Intézményesített etnikum – az alapvető nemzeti érdekek esete Bosznia-Hercegovinában

Schwarz, Axel –Hergés, Jean Pierre: Institutionalised Ethnicity – The Case of Vital National Interests in Bosnia and Herzegovina (BiH) = SüdostEuropa, 52 Jg., 10–12/2003. 555–565. p.

A Daytoni Egyezmény körüli viták és az egyezmény aláírói által benyújtott módosítási javaslatok jelzik az elégedetlenséget az alkotmányos keretekkel. A Daytoni Egyezmény lehet, hogy inkább egy folyamat, mint végleges alkotmány, de a három népcsoport képviseletének és politikai befolyásának arányosságát őrző intézkedései a legkevésbé valószínű, hogy változzanak. Az etnikai csoportok körében még mindig nagy a bizalmatlanság, amelyet csak erősítenek a nacionalista politikusok és az intézményesített etnicitás.

A Daytoni Egyezményt alapjaiban megújítani kívánó belföldi és nemzetközi javaslatok sora került már megvitatásra. Az ilyen kezdeményezések azonban figyelmen kívül hagyják a probléma forrását: az etnikai/vallási csoportok közti bizalom teljes hiányát, mely a háború és az azt követő időszak eseményeiben gyökerezik. Ez a bizalmatlanság vezetett oda, hogy az etnikai kérdés a modern Bosznia-Hercegovina politikai életének minden területét áthatja. Az etnikai alapú kormányzás bizarr alkotmányos helyzeteket szül.

Ha Bosznia-Hercegovina problémájára megoldást keresünk akár az egyezmény frissítésével, akár az államszerkezet módosításával (köztársasági egységekbe szerveződésével), az alapvető kérdés még mindig fennmarad. A Bosznia-Hercegovina további széthullását és a háborúnak véget vetni kívánó, intézményesített etnicitás továbbra is fennáll. A Daytoni Egyezmény aláírásakor 1995-ben úgy gondolták, hogy a II. világháborút követő legvéresebb fegyveres európai konfliktus lezárásához ez feltétlenül szükséges rossz. Az 1990-es évek közepén nehezen lehetett volna elképzelni egy békeszerződést az azt aláíró népek számára biztosított biztonsági garanciák nélkül. Akadémikus a kérdés, hogy ez legitim dolog volt-e vagy sem, de sokkal nagyobb jelentőségű és aktuálisabb, hogy Bosznia-Hercegovina meddig képes ezeket a struktúrákat fenntartani, miközben az euroatlanti struktúrákhoz közelít.

Bosznia-Hercegovina jelenkori politikai képének és történelmének vizsgálata rávilágít, hogy szükséges egy olyan rendszert létrehozni, amely az „egy ember – egy szavazat” demokratikus alapelve és az önrendelkezés közti egyensúlyt megteremti. Semmiképpen sem képzelhető el a kisebbségvédelmi és az arányos képviseletet biztosító mechanizmusok teljes eltörlése. Mindazonáltal egyértelmű, hogy Bosznia-Hercegovinának fokozatosan el kell távolodnia az etnikai alapú politizálástól és a politikai élet kizárólag etnikai szemléletétől.

Bosznia-Hercegovina aligha felelne meg a demokratikus államról alkotott nyugati típusú ismérveknek, kritériumoknak. Még ha el is fogadjuk, hogy Bosznia-Hercegovina különleges helyzete miatt szükséges az intézményesített etnicitás, be kell látnunk, hogy a védelmi mechanizmusok gátolják a törvényhozás és ezáltal az ország fejlődését. Ahelyett, hogy egy olyan állam jönne létre, melynek lakói tudnak együtt élni, ezek a mechanizmusok legitimizálják az etnikai és vallási csoportok közti bizalmatlanság és a nacionalista hatalom fennmaradását. Hasonló jelenség figyelhető meg Koszovóban is. Ahogy arra Mr. Bildt már rámutatott, az Alapvető Nemzeti Érdekképviselet (VNI) mechanizmusai egyaránt akadályozzák a törvényhozás és az ország fejlődését, ezáltal nő az állam széthullásának veszélye, és egyre távolabb kerül a többségi szavazás elvének alkalmazása. Hozzá kell még tenni ehhez azt is, hogy a legkisebb kisebbségek védelmét ezek a mechanizmusok nem biztosítják, így kérdéses, hogy egyáltalán érdemes-e fenntartani ezt a rendszert jelenlegi formájában, a jövőben is. A VNI léte egyértelműen a túl-intézményesített etnicitásra utal.

Az országnak előbb-utóbb el kell jutnia abba az állapotba, amikor a benne élő népek bizalommal viseltetnek egymás iránt, és egy olyan demokratikus rendszert hoznak létre, amelyben a többség szava dönt. A bizalom építésének folyamata elsődleges cél kell, hogy legyen. Mindazonáltal ez egy rendkívül nehéz és hosszú folyamat a nacionalista politikusok számára, akik nem vállalják a felelősséget a múlt hibáiért, és még mindig nagy politikai befolyással bírnak. A nacionalista politikai programok nem az ország lakosságát alkotó népek egyeztetett gondolatain vagy Bosznia-Hercegovina mint állam egységesítésén nyugszanak. Sok esetben a nacionalista hatalmi struktúrák a VNI mechanizmusait, mint más, az országban élő nép befolyása elleni garanciaként tartják számon. Ha Bosznia-Hercegovina nem képes népei között bizalmat építeni, szükségszerűen eljut a kérdéshez, hogy létezik-e konszenzus a boszniai identitás mibenlétét illetően. Bosznia polgárai boszniaiként tekintenek önmagukra, pl. a horvát nemzetiségű lakosok még mindig horvát önkormányzatot akarnak-e Hercegovinában? Amennyiben Bosznia-Hercegovina nem képes közös alapokat létrehozni az alapvető fogalmakat illetően –mint identitás és államiság – az ország nehéz jövő elé néz a növekvő Európa határain kívül.

Bosznay Csaba