Az Erdélyi Fejedelemség történetével sokan, sokféleképpen foglalkoztak. E feldolgozások azonban az agrár-, kerttörténeti megközelítést majdnem nélkülözték, különösen a kertkultúra területén. Ennek több magyarázata is lehet: a hadtörténet, a diplomáciatörténet elsÅ‘bbsége és a viszonylagos függetlenséget biztosító fejedelmi politika megismerése valóban nagyon fontos kérdése a magyar történettudománynak. De a dolgos hétköznapok és az ünnepnapok megismerésében is megkerülhetetlen a kertkultúra, azon belül a virágkultúra. Mindezeknek a kérdéseknek a kutatása egyben válasz is lehet a háromkötetes Erdély története című összefoglaló munkában megfogalmazott hiányra és célkitűzésre.1 Vagyis arra, hogy módszeres kutatással kellene a konyha és a kert szerszámait és, tegyük hozzá, a virág és a növényanyag történetét vizsgálni. Ezek ugyanis és a hozzájuk kapcsolódó szakmunkák, valamint ezt a tudást hordozó képviselÅ‘ik szakosodása a 17. század eleji Erdélyben, a késÅ‘ reneszánsz, a kora újkor idÅ‘szakában általános tendencia. A mindent átható reneszánsz az önmagának gyönyörűséget szerzÅ‘, kertjét gondozó paraszt képét lebbenti fel, aki koszorúkötéssel, virágápolással önmaga környezetét és lelkét ápolja, öncélúan vagy legalábbis reális haszon esetleges elérésére törekvés nélkül.

A kutatások kiterjesztését nagymértékben segíti, hogy az utóbbi évtizedekben számos olyan forráskiadás látott napvilágot, amely feldolgozásával a fenti kérdésekre is árnyalt választ adhatunk. Témakörünk szempontjából fontosak azok a gazdaságtörténeti, agrártörténeti feldolgozások, amelyek részben a székelyföldi, részben az erdélyi történeti kutatásból fakadtak, továbbra is nélkülözik azonban a kertkultúra elemzését.2

A történeti-néprajzi kutatásokban a 16–17. századi uradalmi levéltárak módszeres vizsgálatára, a népi építészet, a népi gazdálkodás, az életmód, a mindennapi termelÅ‘munka megismerésére Tálasi István és Balassa Iván is felhívta a figyelmet. A nyelvészeti megközelítés, a Wörten und Sachen kutatási módszere3 mellett, az összehasonlító történeti-néprajzi módszer alkalmazását is fontosnak tartották Jakó Zsigmond a gyalui vártartomány urbáriumait közzétevÅ‘ nagy munkája után.4 EzekbÅ‘l a szövegekbÅ‘l mind a fejedelmi udvar, mind a köznép és az udvarházak népének háztartását nyomon követhetjük. A leltározók egyaránt megfordultak a fejedelmi pár, illetve a felmért, adóztatott család igényeit kiszolgáló kertészházakban, palotákban, a lányok házában, az itt tartott, tárolt kerti növényekrÅ‘l, virágokról ugyanúgy beszámoltak, mint a konyhákról és a sütÅ‘házakról, kamrákról.

Mindemellett sajnos a magyar tudományosságnak nagy adóssága, hogy nem tette közzé tömegesen a 16–18. század uradalmi leltárait, iratanyagait. Számtalan részadatot lehet azonban a különbözÅ‘ naplókban, történeti forrásokban, forrásközlésekben is találni.5

Az utóbbi évtizedekben a fogyasztástörténeti vizsgálatok száma növekedett. Ugyanis rendkívül kedvezÅ‘ lehetÅ‘séget biztosít ez a fajta vizsgálódás a gazdaság, a társadalom, az egyén és a közösség életének, életminÅ‘ségének elemzésére. Az ösztönös fogyasztás mellett a tudatos, megtervezett fogyasztás a társadalom, a közösség fejlettségét is mutatja. Az ún. magaskultúra és a népi kultúra összefüggéseire, kapcsolataira lehet ráérezni az erdélyi kertkultúra vizsgálatakor is. Az inventáriumok, az összeírások, a végrendeletek mind-mind mutatják az erdélyi társadalom keretében a tárgyi és a fogyasztói kultúrát. Egy-egy eszköz, szerszám egy-egy technológiát, szaktudást, emberi szakmunkát jelez, ami az elvégzett munka eredményeként a termelt javakat, az élelmiszereket, a táplálkozás mikéntjét és szintjét tükrözi. Ilyen összefüggésben pedig a kertkultúra erdélyi, ezen belül székelyföldi bemutatása végeredményben a fejedelemségbeli népesség mindennapjait és ünnepnapjait mutatja be az olvasónak. Természetesen olyan kérdésekre szintén választ várhatunk, mint a fogyasztói cikkek termelése, értékesítése, a különbözÅ‘ társadalmi csoportok és nemek6 szerepe a fogyasztásban, annak (tárgyi) világában, az ornamentikák és jelentésük, a luxus- és élvezeti cikkek fogyasztási mintái a fejedelmi, fÅ‘úri, középnemesi és jobbágyi szinten élÅ‘ székelység életmódjában.7

Cikkünk megírását az is ösztönözte, hogy Stirling János és Herczeg Ágnes a magyarországi reneszánsz kertművészetet feldolgozó szép könyveikben, valamint Pálóczi Horváth András a visegrádi kertrÅ‘l írt cikkében az erdélyi kertkultúráról keveset írt.8

Az erdélyi összeírásokban általában nem számoltak be részletesen arról, hogy hányféle és hányfajta virágot ültettek a korabeli kertekbe. Így történt a Kálnoky-féle összeíráskor is, bár a conscriptor mentségére szól, hogy munkáját a kora tavaszi hónapokban (február–március) végezte el. Ragaszkodva mégis egy székelyföldi fÅ‘nemesi udvartartás kertjeinek a felidézéséhez – természetesen igyekezve elkerülni a túlzásokat – az esetlegesen ott termesztett virágok fajtáit más gazdaságok inventáriumából ,,kölcsönöztük”. Valószínűleg nyaranta itt is virított a sárga kökörcsin, illatozott a ,,magyar kertek közönséges virága”, az ibolya és a ,,hószínű liliom”.A természetben is szabadon termÅ‘ más virágok mellett ékeskedett a sárga, valamint a szederjes viola és a török eredetű virág, a szegfű. Az ágyások valamelyikébe vetettek ,,világos vörös színű” anemonét,9 amely Lippay hasonlatával élve az ,,ember szeme világát is csillámitya”. Ismerték és ültették a felfolyó sarkantyúvirágot, amely a 17. században nemcsak a nagyobb uradalmak virágágyásaiban, de a nemesi és polgári otthonok kertjeiben, udvaraiban is éppúgy elterjedt, mint a 16. századi magyar szárnyas oltárok képeinek egyik kedvelt virága, a gyöngyvirág.

Hogy a ,,külömb féle kelemetes és kedves szinében leginkáb játszadozó” tulipán (Tulipa), melyet némelyek ,,Liliumi Narcissus”-nak neveznek, abban az idÅ‘ben már eljutott-e a székelyföldi nemesi otthonok kertjeibe, nem tudjuk. Lippay János állítása szerint e virág magyarországi meghonosítója bátyja, az esztergomi érsek volt. Az Å‘si magyarnak tartott, sztyeppei virág, a tulipán a 16–17. században megbolydította a virágkedvelÅ‘k szívét, megbolondította kedvelÅ‘ik széles táborát. Rapaics Raymund botanikatörténészt, a magyar virágok legismertebb művelÅ‘déstörténészét, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagját érdemes itt idézni, miszerint a ,,tulipánnak, pézsmagyöngyikének, császárkoronának, perzsa liliomnak, perzsa irisznek, fekete liliomnak, turbánliliomnak, konstantinápolyi ciklámennek, keleti anemonénak, jerikó rózsának, orgonának stb. még hírét sem hallották a 16. század magyar kertészei és botanikusai. A sok török virág csak lassacskán, egyenként kezd megjelenni a közép-európai kertekben, elÅ‘bb az itáliai kertekben jut szerephez, majd Bécsben, ahol Clusius terjeszti és ismerteti a divatos virágokat szakmunkáiban, végül a század végén Hollandiában, ahol a következÅ‘ században úgy meghódítja a kertészetet, mint sehol másutt.”10 Magyarországra és Erdélybe valószínűleg Bécs közvetítésével került a kertekbe ez a dekoratív virág, amelynek egyik faját a honfoglaló magyarság is ismerhette már mint sztyeppei növényt.

A tulipán erdélyi megjelenéséhez a művészettörténet révén sem kerülhetünk közelebb, bár a 17. századi, fÅ‘ként festett kazettás mennyezeteken – de nemcsak ott – számos változatával találkozunk. A tulipán mint képzÅ‘művészeti díszítÅ‘motívum megjelenését érdemben Balogh Jolán tisztázta. Megállapítása szerint a tulipán, hasonlóan a többi reneszánsz ornamentikához, jóllehet valószerű, mégis független a természetben lévÅ‘ virágoktól. Egy-egy virágnak a díszítÅ‘motívumok között való feltűnése és annak meghonosítása között egyértelmű kapcsolat nem mutatkozik. Így tehát a tulipánnak Erdélybe való behozatalától a tulipánmotívum feltűnése teljesen független.11 A virágok kultuszának a magyarországi és erdélyi régiók felé vezetÅ‘ útját Clusius neve fémjelzi, aki jó kapcsolatban volt a korabeli magyar fÅ‘urakkal, sÅ‘t azoknak kerttervet is készített (pl. Batthyány III. Boldizsár reneszánsz udvartartásához a 16. század harmadik harmadában).12

Az erdélyi kertekben hagyományÅ‘rzÅ‘en, a színükkel, alakjukkal virító virágokkal együtt természetesen gyógy- és fűszernövényeket is termesztettek, amelyek gyógyító hatásukkal, a szépségápolásban betöltött szerepük mellett, különleges színeikkel, illatukkal egzotikus hangulatot kölcsönöztek az otthonok környezetének.13 EzekbÅ‘l a ,,kerti orvosos füvekbÅ‘l” szárítva vagy frissen, borral vagy vízzel vegyítve orvosságos vizeket, virágvizeket készítettek. Gernyeszegen a felsÅ‘ rendi házaknál a leányok háza elÅ‘tti tornácon az egyik vakablakban ,,3 felkötöt rúd mely rudakon sok féle jó szagú füveket” tároltak – mint olvasható az 1685 májusában készített összeírás sorai szerint. Az erdélyi nagyobb uradalmakban, de a kisebb paraszti kertekben is elterjedt – Méliusz Juhász Péter jellemzésével élve – a szegfűszagú fehér vagy zöld bazsalikom, a hamuszínű, ágas-bogas, igen szagos majoranna, a rozmaring, mely jószagú, mint a tömjén, a mezei vagy erdei Szent Ilona Asszony füve a zsálya, a kömény és a fodormenta, a szép virágú levendula vagy a jó illatú fűszernövény, a tárkony.14 Uzdiszentpéteren egy üvegben fodormentavizet, a másikban szagos levendula (spikinárd) olajat Å‘riztek.15 Mint ismeretes, majd minden kerti virágot éppen a gyógyító hatásáért is termesztettek. A korabeli erdélyi írott forrásokban se szeri, se száma a virágokból, gyógynövényekbÅ‘l készített illatos és gyógyító vizek említésének. Az 1632. évi fogarasi inventáriumban 7 üveg rózsavizet, 2 üveg fehér liliomvizet és egyéb gyógyvizet írtak össze.16 Öt évvel késÅ‘bb, 1638-ban a porumbáki udvarházban 9 gyógynövényfüves üveget jegyeztek fel. 1648-ban Kománán az „,Hopp Mester azzony házában” a következÅ‘ ,,vizeket” írták össze: „Ezen hazbannis vadnak az falokon négj darab fogasok O szerüek, fejérek levén megh fwsteöswltek, kiknek az kettein vadnak illyen fwvek és virágok vizei”, majd következik felsorolásuk: 36 üveg, azaz palack szegfűvíz, 7 üveg violavíz, 2–2 palack parlagi és kerti rózsavíz és mások.17

A rózsa és liliom már az ókori római parasztkertek egyik fontos gyógynövénye volt. Kedvelték a rózsa virágjából készített vizet, ecetet, olajat. Uzdiszentpéteren a leányok külsÅ‘ házában 17 üveg ,,rózsa elsÅ‘ vizét” és 21 ,,rózsa második vizét” tartották.18 Többféle rózsát említenek: veres rózsa, kerti rózsa, parlagi rózsa, basarózsa vize stb. De ecet készítésére is használták. Több helyen olvashatunk a rózsaecetnek való üvegekrÅ‘l. A liliom ismert változataiból is készítettek gyógyvizet: kékliliom19 vize, fehér liliom vize néven.20 Gyakran olvasni a gyöngyvirágbólkészített vizekrÅ‘l. Hasonlóan a rózsához, ezekre is többször öntöttek vizet, majd leszűrték, erre utalnak az olyan megjegyzések, mint pl. a gyöngyvirág elsÅ‘ vize 2 üvegben, gyöngyvirág második vize 2 üvegben, sÅ‘t a gyöngyvirág negyedik vizérÅ‘l is szólnak. De olvashatunk gyöngyvirágos égettborról is.21

A kertek kialakításakor díszcserjéket, fákat ültettek. A legelterjedtebb díszcserjék egyike a puszpáng (kruspán, buksus), amelyrÅ‘l majd minden kertleírásban olvashatunk. E cserje formálható, ,,magát meg hagyja nyirni”, és utána még dúsabb, ,,bojtos rendbe” nÅ‘. Gondozást a trágyázáson, nyíráson kívül nem igényel, és a sanyargató hideg idÅ‘járásnak is ellenáll, így nemcsak a szegélyágyak szélének kialakítására volt alkalmas, hanem különbözÅ‘ formák létrehozására is.22 A fogarasi vár felsÅ‘ kertjébÅ‘l egy 1656. évi összeírás egy ,,puszpangbol cimer formara ültetettett tábla 4 darabban”, körülötte liliom, viola, szegfű és egyéb más virágokról számol be.23 A kertek díszfáinak ékessége a ciprusfa, a Ciprus szigetérÅ‘l származó, hegyes levelű, a gyalog fenyÅ‘höz hasonló meleg égövi fa.24 E méretükben és formájukban is impozáns alakú fák látvány szempontjából központi szerepet játszottak. A már említett gernyeszegi kastélykertben is egyetlen ,,lábakra kiterjesztett” ciprusfa állott. Apafi Miklós nagysajói udvarházának nagykertjében az ágyásokra osztott középsÅ‘ rész egyik táblájában egy „igen szép és nagy ciprusfa ágasokra csinált gerendák alatt és három fűrészdeszka padszék”-rÅ‘l,25 míg a fogarasi és ebesfalvi kertjében ,,kis cipressus” ligetrÅ‘l tesznek említést. Az 1687. évi szamosújvári összeírásban is egy ciprusbokrot említettek. Itt jegyezzük meg, hogy bár a Kálnoky-birtok leírásaiban egyetlen ciprusfáról sem szólnak, feltűnÅ‘ hogy Kálnoky Sámuel egész alakos portréjának hátterében egy nyitott ablakon át ciprusfasor tűnik elÅ‘.

Az olaszteleki Daniel-kúria kertjében, pontosabban a ,,derék veteményes kertben, mely külömb-külömb requisitumokra táblákra fel vagyon szaggatva, az közepén pedig ezen kertnek vagyon egy nyári delectátiora való árbócz fákra kiterjedt szép cziprus fa” – olvashatjuk az 1730. évi összeírásban.26 Kerti díszfaként tartották számon még az olajfát,27amelyet egy fogarasi összeírás is említ.

A késÅ‘ reneszánsz virágkorát Erdélyben a 17. században élte, amikor a század elejétÅ‘l viszonylag békésebb idÅ‘szak köszöntött be, Bethlen Gábor (1613–1629), I. Rákóczi György (1630–1648) és részben II. Rákóczi György (1648–1660) uralkodása idején.

I. Rákóczi György kománai udvarházának inventáriuma szerint 1632. január 15-én az udvarház elÅ‘tt virágoskert állt, ahol rózsabokrok virítottak tavasztól Å‘szig.28 De Siménfalván is feltüntettek az összeírók 1636-ban virágoskertet négy részre osztva. Az elsÅ‘ben szilvafa- és meggyfalugasok voltak, a másodikban szÅ‘lÅ‘lugas állt az utak mellett és felett, a keresztút közepén egy-egy élÅ‘ csemete, a négy út nyolc végén pedig egy-egy kerek asztalnak való hely biztosította a sétálók számára a pihenést.29 1647 júliusában Uzdiszentpéteren is virágoskertet találtak a leltározók a veteményes- és a gyümölcsöskert mellett.30 A szurdoki udvarház összeírásakor 1657-ben megjegyezték, hogy a virágoskert palánkjai elrothadtak, de meggyfa bÅ‘ven volt benne.31 A vajdahunyadi fejedelmi gyümölcsösnél is volt díszkert, amiben szÅ‘lÅ‘lugas állt.32 A fejedelmi pompának része lehetett a virágoskert, valószínűleg ezért is alakított ki I. Rákóczi György Gyulafehérváron az egyik bástyán talajjavítással virágoskertet, 1661-ben pedig Bethlenben az udvarház mellett virágoskertet és a kertben egy nyári házat írtak össze.33 1679-ben Uzdiszentpéteren Teleki Mihály udvarházában az ,,Asszony háza” közelében írtak össze virágos kis kertet.34 Ezekben a kertekben a virágpompa mellett énekesmadarak csicsergése vidámította a környezetet. Lorántffy Zsuzsanna örményesi fejedelmi birtokán a fejedelem telepíttetett éneklÅ‘madarat a virágoskertbe. Telekiék uzdiszentpéteri udvarházánál is egy darab ,,Madártartós, vesszÅ‘s fakalitkát” írtak össze, amiben cinege ugrándozott.35 Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonynak Gyulafehérváron a virágoskertre nyílt az egyik szobaajtaja, a kertben pedig szökÅ‘kút volt. A fejedelemné virágoskertjei késÅ‘ reneszánsz tábláskertek lehettek. Uzdiszentpéteren a ,,belsÅ‘ virágos kis kertecske” az asszony és a leányok ablakai alatt húzódott. Ebben a kertecskében majoranna-, szegfű-, rózsatáblák voltak.36 A Kálnokyak kézdiszentléleki udvarházánál is volt virágoskert,37 ugyanúgy, mint KÅ‘röspatakon és Miklósváron.38 A virágoskert itt a tó mellett volt, nyílt rá egy ajtó a filagória felÅ‘l. Ebben a kertben négy táblában puszpángok voltak virágokkal, a négy tábla körül pedig sűrűn szilvafák. A szimmetrikus kertek rendszerint négy részre voltak osztva, általában 4x4 ágyásban, tizenhat táblás kertként. A már említett siménfalvi kertben 1636-ban minden részt még további négyre osztottak fel.

A késÅ‘ reneszánsz erdélyi kerteknél általában jellemzÅ‘ a szigorú geometriai elrendezés, ahol a lugasok kellemes árnyékot biztosítottak. A Székely család kilyéni udvarházában is elmaradt a tételes virágfelsorolás, de a virágok és a zöldségnövények mellett a virágágyakba gyógy- és fűszernövényeket is ültettek, bazsalikomot, levendulát, majorannát.39

De milyen virágokat, növényeket ültettek Erdélyben? ElsÅ‘sorban a hidegtÅ‘l, fagytól védhetÅ‘, nem melegigényes növények jöhettek számításba. 1636-ból Siménfalvárólviszonylag részletes leírással rendelkezünk – amennyire a leltárkészítÅ‘k értettek a virágokhoz. Az itteni virágoskertben hat tábla ékeskedett. Az elsÅ‘ben ,,igen szép virágok, mesterséges cifrás ültetéssel”: esetleg már valamiféle mintára gondolhatunk, amit a kiültetéssel értek el. A sokféle füvet és virágot liliom vette körül. A második táblában a kapitány úr címere és beosztása, neve ,,szép virágokkal, deák bötükre kirajzolván” ékeskedett. Ennek megszerkesztése nem kis feladatot jelenthetett, fÅ‘leg a betűk kirajzolása. Természetesen ez már nem reneszánsz, hanem kora barokk kertre utal, illetve a német hatásra kialakuló, a reneszánsz kerteken túlmutató új kertművészeti stílusra, korszakra. A harmadikat és a többi táblát virágok és szép vetemények díszítették. A kert egyik felét éppen szántották, hogy Å‘szre veteménynek legyen helye. A kert negyedik része füves volt, akkor báránylegelÅ‘nek használták.40

A virágnevekrÅ‘l viszonylag keveset tudunk, azonban nagy számuk a korszak kiemelkedÅ‘ kertészeti szakírója, Lippay János által írt Posoni Kert I. Virágos-Kert (1664) című könyve alapján jellemzÅ‘bb lehetett Pozsony környékén, mint Erdélyben. Mindezek ellenére a nemzetségnevek (Genus) száma nem haladta meg nagyon az erdélyi fÅ‘úri kertekben lévÅ‘két. Nadányi János franciából fordított erdélyi szakkönyve ugyanekkor pedig nem tekinthetÅ‘ önálló alkotásnak, ezért összehasonlítási alapként sem fogadható el. A Pozsonyban élÅ‘ és dolgozó Lippay János gyakorlatias könyvet akart írni, a konyhára szükséges zöldségek és gyümölcsök termesztésének leírásával és a díszítÅ‘ szép virágok felsorolásával. Felrótta, hogy más szerzÅ‘k a pogány fabulákkal és elmefuttatással töltik meg könyveiket, ahelyett hogy praktikus könyveket írnának. Ezért is: ,,…kikkel Magyar-Országban élünk, írtam: azon kívül, ezeknek orvosló hasznairúl, az együgyüeknek kedvekért, bé-soózásokrúl, és minden féle kerti ártalmas ellenségnek – ellen – való orvosságokrúl.”41 Lippay, mint jezsuita, az ellenreformáció híve és követÅ‘je, Pécsi Lukács 1591-ben Nagyszombatban megjelent erkölcsbotanikai fordításához hasonlóan gyakran hivatkozott a Bibliára, a Genezis 2-re és 3-ra. SÅ‘t a Virágos-kert I. részének már elsÅ‘ oldalán azzal vezette be olvasóit a témába, hogy Isten az embert a paradicsomkertbe teremtette, hogy ennek a kertnek gondozója, elsÅ‘ kertésze legyen. Máshol Máté 6-ra hivatkozott, hogy a virág többre becsülendÅ‘ bármilyen világi pompánál és dicsÅ‘ségnél. De hivatkozott Xenophónra is, hogy a kertészt és az orvost azonos tulajdonságok hajtják, vagyis a kert és az egészség érdekében minden munkát idÅ‘ben kell elvégezniük.42 Lippay könyve azonban már egy kora barokk kertet ábrázolt, amilyen a késÅ‘ reneszánsz idÅ‘szak után a Magyar Királyságban az elsÅ‘ érseki kert lehetett. A pozsonyi kert leírása azonban már nem a késÅ‘ reneszánsz, antikvitás bűvöletében született, hanem a magyarországi ellenreformáció jegyében, a programszerű katolikus ikonográfia felhasználásával.43 Lippay számos külföldi példa mellett a hazaiakat is beépítette, köztük az erdélyieket is. Az újvilági növények közül számosat már ismert, és virágos dísznövényként már említette a késÅ‘bbi évszázadokban amerikai-újvilági kapásnövényekként termesztett napraforgót, burgonyát és kukoricát is.

Erdélyi fejedelemnéként Lorántffy Zsuzsanna is virággal gondoskodott környezete szépítésérÅ‘l. Beszterce városától szép füveket, virágokat, magokat, valamint rozmaringot, spikinardot (levendulát), ciprust és nemesített szegfüvet is kért. A pozsonyi mintakerttel szoros kapcsolatot tartott fenn, az elsÅ‘ tulipánok és nárciszok így kerülhettek Erdélybe. Azonban minden igyekezete ellenére fekete tulipánt és szederjes színűt nem sikerült szereznie még Lippay György érseknek, a kert tulajdonosának sem. Nem véletlen a nagy érdeklÅ‘dés a tulipán iránt, ez az idÅ‘szak az, amikor a tulipán hihetetlen tündökléssel emelkedett a virágszeretÅ‘k között. A növekvÅ‘ keresletre utal a tulipánhagyma árának emelkedése. Nadányi János 1669-ben Kolozsváron megjelent, erdélyi kertészkönyvként elhíresült könyvfordítása sem tartalmazott a tulipán termesztésére vonatkozó adatokat. Bár Comeniusnak, Lorántffy sárospataki tanítójának könyvében már szerepelt a tulipán, a viola, a hyacinthus, a nárcisz, a rózsa és a szegfű mellett. A „mezei virágok” csoportján belül említette a gyöngyvirágot, a Teucrium chamaedryst, a Centaurea cyanust és a kamillát.44 Nadányi kertészkönyve, 16. századi francia szakirodalmi fordításként, amely az ókori szerzÅ‘k ismereteit frissítette fel, természetesen a keresztény szimbolikában Mária virágává vált rózsát még nem említi.

A kománai inventáriumban a következÅ‘, részben gyógynövényként is ismert és termesztett virágos növényeket említették: gyöngyvirág, rózsa, ökörfarkkóró, fodormenta, feketecsalán, pásztortáska, diktámus, boragó fű, sóska, menta, fejérhátú virág, gyengegyökér, kék liliom, mézvirág, sárga viola, fehérliliom, lómenta, útifű, pápafű, erdei eperj fű, babarózsa, szarkaláb, bodzavirág, hársfavirág, kömény, veresrózsa.45

Teleki Mihály gernyeszegi kastélyának virágoskertjeiben 1685 tavaszán két ágyban futó színes sarkantyúvirágot, egy táblában pedig négy ágyásra osztva szegfűt termesztettek. Az egyik ágyásban kiültetettet, a másik háromban pedig magról vetetteket. Ezeken kívül egy ágyásnyi mezei liliomot, hat ágyásnyi színes viola magvetést, két ágy bársonyvirágot, négy ágy csokros sarkantyúvirágot, egy ágyás szederjes violát, két ágyás bazsalikomot, ismét négy ágyásnyi sárga violát említ a leírás. A kert közepén levÅ‘ út két szélén fehér liliomok sorakoztak, és két rend rózsafa, valószínűleg lugasok, amelyek azonban a zord télen elfagytak. A virágok mellett gyógy- és fűszernövényeket is termesztettek. A gernyeszegi várkastély kertjében a virágok közt bazsalikomot, levendulát, majorannát, tárkonyt, zsályát és köménymagot is találunk.46 Valószínűleg hasonlóan, de kisebb méretekben a kilyéni Székely család gazdaságában is ilyen növények nÅ‘ttek még a 18. században is.47 1681-ben Nagysajón szagos füveket, virágokat, puszpángokat említettek csak, megjegyezve, hogy a kert közepén hat virágrekesz vagy tábla volt, amelyek mellett szegélynövényként orgonát, ribiszkét, és köszmétét (egres) ültettek.48 EbbÅ‘l az idÅ‘bÅ‘l való a görgényszentimrei udvarház leírása is, ahol a kert még az újabb barokkos törekvéseket nem mutatta, növényállománya a középkori hagyományokat, elsÅ‘sorban az orvosbotanikai kertek növényanyagát mutatta. A kertben két szegfüves tábla volt zsályával körbeültetve, valamint négy tábla puszpáng, amelyekbÅ‘l kettÅ‘t ugyancsak zsálya szegélyezett. A zsályát nemcsak mint fűszernövényt, hanem világos és selymes levelével mint ágyásszegélyezÅ‘ növényt használták fel. A táblákat elválasztó ösvény két oldalán ciprusfák sorakoztak, és egy rend köszméte, egy rend ribiszke, keretezésül. A déli oldalon fekvÅ‘ puszpángtábla végében egy tábla saláta nÅ‘tt, bazsarózsával körülültetve. A harmadik puszpángtábla után egy tábla vöröshagymát és egy ágyás mogyoróhagymát ültettek, és magnak való retekkel szegélyezték az ágyást. A napórához vezetÅ‘ ösvény mellé egy tábla vöröshagymát és egy tábla tárkonyt vetettek. A filagória melletti puszpángtáblát izsóppal szegélyezték. Mellette Å‘szi fokhagymát, mogyoróhagymát és magnak való hagymát termeltek, természetesen nem dísznövénynek, hanem fűszernövényként. Vegyes veteményes-virágos jellegű volt a kert, petrezselymet, répát, dinnyét is termesztettek a virágágyásokban.49 Ez a fajta vegyes kert még a középkori kertkultúrára utalt, ahol a növények, virágok még nem voltak egymástól elkülönítve, és ahol a kikelt, virágot hozó díszítÅ‘ növényt meghagyták a gyógy- és fűszernövények mellett.

A kastélyok és udvarházak pár évtizeddel késÅ‘bbi leírói elcsodálkoztak a hatalmas, nagy árnyékot adó fákon. Talán nem is gondolkodtak el azon, hogy 2–3 évtizeddel azelÅ‘tt, amikor ültették Å‘ket, még gyér lombozatú kis csemeték voltak, így akkor a parkok egészen más képet mutattak, mint amilyennek az utódok láthatták. Ezért válhattak kedvelt kerti elemmé korábban a kerti lugasok, amelyek kellemes árnyékos pihenÅ‘helyet biztosítottak a parkokban, kertekben. Ugyanakkor a virágnevek nem vagy alig fordulnak elÅ‘ a gazdasági kimutatásokban, inkább elszórtan a levelezésekben vagy a gyógyhatású virágvizek említésében maradtak fenn. 1632-ben a fogarasi leltár szerint az uradalmi kertész házában fazekakban viola és szegfű nÅ‘tt, ez évben a kománai udvarház elÅ‘tt rózsabokor nyílt. A rózsa mint a középkor kedvelt Mária-virága sok udvarház kertjében megtalálható ebben az idÅ‘ben különösen a katolikusok lakta területeken. 1681-ben Nagysajó udvarházában is egy zsák aszú rózsát, vagyis szárított rózsaszirmot írtak össze. Ezek a rózsák parlagi (Rosa gallica) vagy már csipkerózsák (Rosa canina) lehettek. A parlagi rózsa az ókortól ismert, a középkorban még nem különböztették meg a csipkerózsától. A parlagi rózsa bimbóit ecetbe, szirmait pedig mézbe tették, tartósították.

Nagysajón 1681-ben még ciprusfát, tárkonyt, zsályát is feltüntettek a cserjék, bokrok körül. De megtalálhatók voltak szilvafák és fának nevelt orgonabokrok, a tengeriszÅ‘lÅ‘ (ribiszke), a turbulya.50 KÅ‘röspatakon a Kálnokyaknál a fÅ‘épület udvarain (külsÅ‘, belsÅ‘, középsÅ‘) pompáztak még jó illatú, árnyékot adó örökzöldek. A virágágyások közepére vagy szélére illatozó, alakjukkal, színükkel díszítÅ‘ bokrokat, cserjéket ültettek, mint a fentebbi virágos-díszkerti példák is mutatják. A kimondott díszfák fajszáma kicsi, ami abból is adódhatott, hogy a haszonnövényként számon tartott meggy-, szilva-, alma-, netalántán körtefák tavaszi virágukkal, érÅ‘ terméseikkel és a fák alakjával díszíthettek is.

Összefoglalásul a fenti adatok tükrében elmondhatjuk, hogy a virágoskert kialakítása szorosan összefügg a tájrendezéssel is. A kert és a kertstílus életstílust, szemléletet, filozófiát, eltérÅ‘ gazdasági-társadalmi fejlÅ‘dést tükröz. A virág és a kert ugyanis egyféle tökéletesített természetet jelent, kis terét az ,,örök tavasznak”, amely harmóniát teremtve a szépségeivel eltakarta a természet kevésbé szép részeit.

A reneszánsz virágoskertek geometrikus tereikkel is idealizált közegei voltak a középkor után az emberi életnek. Az erdélyi késÅ‘ reneszánsz, kora újkori kertek virágjaikkal a realitás és a szabadság kertjei is voltak, a nyugat pompája és a kelet török függÅ‘sége miatt. A nemzeti szabadság jelképe ekkor a kert, ahol a virágok mellett a filagóriák pompája és kényelme ezt a valós világot és a jövÅ‘beli függetlenségért felmerülÅ‘ gondolatokat egymással kibékíthetÅ‘knek mutatta fel. A kert és növényei egyben tükrei is a gazdájuknak, a benne szorgoskodó erdélyi nagyasszonyoknak, a nyugat és a kelet határán élÅ‘, ügyesen politizáló, az egyensúlyra törekvÅ‘ és ezzel a függetlenséget biztosító erdélyi politikának. Az erdélyi kertben is lemérhetÅ‘ a Habsburgoktól távolságot tartó, de az avítt hagyományokkal már szembeforduló újító szemlélet.

Az udvarházak virágai, kertjei történeti múltunk részei is. Emberek, sorsok kapcsolódtak hozzájuk, különösen az olyan jellegű kertekhez és virágokhoz, ahol a jelentÅ‘s erdélyi családok asszonyai, lányai éltek.