Bosznia-Hercegovina – múlt, jelen, jövő

Bebler, Anton: Bosnien und Herzegowina nach Dayton: Vergangenheit, Gegenwart und Zukunft. = Europäische Rundschau. Jg. 2006. No. 2. p.101–124.

Bosznia-Hercegovina (ma hivatalosan tulajdonképp: Bosznia és Hercegovina) hosszú, küzdelmes múltra tekint vissza. (A tanulmány alapos történeti visszapillantását itt nem követjük.) 1918 óta Jugoszlávia része volt, 1946-tól a hat jugoszláv tagköztársaság sorába tartozott. A második világháborúban a fasisztaellenes partizánháború fő bázisát jelentette. Multietnikus, többnyelvű és többvallású öröksége ellenére Belgrád egységes, központosított intézményrendszerrel látta el. Története legválságosabb időszakát élte meg a délszláv föderáció szétesése nyomán: szétesett népelemeire, és – egyikük vagy másikuk oldalán – az ádáz horvát és szerb küzdelem martaléka lett. Mintegy négy évi (1992–1995) önpusztításnak és elszenvedett áldozatnak a NATO és az EU közös erővel végrehajtott békekezdeményezése és pacifikációja vetett véget. A háború előtti, 1991-es népszámlálás adatainak tükrében még 4,4 millió főt kitevő lakosság – amiből 1,9 milliót tett ki a bosnyákok, 1,4 milliót a szerbek és 760 ezret a horvátok száma – szűken 3 millióra zsugorodott a háború pusztításai és az etnikai tisztogatások nyomán. A visszaköltözések következtében a lakosság száma később elérte a 3,8 milliót: mintegy 2,3 millió a Föderáció, 1,5 pedig az RS területén.

A Daytoni Békeegyezmény (1995) nemzetközi védnökség alatt, korábbi területével visszaállította a köztársaság államiságát, belső felosztásként pedig meghatározott két, kantonokkal továbbtagolt „entitást”: a terület 51 százalékán (10 kanton) a bosnyák-horvát Föderációval (FBiH), 49 százalékán pedig a Szerb Köztársasággal (Republika Srpska - RS, összesen 5 régió), ezeket föderális kötelékek kapcsolnak egybe. A 2002. áprilisi alkotmánymódosítás révén a bosnyák, a horvát és a szerb nemzet egyenjogú, államalkotó státuszt nyert az ország teljes területén, valamennyi nyelv hivatalos nyelvvé vált. Utóbb sor került a két entitáshoz bonyolult jogállás szerint közösen hozzárendelt Barkai Terület (Brcsko) kialakítására, amely egyfajta „stratégiai folyosó” gyanánt az entitások és Horvátország, illetve Szerbia közötti átjárást biztosítja. A több ponton tovább differenciálódó bonyolult, aszimmetrikus felépítés négy kormányszintet, 13 (!) parlamentet és mintegy 180 (!) minisztériumot foglal magában. A BiH Parlament Képviselőházát (Alsóház) 42 képviselő alkotja, akikből 28 a Föderációt, 14 pedig a Szerb Köztársaságot képviselik. Hasonló arányok érvényesülnek a két entitás törvényhozói testületéből delegált 15 tagú Népek Házában (Felsőház) is. A Bosznia-Hercegovina államalkotó nemzetei egy-egy képviselőjéből választott 3 fős kollektív Államelnökségének tagjai az elnöki tisztségben nyolchavonta váltják egymást. Az állami szintű intézményekben a három államalkotó nemzet egyenlő arányban képviselteti magát.

A sietősen kitervelt, az ideiglenesség jegyében kialakított építmény a horvát, bosnyák és szerb identitások területi egymásba ékelődése szerint kívánta lefedni a térség egészét. Ezt formálisan meg is oldotta, ugyanakkor eléggé elzárta egymástól az entitásokat. A struktúra megérett a távlatosabb változtatásra. Az ország tartós talponmaradása a bürokratikus szisztéma keretei között nyilván nem biztosítható. Átlátható, racionális és homogén – röviden: valami egyszerűbb – intézményi felépítettségre van szükség. Erre vonatkozóan több oldalról formálódnak a javaslatok és elképzelések. A szakértői körben többségben vannak azok (a tanulmányíróval egyetemben), akik a két „entitást” eltörölnék, a kantonokból (amelyek autonóm karaktere formális, erőtlen; a szerb entitásban már felszámolás alatt áll) 5–6 regionális egységet alakítanának – föderatív szerkezetben. Egy ilyen felépítés lényegében a svájci mintát követné. Ilyen felosztásban Barka is elnyerné természetesebb jogállását mint az autonóm régiók egyike. De bármilyen (minden esetben föderatív) átalakítás ma már az érintett identitások részéről a legteljesebb konszenzust kívánná, ezt azonban bosnyák vagy szerb részről nem lehet egykönnyen elérni.

A történelmileg keveredett és érintkező identitások keretbe foglalásának föderációs stratégiája a pillanatnyi ellenállásoktól függetlenül fontos jövő elé nézhet a Balkánon – Bosznia-Hercegovinától keletre is, vagy akár a Balkánon kívül: Moldáviában vagy Cipruson. Bosznia-Hercegovina föderativitásának életképesebb átformálása nagy sikert jelentene az egész világnak, és erre hosszabb távon látszik is esély.

Komáromi Sándor