Tanulmányom témája a romániai magyar kisebbség migrációs dinamikája és ezen belül a kolozsvári egyetemisták kivándorlási szándékainak a felmérése. Témaválasztásom azon alapszik, hogy a mindennapokban fellelhető folyamatot tárgyal, amely a magyar kisebbséget csoportként, de az individuumok életét egyénileg is befolyásolja. Mindennap találkozunk vele, hallunk róla, írnak az újságokban, hangoztatják a televízióban, de kevesen tudják, hogy mivel állunk szemben, a folyamatot mi okozza, mi a történelmi háttere, melyek azok a tényezők, amelyek növelik intenzitását, és melyek azok, amelyek csökkentik, illetve mit lehet tenni ellene. Kérdések, amelyekre kutatásom választ keres.

E cél elérése érdekében, tanulmányomban bemutatom a kivándorlással kapcsolatos legújabb felméréseket, mind országos szinten, mind a romániai magyar kisebbség szintjén.

A tanulmány második része egy esettanulmány, általam készített kérdőívek alapján elvégzett felmérés, amely a kolozsvári magyar egyetemisták kivándorlási szándékait elemzi. Mondhatni, hogy ez az első részben bemutatott általános felmérések kicsiben való ellenőrzése. Célom megfigyelni, hogy a magyar egyetemisták, főleg végzős hallgatók hogyan viszonyulnak a kivándorlás kérdéséhez, gyakorlatban hogyan látják ezt megvalósíthatónak, élnének-e ezzel a lehetőséggel vagy sem. A felmérés adatait összevetem az előző rész végkövetkeztetéseivel, hogy láthatóak legyenek a köztük levő kapcsolatok, az esetleges átfedések.

Elsődleges forrásként a Romániai Nemzeti Statisztikai Intézet által kiadott statisztikákat és a kérdőíves felmérés eredményeit használtam. A kantitatív, kalitatív és összehasonlító elemzési módszerek alkalmazásával, szociológiai, demográfiai és történeti perspektívát egyesítő szemlélet által próbáltam elemezni a témát.

 

 

 

 

A romániai magyar kisebbség kivándorlása már az 1920-as évektől megfigyelhető mint számottevő népmozgás, amelyet a kor történelmi eseményei alakítottak ki. A kilencvenes évekig több hullámban hagyták el magyarok az országot Magyarországra vagy Nyugatra távozva. Ebben a periódusban többnyire politikai migrációról beszélhetünk, de a kilátástalan gazdasági helyzet is elindított kivándorlási hullámokat. A kilencvenes évek változásai nem állítják meg ezt a folyamatot, csak a kivándorlás okai változnak.

A nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek elejéig újabb hullám indul meg. A szociológiai kutatások2 alapján megállapíthatjuk, hogy többnyire egyének vándoroltak ki, kisebb mértékben családok. Fő céljuk megélhetési lehetőség teremtése, ami hosszú távú letelepedést biztosít, később pedig családjuk áttelepítését is. Másrészt pedig főiskolákat és egyetemeket végeztek el, abban a reményben, hogy megfelelő képesítéssel munkahelyet szerezzenek Magyarországon, és utána kövessék a fentebb említett sémát. Mindkét esetben többnyire fiatal vagy középkorú személyekről beszélhetünk, akik azért vándoroltak ki, hogy családjaiknak is biztosítsák a kijutást. A kivándorlók átlagéletkora jelentősen alacsonyabb volt, mint a magyar és a román lakosságé. Ennek romboló hatása volt a romániai magyar közösség életkorszerkezetében. Manapság a romániai magyar kisebbség ugyanis sokkal „idősebb”, mint a román társadalom.

A kivándorlás egy másik hulláma a kilencvenes évek második felére tehető, és mondhatjuk, hogy ez mai napig is tart. Az előző hullámhoz viszonyítva ezt a csoportot „másodlagos” kivándorlóknak nevezhetjük. Többnyire azok rokonai, akik az előző hullámban hagyták el az országot, nagyrészt azok szülei, nagyszülei, akiknek eddig sikerült megélhetést biztosítaniuk önmaguk és családjuk számára. Ők növelik a lakosság létszámát, de a munkaerőpiacon nagyon kis százalékban jelennek meg.

Eközben a tanulmányok Magyarországon való elvégzése egyre nagyobb divattá vált a romániai magyar fiatalok körében. Az elmúlt évtizedben az úgynevezett „oktatási kivándorlók” száma igen megnőtt nemcsak az egyetemi oktatás szintjén, hanem kiterjedt a líceumok és szakközépiskolák, tudományos (posztgraduális) képzések szintjére is. Tanulmányaik elvégzése után ritkán térnek haza.3

Amint az alábbi diagramon is láthatjuk, a magyar nemzetiségű személyek kivándorlása csökkenő tendenciát mutat, ami párhuzamban áll az általános kivándorlási trendekkel, de következményei annál súlyosabbak, mivel egy kisebbségről beszélünk.

 

 

 

A kivándorlók életkor szerinti felosztása alátámasztja a fentebb mondottakat, miszerint a 35 év alattiak kivándorlási aránya sokkal magasabb az országos kivándorlás tekintetében is.

Kitérve a magyar kisebbség kivándorlására, a Balázs Ferenc Intézet által 1997-ben elvégzett felmérés adatai is azt mutatják, hogy a magyar közéletben gyakran megfogalmazott aggodalmakat, miszerint a fiatal értelmiségiek elvándorlása fokozott mértéket öltött a kilencvenes évek második felében. Adatai azt mutatják, hogy a 35 év alatti felsőfokú iskolai végzettségű erdélyi megkérdezettek közel kétharmada elhagyná hazáját, ha volna rá lehetőség, vagy foglalkozik az elvándorlás gondolatával.4

 

 

Az Erdélyre vonatkozó 1994-es felmérésük szerint az átlagosnál jelentősebb méretű emigrációs potenciál volt jellemző az idősebb korosztályra (51–60 év közöttiek), amelynek tragjai nyugdíjaztatásuk után akkor már elvándorolt gyermekeiket szerették volna követni,. Bár az 1997-es felmérés szerint az idősebb korosztály elvándorlása Erdélyből családegyesítés címén tovább tart, mindazonáltal az adatok alapján megkockáztatható a kijelentés, miszerint a legújabb elvándorlási hullám a „legfiatalabbak hulláma” lesz. A legfiatalabbakat illetően is kiemelten magas elvándorlási hajlandósággal jellemezhetőek a fiatal diplomások (ennek 2006-os vonatkozásait próbáltam felmérni az alábbi esettanulmányban), a szülőföldjükön stabil munkahellyel nem rendelkező, 35 év alatti, középfokú iskolai végzettségűek, valamint a fiatal vendégmunkások.5

Ezek az arányok mutatják meg leginkább, miért romlik a magyar társadalom és egyben az ország lakosságának az életkorszerkezete, és miért kell felfigyelni erre a folyamatra, illetve megoldást találni a már problémának nevezhető migrációs tendenciára.

 

A kivándorlók között a nemek aránya, három periódus kivételével kiegyensúlyozottnak tekinthető. Az 1992-es év környékén a férfiak kivándorlása szembetűnően magasabb, és a tárgyalt periódus folyamán ez az egyedüli szakasz, amikor a férfi-nő arányban a férfiak „vezetnek”. Ezt feltehetően a munkaerőpiaci kereslet váltotta ki, építkezésben vagy egyéb nehéz munkára volt nagyobb kínálat a külföldi piacokon.

Az utóbbi években az arány egyre inkább a nők javára tolódik el, ami súlyos hatással van a magyar kisebbség és egyben az egész ország társadalmi szerkezetére, annál is inkább, hogy már egy elöregedő társadalomról beszélhetünk.

 

 

 

Érdekes megfigyelnünk a romániai magyarok kivándorlási szándékait összehasonlítva a többi román állampolgáréval. A romániai magyaroknak sok évig Magyarország jelentette a fő kivándorlási célpontot. Manapság, amikor az európai integráció által egyre több lehetőség adódik, egy jelentős Nyugatra irányuló mozgást figyelhetünk meg, a célországok ezúttal az Európai Unió tagállamai. Mindemellett Magyarország jelentős célpont marad. Románia lakosságának többi része viszont előszeretettel választja és választotta a nyugat-európai országokat, és kisebb érdeklődést mutat Magyarország mint célország iránt.

A romániai magyarok viselkedése mögött több ok áll, így: a közös nyelv és kulturális háttér, a jobb beilleszkedési esély, karrierépítés lehetősége stb. A magyarok a szomszédos országokból erős kapcsolatokkal rendelkeznek Magyarországon élő magyarokkal, az évek folyamán számos ismeretséget és barátságot kötöttek, a létező családi szálak mellett. Mindezek Magyarországot természetes választási lehetőséggé teszik szemben a többi országgal, ahol a kivándorlók több nehézséggel szembesülnének, és az újrakezdés sokkal nehezebb volna. Ez a körülmény az anyaország felelősségéhez vezet, Magyarország elősegíti vagy akadályozza ezt a folyamatot azzal, hogy megfelelő és igazságos kivándorlási politikát hoz létre, másfelől pedig azzal, hogy szabályozza a letelepedési engedély és az állampolgárság megadását.7

 

 

 

 

Egy kérdőív alapján, amely 15 kérdést tartalmaz, próbáltam megtudni a kolozsvári magyar egyetemisták kivándorlási szándékait, az alapkérdések arra irányultak, hogy hova szeretnének menni, mennyi időre, és különösképpen miért szeretnék elhagyni otthonukat, szülőföldjüket.

40 egyetemista töltötte ki a kérdőívet, 21 lány és 19 fiú, életkoruk 21 és 27 között változott. Többnyire a tanulmányaik utolsó éveiben voltak, olyan szakokon, mint például történelem, nemzetközi kapcsolatok, fizika, informatika, matematika, földrajz, orvosi, biológia, angol, közgazdaságtan, teológia.

Döntés elé állítva, hogy az egyetem elvégzése után mit is akarnak tenni, 14-en tanulmányaik folytatását választották, 26-an pedig a munkaerőpiacon szeretnének elhelyezkedni (vannak olyan egyetemisták is, akik mindkét esetet választották).

Sajnálatos módon ez a kis kutatás ugyanazt mutatta ki, mint a hivatalos statisztikák és kutatások: ha az egyetemisták választhatnak az országon belüli vagy a külföldi munka között, 40 személyből 20-nak a külföldi munkára esik a választása, de a további 15 személy közül is csak néhány utasította vissza határozottan a külföldön való munkavállalást.

A hova? kérdéssel kapcsolatosan azt láthatjuk, hogy a nyugat-európai országok a legkedveltebbek, olyan országok, amelyek jó gazdasági háttérrel rendelkeznek, emellett Magyarország is sokszor szerepel a célországok között, de nem olyan nagy százalékban, mint ahogy az az idősebb generáció esetén lenne megfigyelhető.

A mellékelt diagramon a sötét oszlopok az ideális munkahelyet jelölik (azt az országot, ahová szívesen mennének ki dolgozni), a világos oszlopok pedig azokat az országokat, amelyekről az egyetemisták az gondolják, hogy oda könnyebben ki lehet jutni, és nagyobb a lehetőség a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben.

A megjelölt országok a nyugati, fejlett gazdaságok szimbólumai. Magyarország szerény elhelyezkedésével azt bizonyítja, hogy az elmúlt években határozott Nyugatra való mozgás ment végbe a célországok tekintetében.

 

 

 

 

Párhuzamot vonhatunk a fenti diagramba foglalt országok és a statisztikai hivatalok által közölt adatok között (előbbi táblázat). Megfigyelhető, hogy az egyetemisták választásai jól tükrözik az általános trendet, például mindkét felmérésben Amerika szerepel az első helyen az kivándorolni kívánók számarányában, ezt követik az EU-s országok.

De hogyan akarnak kijutni? A válaszok nagy része az volt, hogy az összes szükséges papírmunka elvégzésével fognak külföldi munkához jutni, de emellett barátok és már ottlévő családtagok segítségét is felhasználják.

Az elvárások vonatkozásában sokan azt gondolják, hogy a befogadó ország szívesen látja őket, nem lesznek problémáik a helyiekkel, ha jól végzik munkaköri feladataikat. Meglátásom szerint a válaszokban nagyfokú naivitás rejtőzik, a válaszadók közül kevesen említették meg az integrációs problémákat, azt, hogy a helyiek versenytársnak tekinthetik őket a munkaerőpiacon, főleg egy igazságtalan versenyben, mivelhogy olcsó munkaerőt jelentenek.

Az adott ország nyelvének tudása tekintetében viszont mindenki megerősítette azt a tényt, hogy azt tudni kell, mert nyelvismeret nélkül nem lehet megélni. Sokan nyelvórák által kívánták elsajátítani az adott nyelvet. Általában olyan országokat jelöltek meg célként, melyeknek hivatalos nyelvét közép vagy felsőfokon beszélik, főleg angol nyelvű országokat. Magyarországot sokszor éppen a közös nyelv és kultúra miatt választják.

A legfőbb kérdés az, hogy miért.Ebben az esetben megtalálhatjuk napjaink tipikus vonzó és taszító tényezőit, amelyek meghatározzák a nemzetközi ki- és bevándorlást.

– álmok (különösképpen fontosak a fiatalok, egyetemisták számára, akik nagy reményekkel fejezik be az egyetemet, és készen állnak követni álmaikat);

– az ország rossz gazdasági helyzete (sokan a rosszul fizetett munka miatt panaszkodtak).

– a befogadó ország jó gazdasági helyzete (ez a legtöbbször említett ok, hogy sok pénzt rövid idő alatt lehessen szerezni);

– előzetes munkatapasztalatok (azok az egyetemisták, akik már dolgoztak külföldön, most már hosszabb időre szeretnének kimenni, és többnyire ugyanazokba az országokba, tapasztalataikat nyári, néhány hetes vagy féléves munka során szerezték, főleg Magyarországon és az Egyesült Államokban);

– a családtagok jelenléte külföldi országokban (azok az egyetemisták, akiknek a rokonai külföldön dolgoznak, nagyobb hajlamot mutatnak a külföldi munka iránt, főleg azokban az országokban, ahol a családtagjaik vannak, gyakrabban Magyarországon és az Egyesült Államokban).

A magyar kisebbség esetében egy különös tényező figyelhető meg, az etnikai. 1989 előtt a kivándorlás oka határozottan etnikai volt, melyet a rossz kisebbségpolitika és a magyarellenesség határozott meg, de a kilencvenes évek közepe után nagyrészt gazdasági mozgásokról beszélünk, mindemellett vannak olyan személyek, akik azt állítják, hogy az etnikai megkülönböztetés fontos oka a kivándorlásnak, bár az egyetemisták közül csak egy személy sorolta az okok közé.

A Balázs Ferenc Intézet által 1997-ben elvégzett felmérés is ugyanezt mutatta ki: a határon túli régiókból való elvándorlás a már meglévő családi/rokoni szálakon terebélyesedik, mégis a megkérdezettek viszonylag csekély arányban jelölik meg a családegyesítést elvándorlási okként, és még kisebb azok aránya, akik a „hátrányos kisebbségi helyzet” miatt távoznának hazájukból. Az elvándorlók és az elvándorlás gondolatával foglalkozók túlnyomó többsége a jobb megélhetés miatt hagyná el szülőföldjét.8

Mit fognak dolgozni? Befejezve egy egyetemet, mindenki rendelkezik diplomával bizonyos szakterületen, ami mögött sokévi munka áll, mégis az egyetemisták 60 százaléka más területen is hajlandó munkát vállalni, többnyire a legjobban fizetett munkát választanák, csak az orvosit végző egyetemisták akarnak saját munkakörükben dolgozni külföldön is (külföldön is jól fizetett munka, emellett állandó szakemberhiány van az egészségügyben egyes országok esetében).

Vagyis az ország nem fog hasznot húzni az egyetemisták mint fiatal munkaerő tudásából. Ám a felmérés azt mutatta ki, hogy e téren optimisták lehetünk. A többség vissza akar jönni, csak néhány évig szeretne külföldön dolgozni (1–5 év), 4 személy azonban azt válaszolta, hogy nem szeretne visszajönni, más országban akar letelepedni.

A legvitatottabb kérdés az volt, hogy: Gondolkodtál a külföldön való letelepedésen, vagy csak dolgozni mennél ki rövid időre? Lássuk az erre adott válaszokat:

– Nem, nem szeretnék külföldön letelepedni, sok lehetőség van az országban is.

– Csak dolgozni szeretnék kimenni, mert úgy érzem, hogy Isten azt akarja, Erdélyben éljek.

– Igen, de szívesebben maradnék itthon.

– Az országban maradnék, ha eltarthatnám magam.

– Később vissza szeretnék jönni.

– Külföldön szeretnék élni, mert itt nincsenek lehetőségek.

– Igen, mert nem szeretem Romániát

– Csak egy időre, amíg lesz pénzem

– Csak dolgozni.

– Nem, nem letelepedni.

– Ha megéri, igen.

– Igen, de barátokkal.

– Nem gondolkodtam még ezen.

– Kimennék egy időre, de visszajönnék a családom és barátaim miatt.

– Egy idő után visszajönnék (család, barátok, nyelv, kultúra).

– Mindenképp hazajönnék, hiányoznának az itthoniak.

– Nem, szeretnék itthon maradni, itt nagyobb sikerem lehet, kevesebb befektetett pénzzel.

– Nem, dolgozni szeretnék kimenni, az öreg éveimet, itthon szeretném tölteni.

A többi 7 egyetemista egy egyszerű nemmel válaszolt.

 

A romániai magyar kisebbség kivándorlása mindig is nagy probléma volt és az is maradt. Mint ahogy a felmérésben is láthatjuk, a fiatal és tanult személyek többsége el szeretné hagyni az országot gazdaságilag fejlettebb régiókat választva. Tehát alátámasztjuk azt, hogy a migráció célja kimondottan gazdasági. 

A demográfiai következmények mellett a közösség elveszti fejlődési erejét, ami a kultúrája és nyelve hanyatlásához vezethet. A kivándorlókkal kapcsolatban feltehetjük azt a kérdést, hogy identitását megőrzi-e vagy sem kivándorlása után. Az újabb generáció mit fog tudni a „szülőföldről”? Megszakítja teljesen a kapcsolatokat, vagy az itthon maradottak javára fog válni? Taglalva a témát egyre több kérdés keres választ.

Másrészt láttuk, hogy a megkérdezett egyetemisták vissza szeretnének térni, ez pozitív tény, csakhogy a kutatások azt bizonyítják, hogy a kivándorlók csupán kis hányada tér vissza az országba, ahonnan elszármazott, miután munkát talál, és letelepszik egy gazdagabb országban. Elgondolkodhatunk azon is, hogy a válaszok mennyire reálisak, mert amint fentebb említettem, a statisztikák nem ezt mutatják. Talán csak általános társadalmi elvárás ezt mondani, de gyakorlatban kevesen mondanak le a megdolgozott, biztos külföldi jólétről a „szülőföld” kedvéért. A szülőföldhöz való kötődés morális és szentimentális értéke gyakran elvész a mindennapi megélhetési gondok között, amelyek egyben a kivándorlás fő okai is.

Következtetésem az lenne, hogy a magyar kisebbség és különösképpen a fiatal generáció kivándorlása napjaink fontos problémája, amivel elsősorban az országnak kell szembenéznie és erre megoldást találni (nemcsak a magyar kisebbség, hanem az egész ország szintjén, hiszen a többség is ugyanezzel a problémával küzd, a képzett fiatal román munkaerő kivándorlását nem hagyhatja figyelmen kívül, hiszen ezzel jövőjét kockáztatja). de egyben magának a kisebbségnek is. Tény azonban, hogy a megkérdezett egyetemisták 80 százaléka el szeretné hagyni az országot és külföldön vállalni munkát, közülük csak kevés fog visszajönni rövid időn belül.