E sorok a Szamosba ömlő Lóna patakra utalnak, az épülő völgy a bizakodás metaforája egy olyan régi településen, amely sok bajt látott, de ahol 1761 Katalin napján új korszak kezdetében reménykedhetett a birtok ura, széki Teleki Ádám. Övé lett végre a sokáig perelt Kendilóna, irigyei ellen biztonságban érezte magát, még szeretett anyja, vajai Vay Kata élt, sőt erőben volt (neki szólt a verses köszöntő), feleség is volt a háznál (a harmadik), a nemesi udvar népes volt (saját és az udvarban nevelkedő gyermekek, gazdatiszt, tanító), de a legnagyobb esemény, hogy fiát várhatta haza külföldi akadémiákról!

 

Egy település irodalomtörténetének megírása nem új keletű találmány, általában a helytörténeti művek a hely szellemi teljesítményének is szentelnek fejezetet; a nagyvárosok, mint Kassa, Pozsony, Pest-Buda, Várad, Kolozsvár ilyen szempontú bemutatása mellett érdekes könyvek szólnak Marosvásárhely, Tokaj, Balatonfüred irodalmi életéről is. Eseményszámba ment ebben a műfajban Kerényi Ferenc Pest vármegye irodalmi élete (1790–1867)2 programadó könyvének megjelenése.

A kendilónai Telekiek levéltárának egységeiből felidézhető az erdélyi nemesség egy jellemző csoportjának (a református főnemességnek) vidéki élete a 18. században: a családtagok számontartásának, a család közelében élőkkel való jó viszony kialakításának és fenntartásának igénye. A család ismertsége, a 18. századi Erdélyben mindvégig megfigyelhető jelentősége némileg nő is az 1770-es évektől. A különböző szöveges források összehasonlító vizsgálata, a társadalom helyi életének lenyomataként való tanulmányozása a tudás új fajtáival való szembesülés formáira is rámutat – az elutasítás, az asszimilálás, a kevésbé feltűnő megvalósulása-jelenléte módozataira. A 18. század irodalmáról eddig kialakult ismereteink sokkal inkább kapcsolódnak az intézmény- és iskolatörténeti kutatásokhoz, mint a nemesi családok rezidenciáihoz. Újabban azonban egyre jelentősebb eredményeket hoznak részben az új lendületet vett életrajzi kutatások (és ekkor egy-egy szerző története irodalmi művek létrejöttének, hatásának keretévé válhat, példa lehet erre Bethlen Kata, az emlékíró élettörténetének tanulmányozása), részben pedig a lokális vizsgálatok, könyvtár-rekonstrukciós kísérletek vagy a történeti tanulmányok.

Kendilóna ilyen megközelítése nem egy hipotézis nyomán született, hanem a 18. századi erdélyi magyar nemesi családok írásos hagyatéka olvasásából következett, egyre határozottabb és egymást megvilágító jelentésekkel. Az írás használata és a nyilvános megszólalás korabeli szokásainak kutatásához művelődés- és családtörténészek, filológusok munkái adtak támpontokat;3 az alkalmi műfajok, a szorosan a családok életéhez kapcsolódó szövegek egyre nagyobb különbségeket tettek nyilvánvalóvá az egyes azonos nevű szereplők között (a 18. századi Erdélyben több személyt is jelölő Teleki Ádám, Pál, Sámuel, Domokos, László, József, Kata, Anna, Wesselényi Zsuzsanna, Kata, Mária…), és kezdett érthetővé válni az is, miért tett fel annyi kérdést Erdélyi levelei kapcsán Kazinczy Ferenc erdélyi ismerőseihez írt leveleiben, miért tartotta végtére fontosnak, hogy ne csak a maga számára tisztázza a Teleki család történetét.4 A kisvilág alakjainak (szerzőknek, hivatkozott személyeknek, megszólítottaknak) mint identitásoknak, de legalábbis mint egy összefüggő történet szereplőinek elkülönítése nélkül (és e kutatási fázis vagy inkább fordulat előtt) bizonyos összefüggések nem tárultak volna fel.

A felvilágosodás sokféle jelentése közül azt tekintem e nyomok megszólaltatására leginkább alkalmasnak, amely a tanuláshoz, a személyiséghez, a világ (jelentéseinek) pluralitásához kapcsolódik.

 

A település gazdái a 16. században származtak a Kendi családból. A Telekiek tulajdonába a 17. század végén került. Ha útja veszített is fontosságából, a hely (Kendilóna, románul Luna de Sus, Kolozs megyében, Iklód és Doboka között) megvan, áll a karcsú református templom, amelyet 1727-ben szenteltek fel, és a mennyezet festett stukkódíszén a patrónusok neve is olvasható (Teleki Pál, Vay Kata). A széki Teleki és a Wesselényi címerből ihletődött, mészkőből faragott díszkapu (az egyszarvú és a szirén alakjával) viharvert kissé, de még emlékeztet ifj. Teleki Ádám5 és Wesselényi Mária esküvőjére (1766). A templom körül koporsó formájú címeres, feliratos sírkövek jelzik a család valamikori tekintélyét, és az emléktábla a templomban azt hirdeti ma is, hogy a család véglegesen tulajdonosa lett a kendilónai birtoknak. Sőt a református templom harangjainak felirata is a 18. századba visz vissza, és a család egyháztámogató szokását jelzi, az egyházi klenódiumok szintén. Megvan a lelkészi lak is, amelyet Teleki Pál és felesége építtetett. A kastély a 20. században többször cserélt gazdát, átépítették, jelenleg rehabilitációs központ van benne. A falu lakossága nem éri el az ezret, ebből a református lelkész hívei közé alig több mint egy tucatnyian tartoznak. A politikai és társadalmi változások következményeként a községben magyar lelkészeket öltek meg, de ez a (magyar művelődéstörténeti) felejtésnek csak egyik lehetséges magyarázata.

 

Korszakhatár a család irodalomtörténetében a Cid-fordító Teleki Ádám lányának szentelt homágium,6 számunkra most a benne említett emlékkép bír jelentőséggel. Széki Teleki Mária, gróf széki Teleki Lászlóné 1800-ban gyors lefolyású betegségben hunyt el válása után néhány hónappal. Férje temettette el, de nem a család valamelyik erdélyi temetkezőhelyén (például Gernyeszegen, Sárdon vagy az asszony családját tekintve Kendilónán), hanem Szirákon. Hívott ugyan a hozzátartozókkal együtt erdélyi papokat is a szertartáshoz, de felkért előadóinak (a szerzőknek7) névsorát tekintve érezhető, hogy ő már magyarországi, főleg pest-budai életre rendezkedett be. Mondhatni, az erdélyi zártabb világból ő maga hamarabb eltávozott (gyakorlatilag apja, a Voltaire-rel vitázó Teleki József halála, 1796 után), funkciókat vállalt, aztán elhunyt feleségét mint szimbolikus szereplőt is Erdélyen kívül „deponálta”. A nyelvújítással kapcsolatos tudományos életbe így kedve szerint bekapcsolódhatott, költészeti munkásságával is nevet szerzett magának a magyar olvasók sorában. (Kissé általánosítva a kérdést, ezt a „kitörést” látjuk évekkel később Schodelné Klein Rozália vagy Gyulai Pál döntésében.) Elhunyt felesége, Teleki Mária emlékezetét többtételes könyvvel (magyar és német nyelvű temetési prédikációkból, versekből álló szerkesztménnyel) kívánta megörökíteni, a kiadványt maga látta el bevezetővel, és írt is bele egy balladaszerű látomást tartalmazó, némileg mentegetőző verset. A nyomtatásra szánt gyászmű, a Teleki Mária sírhalma fikció volta többszörösen érezhető Teleki László siratójában. Egy lábjegyzetben azonban – kiszólva mintegy furor poeticusából, állításai igazságértékét a konkrét hely-idő-szereplő-cselekmény információval hangsúlyozva – a következő történetet osztja meg a megözvegyült szerző a könyv által teremtett új nyilvánossággal:

„A Copuláltatásunk Erdéllyben, a’ Lonai Templomban esett meg, a mellynek alatta a Néhai Ipam Lineaájának kryptája vagyon: és ott is a helly ugy ki-választatott; hogy egyenesen a’ néhai Napám teste felett állottunk azon Szent és Nevezetes Czérémonia alatt. Igen érzékeny, és szívre ható környülállás volt ez.”8

Felidézte, megörökítette tehát választottja e valamikori szokatlan kérését (hogy tehát jegyesével anyja koporsója fölött álljon, amikor kimondja a házassági eskü szövegét). A nyelvnek – sőt hagyománycselekvésnek – nem jogi, hanem metafizikus funkciója érvényesült ebben a kívánságban. (Teleki Mária tizenöt éves volt anyja, Wesselényi Mária elhunytakor. Ekkor elárvult kishúgát, Annát ő nevelte fel.) Teleki László metalepszise alkalmat ad az olvasónak arra, hogy tapasztalatot szerezzen az elhunyt utolsó életszakaszáról. Intenzívebb és kifejtettebb része ez a versnek, mint ami a halotti prédikációkban vagy búcsúztatókban szokásos volt.9 A költemény szerzője csak látszólag veszi fel a prédikátorok igehirdetői köpenyét, igenis van szerzői fellépése, saját kapcsolódását is hangsúlyozza a család kendilónai, szimbolikus központjához, amint azt már megtette 1798-ban, elhunyt apósát méltató versében.10

A temetés szöveghagyományát a korszakra vonatkozó magyar irodalomkutatás stílustörténeti, tématörténeti megközelítésben részben beépítette korpuszába. Mivel azonban a magyar irodalomtörténet diszciplináris kibontakozása – a 18. század végén és a 19. században – erősen kapcsolódik az iskolai, sőt világi iskolai tevékenységhez (nyelvtanítás, állampolgári nevelés), a temetés költészetének és általában szövegvilágának tanulmányozása a néprajz, majd az antropológia kutatásai irányából inspirálta az irodalomtörténeti – ezen belül retorikai, eszmetörténeti – kutatásokat. Kecskeméti Gábor (főleg 17. századi anyagra épülő) prédikáció-tipológiájában az irodalmi elvek történeti vizsgálatát retorikatörténetiből komplex kommunikációelmélet-történeti nézőpontúvá szélesíti. Ezt követve az utalások bonyolult rendszerében a település jelölőire figyeltem fel, és ezeket koherenciateremtő elvként kezelve tekintettem át a család írásos hagyatékának egy, az irodalom tágasabb fogalmába illeszthető részét.11 A családfogalmat is tágítani kell azonban: érvényes jelentésébe bejárók és pártfogoltak, atyafiak és ismerősök is egyre inkább beletartoztak, és ez a szövegek érvényességére még inkább vonatkozik: Kendilóna a nyilvánosság lehetősége volt, és nem csak a család egyes tagjai számára.

Az újesztendő megünneplése a néprajzi kutatások szerint sajátos formát őrzött meg Kendilónán. A család ilyenkor nemcsak tárgyi ajándékokat osztott a birtokgazdaság munkásainak és a családhoz valamilyen módon kötődő személyeknek, hanem verses köszöntők is születtek.12 A család hagyatékában fennmaradt köszöntőversek sokaságát olvasva összefüggést látunk a nemesi család által sokáig fenntartott szokásrend (a mai köznyelv szavával élve a család „nyílt napjai”) és a falu népének a 20. század elejéig eleven szokásai között (ahogyan a néprajzkutatók által oly eredményesen vizsgált falusi lakodalmak dramaturgiája visszavezethető a nemesek látványos-nyilvános lakodalmi ünnepélyeire). Nem a kéziratos énekeskönyvek „perifériáját” sejtem Kendilónán, bár az ott megőrzött versek nagy része műfajilag e kategóriába sorolandó, hanem egy teljesebb, komplexebb íráshasználat világát. Jelentős volt a könyvtár, és folyamatos a (nemcsak gazdasági) írott-nyomtatott szövegekkel való foglalatosság. Id. Teleki Ádám újságolvasó ember volt, német nyelvű újságjaiból mutatóban ma is van néhány példány a kolozsvári állami levéltár kendilónai Teleki-anyagában.

 

Epithalamium in honorem nuptiarum spectabilis et magn. dni Wolfgangi Kovachoczy, cancellarii et consiliarii ill. principis Transylvaniae etc. Claudiopoli a. d. 1593. – Sepsiszentgyörgyi András verse – egyetlen példánya Marosvásárhelyt maradt fenn a Teleki-könyvtárban. Jeles lakodalmi esemény volt ez, de rövidesen Kendi Krisztina elárvult, majd meg is özvegyült. Lakodalmi nyomtatványok és köszöntő- versek is jelzik a hely jeles napjait: ifj. Teleki Ádám és Wesselényi Zsuzsanna lakodalmát (1728) Verestói György,13 Teleki Ádámét Wesselényi Máriával (1766) a fiú apja örökítette meg, de két évvel korábban lányát is ilyen verssel üdvözölte (Teleki Kata Dobokára, Rhédey Farkashoz ment feleségül). Ez utóbbi lakodalmába hiába hívták Bod Pétert (levélben mentette ki magát), de a mezőségi köznemes Rettegi György emlékiratában sejteti a mulatság esemény voltát: „Az ősszel a Teleki Ádám úr leánya lakadalmában (mivelhogy az ő anyja s a Teleki Ádám úré egytestvérek) ott volt [értsd: Dujardin], s egy nagy széles kard volt az oldalán, melyet nem oldott le mikor táncolt is.”14

 

Teleki Pál külföldi akademizálásával kapcsolatban jelentős kutatási eredmények születtek (különösképpen a szegedi egyetem régi magyar irodalomtörténet kutatóinak köszönhetően).15 Fia, unokája (a két Ádám) alakja az irodalom történetében kissé egybemosódott, gyakran egy szócikk jut a lexikonokban és névmutatókban a generálisnak és a Cid-fordítónak.

Id. Teleki Ádám (1703–1769) többféle naplót vezetett. Az 1744-es naplók bécsi ügyintéző expedícióját tárgyalják.16 Vannak verses naplói is, azok részletezőbbek, könnyedebbek és erős érzelmi telítettségűek. Id. Teleki Ádám töredékes – valójában inkább végtelen – naplóversei a családi viszonyok megerősítése mellett önelemző, helyzetértékelő, titokfejtő jellegűek. Különösen érdekesek második feleségéhez szóló, illetőleg házaséletüket elemző régi stílusú, négysarkú versei.17

A hiábavalóság árnya id. Teleki Ádám tetteire gyakran rávetül. Bethlen Kata későbbi férjével, Teleki Józseffel egy időben végzett hallei tanulmányai során kap ugyan diplomát, de apja elégedetlen tudományos és nyelvismereti haladásával.18 Bizonyára Font Zsuzsának van igaza, amikor Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király drezdai udvarába való továbbutazásukat nemcsak a nyelvismeret, hanem a tudományos ambíció hiányával is magyarázza.19

A család férfi tagjai gyakran hosszasan hiányoztak az udvarházból nemcsak a több részben fekvő birtok, hanem a hivatalviselés miatt is. Id. Teleki Ádám keltezetlen (körülbelül az 1720-as években keletkezett) verse éppen Kolozsvárt nevezi ki a vágyak városának.20 1755-ben a kolozsvári református kollégiumban készíti ifj. Teleki Ádám bölcs mondásokat, definíciókat katonás rendben sorjázó olvasmányos holmiját, a Diariumot. (Itt jegyezzük meg, hogy ifj. Teleki Ádám Cid-fordítása előszavát nem Kendilónán szignálja, hanem Somkúton.)

Leveleit mint naplót is felfoghatjuk. Gyermekkora óta elvárta tőle környezete a levelek írását. 1777–1778 fordulóján Lessing Eschenburghoz írott leveleiben adta meg e viselkedés mintáját: írni kell a fájdalomról, a gondolkodás elvehetetlen képességünk, a vallomás hitelessé teszi a kevésbé artisztikus sorokat is, és ez adja értéküket. E leveleket nyilván nem olvasta ifj. Teleki Ádám, de a megfogalmazás önfegyelmező világossága, a kulturális viselkedési szokások magas szintű gyakorlása jelenik meg a családot ért veszteséget közlő levélben. Ifjabb Teleki Ádám felesége elvesztéséről tájékoztatta családtagjait, ismerőseit.21

Pataki Sámuel,22 a család orvosa is vezetett naplót, itt azonban egy levelére utalunk, amelyből kiderül, hogy a jó viszony mellett (Dés–Kendilóna) gyakran a szükséges remedium helyett is szövegek születtek.23 Pataki tanulmányai során Teleki Pálnak beszámolt tudományos eredményeiről, s ezt a patrónus el is várta tőle.24

Kendilóna főrangú lakóinak írásai sokáig a család őrizetében maradhattak (akárcsak a Károlyi nemzetség levéltára), ugyanazon szövegegyüttes részeiként. E verses anyag egyik jellemzője a kalendáriumi, de főként családi jeles napokkal való összekapcsolódása. A verses anyagot is többnyire az írás hagyományát továbbvivő családfők szerint rendezték, elég részletesen kibontakozik belőle a családi események résztvevőinek köre és a művek vagy szerzőik címzettjeinek, közönségének ízlése. Ez az ízlés az elvárások és az elvárások teljesítésének kételeműségében ragadható meg. Alakítója kezdetben inkább a családi szokás és a házi nevelők olvasottsága volt, kisebb mértékben a rendszeres képzést nyújtó iskolák közelsége (a kolozsvári kollégiumok és tanáraik külföldi akadémiákon szerzett ismeretei).

Fontos a családi ünnepek költészete (sőt zenei és látványművészeti emlékvilága) is, az egyes családtagok viszonya az írásos kultúrához. E család vidéki, de mozgalmas életében a nők jelenléte is folyamatosan érezhető Vay Katától, aki Teleki Pál művelt felesége volt, a fordító Wesselényi Zsuzsannáig vagy Wesselényi Máriáig (id. Teleki Ádámnéig), lányáig, a latinul, franciául, németül beszélő széki Teleki Máriáig, aki a franciás költőként ismert gróf Teleki Lászlóhoz ment feleségül 1787-ben. A családon belül szülőtiszteletről, nőtiszteletről és nagyfokú igényességről beszélhetünk a gyermekek nevelése tekintetében.

 

A család által több-kevesebb időre Kendilónára vonzott tanult emberek munkáit áttekintve megállapíthatjuk, hogy a felvilágosodás magyar nyelvű olvasmányai közül számottevő mennyiség jött létre a lónai körben vagy a család támogatásával.

Az udvar egy fejedelmi udvar kicsinyített mása. Hiszen annak működését Drezdában id. Teleki Ádám belülről is megismerte. A Teleki családból is tudta, hogyan kell szinten tartani az udvar „üzemét”. Tudta, miért támogatja Bod Pétert: a Magyar Athenás kiadásában segítette 60 magyar forinttal. Bod Péternek a gyömrői Teleki-levéltárból Kolozsvárra örökös letétbe helyezett több levele is bizonyítja kapcsolatukat.25 A régi ismeretség okán Bod kritikát is megkockáztathatott, amikor Teleki Kata lakodalmára levelet küldött maga helyett, a nagyobb gyermekre, ifj. Teleki Ádámra utalva: „Tudja N[a]g[yság]od jól a maga Példájából is, hogy az M[é]l[tósá]g[o]s Teleki Famíliában való Urfiak véteknek tartották ifjú korokban meg nem házasulni és az ő ifjúságoknak feleségekkel nem vigadni. Ne engedje N[a]g[yság]od, hogy ezek az Parisban tanult, Párisi Minervákat, Belgyiomi Diánnákat, Bétsi Pallásokat szemlélt ifjú Urak új Haeresist hozzanak bé a M[é]l[tósá]g[o]s Famíliában, hanem ha magok Ulisesek voltak, már telepedjenek egy-egy drága Penelope mellé, még pedig hamar. Non aetas est laeta diu; a virágból az idő kórót tészen; a virág addig virág ÷ jó illatú, a mig virág.”26

Bodoki József, a család egyik bejáró teológusa temette Teleki Pálné vajai Vay Katát. Teleki Ádám fölött is ő prédikált.27 Tordai Sámuel (1731–1801) ifj. Teleki Ádámmal egy időben tanult a leydeni egyetemen, és a családnak bejárója maradt. Ifj. Teleki Ádám Sófalvi Józsefet, Sulzer Esztétikájának28 magyar fordítóját is Kendilónára „csábította” néhány évre (1779–1783).

„Érdemes embereket kivánván hallgatni”, Teleki Ádám adott arra, hogy teológiailag képzett papjai legyenek Kendilónán. Fazakas Gergely Pánczél Pál naplójára és egyháztörténeti, illetve vármegye-monográfiákra hivatkozva hangsúlyozza Kendilóna fontosságát mind a dési egyházmegye és a megyegyűlések, széktartások, mind a tehetséges és tanult, az udvarhoz tartozó szakszemélyzet szempontjából.29

 

Teleki Pál özvegyét, Vay Katát úgy emlegeti a család pártfogoltja, Bod Péter mint aki a magyarok történelmében járatos: „Köszöntöm alázatosan a Mlgs Nagy Aszszonyt, az én Históriai gondolatimat a Magyar dolgokban sokszor helyreigazító Káptalanomat.”30 Gróf Teleki Ádámné (Wesselényi Mária) fordította németből magyarra azt a munkát, melyről a Benkő-levelezés is megemlékezik: „Artem semper gaudendi, az az: A Keresztény embernek hogy kell minden némű állapotjában örömmel, meg nyugodott szívvel lenni. Ezt írta volt deákul egy Sarassa nevű spanyol in quarto. Azután contrahálta Windheim, Erlangi Theologiai professor, és ki adta Németül in 8vo. Ebből fordította a grófné.”31 A munka Szüntelen való örvendezésnek mestersége címmel 1784-ben jelent meg Kolozsváron, előszava kelt Kendilónán 1775-ben.

„Ha olly szerentsés lehetnék, pedig, hogy az Olvasók kedvét találhatnám, kettős lenne örömem; de ha ellenben a kedv-találás hellyett bal ítéletet húzok magamra, arról nem tehetvén, vélle keveset-is gondolok, abban elég nyugodalmamot találván; hogy emlitett Édes Jó Anyámnak tettzését hólta után-is bé-tölthetem.”32

Wesselényi Zsuzsanna, id. Teleki Ádám első felesége is fordítóként jelenik meg a völgy irodalomtörténetében.

 

Szolnok-Doboka vármegye monográfiájában írja Kádár József: Lóna „a Kendiekről e birtok s tartozékai a Hallerekre szállott, ezektől pedig Teleki Mihály szerezte meg s utódai bírják.”33

A Voltaire-rel levelező, nagy műveltségű költő, Fekete János megfeddte Teleki Lászlót a feleségét, Teleki Máriát elsirató költeménye szerinte tiszteletlen passzusai miatt. Az elváltan megözvegyült „férj” válaszolt a kritikára, és e verses levelezés során végül mindketten megfogalmazták mennyországképüket. Fekete Jánosé lett híresebb: ez a Négy mennyország, amelyet bízvást vethetünk egybe Csokonai Vitéz Mihály halotti verseivel.

A hely tündöklése mégis az az esztendő – 1761 –, amikor egyesek a testőrseregbe nyernek fölvételt a császárnő környezetében. A Lóna völgyében azonban a pályára felkészült fiút várják haza, hogy telepedjék le, vegye át a rá váró feladatokat. Ráday Gedeonnak írja Teleki Ádám Lónáról: „Az én édes fiam felöl irhatom az Urnak kedves öcsém Uramnak hogy Isten kegyelméből már Párisba Lejdábol Bruxel felé, Károly hertzeghez, az Hágában lévő ő felsége Követtyének recomendatiójából szeretsésen meg indult, ki is ottan sokáig nem mulatván, hanem onnét le felé indul, és tudom, hogy az Urnál kedves Öcsém uramnál maga atyafiságos kötelességét tészi s el sem mulattya.” A fiú azonban nem siet haza, a karácsonyi ünnepre sziráki rokonaihoz érkezik: „Édes Atyám uram Pétzelen az Innepek eltöltésével Szirák felé jöttem és ottan az Ujj Esztendőt is kelletett tőltenem, mivel tellyességgel el nem botsátottak.”34 1773-ban II. József császár látogatást tett Erdélyben is. Járt Válaszúton, de nincs tudomásunk arról, hogy a közeli Kendilónát is meglátogatta volna. Hivatalos találkozása volt azonban Erdély főnemeseivel és elöljáróival, és a találkozás nyomán léptette elő a császár ifj. Teleki Ádámot főispánná, aki ugyanebben az évben nyomtatja ki a Kolozsvári Református Kollégium nyomdájában Corneille Cidjéből készült fordítását (verses mű verses fordítása), s szerez magának nevet az új magyar irodalomban.35 Ekkor apja már nem él, a dráma néhány helyzete azonban ugyancsak emlékeztet arra, amit apa és fia Kendilónán átélt, a régi és az új összeütközésére, a kendilónai irodalmi életre… Vagy ez a drámafordítás már másról szól?

 

 

– írta valaha fiának a verses naplók szerzője, aki nem tudós volt, „csak” mecénás, nem szerző, „csak” költő: nem Hazafi, csak otthonteremtő.

(Nem Eszterháza, nem Gödöllő, nem Keszthely, nem Gernyeszeg, nem Zsibó: Lóna. Kendilóna.)