Petőfi Sándor életművének értelmezéséhez gazdag filológiai eszköztár áll rendelkezésünkre: a négykötetes, több mint 200 000 szócikket tartalmazó írói szótár, a többkötetes (egykorú sajtójelenlétét, naplófeljegyzéseket, leveleket tartalmazó) adattár, a több népszerű és kevésbé népszerű életrajz, életrajzi album, ereklyetár mind ide vonható.1 A korszerű, tudományos igénnyel megírt életrajzot azonban joggal hiányolta mind ez idáig az irodalomtörténész-szakma. Az első és utolsó ilyen igényű munkát Ferenczi Zoltán írta meg Petőfi életrajza (1896) címmel,2 amely hosszú évtizedekre a Petőfi-filológia megkerülhetetlen alapműve maradt. Az elmúlt 116 év textológiai, műelemző, eszmetörténeti, kultusztörténeti, komparatisztikai vizsgálatai rengeteg új adattal, összefüggéssel gazdagították a Petőfi-irodalmat, s ezáltal megnövekedtek a biográfiával szemben támasztott elvárások is.

„Minden irodalmi műnek egyébként a jó olvasással és a hiteles szövegmegállapítással kezdődik az irodalmi pályafutása és utóélete”3 – hangzik a szerző irodalomtörténészi habitusáról is árulkodó Kerényi-elv. A hiteles szöveg megállapításával gátat szabhatunk az irodalmi szövegek romlásának; a textológusnak megbízható szöveget kell felkínálnia az életművet bármilyen szempontból vizsgáló kutatónak. Az új Petőfi kritikai kiadás szerkesztőjeként Kerényi jól látja, hogy a Petőfi-filológiának évszázados hagyománya van, és hisz abban, hogy ez nem nagy egyéni teljesítmények sorozata, hanem nemzedékek egymásutánjának megvalósítása, s ennek eredményeit integrálni s egyben meghaladni kell. Kerényi maga is a Havas Adolf (1892–1896), valamint a Varjas Béla (1951–1964) által szerkesztett kritikai kiadások után az új kritikai kiadás szerkesztőjétől, Kiss Józseftől örökölte a munkát (Kissnek mondhatni a végrendeletében állt, hogy azt Kerényinek kell folytatnia), a sorozat pedig megfelelő kezekbe került. A III. kötetet a meglévő töredékekből Kerényi állította össze (1997), csak pótlólag írt bele, a IV. kötetet már ő szerkesztette (2003), s befejezte az V. kötetet, amely az 1847-es verseket foglalja magában. A versek kritikai kiadásának utolsó kötetén dolgozott (az 1848–49-es versek), de ennek befejezésére már nem volt lehetősége.

A mindenkori Petőfi-olvasók, életműve iránt érdeklődők s természetesen az irodalomtudomány szerencséjére a biográfia megírása párhuzamosan folyt a legújabb kritikai kiadás munkálataival. Oly sok regényes, illetve tudományos, de félbemaradt kísérlet után 2008 tavaszán végre megszületett – a szerzői életmű betetőzéseként – a Kerényi Ferenc-féle Petőfi kritikai életrajz.

A szerző négyes célkitűzésnek kívánt eleget tenni: „Adjuk (1) tüzetes életrajzát, (2) költői pályájának alakulását, (3) költészetének egykorú fogadtatását, (4) kiadás- és befogadástörténetének főbb irányait.” (9.) Az előszóban elmondja azt is, hogy mivel nem foglalkozott a kötetekben: „Az egyes műveket csak az életrajz és a keletkezéstörténet vonatkozásában jellemeztük, Petőfi költészetének általánosabb, poétikai, esztétikai elemzésétől tartózkodtunk.” (9.) A vérbeli filológus-textológus a Petőfi-szövegek sajátos státuszából kiindulva, illetve a megfelelő olvasásmód érdekében arra kéri mintaolvasóját, hogy „tartson kéznél egy Petőfi-összkiadást”, amelyből az említett szövegekről és azok környezetéről is tájékozódhat. Az összes versek 2004-es kiadásáról van szó.4 Megjegyezzük elöljáróban, hogy az életműben komolyan tájékozódni kívánó olvasó jól teszi, ha még ennél is jobban felszereli magát, vegyes prózakötetet is beszerez, Petőfi regényét s drámáját is olvassa; s ha ennél is kíváncsibb, fordításait, levelezését is kezébe veheti, hiszen a Petőfi élete és költészete jóval többet nyújt, mint amit ígér. Hogy csak a fejezetekben is kiemelt szövegeket említsem: a felvidéki útjának élményét megörökítő Úti jegyzetekről, a regényíró Petőfiről és a Tigris és hiéna című drámáról is olvashatunk; e részek – hangsúlyozom – mind túllépnek a szerző által kijelölt kötöttségeken, amennyiben ezek pusztán az életrajz és a keletkezéstörténet vonatkozásában lennének jellemezve.

A könyv nyolc nagyfejezetet foglal magába: A születéstől az első közlésekig (1823–1842), Az első közlésektől az első kötetekig (1842–1844), Csak népköltő? (1845), A Felhők korszak (1845–1846), A Felhőktől az Összes költeményekig (1846), A nemzeti költő státusában, A forradalom és szabadságharc költője (1848. március–1849), Kiadások és értékelések. Az életrajz, a költői pálya alakulása s a fogadtatástörténet az első hét fejezetben párhuzamos vizsgálatban kerül bemutatásra: Kerényi egyszerre háromféle kontextust érvényesít. Az utolsó fejezet bibliográfiai esszéje a negyedik célkitűzést hivatott teljesíteni, amennyiben a Petőfi-életmű utóéletét vizsgálja a következő korszakolásban: a kiegyezés előtti, a dualizmus kora első évtizedeinek, a dualizmus kora utolsó évtizedeinek, a két világháború közötti, a 20. századi, valamint a jelenlegi recepciótörténet és kiadás helyzetéről adva számot, értékelő, eligazító kommentárral, szorosan kötődve a kiadások és a tudományos értékelés történetéhez.

Kerényi minden egyes fejezetben hatalmas anyagot mozgat, a rendelkezésére álló és az általa felkutatott forrásanyagot maximálisan kiaknázza. A könyv mégsem lesz fárasztó, adathalmaz jellegű. A tényanyag retorikus elrendezése figyelemfelkeltő, izgalmas. Jól átláthatóan prezentál és kapcsolatokat teremt. Egyedien izgalmas az a mód, ahogyan az életrajzot a költészet alakulásával társítja, értelmezi, illetve az a gyakorlat, amint különféle tudásanyagot kapcsol egymáshoz érvelése átláthatósága érdekében.

„A szünetelő gazdasági tevékenység idején Petrovics István Kiskőrösön mindenórás felesége mellett tartózkodott. 1822. december 30-án a városházán befizette évi bérleti díja rátáját, 200 váltóforintot, és átadta a természetbeni juttatást húsban, faggyúban. 1823. január 2-án ismét a városházán volt; bizonyságlevelet állított ki Mihályik György, önállósodni akaró székálló legénye számára, miszerint 1822. február 1. és december 31. között becsülettel dolgozott mellette (Ferenczi 1892, Istenes 1960). A kettő közé esett Sándor fia keresztelője”– olvashatjuk a monográfiában a születés körülményeinek kontextusát az apa mészárszéki haszonbérlői életvitele által dokumentált megközelítésben (22.). Ezt megelőzően a közismert születés napjának meteorológiai adatai olvashatók, majd A puszta, télen (1848. január) hasonló időviszonyokat megörökítő vers hetedik versszaka és a nyolcadik első két sora. Lebilincselő az a mód, ahogyan a szerző könnyed, egyszerű mondatokkal, sokféle irányból hoz be tudásanyagot különböző gyűjtőhelyről, különféle könyvekből. Séni János kecskeméti főorvos adatának köszönhetően, aki majd félévszázadon át jegyezgette meteorológiai megfigyeléseit a (Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának fondjaiban találhatók feljegyzései), azt is megtudhatjuk, hogy Petőfi születése idején december 31-én és január 1-jén is délelőtt –8 oC, délután –5 oC hideg volt, borús, ill. tiszta idő váltotta egymást. Majd az 1823. január 1-jei romantikus felhangú (hisz a népi hiedelem az új évvel születetteket kivételes sorsú szerencsegyermeknek tartotta), ismert születési dátum hagyományozódásáról is lerántja a leplet, mivel ez a nap a keresztelés napja volt. A nyilvánosság előtt a költő is ezt a dátumot használta születése időpontjaként; de pontosan a keresztelési anyakönyv teszi kétségessé az 1822. december 31. / 1823. jan. 1-jei születési dátumot, mivel a keresztszülők tíz, illetőleg huszonöt kilométer távolságra laktak, s értesítésük, megérkezésük az említett időjárási viszonyok között mindenképpen egy-két napot igénybe vehetett. Ugyanezt a tételt látszik igazolni egykori iskolatársának visszaemlékezése is, aki felidézte Petőfi 1844. december 30-i állítását, miszerint aznap volt a születésnapja (23.).

Kerényi kedveli a számszerű adatokat, a különféle tárgyi listákat. A Petrovics család fokozatos tönkrejutását egyéb adatok mellett az árverési listák jelzik a legsokatmondóbban: ilyen a szalkszentmártoni ingóságok árverési listája (1846. április), amely a család végleges tönkrejutásának kései stációját mutatja (233.); majd a dömsödi újabb árverési lista már a teljes csődöt, a korábban gazdag redemptus Petrovics István bukását érzékelteti (250.).

Petőfi kivételes tehetségének a megmutatását gyakran direkt adatokban jelzi, egyes periódusokban a verstermés nagyságát, máskor pedig elapadását is feltünteti. A verseket az életúthoz köti ugyan, de megteremti önálló értelmezésük lehetőségét is.

Megdöbbentő, ahogyan a kontextusteremtő anyagok mozgatása mellett Kerényi szinte teljesen képes kiaknázni Petőfi alkotói életművét. A Címmutatóban (527–539.) majdnem 800 címet számolhatunk össze. Ezek között különféle műfajú szövegek (versek, vegyes próza, regény, dráma, műfordítás, drámatöredék) vannak, s az életút megfelelő helyén a biográfiában gazdagon adatolt értelmezés kapcsolódik hozzájuk. Fontos tétel aligha marad ki ebből az impozáns anyaggazdagságból. Csak az összehasonlítás kedvéért hozok egy adatot. Összeszámolva a legkézenfekvőbb összverseket tartalmazó kötet verscímeit – a magyar elektronikus könyvtárban található Petőfi Összes Költeményeit5 – 879 verset találunk itt, a kétes hitelűeket nem számolva; s nyilván nem szerepelhetnek e kötetben az 1996-ban felbukkanó Ibolyák című kéziratos füzet versei sem. Ez utóbbiak vers- és novellatermése az életműben jól meghatározható helyet foglal el, a kritikai életrajz vándorszínész korszakának (1843. január 15. – április 7.) fontos és bizonyító erejű alkotásaiként számol velük (96–99.). A kötet tehát az életmű teljes anyagát dolgozza fel.

A „verstérkép”-metafora Kerényi módszerének, könyvének, vállalt feladatának lényeges kifejezője. Bár nem használja túl gyakran (379, 391, 393.), mégis fontos szerepe van abban, ahogyan megalkotja beszélője autoritását. A verstérkép a kontextualista álláspont metaforája, ahol a vers cselekvési folyamatokba ágyazott, használt, emberek, intézmények, konvenciók körülvette tárgyként kerül vizsgálatra; ahol a monográfia főszereplője s ennek élményei, cselekedetei, életvitele az általa létrehozott művekkel egyenrangú vizsgálati tárgyként tételeződik; ahol a megírás és megjelenés terei egyaránt fontosak.

Lényegi kérdés a „verstérképen támadó űr” meghatározása olyan esetekben, amikor Petőfi életviteléről keveset lehet tudni, viszont költői műhelymunkájának eredményeit ismerjük (lásd Az apostol megszületésének körülményeit). Nemcsak a versek keletkezésének, de az életrajz szinte maradéktalan feltérképezése is megtörténik, s ennek köszönhetően az „életrajzban támadó lyuk” (415.) pusztán néhány napot jelent. A szerző ilyenkor világosan foglal állást, nem lebegteti a megoldást, nem spekulál, hanem a fellelhető dokumentumok felvonultatása után az eldönthetetlenséggel szembesít (245, 270.).

Kerényi forrásainak gazdagságát jeleztük már egy példával. Voltaképpen a helytörténeti, családtörténeti adattárak, az irodalmi muzeológia lehetőségeit is kihasználva írja le azt a környezetet, amelyben Petőfi alkothatott. De ennél többet is tesz. Adott esetben a családtörténeti kontextuson túl a szűkebb és a tágabb, európai történeti kontextust is vázolja. Ehhez a történeti kulisszához tartozik a különféle élmények, benyomások világa, ami szintén az alkotás ihlető forrásaihoz sorolható; a társadalmi-politikai-gazdasági kontextus, amely személyes környezetét fogja át.

Az életpályán az is követhető, hogy fontos, külső eseményekből, olvasmányokból, élményekből hogyan lesz versmotívum: hogyan használja fel Petőfi a rövid ideig tartó, de intenzív élményforrást költői műhelye megújítására (pl. Csapó Etelke haláláta Cipruslombok Etelke sírjáról ciklus megírásához), hogyan alakul ki a nagy vidéki utakat megvalósító Petőfi vagabundus habitusa, az évek során milyen alkotói szokásai, módszerei lesznek. Hogy az esztendőt általában évzáró verssel búcsúztatja, hogy „elvonultan, gyakran éjszaka is dolgozott, erősen pipázott. Folytatta írás közbeni motorikus tevékenységét, a szobában vagy a gyöpös udvaron sétálva, itt labdázgatva is” (237.).

Kerényi körültekintően rekonstruálja az irodalmi élet összefüggésrendszerét, működését, az emberi környezetet, a barátok és ellenségek nagyszámú seregét, a kapcsolatok, viszonyok bonyolult szövevényét. Petőfi jelleme a konfliktusok sorozatában sokat érlelődött, s a viszályok emberformáló eredményeit rögzíteni lehet. A baráti kapcsolatokból nő ki irodalomszervezői tevékenysége is. Ennek határozott jelei már a segédszerkesztői időszakban láthatók, majd a Tízek Társaságával, a fiatal írók érdekvédelmi szervezetének létrehozásán fáradozva valóban irodalomtörténeti jelentőségűvé válik szervezői munkája. Figyelemre méltó, hogy Petőfi értelmiségi körökben egyre kiterjedtebb kapcsolati hálóval rendelkezik. Egykorú fogadtatása nemcsak a magyar és német nyelvű sajtó kiaknázását jelenti, hanem ennél tágabb perspektívát is. A szerző levonhatja következtetését: „költőnknek sikerült, ami előtte magyar poétának nem. Megjelenni s tartós figyelmet kelteni az európai irodalmi közvéleményben” (255.). Kerényi a nyilvánosság előtt megjelenő Petőfi tudatos imázsépítő stratégiáit is láthatóvá teszi. Petőfi az a költő, aki már életében kultuszadattal rendelkezik (lásd az eperjesi evangélikus líceum önképzőkörében hozzá írott verset s útját végigkísérő fáklyás, szerenádos ünneplését – 175–176.). Ügyelt arra, hogy tevékenységét publicisztikailag dokumentálja. A költő és színész kettős életprogramja, a színházként felfogott társadalom képzete nem állt távol Petőfi életvitelétől a nemzeti költő, majd a forradalmi költő szerepeiben sem. A színháztörténész Kerényi finom érzékkel vezeti végig Petőfi életútján a biográfia életszínpadi szálát is. Az iskolai önképzőkörök, kollégiumi szavalatok stílusformálójától a vándorszínészi pálya romantikus játékstílusának elsajátítójáig, majd forradalmi szónokáig alakul a nyilvánosság előtt fellépő Petőfi pályája. A jelmezek, pózok mindennapi életben gyakorolt szerepei az életút különböző szakaszaiban bukkannak fel: különc öltözködésében, az egyenruha-viselettel kapcsolatos kihágás epizódjában is.

Nagyon ritkán a szerző pontos, objektív hangja eltér ettől a tudományos nyelvhasználattól. Ilyenkor is szorosan az életműhöz kötve láttatja a biográfiája főszereplőjének megnyilvánulását. Hadd szemléltessük ezt egy példával. A Felhőktől az Összes költeményekig (1846) című nagyfejezet A Júlia-szerelem és versei alfejezete utáni Közjáték alfejezet a Júlia-szerelem jövőjét veszélyeztető motívumokat vázolja. Petőfi nagykárolyi és koltói tartózkodása után kis időre, 1846 novemberében Debrecenben tűnik fel, s részt vesz Feleki Miklós színtársulatának 14-i és 17-i előadásán. Az előbbin – miután a helyi cenzor megtiltotta, hogy felvonás közben Erdélyben című versét elszavalja – a színház nézőterén a közönség dübörgő éljenzéssel fogadja. November 17-én a Két pisztoly előadásán a társulat színésznője, Prielle Kornélia Petőfi iránti tiszteletét azzal fejezi ki, hogy az előadás alkalmi betétdalaként elénekeli A virágnak megtiltani nem lehet… megzenésített műdalát. Eddig a semleges beszámoló. Majd hirtelen a szellemes és természetes színpadias láttatás következik: „Petőfi elragadtatásában (és az érendrédi hírek hatása alatt) ekkor olyan lépésre szánta el magát, amire zsánerképeinek legényei is csak ittas fővel vállalkoztak volna. Megkérte a színésznő kezét, aki első meglepetésében igent mondott.” (272.) Az esküvő elmaradt. De a zsánerképek és népdalok szerepjátszós versei egy mondat erejéig Kerényi tollán remek összefüggésbe kerültek alkotójuk életével.

A Petőfi halála című rekonstruáló fejezet végén Kerényi állást foglal a költő halálával kapcsolatos további tudományos teendők kérdésében. Az egzakt természettudományos módszertan híveként (lásd Az ember tragédiája szinoptikus kritikai kiadás6 általa sajtó alá rendezett módszerét) Petőfi Sándor DNS-ének meghatározását tartja fontosnak, amelyet a család különböző tagjaitól származó hat hajfürtből lehetne kimutatni. Mivel Petőfi menekülési útvonala kevésbé vizsgált, Kerényi szerint magnetométeres mérésekkel meg lehetne találni sírhelyét is. A testereklye felbukkanásakor perdöntő bizonyíték lehetne Petőfi DNS-e. Kerényi Ferenc komolyan átgondolta ennek munkamenetét, bízott e kutatás eredményében, még akkor is, ha jól tudta, hogy mindez csak a Petőfi-kultusz mellékhadszíntere. Elmesélte, hogy összeállította és benyújtotta ennek a kutatásnak a dokumentációját. Ezt a munkát már aligha fogja valaki elvégezni...

Az évszázad Petőfi-életrajza tartalmazza mindazt, amit Petőfi életéről tudni érdemes. Megszabadította a költő alakját és életművét a halála után rárakódott sallangoktól és legendáktól, meggyőzően mutatta fel, hogy a biográfia értéke a költészet megközelítése szempontjából nem vonható kétségbe, sőt egymásról le nem választható, és azt is, hogy Petőfi költészete életrajzának ismerete nélkül aligha értelmezhető helyesen.