– Az erdélyi tudós értelmiség intézményalapító szándéka valóban évszázados múltra tekint vissza, s voltak kiemelkedő szakaszai. Ilyennek tekintjük – a legkorábbiakat most elhagyva – az 1790-es években az Aranka György-féle Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaságot, a Döbrentei Gábor nevéhez fűződő Erdélyi Múzeum című folyóirat köré 1814–1816 közt tömörülő törekvést és az 1841–1843-as erdélyi országgyűlés idejét, amikor törvényjavaslat is született egy erdélyi országos múzeum megalapításáról. Ugyanakkor gróf Kemény József felajánlotta nagy oklevéltárát, könyvgyűjteményét és Kemény Sámuel a régiséggyűjteményét a létesítendő Erdélyi Országos Múzeumnak. Az alapítás azonban elmaradt, mert a törvényjavaslatot az uralkodó nem erősítette meg.

Az 1848–1849-es harci és polgárháborús események idején nagy pusztulás érte a történeti örökséget, és ez ösztönző tényező volt a nagyobb biztonságot nyújtó országos múzeum létrehozásához. Ez akkor vált halaszthatatlanná, amikor 1855-ben bekövetkezett gróf Kemény József halála, s félő volt, hogy a nagy értékű gyűjtemény idegen kezekbe kerül. A gyűjtemény sorsát szívén viselő gróf Mikó Imre, aki már az 1841–1843-as országgyűlésen Kemény József körében dolgozott az intézményalapítás ügyében, maga köré gyűjtve az erdélyi magyar tudományosság, számos jeles képviselőjét: Nagyajtai Kováts István, Jakab Elek, Kőváry László történészeket, s több tudománypártoló arisztokratát, 1856-ban elindította az alapítás sok gonddal járó munkáját. 1856 márciusában felajánlotta a 12 holdas kertjét a rajta levő épületekkel a létesítendő múzeum számára, elhárítva ezzel az alapítás egyik nagy akadályát: az épülethiányt.

Felajánlását hatalmas lelkesedéssel fogadták az erdélyi s nem kis mértékben a magyarországi tudománypártolók s tudományművelők, és gyorsan nagy múzeumi anyag gyűlt össze.

A fenntartás gondját pedig úgy vélte Mikó megoldani, hogy egyesület létesítését javasolta Erdélyi Múzeum-Egyesület elnevezéssel.

Ebben a nemes vállalkozásban segítette Mikót a Magyar Tudományos Akadémia s annak alelnöke, későbbi elnöke, báró Eötvös József.

Miután többéves küzdelem után sikerült megszerezni Bécs engedélyét, 1859. november 23–26. között tartotta az Egyesület alakító közgyűlését Kolozsvárt. A közgyűlés elfogadta az alapszabályt, és megválasztotta vezetőségét: gróf Mikót elnökké, Brassai Sámuelt múzeumőré, Szabó Károlyt könyvtárossá, Finály Henriket titkárrá. Ezzel a hosszúra nyúlt törekvés sikeresen befejeződött.

– Gróf Mikó Imre, „Erdély Széchenyije”, nemcsak nagy szervező volt, hanem olyan művelődéspolitikus is, aki pontosan ki tudta jelölni a kitűzött cél eléréséhez vezető módokat és eszközöket. Nagy erénye volt, hogy maga köré tudta vonzani a legmegfelelőbb személyeket, és ebben nem ismert más szempontot, mint a szaktudást és a magyar tudományos és kulturális törekvésekhez való hozzáállást. Módszerei közt talán a legeredményesebb volt az, hogy személyesen szólított meg minden arravalóságot, hatalmas levelezése is ezt a célt szolgálta. Példamutató volt alázatossága a tudomány iránt, valóban használni akart a közösségnek, s magánéletét is alárendelte annak. Amint életrajzírói megállapították: a csendes, rendszeres, folyamatos alkotómunka jellemezte őt, s erre buzdította munkatársait is.

– Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek döntő szerepe volt abban, hogy 1872-ben Kolozsvárt létesülhetett Magyarország második tudományegyeteme, s nem más versengő városban. Mert rövid idő alatt értékes tudományos gyűjteményeket hozott létre, és olyan tudós fők nőhettek fel kereteiben-körében, akiket az egyetemi munkára alkalmasnak találtak az illetékes döntéshozók. S bár az Egyetemmel való szoros együttműködés munkamegosztással járt, alapjában véve 1918–1919-ig, a főhatalom-változásig az EME az erdélyi tudományos élet legfőbb központja volt. Ezt szolgálták a kiadványai, rendezvényei, a Magyar Tudományos Akadémiával való szoros kapcsolatai. Az EME mindig igyekezett lépést tartani az egyetemes tudomány fejlődésével, szerkezetét a tudományok szakosodása szerint alakította ki. Nem véletlen, hogy tagjai közül sokat a saját tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia.

A Mikó gróf által meghatározott tudománypolitikát folytatva, de a modernizáció szükségét is szem előtt tartva, a hosszas kényszerszünet ellenére, az 1990-ben történt újjászervezése óta is a szolgálat alázatával közelíti meg feladatait, és ezért sikerült az újrakezdés is.

– A főhatalom-változás az Egyesületet súlyos helyzet elé állította. Minden lehetőségét mozgósítania kellett azért, hogy fennállását államilag elismertesse és működését legálisan folytathassa. Ezt mintegy tíz évi várakozás és a román hatóságokkal való tárgyalás után sikerült elérni. Az anyagiak előteremtése ugyancsak sok nehézségbe ütközött. Először is azért, mert az erdélyi magyarság kisebbségi helyzetében nem tudott intézményeinek olyan mérvű segítséget adni, mint korábban. Az EME viszont elveszítette azt a támogatást, amelyet 1872 óta tárai használatáért nyert a magyar államtól. A román állam a tárakat ugyan a kolozsvári Ferdinánd Egyetem használatába engedte át, de azokért semmiféle bérleti díjban nem részesítette az Egyesületet. Viszont a Wass Ottilia-féle ház bérleti díja a legszükségesebb anyagiakat mégis fedezte. Sikerült azt is elérnie az EME-nek, hogy 1930-tól újraindítsa a folyóiratát, az Erdélyi Múzeumot, és megszervezze a vándorgyűlések új ciklusát. Az 1940-es második bécsi döntéssel ismét új helyzet állt elő: Észak-Erdély visszakapcsolása Magyarországhoz az EME számára azt jelentette, hogy újratárgyalták a magyar állam és az EME viszonyát, folyósítani kezdték a tárakért járó díjat. A második világháború befejezését lezáró békekötés ismét az újrakezdés feladatait rótta az EME vezetőségére. A szovjet megszállás körülményei között egyre nagyobb szerephez jutottak a baloldali, kommunista társadalmi szervezetek, amelyek a polgári jellegű intézményeket igyekeztek háttérbe szorítani, majd megszüntetésükre is lépéseket tettek. Az EME nem kerülhette el ezt a sorsot: 1950 februárjában a román Igazságügyi Minisztérium elrendelte megszüntetését, javainak lefoglalását és ezeknek a városgazdálkodási hivatal kezébe adását. Ezzel az intézkedéssel vették el a gróf Wass Ottilia-féle házat is. Ezzel az EME történetében hatalmas szakadék, négy évtizedes űr keletkezett, és újjászervezésére csak a hatalomváltozás után, 1990-ben kerülhetett sor.

Azt kérdezi, hogy sikerült-e az EME szellemiségét a gyakori újrakezdés ellenére is megőriznie. Itt szeretnék utalni a már mondottakra: az EME szellemiségét gróf Mikó Imre alakította ki, és az őt követő vezető személyiségek igyekeztek ezt az alkotói szellemet megőrizni és az EME kitűzött feladatait e szerint teljesíteni. A szellemiség átörökítése személyhez kötötten és a munkásságban is megnyilvánult. A legjelentősebb személyiségek között szeretném megemlíteni Kelemen Lajos főlevéltárost, Szabó T. Attila nyelvészprofesszort – mindketten az EME vezetői –, ők álltak a legközelebb a mikói örökséghez, ezt folytatta az 1990-es újjászervezés utáni EME, melynek meghatározó alakja volt Jakó Zsigmond professzor.

– Már szóltunk arról, hogy 1872-ben az EME a magyar Oktatásügyi Minisztériummal kötött szerződés alapján átadta tárait az akkor alakult Kolozsvári Tudományegyetemnek, a tulajdonjogát azonban fenntartotta. A szerződést megújították 1895-ben. A tárakat 1920-tól átvette a román egyetem, majd ezeket, valamint a közben létesített újabb EME-gyűjteményeket is az 1950-es rendelet alapján szétosztották Kolozsvár különböző intézményei között. Hangsúlyozzuk, hogy az EME vezetősége sohasem mondott le a tulajdonjogáról és azt az utóbbi években is kifejezte. A tulajdonjog rendezése érdekében többször fordultunk a magyar–román kormányközi vegyes bizottsághoz. Az EME gyűjteményei jelenleg az alábbi intézmények kezelésében találhatóak:

– az EME könyvtára (ősnyomtatványok – 88 db., könyvek – 215 300 db, régi magyar könyvek – 1900 db, kéziratok – 3540 db., térképek, metszetek stb.) a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár kezelésében;

– az EME levéltára (családi és intézményi levéltárak, letétek, az Egyesület saját irattára 1950-ig, összesen kb. 5690 köteg) a Román Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága kezelésében;

– az EME levéltárának kézikönyvtára és levéltári gyűjteményei egy része a Román Akadémia kolozsvári fiókja könyvtárának kezelésében (kb. 3000 kötetnyi könyv, Kemény József, Kemény Sámuel és Mike Sándor kéziratos iratgyűjteményei 350 kötetben);

– régészeti, múzeumi és numizmatikai gyűjtemény az Erdélyi Történeti Múzeum kezelésében;

– képzőművészeti gyűjtemény a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum kezelésében (festmények, metszetek, rajzok);

– ásványtani, botanikai és állattani gyűjtemények a Babeş–Bolyai Tudományegyetem különféle karainak kezelésében.

E gyűjtemények közül a levéltárat és a levéltári kézikönyvtárat az EME 1950 februárjában történt megszüntetéséig önállóan kezelte.

– Közismert, hogy az 1989-es változások után számos magyar jellegű vagy részben magyar jellegű intézmény létesült, amelyek tudományos kutatással, kultúraterjesztéssel vagy tudományszervezéssel foglalkoznak. Ezzel megszűnt az EME-nek az a hajdani kivételes helyzete, amikor úgyszólván egymaga képviselte az erdélyi magyar tudományt. Nyilvánvaló, hogy újra kellett gondolni az EME helyét és szerepét az új helyzetben. Mint az ország legrégebbi akadémiai jellegű tudományos szervezete az EME igyekezett megtartani korábbi szerepéből mindazt, amivel a vállalt feladatait teljesítheti. Az újonnan keletkezett intézményekkel együttműködési viszonyra törekedett és törekszik. A helyének és szerepének megszilárdítása érdekében felkarolta az újabb tudományokat is: műszaki, informatikai és agrártudományi szakosztályokat létesített. Nagy lépést tett a jövő felé azáltal, hogy tudományos kutatóintézetet alapított és tart fenn, amelyek a történettudomány, a nyelvészet, irodalomtudomány területén olyan kutatásokat végeznek, amelyeket csak megfelelően szakosodott kutatók végezhetnek Erdélyben. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című, 2002 óta rendszeresen megtartott nagyrendezvényünk által fórumot teremtettünk nemcsak az EME, de az erdélyi magyar tudományosság számára is, az eredmények bemutatására és a feladatok tisztázására.

Új létesítményként említjük meg a Kolozsvári Akadémiai Bizottságot, amellyel szoros kapcsolatban állunk. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia továbbra is biztosítja támogatásáról az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, amelynek megszületésénél 1859-ben bábáskodott.

– Az alapítás 150. évfordulóját méltó módon kívánjuk megünnepelni, számos tudományos rendezvény szervezésével, kiadványok sorával. Egyesületünk vezetősége Jakó Zsigmond professzor, volt elnökünk javaslatára már 2006-ban elkészítette a jubileumi év tervét. Ebben kiadványok, rendezvények, előadássorozat kapott helyet. A programot úgy próbáltuk összeállítani, hogy abból az EME tevékenységének lényeges mozzanatai az érdeklődők tudomására jussanak, és jövőkép is kialakulhasson ezekből. Az előadássorozatban elhangzott az Erdélyi Múzeum című folyóirat szerepe, az Erdélyi Tudományos Füzetek, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Nemzeti Levéltára című előadások.

A nagy rendezvények közül megemlítjük az Országos Széchényi Könyvtárban tartott kiállítást és sajtótájékoztatót az Erdélyi Múzeum-Egyesület 150. jubileumi évéről.

A továbbiakban sor kerül az EME vándorgyűléseiről szóló előadásra, valamint A Tudomány Napja keretében az EME és a Magyar Tudományos Akadémia kapcsolatairól, az EME megalakulásáról, a Magyar Történelmi Társulat és az EME együttműködéséről és más kérdésekről szóló előadásokra. Erre november 20-án kerül sor. November 21-én a szakosztályok tartják meg szokásos évi rendezvényüket, de megemlékeznek az illető szakosztály múltjáról is. Ezeket megelőzően október 14-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület jubileumi rendezvényére kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Székházában, Pálinkás József akadémiai elnök fővédnöksége alatt

– Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai; Az EME tudományos közgyűjteményei; Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiemelkedő személyiségei; Az EME kiadványainak bibliográfiája; az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XIII. és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V. kötete, valamint az Erdélyi Múzeum folyóirat jubileumi száma.

– Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nagy múltja és feladatvállalása a magyar tudományosságban azt az üzenetet hordozza, hogy az elkezdett tudományos munkát folyamatosan vállalni kell. Kutatóintézete – lehetőleg e létszámát is bővítve – a forrásfeltárás és -kiadás mellett a feldolgozómunkában is fokozottabb mértékben jelen legyen, a szakosztályokat pedig a szokásos előadások mellett a tudományművelésbe is szeretnénk az eddigieknél nagyobb mértékben bevonni. Olyan feladatok állnak az Erdélyi Múzeum-Egyesület előtt, amelyeket más intézmény aligha végezhet el helyette.

Már az 1990-es újjáalakulása óta fokozatosan törekszünk arra, hogy az erdélyi magyar tudományt az összmagyar tudományosságba integráljuk, amit a Magyar Tudományos Akadémia mindenkori elnöksége azzal is segített, hogy létrehozta a Határon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottságát, amely az integrációt egyik fő feladatának tekinti. Az eredmények közismertek, csak arra utalunk, hogy az Akadémia köztestületi tagságának létesítésével az integráció tovább folytatható és az együttműködés elmélyíthető. Ezen a téren azonban bőven akad tennivaló. Végezetül az Erdélyi Múzeum-Egyesület jövője nem kis mértékben attól függ, hogy az erdélyi magyar társadalom szükségesnek tartja-e egy ilyen hagyományos, de megújulásra mindig képes, a magyar tudományosságot fenntartó intézmény támogatását. Attól is függ, hogy a román tudományosság igényt tart-e a Múzeum-Egyesület által végzett tudományos működés eredményeire, és értékeli-e ezt a munkát, valamint természetesen attól, hogy az összmagyar tudományosság vezetősége kellő mértékben hozzájárul-e azoknak az anyagi alapoknak a megteremtéséhez, amelyek a folyamatos munkát, a hosszú időre történő tervezést biztosítják.