Száz év előtt: a Magyarországi Német Néppárt születése

Senz, Ingomar: Vor hundert Jahren – Gründung der „Ungarländischen deutschen Volkspartei”. = Spiegelungen. 2. Jg. 2007. H. 2. p. 43–53.

A magyarországi és a Trianonnal leszakadt svábság kiváló történésze az alapítás centenáriuma kapcsán körvonalazza az első magyarországi német kisebbségi párt létrejöttének történetét és szerepét az egykor meglehetősen nagy létszámú magyarországi németség életében. A pártalapítás mérföldkő volt és messzeható eseménynek bizonyult a svábság modern kori politikai életében. Az elmondottak kitérnek igencsak figyelemre méltó, az irodalomban eddig kevéssé tárgyalt részletekre. (I. Senz a témára vonatkozó részpublikációira is ráirányítják a figyelmet a jegyzetek.)

A demokratikus érdekartikuláció és –képviselet intézményességének nyugat-európai kibontakozásához képest, amely kisebb-nagyobb eltérésekkel a XIX. század folyamán végbement, mind Ausztria, mind pedig Magyarország gyakorlatilag a közös 1867-es parlamentáris berendezkedése előtt nem jöhettek létre parlamenti pártok. Kisebbségi pártok létrejöttét a magyar nemzeti (I. Senz szerint: soviniszta) politika később sem engedte meg, de ehhez – a németség esetében is – a nagyrészt paraszti sorban élő tömegek politikai öntudata is hiányzott. Ennek okaként első helyen talán a nevelésre hivatott értelmiség magyar asszimilációs lemorzsolódása jelölhető meg. A korszak vége felé a tudatos magyarosítás már magát a falut is elérte (iskola, hitélet, helyi igazgatás). A falu kapitalizálódásával kialakult feszültségek – kistermelők elszegényedése, a nagygazdák versenykényszere, befektetésigénye – a századforduló körül lassan mégis megérlelték a talajt az összefogásra.

A szikrát a dualizmus meghaladását célzó nemzeti törekvések, a magyar országgyűlés és az udvar nyílt konfliktus felé haladó ellentéte, az 1905-ös „ex lex állapot”, illetve a Fejérváry Géza „darabont-kormánya” alatt kiszélesedő politikai válság adta. Az előrelépéshez szükség volt a szerveződés ügyének maradéktalanul elkötelezett főkre. Közülük Edmund Steinacker (a neves pedagógus, iskolaszervező és irodalmár Gustav Steinacker fia) vállalt úttörő szerepet, aki korábban az erdélyi szászság képviseletében edződött a kisebbségi harchoz, egyidejűleg a városi polgárság asszimilációja ellen próbált – kevés sikerrel – cselekedni. Steinacker ezúttal már termékenyebb talajra talált, mégpedig a délvidéki megyékben: a Bácskában, de főként a kompakt német telepítésű Bánságban, a közvetlen bécsi közigazgatás alól csak nemrég felszabadult határőrvidéken. Szervezőmunkájának eredményeként 1900-ban Temesvárt megalakult a Deutsches Tagblatt für Ungarn (’Magyarországi német napilap’), bár hosszú élete nem lett. A sajtó megszilárdítása, amit össznémet szervezetek Németországból, Ausztriából anyagilag is támogattak volna, a hatóságok ellenállásán megbukott. Az összefogás eszméje azonban megfogant. Informális együttműködések, bizottmányok alakultak. 1905-ben két nagy népgyűlésen (Fehértemplom, Versec) fogalmazódtak meg határozott követelések. Ezek között első helyen szerepelt a nemzeti kisebbségek számára népképviseleti esélyegyenlőséget biztosító választójog és választási rendszer, de hangot kapott az akut gazdasági, társadalmi problémák több kérdése is.

Első nagyobb sikert jelentett egy helyi polgári pártformáció megalakulása Versecen 1906 áprilisában. Önerőből több helyi német lap is megindult vagy indult újra a vidéken. A helyi sváb elitek forrongtak, készülődtek. (I. Senz szerint a korábbi magyar nacionalista beállításokkal ellentétben nem szorultak rá sem külső buzdításra, sem pedig uszításra.) 1906 októberében került sor Steinacker elnökletével a sváb Délvidék egészét reprezentáló előkészítő konferenciára, amely elfogadta egy országos párt alapításának menetrendjét. Először is határozat született a valós tömegtámogatottság felméréséről. Bizalmi emberekhez juttatták el a felhívást (a nyilvánosság megkerülésével), kérve mindenhonnan legalább néhány biztos támogató visszaigazolását. A decemberre Versec színhellyel kitűzött pártalapító gyűlés delegáltjai is éppen ők lehettek. A felhívás 62 példányának a fele érkezett vissza, sokan a hatósági megtorlástól tartva nem merték a nevüket adni a tervhez. 1906. december 30-án illegálisan megalakult a Magyarországi Német Néppárt, a továbbiakra bízta a legális keretek megteremtését. Szélesebb körű, ezúttal is titkos aláírásgyűjtésbe kezdett most már az ország egész területén, és több mint ötezer aláírás támogatásával tűzött ki bejelentett rendezvényt két helyre. Ezeket azonban formai okokra hivatkozva karhatalommal feloszlatták. Ezt követően ellenzéki interpellációkkal tudták elérni a hivatalos áldást a pártra. Így kerülhetett sor az első, illegális aktus megismétlésére egy évvel később ugyancsak Versecen.

A német párt Steinacker által megszövegezett programja (a pártvezetésben hivatalosan nem foglalt helyet) 13 pontban foglalkozik a kisebbségi politika és művelődés, illetve a gazdasági lehetőségek körében megfogalmazható követelésekkel. Középpontban áll a megyei igazgatási önkény, és önmagában a nemesi osztályt privilegizáló rendi állam felszámolása – mindenekelőtt az általános és egyenlő választójog, valamint a progresszív adóztatás bevezetése útján. A program a nemzetiségi – nyelvi, iskolázási, egyesülési stb. – jogokat csorbító gyakorlat kiküszöbölésére egyedül az 1868-as nemzetiségi törvénypontok becsületes és szigorú betartatását kívánja.

Steinacker a késő-dualista kor magában álló, konok következetességű figurája, aki I. Senz szerint is tisztában volt azzal: a német követelések megvalósulása a nemzetiségi népképviselet arányos parlamenti térfoglalása és a jogrend megfelelő kiterjesztése által a történelmi magyar állam végét jelenti. A kihívást a magyar nemzeti politika visszaverte, de a bekövetkező háború veszteseként a jóslat nagyon is betelt felette. Ugyanez a jóslat fenyegette egyébként a Steinecker bevonásával körvonalazódó trónörökösi tervvel is, amely – az egyre hangosabb szláv igények kielégítésével – az osztrák-magyar dualizmus trializmussá alakítására irányult.

Magyarországi Német Néppárt tevékenységét fémjelző eredmények, mint az erdélyi szász takarékszövetkezet (Raiffeisen), az országos Német Parasztszövetség, alapítványi társaságok stb. magának a német mozgalomnak javára váltak, elősegítették az asszimilálódás vagy a kiszorítás előbbrejutásának megállítását. Magyarország feldarabolásával ennek az „anyapártnak” az utódai álltak az élére a németség új útkeresésének is az utódállamokban.

Komáromi Sándor