Gödri Irén

A kapcsolati tőke szerepe a magyarországi bevándorlásban

Bevezetés – fogalmak tisztázása, kérdésfelvetés

Két ország közötti migráció és annak következményei anélkül nem érthetők meg teljesen, hogy a migránsok kapcsolatait is meg ne vizsgálnánk. Az, hogy milyen kapcsolatokkal és ezek révén milyen erőforrásokkal rendelkeznek a (potenciális) migránsok a migráció előtt, és hogyan gátolják vagy segítik elő ezek a migrációt, továbbá milyen szerepük van a kapcsolatoknak a migrációt követően, és hosszútávon a migrációs folyamat fenntartásában, megválaszolatlan kérdései a magyarországi migrációs kutatásoknak.

Évtizedekre nyúlik vissza az a felismerés, hogy egy elindult migrációs folyamatot nehéz megállítani. A múlt század ’60-as éveiben több nyugat-európai ország vendégmunkás-programok révén külföldi munkaerőt importált alacsonyabb rendű munkákra. Bár 1973 (az első nemzetközi olajkrízis éve) után ez megszűnt, a vendégmunkás-programoknak nem várt – a kapcsolathálók hatásában gyökerező – következményei voltak. Egyfelől – a várakozásokkal ellentétben – a vendégmunkások közül sokan nem tértek haza, hanem letelepedtek, ami további, családegyesítéseken alapuló migrációt eredményezett; másfelől a migráns kapcsolathálókon keresztül áramló információk, erőforrások következtében a fogadó országba érkezettek újabb munkavállalókat vontak maguk után, és elindult az ún. lánc-migráció, ami már egyre kevésbé volt szabályozható. Így tehát a szigorítások ellenére a családegyesítéseken és a kapcsolathálókon keresztül zajló migráció folyamatos beáramláshoz vezetett azokból az országokból, amelyek korábban munkaerőt szállítottak.

Mindez tipikus (ám korántsem egyedi) példája annak, ahogyan egy migrációs hullámot a rokoni és baráti kapcsolathálók képesek fenntartani a kezdeti (gazdasági, politikai vagy egyéb) okok megszűnése ellenére is. A hálózatelmélet – vagy ahogyan újabban nevezi a szakirodalom: a társadalmi tőke elmélet (Massey et al., 1998) – szerint ezek a hálózatok a társadalmi tőke olyan forrását jelentik, amely lehetővé teszi a költségek és kockázatok csökkenését, valamint a várható haszon növekedését minden további migráns számára. Ennek köszönhetően a migráns hálózatok1 fokozzák a migráció valószínűségét, az újabb elmozdulások viszont tovább növelik a hálózatot és végül e körkörös folyamat eredményeként a hálózati kapcsolatok száma elér egy kritikus szintet, amikor a migráció önfenntartóvá válik2 (Massey et al.,1993, 1998). Ezért van az, hogy a migrációt elindító – egyéni vagy strukturális – tényezők és a migrációt hosszú távon fenntartó tényezők általában nem ugyanazok.

A migráció révén, egyfelől a hálózatok bővülésével, másfelől a migránsokat támogató intézmények létrejöttével és fejlődésével, megváltozik az a társadalmi kontextus, amelyben a migrációra vonatkozó további egyéni döntések születnek, és kialakul az ún. kumulatív okság mechanizmusa.3 Bár a migrációs döntéseket egyének (vagy családok/háztartások) hozzák, ezek a döntések nem egy társadalmi vákuumban születnek, hanem egy olyan társadalmi térben, amelynek a migráns hálózatok is részei. De nem csak a hálózatokban rejlő erőforrások segítik elő a további migrációt. A kapcsolatok megléte önmagában is – mint potenciális erőforrás – megkönnyíti a migrációs döntést. Ugyanakkor létrejön egy visszacsatolás: a migráció által oly módon változnak a kibocsátó közeg társadalmi-gazdasági struktúrái, hogy növelik a további migráció valószínűségét. Tehát a migráció saját maga létrehozza azt a társadalmi és gazdasági kontextust, ami a továbbiakban fenntartja, és így öntápláló, dinamikus folyamattá válik (Massey, 1990). A migrációnak köszönhető új feltételek már a későbbi migráció önálló okaként jelennek meg.

Az a felismerés, hogy a kapcsolathálók – amelyek összekötik a migránsokat az otthon maradt barátaikkal, rokonaikkal (és ezáltal a fogadó és a kibocsátó ország népességét is) – az információáramlás, segítségnyújtás és támogatás fontos csatornái, már az 1960-as évektől jelen van a migrációs szakirodalomban (Tilly – Brown, 1967; Choldin, 1973).4 Valójában azonban a ’80-as években kezdett egyre jobban elterjedni a network megközelítés a migrációs kutatásokban, és ekkor a hálózatok vizsgálatának a migráció korábbi mikro- és makro-megközelítéseit összekapcsoló szerepe is megfogalmazódott (Boyd, 1989).

A migráns kapcsolathálókban rejlő tőkét számos tanulmány dokumentálta a különböző migrációs rendszerek vizsgálata során. Már Taylor (1986) is fontosnak tekintette a hálózati kapcsolatokat az ún. „migrációs tőke” létrejöttében, azonban Massey és társai voltak az elsők, akik a migráns hálózatokat kifejezetten a társadalmi tőke forrásaként írták le (Massey et al., 1987). Megítélésük szerint maga a migráció hoz létre olyan változást, amelynek következtében a kapcsolatok erőforrássá alakulnak. Ha a személyes kapcsolathálóból valaki kivándorol, a vele való kapcsolat rögtön kiemelkedő fontosságú lesz a migráció tervezése szempontjából. Azok az emberek, akik kivándorolt vagy korábbi migrációs tapasztalattal rendelkező személyekkel vannak kapcsolatban, olyan társadalmi tőkéhez férnek hozzá, amely jelentősen megnöveli annak a valószínűségét, hogy ők maguk is a migrációt válasszák. Ez a gondolat jelenik meg a Sik Endre által alkalmazott „migrációs burok” fogalomban is, ami azt fejezi ki, hogy a személyes kapcsolatok hálózatában mekkora az egyént (ki)vándorlásra ösztönző kapcsolatok súlya (Sik, 1994).

A migrációs vizsgálatok során társadalmi tőkeként definiált fogalom valójában a személyek közötti kapcsolatokra, illetve e kapcsolatok erőforrás szerepére utal. Már a társadalmi tőke korai definícióiban is megfogalmazódott, hogy az emberek a személyközi kapcsolathálókban való tagság által jutnak társadalmi tőkéhez (Loury, 1977; Bourdieu, 1997 (1983)). Bourdieu azokat az aktuális és potenciális erőforrásokat tekintette társadalmi tőkének, amelyek egy csoporthoz való tartozáson alapulnak és a tagság révén mobilizálhatók: „az egyén által birtokolt társadalmi tőke nagysága egyrészt azon kapcsolatok hálójának kiterjedésétől függ, amelyeket ténylegesen mozgósítani tud, másrészt azon (gazdasági, kulturális vagy szimbolikus) tőke nagyságától, amelyet azok birtokolnak, akikkel kapcsolatban áll” (Bourdieu, 1997).

A témakör másik klasszikusa, Coleman szerint a társadalmi tőke szintén a személyek közötti viszonyokban ölt testet, és „akkor jön létre, amikor az emberek közötti viszonyok úgy változnak meg, hogy elősegítik a cselekvést” (Coleman, 1988). A társadalmi tőke formái közt felsorolja a kötelezettségeket és elvárásokat, valamint az ezek mögött húzódó bizalmat, továbbá a társadalmi viszonyokban rejlő információs potenciált, és végül a hatékony normákat és szankciókat. Ezek alapján rámutat a társadalmi tőke közjószág-jellegére5, szemben Bourdieuval, aki szerint a társadalmi tőke magánvagyon, amely hozzájárul a vele rendelkező egyének társadalmi státusának növeléséhez. A colemani értelmezésben a társadalmi tőke annak a társadalmi struktúrának a sajátja, amelybe az egyén beágyazódik (Coleman, 1994 (1990)).

Putnam (2000) társadalmi tőke koncepciója ugyancsak kollektív jelleget tükröz: nem csupán egyének közötti személyes kapcsolatokat, hanem erős civil szervezeteket is jelent, továbbá a kölcsönösség, a szolidaritás és a bizalom normáit is magába foglalja. A társadalmi tőke alapvető tétele Putnam szerint az, hogy a kapcsolathálóknak értékük van, amit a belőlük fakadó bizalom, reciprocitás, információ és együttműködés eredményez.

Látható, hogy a különbségek ellenére valamennyi értelmezésben6 jelen van, hogy a társadalmi tőke a társadalmi kapcsolathálókban vagy egyéb társadalmi struktúrákban való tagság révén elérhető előnyöket, hasznot jelenti. A hálózati kapcsolatok és a bennük rejlő kapcsolati tőke (amit olykor hálózati tőkeként is említenek) tehát a társadalmi tőke egyik elemét jelentik. Ezért a kapcsolati tőke fogalmat nem a társadalmi tőke helyett használjuk, hanem annak részeként.7 A migráció-kutatásokban, mint említettük, a társadalmi tőkének éppen erre az elemére – a személyes kapcsolathálóba ágyazódott és a hálózati kapcsolatokon keresztül elérhető erőforrásokra (Lin, 2001) – kerül a hangsúly. Természetesen nem minden kapcsolat jelent tényleges erőforrást, ezért Lin megkülönbözteti az erőforráshoz való hozzáférést és annak bizonyos célok elérése érdekében történő mozgósítását. Ennek fontosságára már Portes (1998) is felhívta a figyelmet, megállapítva, hogy az erőforrások mobilizálásának képessége nem tévesztendő össze az erőforrások meglétével és rámutatva arra, hogy ez a különbségtétel egyértelműen jelen van Bourdieunél, viszont homályos marad Colemannál.8

E tanulmányban a magyarországi bevándorlók migráció előtti kapcsolatait és a migráció során azok révén szerzett előnyöket (információt, segítséget) vizsgálva a kapcsolati tőke fogalmat alkalmazzuk. Lin (2001) funkcionalista megközelítése alapján két típusát különböztetjük meg: a potenciális kapcsolati tőkét, amely csupán a kapcsolatok meglétét veszi figyelembe (azaz az erőforráshoz való hozzáférést), és a mobilizált kapcsolati tőkét, amely a kapcsolatok igénybevételére (azaz az erőforrás mozgósítására) fókuszál.

Az elemzés a környező országokból Magyarországra érkezett bevándorlók körében 2002-ben végzett kérdőíves felmérés9 adataira épül, és a következő kérdéseket vizsgálja:

- Milyen mértékben rendelkeztek potenciális kapcsolati tőkével a bevándorlók, és hogyan változott ez a különböző időszakokban érkezőknél, valamint az egyes társadalmi-demográfiai csoportokon belül – figyelembe véve a kapcsolatok jellegét is (családi, rokoni, baráti és ismerősi kapcsolatok); továbbá milyen tényezők határozták meg a potenciális kapcsolati tőkével való rendelkezést?

- Milyen mértékben jelentett tényleges erőforrást a kapcsolati tőke (információt a migráció előtt, illetve segítséget az azt követő első időszakban), és milyen eltérések mutatkoztak e tekintetben az érkezési idő szerint, valamint az egyes társadalmi-demográfiai csoportokon belül; továbbá milyen tényezők határozták meg a mobilizált kapcsolati tőkével (információ, segítség) való rendelkezést?

Előtte azonban rövid áttekintést nyújtunk a vizsgált migrációs folyamat főbb sajátosságairól, annak érdekében, hogy egyfelől a kapcsolathálók szerepének történelmi meghatározottságát megvilágítsuk, másfelől a kapcsolati tőke jelenkori szerepét a folyamat egyéb sajátos tényezőinek – mint a vizsgált bevándorló csoportra jellemző szimbolikus, kulturális és emberi tőke – figyelembevételével értelmezzük.

A jelenkori magyarországi bevándorlás főbb sajátosságai

A magyarországi bevándorlást az elmúlt közel két évtizedben a környező országokból – elsősorban Romániából – érkezettek száma és összetétele határozta meg.10 Ebben az időszakban összességében a bevándorlók mintegy 70 százaléka érkezett a szomszédos országokból11 (több mint 50 százalék Romániából, a többiek a volt Jugoszláviából, Ukrajnából és elenyésző arányban Szlovákiából), zömében magyar nemzetiségűek.

Figyelembe véve a közép-kelet-európai rendszerváltásokat követően megváltozott feltételeket (a határok átjárhatóságát, a politikai és gazdasági struktúrák átalakulását) – amelyek következtében egyfelől jelentősen megnőtt a migráció intenzitása, másfelől új mobilitási formák jöttek létre –, a régió migrációs folyamatait elemzők ezt az időszakot a nemzetközi migráció új szakaszának tekintik (Wallace – Stola, 2001). A régión belüli mozgások dominanciáját, valamint a térség egészére jellemző migrációs sajátosságokat szem előtt tartva, új migrációs rendszer kialakulásáról beszélhetünk (Kaczmarczyk – Okólski, 2005), amelynek Magyarország is részévé vált, és a rövid távú, ismétlődő elmozdulások – amelyek során ún. ál-turisták (Stola, 2001): kiskereskedő árusok, alkalmi munkavállalók, idénymunkások érkeztek – itt is elterjedtek.

Magyarország esetében azonban a strukturális változások mellett a történelmi múlt is jelentősen hozzájárult a migrációs folyamatok alakulásához, aminek következtében a fentiekben említett új típusú migránsokon kívül a hagyományos értelemben vett bevándorlók, azaz letelepedők is érkeztek, többségük a környező országok magyar kisebbségeinek soraiból. A Magyarország határain kívül élő magyarok a régió legnagyobb etnikai kisebbségét alkotják. Létszámuk mellett helyzetük azért is sajátos, mert a szülőföldjükön maradva kerültek évtizedekkel korábban – különböző országokhoz csatolva – idegen uralom alá, és ezáltal kisebbségi státusba (és bizonyos területeken azóta többször is változott állampolgárságuk anélkül, hogy elmozdultak volna). Tehát ellentétben más kisebbségekkel, nem ők hagyták el – önszántukból vagy kényszerítve – a hazájukat, hanem a határok mozdultak el „felettük”.

Mindez megteremtette annak a hátterét, hogy amikor a gazdasági és politikai kényszerítő körülmények, vagy a kommunista rezsimek bukását követően a megnyílt lehetőségek elmozdulásra késztették őket, akkor jelentős hányaduk az anyaországot választotta.12 E migráció természetének és okainak megértéséhez a kibocsátó országok társadalmi, gazdasági és politikai körülményei mellett a történelmi, kulturális és etnikai szempontokat is figyelembe kell venni. A fogadó és kibocsátó népesség ebben az esetben ugyanahhoz a nemzethez tartozik, a bevándorlók – nyelvi és kulturális szempontból – nem egy idegen országba érkeznek, és a migráció számukra (az előbbi szempontokból legalábbis) nem okoz kisebbségi státust a fogadó országban, hanem éppen a kibocsátó országbeli kisebbségi státusból való kilépést jelenti.

Nyilvánvaló, hogy e migrációban – a földrajzi közelség, valamint a kibocsátó országok és Magyarország közötti gazdasági különbségek ösztönző hatása mellett – a bevándorlók és a fogadó társadalom közötti nyelvi, kulturális azonosság jelentős tényező. Ez ugyanis olyan szimbolikus tőkét jelent a bevándorlók számára, amely csökkenti az elmozdulás és az azt követő integráció költségeit. Ez abban is megmutatkozik, hogy a fogadó társadalom munkaerőpiacán, valamint egyéb – behatárolt – struktúráin belül, az azonos nemzetiség különböző előnyökké konvertálható.13 A nyelvi és kulturális akadályok hiánya tehát azok számára is csökkenti a migráció költségeit és kockázatát, akik adott esetben nem rendelkeztek kapcsolatokkal a migráció előtt.

Ugyanakkor az etnikai hovatartozás jelentős kapcsolati tőkét is jelent e bevándorlók számára. A történelmi háttér, valamint az azonos nemzetiség és anyanyelv következtében már az első nagyobb volumenű migrációs mozgások megindulása előtt jelentős, határokon átnyúló kapcsolathálózatok működtek a határon túli (főként az erdélyi) magyar közösségek és az anyaország között. Ezeknek szintén szerepük volt a – politikai és gazdasági okok által motivált – migrációs hullámok elindulásában. A migráció révén, valamint a rendszerváltásokat követő sűrűbb utazások következtében a kapcsolathálók tovább bővültek, és ez megkönnyítette a további migrációt. Az erdélyi magyarok körében végzett vizsgálatok rámutattak arra, hogy az 1989-es változások után a kapcsolatok megélénkülése, valamint a kapcsolattartási formák és csatornák sokfélesége következtében a Magyarországhoz való egyéni vagy családi igazodási stratégiák előtérbe kerültek (Bíró, 2002), ami szintén a különböző migrációs cselekvések ösztönzőjévé vált. Az etnicitás tehát mint fontos kulturális, szimbolikus és kapcsolati tőke van jelen a vizsgált migrációs folyamatban, és ezáltal migrációt ösztönző, illetve szabályozó szerepe van (Brubaker, 1998; Gödri, 2004a, 2004b).

Ha megvizsgáljuk a bevándorlók egyéni szinten megfogalmazott migrációs motivációit, illetve ezek időbeli változását14, azt tapasztaljuk, hogy az etnicitás közvetlen motiváló szerepe – amely a ’80-as, ’90-es évek fordulóján a Romániából érkező magyaroknál még jelentős volt – az ezredforduló magyarországi bevándorlóinál már csak egy szűkebb csoport, az ún. etnikai migránsok15 esetében volt elsődleges. Azonban körükben sem az etnikai konfliktusok, feszültségek, valamint az etnikai diszkrimináció, elnyomás taszító hatásában fogalmazódtak meg az etnikai gyökerű motivációk – mint a korábbi hullám esetében –, hanem elsősorban a kisebbségi lét elutasításában, illetve a kisebbségi státushoz kapcsolódó bizonytalan jövőképben16 (Gödri, 2005).

A motivációk időbeli változásában a vizsgált migrációs folyamat további – a kapcsolati tőke szempontjából különösen – fontos sajátossága is tükröződik: jelentős növekedés figyelhető meg a családegyesítés miatt bevándorlók arányában (20%-ról 35%-ra), valamint a rokonok, barátok, ismerősök hatásának említésében (7%-ról 28%-ra). Az előbbi arra utal (figyelembe véve a családegyesítés miatt érkezők egyéb jellemzőit is), hogy elindult – elsősorban Románia és Ukrajna felől – az ún. szekunder migráció, amelynek alanyai leginkább az áttelepedett gyermekeik után költöző nyugdíjas szülők. A személyes kapcsolatok nagyobb arányú említése jelzi a kapcsolathálók növekvő szerepét a migrációs döntésekben, és arra enged következtetni, hogy ez a tényező egyre fontosabb ösztönzője a migrációnak (az említett kapcsolatok egyrészt mintát közvetítenek, másrészt – potenciális – erőforrást is jelentenek).

Még egy jellegzetesség, amire tekintettel kell lennünk a vizsgált folyamat esetében: míg a családegyesítés révén érkezők többsége az idősebb korosztályba tartozott (közel 50 százalékuk 60 év feletti volt), a bevándorlók másik csoportja (a minta 65 százaléka) meglehetősen fiatal és képzett személyekből állt: 68 százalékuk 35 év alatti volt, továbbá 33 százalékuk felsőfokú végzettségű és 38 százalékuk érettségizett.

A fentiek alapján a kapcsolati tőke vizsgálata során két sajátos szempontot kell figyelembe vennünk a magyarországi bevándorlás esetében:

1. A határokon átnyúló kapcsolathálók természete és történelmi meghatározottsága miatt a bevándorlók számára nem csupán a korábbi bevándorlókhoz, hanem a fogadó társadalom tagjaihoz fűződő – migráció előtti – kapcsolataik is (potenciális) erőforrást jelenthetnek.

2. Nemzetközi migráció esetén általában az utazás és a munkakeresés költségeihez hozzáadódnak az új kultúra elsajátításának, az alkalmazkodásnak a költségei is (Massey, 2001). A bevándorlók és a fogadó népesség nyelvi, kulturális azonossága esetén azonban ezek jóval jelentéktelenebbek. Mivel a kapcsolati tőkének nagyobb szerepe van akkor, amikor a migráció költségei nagyobbak és az akadályok jelentősebbek (Massey – Aysa, 2005), felmerül a kérdés, hogy mennyire érvényesül a kapcsolati tőke hatása az általunk vizsgált folyamatban, illetve mennyiben jelent a potenciális kapcsolati tőke egyben mobilizált kapcsolati tőkét is. A magyar nemzetiségű bevándorlókra jellemző szimbolikus és kulturális tőke – amihez sok esetében még jelentős emberi tőke is hozzátevődik – önmagában olyan erőforrás, amely csökkenti a migráció kockázatát és növeli a várható hasznát. Figyelembe véve, hogy a migráció során azok veszik inkább igénybe a kapcsolati tőkét, akik kevesebb egyéb erőforrással rendelkeznek, feltételezhető, hogy a vizsgált folyamatban a nem magyar nemzetiségűek, valamint az alacsony iskolai végzettséggel és alacsony státussal rendelkezők esetében jut nagyobb szerep a kapcsolati tőkének.

A potenciális kapcsolati tőke

Már az 1980-as évek végén Magyarországra érkező első erdélyi menekülthullámok kérdőíves vizsgálatának eredményei rávilágítottak arra, hogy a menekültek nagy részének volt kapcsolata Magyarországgal a menekülés előtt (68%-uk fogadott az azt megelőző egy-két évben látogatót Magyarországról). A személyes kapcsolatok rendszere már a menekülés előtt működésbe lépett, és mind az információszerzésben, mind a menekülés megszervezésében nagy szerepe volt, akárcsak a későbbiekben a lakás- (illetve szállás-), és a munkahely-szerzésében (Sik, 1990).17 A kapcsolatok tehát mobilizált (nem csak potenciális) kapcsolati tőkét is jelentettek a menekülés során.

A migráció előtt a célországhoz fűződő kapcsolatok több okból is fontos szerepet játszanak a migrációs döntésben. Egyfelől a korábban kivándorolt kapcsolatszemélyek mintát jelentenek a migrációt fontolgatók számára, másfelől az általuk nyújtott információ, támogatás is megkönnyítheti a döntéshozatalt. Ugyanakkor a célországbeli kapcsolatok megléte, elérhetősége – és ebben az esetben nem csak a migráns kapcsolatoké – akkor is befolyásolhatja a döntést, ha ezek csupán potenciális tőkét jelentenek és sem a migráció előtt, sem a későbbiek során nem nyújtanak tényleges segítséget.

A környező országokból Magyarországra érkezett bevándorlók körében 2002-ben végzett felmérés (Bevándorlók 2002) részletesen vizsgálta a bevándorlók kapcsolatrendszerét. Ez alapján a vizsgált csoport esetében a migrációs minta hangsúlyos jelenléte figyelhető meg: a megkérdezettek közel fele (48%) rendelkezett korábban áttelepült családtaggal18, több mint egyharmaduk rokonnal (36,4%), illetve baráttal (34,5%), és közel egyharmaduk ismerőssel (31,5%). Összességében a megkérdezettek háromnegyede említett áttelepült közeli kapcsolatszemélyt (családtagot, rokont vagy barátot), 35 százalékuk két-három személyt is.

A migráns kapcsolatokban rejlő potenciális kapcsolati tőke mértéke azonban jelentős eltéréseket mutat a különböző társadalmi-demográfiai csoportokon belül. Különösen magas volt a korábban áttelepült családtagot említők aránya az idősebbeknél (a 60 év felettieknél 86%), illetve a nyugdíjasoknál (83%), valamint – az előzőekkel összefüggésben – átlag feletti volt az alacsony iskolai végzettségűeknél is (60%). Ezekbe a csoportokba főként a gyermekeik után költöző nyugdíjas szülők tartoztak. Ezzel szemben a 30 év alattiaknál a migrációs mintát, illetve a potenciális kapcsolati tőkét elsősorban a kivándorolt barátok jelentették, a családtagok közül pedig a testvérek. Ugyancsak az átlagosnál nagyobb arányban rendelkeztek áttelepült baráttal a felsőfokú végzettségűek, valamint a migráció előtt értelmiségi, vezető státusban lévők. A nemek tekintetében is megfigyelhető eltérés: míg a nőknél a családtagok, addig a férfiaknál a barátok jelenléte volt az átlagosnál hangsúlyosabb, de a különbségek nem annyira jelentősek, mint a korcsoport és a végzettség tekintetében.

A migráns kapcsolatok valamennyi típusa (családtag, rokon, barát, ismerős) kisebb arányban fordult elő a falvakból érkezőknél, mint a nagyvárosbelieknél, ami jól mutatja, hogy a környező országokból Magyarországra irányuló migráció, illetve annak letelepedéssel járó formája, a nagyvárosokban elterjedtebb.19

Szembeötlő a migráns kapcsolatoknak az érkezés ideje szerinti változása, ami egyúttal a folyamat jellegének változását is jelzi: a későbbi években érkezettek sokkal nagyobb arányban rendelkeztek korábban áttelepült családtaggal (66%), sőt távoli rokonnal is (41%), mint a ’90-es évek elején érkezettek (20%, illetve 25%). Ez arra utal, hogy a ’80-as ’90-es évek fordulóján elindult migrációs folyamat egyre inkább a családi, rokoni kapcsolatokon keresztül zajlik. Bár a barátok és ismerősök említésének arányában is tapasztalható némi növekedés, ez korántsem olyan jelentős, mint a családtagok esetében. Ugyanakkor az áttelepedett családtaggal rendelkezők 60 százaléka családegyesítés miatt választotta a migrációt, ami azt is jelzi, hogy az esetek többségében az áttelepült családtag nem csupán mintát és potenciális kapcsolati tőkét, hanem közvetlen láncszemet is jelentett a megkérdezett áttelepedéséhez.

A korábban áttelepedett családtagok jelenléte leginkább a Romániából és Ukrajnából érkezetteknél figyelhető meg (51%-uk említette), tehát azon országok esetében, ahonnan korábban indult, illetve nagyobb arányú a migráció Magyarországra. Áttelepedett rokont is e két országból érkezettek említettek legnagyobb arányban (38%). Az áttelepedett barát a Jugoszláviából érkezetteknél sem maradt el az átlagtól, és az ő esetükben fordult elő a legnagyobb arányban az áttelepedett ismerős, ami a migrációnak a közösségen belüli gyakoriságát jelzi. Legkevésbé a Szlovákiából érkezettekre jellemző a migráns kapcsolatok jelenléte: áttelepült családtagot alig egytizedük említett, és áttelepült rokon, barát, ismerős is kevesebb mint egyötödüknél fordult elő.20

Összességében a megkérdezettek mindössze 22 százaléka nem rendelkezett érkezéskor korábban Magyarországra költözött családtag, rokon, barát vagy ismerős egyikével sem. A potenciális kapcsolati tőke e típusával az átlagosnál nagyobb arányban rendelkező csoportokat az 1. ábra mutatja. A mintaközvetítés szempontjából nagyobb relevanciával bíró erős kötések (családi, rokoni, baráti kapcsolatok) egynegyedüknél hiányoztak. Az átlagosnál jóval nagyobb ez az arány a Szlovákiából érkezetteknél (több mint 60%), a Jugoszláviából érkezetteknél (közel 40%), valamint a nem magyar nemzetiségűeknél (közel 50%). Az is megfigyelhető, hogy ez a fajta potenciális kapcsolati tőke leginkább az érkezés ideje szerint változott: míg az 1990–1993 között érkezettek mindössze felének volt korábban áttelepült családtagja, rokona vagy barátja Magyarországon, a 2000–2001 között érkezetteknél ez az arány már 84 százalék.

1. ábra. Migráns kapcsolattal (családtag, rokon, barát vagy ismerős) érkezéskor

átlag feletti arányban rendelkező csoportok

átlag: 77,6%

A magyarországi – nem áttelepült – kapcsolatszemélyek közül azokat vettük figyelembe, akik látogatták a megkérdezettet a migráció előtt, vagy akiket ő látogatott. Ilyen megközelítésben magyarországi rokonnal a megkérdezettek közel egyharmada, baráttal 27 százaléka, ismerőssel pedig egynegyede rendelkezett. Összességében 54 százalékuk említett magyarországi kapcsolatszemélyt, azonban ebben is eltérések figyelhetők meg az egyes társadalmi-demográfiai csoportokon belül. Az átlagosnál nagyobb arányban rendelkeztek magyarországi kapcsolatokkal a Szlovákiából és az Ukrajnából származók (72%, illetve 61%), a felsőfokú végzettségűek és az érettségizettek (66%, illetve 59%), a migráció előtt értelmiségi, vezető státusban lévők (64%), a 30–44 év közöttiek (61%), valamint az utóbbi egy-két évben érkezettek (58%) (2. ábra). Eltérések mutatkoznak a kapcsolatok jellegét illetően is: magyarországi rokont inkább az idősebbek, illetve a nyugdíjasok említettek, barátot és ismerőst pedig a 30–44 év közöttiek és az értelmiségiek. Ugyanakkor mindhárom kapcsolattípus az átlagosnál nagyobb arányban fordult elő a felsőfokú végzettségűeknél és a későbbi években érkezetteknél.

2. ábra. Magyarországi kapcsolattal (rokon, barát vagy ismerős) érkezéskor

átlag feletti arányban rendelkező csoportok

átlag: 54,3%

A migráns és a magyarországi kapcsolatokat egyaránt figyelembe véve, elmondható, hogy a megkérdezettek kis hányada (mindössze 13 százaléka) nem rendelkezett egyáltalán potenciális kapcsolati tőkével (16% ez az arány, ha csupán a közelebbi kapcsolatszemélyeket – családtag, rokon, barát – vesszük figyelembe), 45 százalékuk ugyanakkor mind migráns, mind magyarországi kapcsolatokról beszámolt. Mindez jól mutatja a kapcsolati tőke hangsúlyos jelenlétét a vizsgált bevándorló csoport esetében.21

Arra a kérdésre, hogy milyen tényezők valószínűsítik a potenciális kapcsolati tőkével való rendelkezés esélyét, többváltozós elemzéssel, logisztikus regresszió segítségével keresünk választ.22 Mivel a kétváltozós elemzések alapján már láthattuk, hogy a migráns és a magyarországi kapcsolatszemélyek jelenléte nem ugyanazokra a csoportokra jellemző, a logisztikus regressziót külön végeztük a kapcsolati tőke e két típusa esetén, majd ezeken belül a kapcsolat-jelleg szerint is (eredményeket lásd: Melléklet 1. táblázat).

Látható, hogy a bevont magyarázó változók (nem, kor, iskolai végzettség, érkezés ideje, kibocsátó ország, migráció előtti településtípus, gazdasági aktivitás és vagyoni helyzet, valamint nemzetiség) közül a migráns kapcsolattal (családtag, rokon, barát) való rendelkezés esélyét leginkább az érkezés ideje növeli. A későbbi években érkezőknek jóval nagyobb (2000–2001 között csaknem négyszeres) eséllyel voltak migráns kapcsolataik, mint az 1990-es évek elején érkezetteknek. Ezenkívül a kibocsátó országnak és a nemzetiségnek volt még szignifikáns hatása: a romániai származás két és félszeresére növelte, a nem magyar nemzetiség pedig egyharmadára csökkentette a migráns kapcsolatok meglétét. Ha a kapcsolat-jelleget is figyelembe vesszük, azt tapasztaljuk, hogy annak az esélyét, hogy a bevándorló korábban áttelepült családtaggal rendelkezzen az idősebb életkor, valamint a későbbi érkezés növelte, míg a szlovákiai származás csökkentette. Ezzel szemben a migráns baráttal való rendelkezés esélyét az idősebb életkor, a migráció előtti tanuló, illetve munkanélküli státus, valamint a nem magyar nemzetiség csökkentette, a felsőfokú végzettség viszont növelte. Az érkezési idő hatása ez esetben kevésbé szignifikáns, de azért megfigyelhető, hogy a ’90-es évek elején érkezettekhez képest a később érkezők nagyobb eséllyel említettek áttelepült barátot is.

A potenciális kapcsolati tőke másik elemének, a magyarországi kapcsolatoknak, az előfordulását azonban egészen más tényezők alakítják. Együtt tekintve a különböző a kapcsolattípusokat sem az érkezési idő, sem a kibocsátó ország hatása nem érvényesült, viszont az iskolai végzettség, a migráció előtti vagyoni helyzet, és kisebb mértékben az életkor hatása is megmutatkozott. Míg az iskolázottság (főként a felsőfokú végzettség) növelte a magyarországi kapcsolatok meglétének esélyét, valamint a 30 év alattiakhoz képest a 30–44 évesek is kissé nagyobb eséllyel említettek ilyen kapcsolatot, addig a migráció előtti rossz vagyoni helyzet a felére csökkentette azt.23 Ha külön vizsgáljuk a magyarországi rokon és ismerős előfordulásának esélyét, látható, hogy a magasabb iskolai végzettség növelő hatása a kapcsolat jellegétől függetlenül érvényesül, a vagyoni helyzet hatása azonban inkább a rokon esetén szignifikáns. A magyarországi rokonnal való rendelkezés esélyét a végzettség mellett a szlovákiai származás, valamint az idősebb (főként a 60 év feletti) életkor is növelte, a nem magyar nemzetiség viszont csökkentette. Ezzel szemben a magyarországi ismerős meglétének esélyét a végzettség mellett az ukrajnai és a romániai származás, valamint a 30–44 éves életkor növelte.

A modellekbe bevont változók közül kettő – a nem és a migráció előtti lakóhely településtípusa – a potenciális kapcsolati tőke egyik elemére sem volt hatással. Ugyanakkor, bár az érkezés ideje a kétváltozós elemzésben fontos differenciáló tényezőnek látszott mind az áttelepült, mind a magyarországi kapcsolatok említésében, látható, hogy valójában csak a migráns kapcsolatok – és ezen belül elsősorban a családtagok – tekintetében érvényesül a hatása. A többváltozós elemzés megerősítette azt a megállapítást, hogy a családi kapcsolatoknak egyre nagyobb szerepük van a Magyarországra irányuló migrációs folyamatban, és főként az idősebb korcsoportok esetében.

Ezt a jelenséget a már említett 1995-ös Polgár vizsgálat és a 2002-es Bevándorlók vizsgálat eredményeinek összehasonlítása is tükrözi (3. ábra). Megfigyelhető, hogy a 2001-ben bevándorló státust szerzők körében nagyobb a korábban áttelepült családtagokkal, rokonokkal24 rendelkezők aránya, mint azon bevándorlók körében, akik 1993-ban nyújtottak be állampolgársági kérelmet25 (és zömében a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején érkeztek Magyarországra). Főként a korábban Magyarországra költözött gyermek, testvér és egyéb rokon említése volt lényegesen jelentősebb a későbbi vizsgálatban.

3. ábra. A korábban Magyarországra költözött családtaggal, rokonnal rendelkezők aránya

az 1995-ös és a 2002-es adatfelvétel alapján

Forrás: Polgár, 2005; Bevándorlók, 2002.

A mobilizált kapcsolati tőke: információ, segítség

A kapcsolatok megléte (és rajtuk keresztül az erőforrásokhoz való hozzáférés lehetősége) önmagában is növeli a migráció valószínűségét, azonban a migrációt magát, illetve az azt követő adaptációt jelentősen megkönnyítheti a mobilizált kapcsolati tőke, azaz a kapcsolatok révén nyert információ, támogatás, segítség. De vajon milyen mértékben jelentett tényleges erőforrást a bevándorlók számára az előbbiekben bemutatott kapcsolati tőke, amivel már érkezésük előtt rendelkeztek? Mi valószínűsítette a potenciális kapcsolati tőke mozgósítását? Hogyan növelték a migráció előtt kapott információ, valamint az azt követően kapott segítség valószínűségét a potenciális kapcsolati tőke különböző típusai?

Információ a migráció előtt

Arra vonatkozóan, hogy elinduláskor rendelkezett-e a szükséges információkkal a magyarországi lehetőségekről, az átköltözéshez szükséges tennivalókról, a vizsgált csoport 44 százaléka válaszolta, hogy kellően tájékozott volt, és 35 százaléka, hogy csak részben volt tájékozott. Összességében a megkérdezettek közel kétharmada személyes kapcsolat révén jutott információhoz: 52 százalékuk áttelepült személy révén, 35 százalékuk pedig magyarországi személy révén (22 százalékuk mindkét információforrást említette).26 A kapcsolatokon keresztül szerzett információ nagyobb arányban jellemezte az idősebbeket, illetve a nyugdíjasokat, valamint a 2000–2001-ben érkezetteket (75–76%), és kissé nagyobb volt a férfiak és a nagyvárosból érkezettek körében is (68–69%). Legkisebb mértékben az 1990–1993 között érkezettek számoltak be erről az erőforrásról (39%).

Az információ forrását – áttelepült vagy magyarországi kapcsolatszemély – tekintve azonban nem egységes a kép: az idősebbek, a nyugdíjasok, az utóbbi években érkezettek körében csak az áttelepült személytől kapott információ aránya nagyobb az átlagosnál, a magyarországi személytől származó információé nem. Ez utóbbit főként a középkorúak, a migráció előtt értelmiségi státusban lévők és a magasabb iskolai végzettségűek említették nagyobb arányban. Azok a csoportok, amelyek a migráció előtt egyéb tekintetben is szűkösebb erőforrásokkal rendelkeztek (a legalacsonyabb iskolai végzettségűek, a vagyoni helyzetük alapján a legalsó kvintilisbe tartozók, a munkanélküliek és egyéb inaktívak, valamint a nem magyar nemzetiségűek), a szükséges információhoz is az átlagosnál kisebb arányban jutottak hozzá mind áttelepült, mind magyarországi személytől. A származási ország szerint is mutatkoznak különbségek: korábbi migránstól kapott információról leginkább a Romániából és Ukrajnából érkezettek számoltak be, míg magyarországi személytől származó információról főként a Szlovákiából érkezettek.

A személyes kapcsolatok révén nyert információ tehát többnyire azoknál a csoportoknál volt hangsúlyosabban jelen, amelyeknél a potenciális kapcsolati tőke is nagyobb mértékben fordult elő, azonban arányát tekintve rendre elmaradt attól. Az áttelepült kapcsolatszeméllyel rendelkezők mindössze 62,3 százaléka számolt be arról, hogy áttelepült személy nyújtott számára információt az elindulás előtt, a magyarországi kapcsolatszeméllyel rendelkezőknek pedig csupán 45,4 százaléka tett említést magyarországi személytől kapott információról. Ez alapján úgy tűnik, hogy a potenciális kapcsolati tőke csak részben mobilizálódott a migráció előtt, és nagyobb arányban mobilizálódtak az információ-szolgáltatás tekintetében a migráns kapcsolatok, ami nyilvánvalóan abból adódik, hogy az áttelepüléssel kapcsolatos tennivalókról, lehetőségekről és buktatókról több ismerettel rendelkeztek azok, akik maguk is végigjárták már ezt az utat.

Összességében a legnagyobb eltérés az információval rendelkezők arányában az érkezés ideje szerint mutatkozott: a ’90-es évek elején érkezettekhez képest a később érkezők jóval nagyobb hányada számolt be személyes kapcsolatok – elsősorban áttelepült személyek – révén szerzett információról.

Többváltozós elemzéssel vizsgálva azt, hogy milyen tényezők valószínűsítik az elindulás előtt információval rendelkezés esélyét, a következőket állapíthatjuk meg: az alapmodellbe bevont változók közül a legerősebb hatást az érkezés ideje mutatja, továbbá a nem, valamint kisebb mértékben a kor és migráció előtti inaktív státus hatása is szignifikáns (Melléklet 2. táblázat). A ’90-es évek legelején érkezettekhez képest a következő időszakokban érkezők mintegy háromszor, sőt a 2000-től érkezők több mint ötször nagyobb eséllyel rendelkeztek információval személyes kapcsolat révén. A férfiak esélye az ilyen jellegű tájékozottságra másfélszer nagyobb volt, mint a nőké, a 45–59 éveseké kétszerese a 30 év alattiakénak, a migráció előtti „egyéb inaktív” státus viszont az alkalmazottakéhoz képest közel felére csökkentette a tájékozottságot.

Jellegzetes eltéréseket tapasztalunk, ha külön vizsgáljuk az esélyhányadosokat az információ forrása alapján. Az áttelepült személytől szerzett információ esélyét a későbbi érkezés, a 45–59 éves kor, valamint a migráció előtti tanuló státus növelte, és az alapfokú végzettség, valamint a migráció előtti munkanélküliség csökkentette. A magyarországi személytől származó információ esélyére azonban az érkezés ideje nem volt hatással, a középső életkor mellett főképp a szlovákiai és kisebb mértékben a romániai származás növelte, valamint a migráció előtti vállalkozói státus és a legrosszabb vagyoni helyzet csökkentette. Ugyanakkor mindkét forrásból származó információ nagyobb eséllyel fordult elő a férfiaknál, mint a nőknél.

Ahhoz, hogy megvizsgáljuk a potenciális kapcsolati tőke hatását az információval való rendelkezés valószínűségére, különböző típusait építettük be a modellekbe. Ez alapján látható, hogy az alapmodellben megmutatkozó hatások mellett (amelyek közül az életkoré eltűnt, az érkezési időé kissé mérséklődött), a személyes kapcsolaton keresztül szerzett információ esélyét több mint háromszorosára növelte a migráns és kétszeresére a magyarországi kapcsolatszemély megléte. Ugyanakkor a migráció előtti tanuló státus hatása is megjelent (közel kétszeresére növelve az esélyt). Az információ forrását, valamint a kapcsolatok jellegét is figyelembe vevő modellekben megfigyelhető, hogy az áttelepült személytől származó információ esélyét leginkább a korábban áttelepült családtag megléte növelte (közel négyszeresére), míg a magyarországi személytől származó információét a magyarországi barát (több mint kétszeresére).27 Az érkezés idejének hatása az áttelepült személytől szerzett információ esélyére a kapcsolati tőke változók beépítése után is érvényes maradt, ami azt jelzi, hogy a ’90-es évek elején érkezettekhez képest a későbbi években érkezők nem csupán nagyobb eséllyel tájékozódtak a korábbi migránsok révén, hanem nagyobb eséllyel mozgósították is erre a célra a meglévő kapcsolataikat.28

Ha együtt tekintjük a potenciális kapcsolati tőke és az információforrást jelentő mobilizált kapcsolati tőke alakulását az érkezés ideje szerint (4. ábra), láthatjuk, hogy az áttelepült személytől kapott információ aránya nagyobb mértékben növekedett, mint az áttelepült kapcsolatszeméllyel rendelkezők aránya, míg a magyarországi személytől kapott információ a ’90-es évek közepétől stagnált, a magyarországi kapcsolatokban megfigyelhető enyhe növekedés ellenére.

4. ábra. Áttelepült és magyarországi kapcsolatokkal és a személyes kapcsolatok révén nyert információval rendelkezők aránya az érkezés ideje szerint

Segítség a migráció után

A mobilizált kapcsolati tőke másik mutatója az átköltözéskor, illetve a migrációt követő első időszakban kapott segítség. Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált bevándorló csoport túlnyomó többsége (89%-a) részesült valamilyen segítségben a migráció során és közvetlenül a Magyarországra érkezését követően: 58 százalékuk áttelepült személy, 42 százalékuk magyarországi születésű személy részéről (16 százalékuk mindkét forrásból), továbbá 11 százalékuk otthoni (a származási országában élő) személy részéről is.29

Az áttelepült személytől kapott segítség főként az idősebbeknél (a 60 év felettiek 88%-ánál), a nyugdíjasoknál (84%), a 2000–2001-ben érkezetteknél (71%), valamint az alacsony iskolai végzettségűeknél (69%) fordult elő nagyobb arányban, de az átlagosnál magasabb volt a Budapesten letelepedőknél (65%), valamint a Romániából és a nagyvárosokból érkezetteknél is (64%). A magyarországi személytől kapott segítség ezzel szemben főként a szlovákiai származásúakra (72%), a ’90-es évek elején érkezőkre (59%), továbbá a falvakból érkezőkre (51%), a fiatalokra (a 18–29 évesek 51%-ára), a felsőfokú végzettségűekre (47%), és a városokban letelepedőkre (49%) volt az átlagosnál nagyobb mértékben jellemző.30

Megfigyelhető hogy, míg a migráns személytől kapott segítség az átlagosnál kisebb arányban fordult elő a migráció előtt munkanélküli, önálló vállalkozó, valamint tanuló státusban lévőknél, a magyarországi személytől kapott segítség ugyanezen csoportoknál az átlagosnál elterjedtebb volt. A munkanélküliek és a vállalkozók esetében ez abból adódik, hogy eleve kisebb arányban rendelkeztek áttelepült kapcsolatszeméllyel, a tanulók pedig – akiknek közel fele Magyarországra is továbbtanulás miatt érkezett – olyan közegbe kerültek a migrációt követően, amely megnövelte annak az esélyét, hogy magyarországi személy segítséget nyújtson számukra. Hasonlóképpen a szlovákiai származásúak, valamint az 1990–1993 között érkezettek is jóval nagyobb arányban részesültek segítségben a fogadó népesség részéről, mint a „sorstársak” részéről. Tehát míg összességében – a vizsgált csoport egészét tekintve – a kezdeti időszakban az adaptációt megkönnyítő segítségnyújtást (szállás- és lakásszerzést, érzelmi támogatást, tanácsot, gyakorlati és anyagi segítséget) elsősorban a korábban áttelepült kapcsolatszemélyek biztosították, néhány csoport esetében a fogadó népesség részéről nyújtott segítség volt a jelentősebb.

Annak feltárására, hogy milyen tényezők valószínűsítették a személyes kapcsolatok révén segítségben részesülés esélyét, és milyen hatásuk volt erre a potenciális kapcsolati tőke egyes típusainak, megint csak a logisztikus regresszió módszerét alkalmaztuk. Az alapmodellben szereplő változók közül ebben az esetben is az érkezés ideje hatott leginkább, azonban a referenciakategóriához viszonyítva egyedül a 2000–2001-ben érkezetteknél mutatkozott szignifikáns hatás: négy és félszer nagyobb eséllyel részesültek segítségben, mint a ’90-es évek elején érkezettek (Melléklet 3. táblázat). A férfiakhoz képest a nők másfélszer nagyobb eséllyel számoltak be segítségről, a 30 év alattiakhoz képest viszont a 30–44 év közöttiek esélye majdnem felére csökkent, és a migráció előtt legjobb anyagi helyzetben lévők is kisebb eséllyel kaptak segítséget.

Figyelembe véve a segítség forrását is – azt, hogy áttelepült vagy magyarországi kapcsolatszemélytől érkezett-e –, meglehetősen markáns eltéréseket tapasztalunk. Az áttelepült személytől kapott segítség esélyét a 60 év feletti életkor és a későbbi érkezés jelentősen növelte, továbbá a budapesti, illetve megyeszékhelyi lakóhely, a romániai származás, valamint az alapfokú végzettség is nagyobb esélyt jelentett rá. Ezzel szemben a magyarországi kapcsolatszemélytől érkezett segítség esetében sem az életkor, sem az iskolai végzettség nem mutatott szignifikáns hatást. Viszont a későbbi érkezés és a fővárosi, illetve megyeszékhelyi lakóhely, valamint a nyugdíjas státus is csökkentette, és egyedül a szlovákiai származás növelte annak az esélyét, hogy a bevándorló a fogadó népesség részéről kapjon segítséget. Az érkezés ideje és a magyarországi lakóhely településtípusa tehát ellentétes hatást mutat a segítség forrása szerint: míg legnagyobb eséllyel az utóbbi években érkezők és a fővárosban élők részesültek segítségben migráns kapcsolataik által, addig a magyarországi személy részéről kapott segítség esélye az ő esetükben volt a legkisebb.

A potenciális kapcsolati tőke különböző változóit is bevonva a modellekbe, azt tapasztaljuk, hogy a segítségben részesülés esélyét mind az áttelepült, mind a magyarországi kapcsolatszemély megléte jelentősen növelte (az előbbi három és félszeresére, az utóbbi közel háromszorosára), miközben továbbra is megmaradt a legutóbbi években érkezés növelő hatása. A segítség forrását is szem előtt tartva: az áttelepült személytől kapott segítséget leginkább – természetes módon – az áttelepült családtag megléte valószínűsítette (több mint hatszorosára növelve az esélyt), de a migráns rokon és barát hatása sem elhanyagolható. Az alapmodellben megfigyelt többi hatás gyengült ugyan, de többnyire megmaradt – leginkább az érkezési idő és a jelenlegi településtípus hatása. Ez azt jelenti, hogy a későbbi években érkezők és a fővárosban letelepedők nemcsak azért részesültek több segítségben áttelepült személy részéről, mert a potenciális kapcsolati tőkéjük nagyobb volt (azaz több migráns kapcsolatuk volt), hanem azért is, mert nagyobb mértékben mozgósították azt. A magyarországi személytől kapott segítség esetében az alapmodellben látható hatások megmaradása mellett a magyarországi rokon és ismerős megléte (mintegy másfélszeresére) növelte a segítség esélyét, a magyarországi barát hatása azonban nem érvényesült.

A potenciális kapcsolati tőke és a segítségforrást jelentő mobilizált kapcsolati tőke érkezési idő szerinti alakulását tekintve (5. ábra), látható, hogy az áttelepült személytől kapott segítség aránya egy darabig követte az áttelepült kapcsolatszeméllyel rendelkezők arányának növekedését, majd 2000–2001-re kissé meredekebben növekedett, a magyarországi személytől kapott segítség viszont a kezdeti csökkenés után stagnált, majd újra meredek csökkenés következett.

5. ábra. Áttelepült és magyarországi kapcsolatokkal és a személyes kapcsolatok által nyújtott segítséggel rendelkezők aránya az érkezés ideje szerint

Az áttelepült személy részéről segítségben részesülők arányának időbeli növekedése egyfelől a kapcsolathálók bővülését jelzi, másfelől – mint az előzőekben láthattuk – a kapcsolati tőke nagyobb mozgósítását. A magyarországi személytől kapott segítség csökkenése a lakosság fogadókészségének és a bevándorlókkal szembeni rokonszenvének csökkenésére utal (ugyanakkor részben abból is adódhat, hogy a nagyobb és jobban működő migráns kapcsolathálók miatt a bevándorlók nem is igényelték magyarországi személy segítségét).

Összegzés – következtetések

Az évtizedeken át korlátozott magyarországi bevándorlást a rendszerváltásokkal egy időben elindító társadalmi, gazdasági és politikai feltételek az azóta eltelt közel két évtizedben jelentősen megváltoztak. Ennek ellenére a folyamat – az 1990-es évek közepén megfigyelhető hanyatlás ellenére – nem állt meg, sőt az ezredforduló táján újra fellendült. Ebben a kumulatív okság, a migráció – az általa megváltoztatott társadalmi, gazdasági kontextus révén – öntápláló jellege fontos szerepet játszik. A migráns kapcsolathálók (mint potenciális kapcsolati tőke) és a rajtuk keresztül áramló információ és segítség (mint mobilizált kapcsolati tőke) a migráció kumulatív okságának az alapját jelentik.

A kapcsolati tőke konvertibilitása más erőforrásokkal magyarázza annak fontos szerepét a migráció során. A várakozásokkal ellentétben azonban a környező országokból Magyarországra irányuló migráció kapcsán nem mondható el, hogy főként azok a bevándorlók vesznek részt a migráns kapcsolathálókban, akik egyébként kevés erőforráshoz férnek hozzá – az iskolai végzettség, a gazdasági aktivitás, a vagyoni helyzet tekintetében. Mindezek a tényezők nem mutatnak hatást a migráns kapcsolatokkal való rendelkezés esélyére, a nem magyar nemzetiség pedig – ami a magyarok esetében feltételezett (a nyelvi, kulturális azonosságból fakadó) szimbolikus tőke hiányát jelenti – még csökkenti is azt.

A magyarországi kapcsolatok tekintetében sem rendelkeznek több kapcsolati tőkével azok, akik egyéb erőforrásokban szegények. A rossz vagyoni helyzet még csökkenti is a magyarországi kapcsolatok esélyét, és a magasabb iskolai végzettség (ami amúgy is több tőkét jelent) növeli azt.

Összességében az érkezési idő szerint tapasztalható a legnagyobb eltérés: a ’90-es évek elején érkezettekhez képest az ezredforduló környékén érkezők közel négyszeres eséllyel számoltak be migráns kapcsolatról, és főként az áttelepült családtag vonatkozásában érvényesült ez a hatás, ahol az érkezés ideje mellett az idősebb életkor is növelte az esélyhányadost. Ez alapján úgy tűnik, hogy a láncmigráció, és főként annak családi kapcsolatokon keresztül zajló változata, a magyarországi bevándorlásban is egyre nagyobb teret kap. A szűkebb családon belül elsősorban valamely gyermek migrációját követi a szülő(k), illetve a testvér(ek) migrációja.

A korábban áttelepült kapcsolatszemélyek nem csupán migrációs mintát közvetítettek, hanem tényleges erőforrást is jelentettek: általuk az utóbbi években érkezett bevándorlók sokkal nagyobb arányban rendelkeztek információval a migráció előtt és részesültek segítségben közvetlenül a migráció után. Adataink is igazolták azt a szakirodalomból ismert összefüggést, hogy kapcsolati tőke hatásának mértéke nem egyforma, hanem változik a kapcsolat erősségével és közelségével (Espinosa – Massey, 1998; Curran et al., 2005). Az áttelepült személytől kapott információt és segítséget leginkább az áttelepült családtag nyújtotta, a magyarországi személytől nyert információt pedig barát, a segítséget rokon és ismerős. Ez utóbbi összefüggésben feltehetően a granovetteri gyenge kapcsolatok hatása érvényesült (Granovetter, 1988), annál is inkább, mert az ismerősöknek főként a magyarországi munkahelytalálásban volt szerepük.

Az egyéb erőforrásokban (végzettség, státus, vagyon) szegényekre a kapcsolati tőkének a migráció előtti tájékozódás céljából történő mozgósítása sem volt jellemző. Leginkább a férfiak és a középkorúak szereztek információkat a lehetőségekről személyes kapcsolatok révén (mind áttelepült, mind magyarországi személyektől). Közvetlenül érkezés után azonban nagyobb valószínűséggel vették igénybe a migráns kapcsolataikat (segítséget kaptak tőlük) az idősek és az alacsony iskolai végzettségűek, ami arra utal, hogy ők azok, akik inkább integrálódtak a meglévő migráns networkbe.

Fontos eredménye a bemutatott elemzésnek, hogy a Magyarországra érkezés ideje az a tényező, amelynek szignifikáns hatása a mobilizált kapcsolati tőke mindkét formájánál (információ és segítség) érvényes maradt a potenciális kapcsolati tőke változók bevonása után is. Azonban ez a hatás nem volt egységes a kapcsolati tőke forrását tekintve. Az áttelepült személyekben megtestesülő kapcsolati tőke mozgósításának esélyét az érkezési idő növelte: a migráns kapcsolatok révén nyert információ és segítség egyaránt nagyobb volt azoknál, akik később érkeztek, ami egyszerre jelzi a migráns hálózatok bővülését és intenzívebb működését. A magyarországi kapcsolatszemélyek révén szerzett információt tekintve azonban az érkezési idő hatása nem volt szignifikáns, az általuk nyújtott segítséget tekintve pedig fordított hatás mutatkozott: a későbbi években érkezők kisebb eséllyel kaptak segítséget a fogadó népesség részéről, mint a ’90-es évek elején érkezők. Ez egyrészt a magyarországi népesség bevándorlókkal szembeni attitűdjében bekövetkezett változás következménye lehet, de egyben a migráns kapcsolathálók intenzívebb működésének is tulajdonítható.

A migráns kapcsolatok által nyújtott segítséget az érkezési idő mellett a magyarországi település típusa is meghatározta, és ez a hatás szintén megmaradt a kapcsolati tőke változók bevonása után is. Ez azt mutatja, hogy a fővárosban élő bevándorlók nemcsak azért kaptak több segítséget más bevándorlóktól, mert több migráns kapcsolatuk volt, hanem azért is, mert nagyobb mértékben mozgósították ezeket a kapcsolatokat. Ez alátámasztja azt a feltételezést, hogy minél jelentősebbek a migráció költségei, minél idegenebb az új közeg, a bevándorlók annál inkább támaszkodnak a korábbi migránsok tapasztalataira, segítségére. A nagyvárosokban ezért nagyobb a valószínűsége annak, hogy a bevándorlók a saját (szintén bevándorló) csoportba integrálódnak.

A településtípus hatása a magyarországi személy részéről kapott segítségben is megmutatkozott – és szignifikáns maradt a kapcsolati tőke változók bevonása után is –, de fordított irányban: a fővárosban és a megyeszékhelyeken fele akkora esélyük volt a bevándorlóknak segítséget kapni a fogadó népesség részéről, mint a falvakban.

Mindezek az eredmények alátámasztják nem csupán a kapcsolati tőke jelenlétét a magyarországi bevándorlásban, hanem egyre növekvő szerepét a későbbi években érkezett migráns kohorszoknál. Bár a migráns kapcsolatok szerepe jóval jelentősebb, nem elhanyagolható az a kapcsolati tőke sem, amelyet a magyarországi kapcsolatszemélyek jelentenek.

Hivatkozott irodalom:

Angelusz Róbert – Tardos Róbert (2007): Hálózatok a magyar társadalomban. In: Társadalmi metszetek. Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. (szerk. Kovách Imre), Napvilág Kiadó, Budapest

Bíró A. Zoltán (2002): „Csúcsok” és hétköznapok. Szempontok a magyar-magyar reláció társadalomtudományi elemzéséhez. In: Magyarország és a magyar kisebbségek (Történeti és mai tendenciák), MTA, Budapest: 135–144. p.

Bourdieu, Pierre (1997 (1983)): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: A társadalmi rétegződés komponensei. Válogatott tanulmányok. (szerk. Angelusz R.), Új Mandátum, Budapest: 156–177. p.

Boyd, Monica (1989): Family and Personal Networks in International Migration: Recent Developments and New Agendas. In: International Migration Review, Vol. 23, No. 3: 638–670. p.

Brubaker, Rogers (1998): Migrations of Ethnic Unmixing in the „New Europe”. In: International Migration Review, Vol. 32. No. 4: 1047–1065. p.

Choldin, Harvey M. (1973): Kinship Networks in the Migration Process. In: International Migration Review, Vol. 7: 163–176. p.

Coleman, S. James (1988): Social Capital in the Creation of Human Capital. In: American Journal of Sociology 94: 95–120. p.

Coleman, S. James (1994 (1990)): Társadalmi tőke. In: A gazdasági élet szociológiája (szerk. Lengyel Gy. – Szántó Z.), BKE, Budapest: 99–129. p.

Gödri, Irén (2004): A Special Case of International Migration: Ethnic Hungarians Migrating from Transylvania to Hungary, In: Yearbook of Population Research in Finland, XL 2004, Helsinki: 45–72. p.

Gödri Irén (2004): Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón. In: Erdélyi Társadalom 2. évf. 1. szám, Kolozsvár: 37–54. p.

Gödri Irén (2005): A bevándorlók migrációs céljai, motivációi és ezek makro- és mikrostrukturális háttere. In: Gödri I. – Tóth P. P.: Bevándorlás és beilleszkedés. KSH NKI Kutatási Jelentések 80. 2005/3, Budapest: 69–131. p.

Gödri Irén – Tóth Pál Péter (2005): Bevándorlás és beilleszkedés. A szomszédos országokból Magyarországra irányuló bevándorlás az ezredfordulón. KSH NKI Kutatási Jelentések 80. 2005/3, Budapest, 213 p.

Granovetter, Mark (1988): A gyenge kötések ereje. A hálózatelmélet felülvizsgálata. In: Szociológiai Figyelő, IV. évf. 3., Budapest

Hárs Ágnes (1995): Migration and the Labour Market (Evidence, Misinterpretations, Lessons). In: Refugees and Migrants: Hungary at a Crossroads (ed. by Fullerton, M., Sik, E. and Tóth J.), Budapest, Institute for Political Science of the Hungarian Academy of Sciences

Kaczmarczyk, Pawel and Marek Okólski (2005): International Migration in Central and Eastern Europe – Current and Future Trends. United Nations Expert Group Meeting on International Migration and Development, New York, 6–8 July 2005

Lin (2001): Social Capital. A Theory of Social Structure and Action. Cambridge. Cambridge University Press

Loury, Glenn C. (1977): A dynamic theory of racial income differences. In: Women, Minorities and Employment Discrimination (ed. by P. A. Wallace and A. M. LaMond), Lexington

Massey, Douglas S. et al. (1987): Return to Aztlan: The Social Process of International Migration from Western Mexico. Berkeley and Los Angeles: University of California Press

Massey, Douglas S. (1990): Social structure, household strategies, and the cumulative causation of migration. In: Population Index, 56 (1): 3–26. p.

Massey, Douglas S. et al. (1993): Theories of International Migration: A Review and Appraisal. In: Population and Development Review, Vol. 19, No. 3: 431–466. p.

Massey, Douglas S. – Kristin E. Espinosa (1997): What’s Driving Mexico-U.S. Migration? A Theoretical, Empirical, and Political Analysis. In: American Journal of Sociology, Vol. 102, No. 4 (January 1997): 939–999. p.

Massey, Douglas S. et al. (1998): Worlds in Motion. Understanding International Migration at the end of the Millennium, Oxford: Clarendon Press

Massey, Douglas S. et al. (2001): A nemzetközi migráció elméletei: áttekintés és értékelés. In: A migráció szociológiája (szerk. Sik Endre), Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest.

Massey, Douglas S. – Aysa, Maria (2005): Social Capital and International Migration from Latin America. Paper presented at Expert group meeting on international migration and development in Latin America and the Caribbean, Population Division United Nations, Mexico City, 30 November – 2 December 2005

Örkény Antal (2003): A migrációs potenciál szociodemográfiai okai a Kárpát-medencei magyarok körében. In: Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások (szerk.: Örkény A.), Budapest

Portes, Alejandro (1998): Social Capital: Its Origins and Applications in modern Sociology. In: Annual Review of Sociology, Vol. 24: 1–24. p.

Putnam (2000): Bowling Alone. New York: Simon and Schuster.

Sik Endre (1990): Erdélyi menekültek Magyarországon. In: Társadalmi riport 1990 (szerk. Andorka R., Kolosi T., Vukovich Gy.) TÁRKI, Budapest: 516–533. p.

Sik Endre (1994): (Ki)Vándorlási szándékok Magyarországon 1993-ban. In: Jönnek? Mennek? Maradnak? MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve, 1993, Budapest, 1994: 40–49. p.

Sik Endre (2006): Tőke-e a kapcsolati tőke, és ha igen mennyiben nem? In: Szociológiai Szemle 2006/2: 72–95. p.

Stola, Dariusz (2001): Two Kinds of Quasi-Migration in the Middle Zone: Central Europe as a Space for Transit Migration and Mobility for Profit. In: Patterns of Migration in Central Europe (ed. by C. Wallace and D. Stola), Palgrave, 2001: 84–104. p.

Szakáts Mara (1995): Az Erdélyből áttelepült magyarok társadalmi integrációja. In: Társadalmi Szemle 50. évf. 5. sz. 69–79. p.

Taylor, J. Edward (1986): Differential Migration, Networks, Information and Risk. In: Migration theory, Human Capital and Development (ed. by O. Stark), Greenwich, JAI Press: 147–171. p.

Tilly, Charles – Brown, C. Harold (1967): On Uprooting, Kinship, and the Auspices of Migration. In: International Journal of Comparative Sociology, Vol. 8: 139–164. p.

Tóth Pál Péter (1997): Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon (1988–1994). Budapest, 1997, Püski Kiadó, 238 p.

Tóth Pál Péter (2003): Nemzetközi vándorlás – magyar sajátosságok. In: Demográfia 16. évf. 4. szám, Budapest

Wallace, Claire – Dariusz Stola (2001): Introduction: Patterns of Migration in Central Europe. In: Patterns of Migration in Central Europe (ed. by Wallace, C. and Stola, D.), Palgrave, 2001: 3–44. p.

1 A migráns hálózatok olyan interperszonális kapcsolatokból állnak, amelyek a migránsok, a célországban élő korábbi migránsok és a származási országban élők (potenciális migránsok – G.I.) között szövődnek a rokoni, baráti kötelékeken, valamint az azonos származási közösség szálain keresztül (Massey et al., 1993).

2 Természetesen ehhez az is szükséges, hogy a fogadó országban a bevándorlás törvényi feltételei adottak legyenek.

3 A „cirkuláris és kumulatív okság” fogalmát eredetileg Myrdal (1957) vezette be, megállapítva, hogy a migráció maga változást idéz elő a kibocsátó közeg társadalmi és gazdasági struktúráiban, és ezáltal növeli a további migráció valószínűségét (idézi: Massey, 1990).

4 Viszont ennél jóval korábban, már a múlt század ’20-as éveiben, megfigyelték az amerikai bevándorlás területi sajátosságai kapcsán, hogy bizonyos kibocsátó térségekből meghatározott célterületekre érkeztek a bevándorlók.

5 Ez abban nyilvánul meg, hogy a társadalmi tőke legtöbb formája nem csupán azoknak hasznos, akik létrehozzák, hanem mindenki számára, aki része az adott társadalmi struktúrának.

6 E tanulmány keretei természetesen nem teszik lehetővé a társadalmi tőke szerteágazó szakirodalmának bemutatását, csupán a legalapvetőbb – a témakör kutatóinak „nagyjaitól” származó – definíciókat ismertettük.

7 Sik Endre rossz metaforának nevezve a társadalmi tőke fogalmat, a könnyebben operacionalizálható és jobban mérhető kapcsolati tőke fogalommal való helyettesítését javasolja, rámutatva arra, hogy „a társadalmitőke-kutatók körében sokan dolgoznak kizárólag a kapcsolatokra összpontosító definícióval” (Sik, 2006). Bár ez utóbbi megállapítás valóban helytálló, a társadalmi tőke fogalma – mint a fentiekben láthattuk – sokkal szélesebb körű, és a kapcsolati tőkén kívül számos más elemet is tartalmaz (kezdve a politikai részvételi hajlandóságtól, a civil szerepvállaláson keresztül egészen az altruizmus, reciprocitás és bizalom jelenlétéig (lásd: Putnam, 2000)), tehát a kapcsolati tőkére való korlátozása mindenképpen a fogalom lecsupaszítását jelentené.

8 A kapcsolathálózatok magyarországi kutatói, Angelusz és Tardos (2007), szintén elkülönítik a kapcsolatokhoz való hozzáférést és azok igénybevételét, a kapcsolathálózati erőforrás fogalmat javasolva, amennyiben a hozzáférés áll előtérben, és a kapcsolati tőke fogalmát, ha instrumentális cselekvésről (azaz a kapcsolat igénybevételéről) van szó.

9 A Bevándorlók 2002 c. vizsgálat a 2001-ben Magyarországon bevándorló státust szerzők 1015 fős reprezentatív mintáján készült. A kutatási koncepcióról, a mintaleírásról és a részletes eredményekről lásd: Gödri – Tóth, 2005.

10 A korábbi folyamatokkal ez a tanulmány nem foglalkozik, mivel a mintába került személyek a rendszerváltás utáni időszakban érkeztek Magyarországra.

11 Arányuk változott a különböző időszakokban: 1988–90 között 80% körül mozgott, majd az évtized közepére visszaesett 50%-ra, aztán az ezredfordulóra újra elérte a 70%-ot, majd 2004-re a 80%-ot.

12 Az országhatárok közel kilencven évvel ezelőtti eltolódásából adódó „virtuális migráció”, bár alapot jelentett az azt követő időszak tényleges migrációja számára (Tóth 2003), ez nem tekinthető egyértelműen a migrációs folyamatok okának, ugyanis több elcsatolt területről, ahol a gazdasági, politikai és társadalmi körülmények azt nem indokolták, nem volt számottevő bevándorlás Magyarországra.

13 A Magyarországra vándorló határon túli magyarok esetében azonban a nemzetiség nem jelent olyan magától értetődően állampolgársággá konvertálható tőkét, mint például a különböző kelet-európai országokból Németországba vándorló németek esetében (Brubaker, 1998).

14 A változást az 1993-ban Magyarországon állampolgársági kérelmet benyújtók körében végzett Polgár vizsgálat (lásd: Tóth, 1997), valamint az előbbiekben említett Bevándorlók vizsgálat által feltárt motivációk összehasonlításával vizsgáljuk.

15 A Bevándorlók vizsgálat alapján a bevándorlók kevesebb, mint egyötöde sorolható az etnikai migráns kategóriába (Gödri, 2005).

16 Bár e motivációk mögött a kibocsátó országok kisebbségpolitikája, valamint az általános belpolitikai helyzete is meghúzódhat, a politikai helyzetre való hivatkozás a 2002-es vizsgálatban nem jelent meg oly mértékben, mint a ’90-es évek elején (kivéve a volt Jugoszláviából érkezettek esetében).

17 Az 1987 és 1992 között Erdélyből Magyarországra áttelepedettek körében hólabda-módszerrel végzett 400 fős vizsgálat is megállapítja, hogy a beilleszkedést megkönnyítette az áttelepülők kapcsolatok iránti nyitottsága és az a sajátos szubkulturális védőháló, amelyet az erdélyi csoportok jelentettek számukra (Szakáts, 1995). A személyes kapcsolatok jelenléte azonban nem volt általános valamennyi migráns típusnál: a ’90-es évek első felében Erdélyből Budapestre érkezett vendégmunkásokról készült esettanulmányok például rámutattak arra, hogy idegeneknek érezték magukat, és nem voltak kapcsolataik a helyi közösséggel (Hárs, 1995).

18 Ha csak a szűkebb családot (házastárs, gyermek, szülő, testvér) tekintjük, ez az arány 43%. Ezeken kívül azonban a vizsgálatban a család kategóriába került a gyermek házastársa, az anyós/após, valamint a sógor/sógornő is.

19 A falvakból kisebb mértékű az elvándorlás, jellemzőbb viszont a magyarországi vendégmunka.

20 Ez azzal függ össze, hogy a Szlovákiából Magyarországra irányuló migráció a ’90-es évek során végig kis volumenű volt, 2000-ben érte el először az évi 1000 főt.

21 A Mexikóból az Egyesült Államokba irányuló migráció kapcsán a társadalmi tőke jelentőségét hangsúlyozzák a kutatók mondván, hogy a mexikói felnőtt lakosság felének kapcsolata van valakivel, aki az Egyesült Államokban él, és ez a társadalmi tőke az egyik alapvető erő, ami életben tartja a migrációt a két ország között (Massey – Espinosa, 1997). Ezzel szemben egy 2002-es vizsgálat szerint a környező országokban élő magyarok 80–83%-ának van Magyarországon élő családtagja, rokona, vagy barátja (Örkény, 2003).

22 Ez a módszer lehetővé teszi több tényező egymástól független hatásának elemzését, ugyanis egy-egy magyarázó változó hatását úgy mutatja, hogy közben a többi független változó hatását kontroll alatt tartja. A magyarázó változók hatását a hozzájuk tartozó esélyhányadosok alapján értelmezzük. Az esélyhányadosok ebben az esetben azt fejezik ki, hogy egy adott kategóriába tartozás (pl. 60 év feletti életkor) mennyire növeli, vagy csökkenti a referenciakategóriához (18–29 éves korcsoport) képest a potenciális kapcsolati tőkével rendelkezés esélyét.

23 Mint említettük, a magyarországi kapcsolatok esetén csak azokat vettük figyelembe, amelyek – kölcsönös vagy egyirányú – látogatásokat is jelentettek. Ez esetben érthető, hogy a rossz vagyoni helyzet mind a látogatás, mind a látogató fogadása szempontjából hátrányt jelentett.

24 Az összehasonlíthatóság végett itt az „egyéb rokon” kategóriába került a gyermek házastársa, az anyós/após, valamint a sógor/sógornő, amelyeket egyébként a család kategóriába soroltunk.

25 A Polgár vizsgálatból is csak a környező országokból érkezetteket véve figyelembe.

26 Ezen kívül a teljes minta közel egynegyede személyes tapasztalat révén, 15%-a pedig a médiából (tévé, rádió, sajtó) szerzett információról is beszámolt.

27 Ugyanakkor mindkét esetben a potenciális kapcsolati tőke valamennyi típusa szignifikánsan növelte az információval való rendelkezés esélyét.

28 Elképzelhető, hogy ebben az információáramlás nagyobb (gyorsabb és szélesebb körben hozzáférhető) lehetőségei is szerepet játszottak.

29 Itt eltekintünk a különböző intézmények – szervezet, egyesület, önkormányzat, politikai párt vagy egyház – részéről kapott segítségtől, amely egyébként sem volt túl jelentős, a bevándorlók 2-6%-a említette (segítségtípustól függően).

30 A migrációt követő első időszakban kapott segítség kapcsán figyelembe vettük a magyarországi lakóhely településtípusát is, feltételezve, hogy a kapcsolati tőke mozgósítása eltérő lehet a különböző nagyságú településeken.