, Budapest, 2004, 203-217.p.

Tomka György: A muravidéki magyarok helyzete. In: Blénesi Éva – Mandel Kinga (szerk.): Kisebbségek, és kormánypolitika Közép-Európában (2002-2004). Gondolat MTA ENKI, Budapest, 2004, 44-46.p.

Trifunovits Andrea: Az olasz-szlovén és az olasz-horvát kapcsolat a kisebbségi kérdés tükrében. Szakdolgozat, BKE, Budapest, 1995

Vízi Balázs: A határon túli olaszoktól a külföldön élő olasz állampolgárokig. In: Halász Iván – Majtényi Balázs – Szarka László (szerk.): Ami összeköt? Státustörvények közel s távol. Gondolat, Budapest, 2004, 181-193.p.