Jürgen Habermas - Európa lehetséges helytállásáról

Habermas, Jürgen: Die Bewährung Europas. = Blätter für deutsche und internationale Politik. Jg. 2006. No. 12. 1453–1456.

Habermas a legnagyobb élő német társadalomtudós, az emberiség bölcs tanácsadója. Az Észak-Rajna-Vesztfália Szövetségi Tartomány díjának átvétele alkalmából e tájék szülötteként Bonnban elmondott köszönőbeszéde nem alkalmi protokoll: magvas és néhol egyben szigorú téziseit sorakoztatja fel a stagnáló szakaszát élő európai integráció szükségszerű folyamata mellett, hangsúlyozva azt is: Németország és Európa érdeke ebben tökéletesen egybeesik. A hely szellemének adózva először Németország háború utáni nehéz újjászületését idézi, amely a Rajna két oldalán felhalmozódott más-más európai örökség közös fonalán és a megbékélés szellemében haladt. Ez az a rajnai szellem, amely a régi porosz hatalmi gőgnek jótevő ellenpontja volt. Itt, a Rajnánál dőlt el a közös Európai Ház építésének terve is. Éppen ezért ez a hely ugyanúgy kötelez a tekintetben, hogy azokról a gondokról szó essék, amelyek az oly ígéretesen mozgásba lendült europaizálási dinamika mai lefékeződésével jelentkeznek. Már mindenütt visszavágynak a nemzetállami keretekhez. No, már mennyivel volna az jobb?! Mindenki főjön a saját levében? Külön-külön gyürkőzzék neki a globális verseny kihívásának? Egyéb se hiányoznék nekik ebben a vészterhes, „az erősebb megeszi a gyengébbet” mottójára nekilódult világgazdasági-politikai birkózásban.

Ha sor kerül egyáltalán érvelésre, ezeket mondják az Európa-hívők szemébe: egyrészt, hogy a közös intézményekből elegendő annyi, amennyi létrejött idáig a kontinens békéje és piaci integrációja érdekében; másrészt, hogy a közösséget egyáltalán nem lehetne tovább erősíteni és mélyíteni, hiszen a nemzeti-partikuláris különérdekek vérmesen ellenállnak. A hamis feltevéseket rejtő ellenvetéseket úgy lehet megválaszolni, hogy végigvesszük azokat a rizikóterhes problémákat, amelyeknek bizonyosan elmarad a megoldása, ha egy cselekvőképes és demokratikusan szervezett Európa felé haladtunkban félúton egyszercsak megállnánk. Vegyük hát itt végig ezeket:

1., Tagállami szinten beköszöntött a demokrácia-deficit a szuverenitás egy részének leadásával. Fontos döntések Brüsszelben születnek, a folyamatba a tagállam nyilvánosságának nincs betekintése, ugyanakkor „európai” nyilvánosság egyelőre nincsen.

2., Nincs „európai” kompetencia kifelé az együttes, összehangolt fellépésre, nincs egységesített külpolitika, éppen most, amikor az USA teljesen eljátszotta a nyugat tekintélyét a világban. Amellett régóta esedékes az ENSZ reformja, megkerülhetetlen a próbálkozás a nemzetközi jog-standard kimélyítése és világméretű adaptációja irányában. Néhány főhatalmú tagállam maga nyomul a vélt, pillanatnyi különérdeke mentén, a másik és főként a közösség rovására.

3., Egy mélyebben integrált EU lehetne hivatott végre szembenézni a politika és a piac világméretű egyensúlyvesztésével, szembefordulni a neoliberális ortodoxia kártékony „üzemgazdasági” logikájával, amely bővítetten újratermeli a szegénységet a világban. Egy moderált világgazdasági rend kialakításához globális partnerek kellenek. Egy homogénebbé szervezett unió további nemzetfeletti összefogások létrejöttét szerencsésen serkentené.

4., A kulturális pluralizmus válsága a súlyponti tagállamokban arra int, hogy a bevándorló-közösségek integrációját, ha már egyszer elrontottuk, új alapokra kell helyezni. Ezzel a feladattal azonban nem lehet eredményes az ilyen-olyan variációkban történő próbálkozás, hanem egységes, közös koncepció szerint célszerű haladni. Azonos szabvánnyal és fenntartások nélkül kell megnyitni az idegen előtt a nemzetek kultúráját az állampolgári szolidaritással egyetemben. Ez együtt jár azzal, hogy a tagállamok végre egymás számára is tudatosan nyíljanak ki. A kultúrák és szolidaritások kölcsönös áthullámoztatása eredményezné az ajakbiggyesztve hiányolt vagy elképzelhetetlennek mondott európai identitást, hogy ne más-más, szeszélyesen változó nemzetállami közegekbe, hanem ebbe a közös identitásba integrálódhassék az idegen. Önmagában az integráció pedig csak az eredeti identitás tiszteletben tartása mellett fog célhoz érni. Az egységes jogi, szociális és mentális feltételek jelenléte a terrorista sejtek alól kihúzhatja a talajt, vagy a jogos kiszűrésük érdekében közeli és tágabb körű konszenzus teremthető. A bevándorló-botrányok során ne csak a rendőrminiszter legyen illetékes. Erőszak visszaveréséhez, gyűlölet leszereléséhez nyugodt lelkiismeret, bölcs meggondolás szükségeltetik, nem öncélú megtorló akció. Egy Európához méltó módon kiegyensúlyozott erőnlét és homogén mentalitás. A fokozatosan kihűlő keresztény vallások pedig az idegenek elmélyült hitéletéről akár példát is vehetnek, s gondolkodhatnak a megújulásról.

Komáromi Sándor