Francia értelmiségiek és az Ausztria-Magyarországról alkotott kép Franciaországban: bevezető a történelmi Magyarország széthullásához

Deschęnes, Dany: French Intellectuals and the Image of Austria-Hungary in France: Prelude to the Break-up of Historic Hungary = Hungarian Studies Review, XXXIII. vol., 2006. 1–2. nos., 93–120. p.

A Habsburg Monarchia összeomlását megelőző időkben az első világháború hajnalán Franciaország és Ausztria viszonyát gyakorta jellemezte ellenségeskedés. Ez a tény magyarázatul szolgál arra, hogy ez utóbbi miért testesítette meg az ellenségképet Franciaországban. Mégis a XIX. század utolsó évtizedeiben egy másik kép is kialakult Ausztriáról: egy olyan országé, amely segíthet Franciaországnak szembenézni a Poroszország, majd később a porosz dominanciájú német második birodalom fenyegetésével. Ennek az új Ausztria- képnek a kialakulása megosztotta az osztrák ügyekkel foglalkozó francia értelmiségieket. Egy csoportjuk ellenséges maradt Ausztriával szemben, tagjai hajlamosak voltak szimpatizálni az osztrák birodalom számos nemzetiségével és azok elismerésért folytatott harcával a Habsburg Monarchia keretein belül és kívül. A másik csoport inkább egységes Habsburg államot akart, amely potenciális szövetséges lehet a német terjeszkedéssel szemben.

A dunai monarchia eltűnéséről írt munkájában Fejtő Ferenc magyar származású történész az első csoport szerepére összpontosított, míg a másodikat szinte teljesen figyelmen kívül hagyta. Ha a Francia Köztársaság elnöke, Raymond Poincarré helyesen állította 1914. augusztus 4-ikét követően, hogy az ország értelmisége hozzájárult írásaival „Franciaország fiainak szent egységéhez az ellenséggel szemben”, akkor mindenképpen érdekes lenne feltárni gondolataik szerepét a Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolását követő tragikus eseményeket megelőzően. Anélkül, hogy tagadnánk a dunai monarchia „elnyomottait” támogató értelmiségiek erős hatását, szükséges megvizsgálni nézeteik okait, és pontosabb képet alkotni az értelmiségiek monarchia iránt tanúsított attitűdjének az 1867-es kiegyezéstől az 1914–1918-as konfliktus hajnaláig.

A második világháború végét követően tanúi lehettünk az Osztrák-Magyar Monarchia átértékelésének, kezdve a „nemzetek börtönének” képétől egy nagyrészt pozitív multinacionális tapasztalatig. Ebből a szemszögből nézve széthullásának okai különböző, egymásnak ellentmondó értelmezésnek adnak táptalajt. Franciaországban a vita Fejtő Ferenc könyve körül összpontosult. Könyvében Fejtő a nemzetközi eseményeket teszi felelőssé a monarchia összeomlásáért: az antant és szövetségeseinek külpolitikáját, a szabadkőművesek szerepét és egyes nemzeti vezetők, mint pl. Eduard Beneš, Tomáš G. Masaryk propagandáját, valamint bizonyos értelmiségiek hatását, különösen Angliában és Franciaországban. Egyes történészek nem értettek egyet Fejtő érvelésével, a legnevesebbek közülük Bernard Michel és Jean Bérenger voltak. Bernard Michel szerint Fejtő gondolatai meglehetősen filozofikusak megközelítésükben, és egy összeesküvés képét vázolják fel. A témáról szóló könyvében Michel amellett érvel, hogy a monarchia széthullásához vezető fő okok belső tényezők voltak. Bár Bérenger nagyobb vonalaiban egyetért Michel érveléseivel, de vannak bizonyos hasonlóságok aközött, ahogy ő és Fejtő értelmezik a külső tényezők, különösen Beneš és Masaryk szerepét az Osztrák-Magyar Birodalom eltűnésében. Bérenger mindazonáltal szembehelyezkedik Fejtő munkájával, annak túlzó volta miatt, különösen, ami a szabadkőművesek, Clemenceau és egyes francia értelmiségiek szerepét illeti. Bérenger szerint a monarchia belső problémái sem gazdasági, sem emberi szempontból nem hagyhatók figyelmen kívül. Véleménye szerint a monarchia megsemmisítésének magvait saját külpolitikája vetette el, különösen balkáni szerepvállalásával.

A franciák képe a Habsburg Birodalomról 1867 után fokozatosan átalakult. Ennek az átalakulásnak a legdrámaibb változását a porosz hatalom felemelkedése okozta. A XIX. század utolsó évtizedeitől kezdődően a francia értelmiségiek – és különösen azok a történészek, akiket érdekelt a monarchia – két táborra szakadva találták magukat. Az egyik tábor szimpatizált a monarchia szláv kisebbségeivel, míg a másik tábor előnyben részesített volna egy újjászervezett, újjáéledő 1867. utáni Osztrák-Magyar Monarchiát.

Különösen a szlávokkal szimpatizáló csoport – melynek tagjai voltak Louis Léger, Ernest Denis és Louis Eisenmann – járt sikerrel az általános francia közvélemény formálásában az Osztrák-Magyar Monarchiát illetően. Az első világháború alatt ők foglaltak állást Ausztria-Magyarország feldarabolása és megcsonkítása mellett. Bár nehéz valós hatásokat mérni, de valószínűleg ők voltak a legnagyobb mértékben felelősek Franciaországban a Habsburg Birodalom rendkívül negatív megítéléséért és annak szétdarabolásáért is. Az a negatív Osztrák-Magyar Monarchia kép, amelyet létrehoztak, máig fennmaradt.

Ami Magyarországot illeti, a róla alkotott kép a XIX. század végétől a XX. század elejéig fokozatos átalakulást mutat. Az 1860-as évek végén megjelenő magyarbarát érzelmi hullám, amely az 1870-es évek végéig tartott, elült, és helyette Léger, Denis és különösen Eisenmann magyarellenes attitűdje nyert teret. Vélt hatalomelvű, elnyomó, asszimilatív és Németország-hű képpel Magyarország szinte minden szimpátiát elvesztett Franciaországban 1914-re. Ez a negatív kép csak tovább erősödött a háborúval. A következmények mélységesen ártalmasnak bizonyultak a soknemzetiségű királyság számára. Nem meglepő, hogy amikor a francia vezetők Magyarország megcsonkításán dolgoztak a háború után, elenyésző tiltakozás érkezett francia értelmiségiek részéről.

Bosznay Csaba