Korunk 2009 December
Esős nyolcasok; Ketten (versek)
Az ég behúzza függönyét,
eloltja reflektorait.
Áramtalan csöndbe az úr
szétfújja magvas titkait.
Halk hő a hallójáratokban,
csigaház görbületein
csepp csusszan, eső sustorog,
suhogva arcom kémleli.
Csöpp dob, aprócska ropogás,
ahogy lassan terjeszkedik:
előbb a porba pöttyöt ír,
az ablakig merészkedik, –
a párkányt, üveget szeli,
majd áthúz minden háztetőn,
telik, akár a Bolero,
egyre több nesz hangszereli.
Száz kicsi ujjbegy csontosul,
ahogy az ablakot löki,
száz vízerecske zúdul, és
tengermoraj öltözteti.
Zörög, csikar, hogy szél forog
vele. A zápor vicsorog,
ezer seprűszállal veri
fűbe-fába a himnuszát,
mindenbe, mi elrejtheti,
mindenbe, ami elnyeli
s beissza. Az fog fel esőt,
ami értelmet ad neki.
Erővel ráz, süvítve hull
ablakra, kertre, napra, főre,
mindenre, ami cimbalom-
kalapácsától létre gyúl,
mindenre, ami zeng vele,
tőle termékenyül, fogan.
Esik, zuhan, beszél, forog,
vizét lebbenti, lengeti,
kis hólyagot vet, úgy szalad,
vagy jéggel, zúgva pergeti
sörétes mézét. Repülő,
ha anyagát kiengedi.
Felesel, a földbe fejel,
dübögve lüktet és dobog,
átitatja hullásomat,
nincs más, csak ő, a rongy eső,
ahogy életünk műveli,
testem öklelve ölelő,
– mint erőmű zúg a nagy idő:
átfog a támadó erő,
cafatos éghús, víz velő,
porc csapkodás, eső, eső!
Lapoz, pördül, üt-ver, csorog,
a földbe vet, markába fog.
Léleknél tisztább most a csont.
Régi ajtónkon cetli áll:
„Kerestelek, de nem valál.”
Zuhogok s élesztek talán.
Ketten
Szeretlek-e, ki tudja.
A zötykölődő föld elzúg
velünk: a mélyben dübörög
a múlt. Csupa ujj, csupa
bőr, csupa szem
ragyog át a szitán.
Derekam láncra fűzi napjaim.
Kerülöm ordító dühöd,
falom a suttogásod.
Látom, félsz, menekülsz,
sorban olvasom tagjaid,
bátor bűbáj fogja-köti
szorosra szíved.
A feledésnek adtam át magam,
elfeküdtem az égben.
Rátámasztom sejtjeimet
a semmire.
Minden részecském
lágy köddé párolog.
Súly göngyölgeti tagjaim.
Meghosszabbítja-e valaki
innen és túl világom?
Megszűnésem érlel és alakít.
Ha innen eltűnök,
senki sem fogja bánatod kezét.
Tízezer lépés hova vitt a hóban.
Megfertőztem-e, megigéztem
lángommal vakon valakit?
Lettem, aki vagyok, hogy
megismerkedtünk.
Ó, spóra-ízű bor! Ittléted
cseppjeit szerteszórtam.
Vissza az oldal tetejére