Alkotmányos identitás

Jacobsohn, Gary Jeffrey: Constitutional Identity = The Review of Politics 68 vol., 2006., 364–397. p.

Mi az alkotmányos identitás? Mivel az alkotmányok egyedi identitásokat testesítenek meg, kérdés: ezek miként befolyásolják gondolkodásukat az alkotmányos változtatásokról? Az a kifejezés, hogy „egy identitás lopás” releváns lehet-e alkotmányok esetében is épp oly mértékben, mint egy hitelkártyáknál? Lehet-e az identitás bármi több, mint opportunista alkotmányos címke, amelyet egy politikailag kívánatos eredmény érdekében alkalmaznak? Igaza van-e Laurence Tribe-nak, amikor azt mondja, hogy „az alkotmány identitása – a történelmi és textuális anyagok megtestesülése, melyből a normák származnak, melyek útmutatást adnak annak alkalmazásához – olyan kérdés, amelyet nem lehet objektíven levezetni, vagy passzívan, nézőponttól függetlenül érzékelni”?

A cikkben a szerző amellett érvel, hogy az alkotmányos identitás fogalmának tisztázása fel kellene, hogy keltse az alkotmánnyal foglalkozó tudósok érdeklődését. Annak a gyakorisága, hogy alkotmányos viták bizonyos politikai törekvések fényében és célzatával kerülnek terítékre, elő kell, hogy mozdítsa a gondolat analitikus hasznosítását is. Mindazonáltal meghatározhatjuk egy alkotmány attribútumait azzal a céllal, hogy a dokumentumot alkotmányként azonosíthassuk, amikor ezeket az attribútumokat egy egységes egész jogi dokumentumba foglalva látjuk. Ezek az attribútumok képessé tesznek minket arra, hogy megerősítsük az alkotmány létezését, mielőtt további elemzésnek vetnénk alá bármely alkotmányos identitás meghatározott tartalmát. A hitelesítés hasonlatos ahhoz a folyamathoz, amikor felismerünk, pl. egy asztalt, mint valamely dolgot, amely megfelel az adott tárgyra vonatkozó kritériumoknak. Ekkor továbbléphetünk, és bizonyos identitásokat az általános típushoz kapcsolódóként ismerhetünk el, ahogy pl. megkülönböztetünk ebédlőasztalt és biliárdasztalt. Ha meg akarjuk őrizni az utóbbi identitását, meg kell akadályoznunk a zsebek és filccel borított lapjának eltávolítását, éppúgy, ahogy bármely más asztalt védelmeznénk, garantálva, hogy annak függőleges és vízszintes síkjai, felületei a helyükön maradnak.

Egy alkotmány meghatározó attribútumai sokkal könnyebben megkérdőjelezhetők, mint egy asztalé, de ez nem hátráltathatja a további kutatást. Valójában, az asztal példája nemcsak hogy találó, de implicit elfogadásra lel sok alkotmány szövegében. Például az Amerikai Alkotmány Garancia Záradéka valójában azt mondja, hogy a kormány köztársasági formában kell, hogy működjön az államszövetségi rendszerben. Ennek biztosításában vallott kudarc olyan lenne, mintha az alkotmány asztalának lábait vágnák le. Ehhez hasonlatos több alkotmány is, amelyek közül pl. a Francia Alkotmányt lehet kiemelni illusztrációként, amely tilt minden olyan változtatást, amely megsemmisítené a kormányzat köztársasági formáját és védelmezi a rezsim alaptulajdonságait, amelyek általános meghatározó tartalommal bírnak az alkotmányos identitás területén. Ezek a szövegalapú tiltások és rácsok bizonyos alkotmányos változtatásokkal szemben elméletben legalább is azt a célt szolgálják, hogy miként azt a biliárdasztal esetében is láttuk, megőrizzenek egy már előzőleg meglévő identitást azáltal, hogy megakadályozzák azoknak az attribútumoknak az eltávolítását, amelyek hiányában a kérdéses tárgy valami mássá válna.

Mindazonáltal a legtöbb asztalnak nincs szüksége értelmezésre. Még akkor sem, ha a kérdéses tárgy azonosítását hátráltatja az a tény, hogy azt az asztalt történetesen bizonyos alkalmakkor étkezéshez, máskor munkafelületként alkalmazzák. Az alkotmányok esetében természetesen mindig az értelmezések világába lépünk be. Ebből az értelmező eredetből származik az a kérdés, miként alapozhatjuk meg az identitást? Terjedelmes filozófiai irodalom foglalkozik vibráló, esetenként szenvedélyes hévvel Plátónig visszamenőleg az identitást meghatározó kritériumokról, legalább is az egyének szintjén. A személyiség körüli viták igen nagy része nem alkalmazható alkotmányossági kérdésekre, noha alkotmánnyal foglalkozó tudósok és alkotmányjogászok részéről bölcs lenne súlyozottabban megvizsgálni ezt a kérdést. A szerző irodalmi áttekintéssel próbál segíteni rendszerbe foglalni azokat a módokat, amelyekkel az identitás és alkotmányosság kérdését vizsgálhatjuk, és hogy az miért bírna jelentőséggel alkotmányozással foglalkozó elméleti szakemberek számára. Érvelése szerint Edmund Burke-t követve egy alkotmány akkor nyer valamely identitást tapasztalás által, ha sem nem egy elhatárolt kitalált objektum, sem pedig egy erősen megkérgesedett esszencia, amely beágyazódott egy társadalom kultúrájába, és amely csak felfedezésre vár. Az identitás párbeszédes forrásból fakad és politikai törekvések és elkötelezettségek keverékét alkotja, amelyek kifejezik egy nemzet múltját, valamint azoknak eltökéltségét a társadalomban, akik valamely módon kötődnek ehhez a múlthoz. Ez ugyan változtatható, de ellenáll önnön megsemmisítésének, és más körülmények között más módon testesül meg, ahogy azt a szerző meg is kísérli bemutatni India és Írország alkotmányos identitásának elemzésével.

A szerző végezetül arra a következtetésre jut, hogy az alkotmányos identitás jövője már múltjában eldőlt. Emlékezzünk egy indiai jogász utasításának elejére: „Az alkotmány egy rendkívül értékes örökség; ezért annak identitását nem semmisíthetik meg.” Mások számára az alkotmány nem szükségszerűen így érzékelendő. Véleményük szerint az alkotmány sajnálatos öröksége az, ami kiemelkedik, amiért is annak identitását meg kellene semmisíteni. Vagy ahogy az a legtöbb nép esetében valószínű, az alkotmány öröksége a politikai és társadalmi átalakulás hideg fényében, egy keverékes áldás, mely nyitva hagyja a hogyan kérdését, valamint azt, hogy identitása megváltoztatható-e.

Bosznay Csaba