Aki már járt Kolozsváron a Széchenyi téri piacon, és betévedt a virágstandokhoz, annak nem újdonság a hangzavar, amellyel letámadják a vásárlót. Fejkendős nénik kínálják a portékát, akik biztosra mennek: csak a megszokott, általában keresett virágfajtákat termesztik: szegfű, gerbera, krizantém, rózsa. Egy nénitől megkérdeztem, hogy megy a vásár:

– A férfiak elfelejtették, hogy kell kedveskedni a párjuknak. Régebb olyan kuncsaftom is volt, aki mindennap vásárolt egy szál rózsát a feleségének. Manapság már az ünnepeken se olyan nagy a forgalom, pedig láthatja, nem adom drágán! – ecseteli a neve elhallgatását kérő néni, aki szerint mégis megéri virágárulással foglalkozni. – Már több mint harminc éve termesztek virágokat a kertemben. Eleinte otthon adtam el, mostanra a szükség rávitt, hogy piacra hozzam. Nem nagy a haszon belőle, de a nyugdíjból már nem lehet megélni – meséli az árus, akinél egy szál virág ára nem haladja meg az öt lejt. Kérdésemre, hogy mennyibe kerül a piaci asztal bérlése és a virágokhoz járó csomagolás, csak annyit felelt, hogy kész rablás. Sikerem csak eddig tartott a virágstandoknál, miután a többi árus látta, hogy semmit nem vásárolok, sőt kérdezősködök, ügyet sem vetve rám hátat fordítottak, a párbeszéd megkezdésének parányi lehetőségét sem adva.

Tóth Gergely biztosabb módját választotta a virágkereskedelemnek: családi vállalkozást indított, és saját kertes házának udvarán megnyitotta a Water Lily virágboltot. Tóth Katalin Enikő, a tulajdonos lánya látta el a klienseket érkezésemkor, az üzlet életéről vele beszélgettem. Katalin elmesélte, hogy elsősorban édesanyja kedvéért indították el a kereskedést, ő csak besegítőként dolgozik. Már öt éve működnek, azóta kialakult egy klienskör, de sok új vásárló is betér az utcáról. Ezt tapasztaltam én is, hisz a beszélgetést csaknem egy óra alatt sikerült lefolytatnunk, mert folyton félbeszakadt, mikor egy-egy újabb vásárló lépett be a kis üzlet ajtaján. Erzsébet napja van, indokolta elnézést kérve az eladó. A kínálat nem nagy, de egy ünnepi csokor bevásárlására elegendő. Katalin elmondása szerint vásárlói a rózsát kedvelik leginkább, az idősebb kliensek azonban a szegfűt vásárolják. A gerberát, liliomot esküvőkre, eljegyzésekre veszik. Újdonságokkal is próbálkoznak, általában sikerrel.

– Legutóbb asztroméliát hoztunk, egy hét alatt elkelt. Szerencsére a virág szépségével, formájával eladja magát – mondta el Katalin. Körülnézve a kis boltban, művirágokat pillantok meg. Nem állom meg szó nélkül, kikérem Katalin véleményét a műanyag növényekről:

– Én sem kedvelem különösebben ezeket, a klienseink általában a sírokra vásárolják, s ha már választanom kell, inkább legyenek művirágok egy temetőben, mint elhervadt csokrok.

Ha már a műdolgoknál tartottunk, rákérdeztem, van-e valamilyen vegyszerük, amivel frissebben, mutatósabban tartják a virágokat. Katalin egy sprayt kotort elő, amelyet Magyar-országon szereznek be.

– Ez olyan szer, ami frissen tartja a leszakított virágokat, tápanyagok vannak benne. Ezenkívül csak a szokásos eszközökhöz folyamodunk: a gyengébb szárú virágokat dróttal erősítjük meg, a csokrokat zöld páfránnyal díszítjük kérésre, hogy mutatósabb legyen. Nincs szükségünk csalásra, általában annyi virágot rendelünk, ami egy hét alatt el is fogy. Ha pedig valamelyik virág jobban kinyílik, azt olcsóbban adjuk, a letört szárú virágokból pedig koszorúkat készítünk – meséli Katalin, hozzátéve, hogy legtöbbször kolozsvári termesztőtől rendelik meg a virágot, de gyakran járnak a magyarországi Békéscsabára is, ahol olcsóbban jobb minőségű áruhoz jutnak.

Csak elszántságom győzi le a szorongásomat, hogy bemenjek egy viszonylag nagy területen fekvő növényboltba. Itt ugyan nem árulnak virágcsokrokat, de ha megfigyelésem nem csal, minden egyebet igen. Rengeteg fajta tápszer, föld, virágdekoráció s végül a növények: facsemetéktől kezdve telelő pálmáig minden kapható az üzletben. Az eladó sietve kérdezi, mit kérek, majd amikor nem kérek segítséget, időt sem hagyva további mondandómnak, elsiet egy hátsó ajtón. Én meg botanikus kertben érzem magam, csak a növények latin neveit hiányolom. Aztán az árakat nézem végig. Nem egy cserepes virág több mint 50 lejbe kerül, egyes facsemeték ára a 100 lejt is meghaladja. Gyors ütemben fordulok sarkon, eldöntve, hogy ez az üzlet nem illik egy olyan riportba, ahol fejkendős nénikkel és almával kedveskedő lányokkal beszélgetek a virágokról.