Irán politikája Afganisztán irányában

Mohsen M. Milani: Iran’s Policy Towards Afghanistan in Middle East Journal, Vol. 60, No. 2, Spring 2006, pp. 235-256.

1979 óta Irán afganisztáni célja megváltozott, de kívánatos maradt a stabil, független Afganisztán egyrészt, mint ütközőzóna, másrészt, mint Teherán-barát kabuli kormányzat, amely az ország nemzeti sokszínűségét is tükrözi. Ezen célok érdekében Irán létrehozott egy „befolyási övezetet” Afganisztánon belül. A szovjet megszállás alatt (1979-88) a siíták támogatásával tettek szert ideológiai befolyásra. Majd egyesítve a hatalomra emelkedett perzsa és urdu nyelvű kisebbségeket, politikai befolyási övezetet is kialakítottak. Meglepően lassan felismerve a tálibok jelentette fenyegetést, terjesztették ki befolyásukat a belső ellenállásra ellensúlyozandó a Kabul-Iszlamabad-Rijad tengelyt. Afganisztán felszabadulását követően az újjáépítésben való részvétellel gazdasági területen is erős bázisokat alakítottak ki.

A szakértők között nagy az egyetértés abban, hogy Irán jelentős szerepet játszott az 1979-es szovjet megszállást követő viharos afganisztáni eseményekben. Ennek a szerepnek a hatása és következményei képezik vita tárgyát.

Irán afganisztáni ideológiai befolyásának kialakításában szerepet játszott Muhammad Reza iráni sah. Miután Zaher sah afgán uralkodó hatalmát 1973. júliusában Muhammad Daud Khan puccsal megdöntötte, Reza érzékelte a köztársaság szovjetek felé történő orientációját. Eleinte a monarchia visszaállítására törekedett, de Zaher sah alkalmatlansága miatt taktikát változtatott, és igyekezett kibékíteni Daudot. Mire Daud elkezdett volna Irán felé közeledni, 1978. áprilisában Reza hatalmát is megdöntötték, és puccs által Khomeini Ajatollah került Irán élére. Az 1979-es szovjet megszállást követően Khomeini nehéz helyzetbe került, mivel nem szálhatott szembe a Szovjetunióval, de azt sem tűrhette, hogy Afganisztánt hitetlenek szállják meg. A szovjet megszállás kezdete egybeesett Irán és az Egyesült Államok több évtizedes szövetségének felbomlásával a Teheráni túszdráma miatt. Irán erősödő elszigetelődése és az USA általi fenyegetés ellensúlyozása miatt a Szovjetunió felé kezdett közeledni. Igaz, hogy Teherán nem tudta elfogadni az afganisztáni megszállást, de arra mindig gondosan ügyeltek, hogy politikájuk ne tegye tönkre visszavonhatatlanul az egyébként gyümölcsöző moszkvai kapcsolatokat.

Emellett nem Afganisztán volt a legfontosabb kérdés az Iráni külpolitikában, hanem az Irakkal folytatott már-már inkább romantikus eszméken, mint a realitás talaján nyugvó, háború megnyerése. Amikor Irán 1982-ben kiűzte területéről az idegen csapatokat és behatolt Irak területére, meg lett volna a lehetőség a háború befejezésére, de Teherán inkább elkövette azt a stratégiai baklövést, hogy Irak kapitulációját követelte. Így még további hat évig folytatódott ez a haszontalan és őrült háború, mely több ezer ember halálát, és az infrastruktúra jórészének pusztulását okozta mindkét államban.

Irán az „afgán adut” használta fel Moszkvával szemben, az Iraki fegyverutánpótlás és az amerikai fenyegetettség csökkentése, valamint belpolitikai céljai érdekében. Irán afganisztáni politikájának lényege az ideológiai befolyás megteremtése volt a lakosság 20%-át kitevő, a kommunista kormányzattal szembehelyezkedő siíták mobilizálása segítségével. Teherán siíta központú politikája a történelmileg elnyomott és elszigetelt Hazarasi, Qizilbashi és Farsiwansi síiták egyesítését célozta meg. Segítették őket anyagilag, reményt adtak nekik, és egy aktivista generációt képeztek, amely szoros kapcsolatokat ápolt az afgán ulamával. Az afgán menekültek iráni jelenléte lehetőséget biztosított Teherán számára, hogy egy ügyes, kellő időben bevethető erőt hozzon létre.

Irán afganisztáni politikájáról nem az árul el legtöbbet, amit tettek, hanem amit nem tettek meg. Teherán nem vállalta a frontvonal szerepét és a részvételt a „Washington–Iszlamabad–Rijad” tengelyen, mely nagyban támogatta a pakisztáni bázisú ellenállást. Ugyan nem ásták alá az ellenállást, és nyilvánosan támogatták is azt, mint az illegális megszállás elleni legális mozgalmat, de kényesen ügyeltek a három fő támogatótól való távolság megtartásra.

A szovjetek képtelenek voltak stabilizálni Afganisztánt, így a Vörös Hadseregnek ki kellett vonulnia, ami felgyorsította a Szovjetunió összeomlását. A szovjet kivonulásról folytatott tárgyalások során Moszkva és Washington biztosította egymást, hogy nem avatkoznak bele az ország eseményeibe sem gazdasági, sem stratégiai szempontból, így egy veszélyes vákuum keletkezett, mely az országot Pakisztán, Irán és Szaúd-Arábia közti csatatérré alakította. Szaúd-Arábia és Pakisztán célja a Najibollah kormány megdöntése, és egy számukra engedelmesebb, egyéni érdekeiknek jobban megfelelő vezetés megteremtése volt, ami meghaladta a lehetőségeiket.

Miközben az Iráni külpolitika több esetben szélsőséges és kalandor, afganisztáni tevékenységüket inkább a mérsékeltség és a stabilitásra törekvés jellemezte. Kijózanító idézni Barnett R. Rubin, vezető Afganisztán szakértő szavait, mely szerint: „a 80-as években az Egyesült Államok indirekt módon a fundamentalistákat támogatta, miközben Irán a mérsékeltek kedvében járt”. Irán, mint a többi regionális résztvevő felerősítette a véres afgán polgárháborút. A Tálib rezsim megdöntése érdekében Teherán ugyanazon erőket támogatta, mint az Egyesült Államok. Afganisztán felszabadulását követően, Irán mérsékelt politikát folytat és részt vesz az ország rekonstrukciójában. Afganisztáni politikájuk némely tekintetben ellentétes az Államok érdekeivel, de a két országnak vannak közös céljai. E célok között szerepel a stabil, táliboktól és az Al-Kaidától mentes Afganisztán megteremtése, az ország újjáépítése, és a narkotikumok elleni küzdelem. A tálibok eltávolításával és új kormány létrehozásával az Egyesült Államok és Irán számos kritikus pillanatban együttműködött, és ez a folyamat megteremtette a közös fellépés működő modelljét. Tanácsos lenne, ha az említett forgatókönyv fejezeteit átlapozva a jövőben a tárgyalások mellett döntenének. Habár Irán Afganisztán és Irak tekintetében kedvezőbb pozícióban van, mint a megelőző évtizedekben, Teheránnak nem szabad megfeledkeznie arról, hogy az USA az Irakban és Afganisztánban állomásozó 150.000 katonával tulajdonképpen bekerítette Iránt. Teherán számára célszerű lenne valamilyen formában megegyezni az Egyesült Államokkal, hogy az eddig elért eredményeit megszilárdíthassa. A nukleáris programjuk miatti USA-val való katonai konfrontáció esetén Irán kétségtelenül képes lenne az USA helyzetét, Afganisztánban, Libanonban és Irakban megnehezíteni, de egy ilyen konfliktus esetén aránytalanul többet veszítene, mint az Egyesült Államok.