A divat, az öltözködés, a viseletek története mindig tartogat érdekességeket mind a kutatók, mind a nagyközönség számára. A letűnt korok mindennapi életének tanulmányozása az egyik legérdekfeszítőbb téma a szakkutatásban. Ehhez elengedhetetlenül kapcsolódik a viseletek, az öltözködés történetének kutatása, melynek eredményei fontos információkkal szolgálnak a kor társadalmi, gazdasági viszonyaival kapcsolatban, ugyanakkor élethű képet nyújtanak viselőik anyagi helyzetéről, hétköznapjairól és ünnepeiről, sőt teljes világképükről, mentalitásukról. Az öltözködés története sokféle forrásanyag tanulmányozása során áll össze, ezek közül az egyik legfontosabb az ábrázolás, a képi anyag felkutatása és feldolgozása. Erről szól a bemutatott kötet, amelynek mindegyik fejezete önálló tanulmányként is helyt áll.

„A XVII–XVIII. század fordulóján, feltehetően azonos erdélyi műhelyből egy sor kézzel festett viseletkódex került ki, melyeknek lapjain az alkotók a fejedelemség népeit és főembereit örökítették meg. A kódexek Bukaresttől Londonig szerteszóródtak a világban, közülük az egyik legszebbet és legbővebbet az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A jelen kötet ezt a kódexet adja közre elemző tanulmányok kíséretében.” Mint az a kötet hátsó borítóján olvasható ismertetőből is kitűnik, a szerzők a kódex ábrázolásait olyan jellegű szöveges magyarázatok kíséretében teszik közzé, melyek az olvasót bevezetik a kor történeti hangulatába, ami által az ábrázolások szinte életszerűvé, emberközelivé válnak, nem maradnak a puszta információközvetítés szintjén.

Az első fejezetben (Ábrázolt történelem) Nagy Béla a kép, illetve az írott szöveg történelmi forrásértékéről értekezik, ugyanakkor az ábrázolás és az írott források kapcsolatát is taglalja, majd a képi források fontosságának alátámasztására, ugyanakkor a tartalmi töltetre vonatkozóan igen találóan fogalmaz: „Az a képgyűjtemény, amely most nyomtatásban megjelenik, egyedülálló gazdagsággal mutatja be, sőt a szó szoros értelmében láttatja az Apafi korabeli Erdély társadalmát. Nem egy történet illusztrációi ezek a képek, hanem maga a történelem.”

Ez nem azt jelenti, hogy a szerző állást foglalna akár a képi források, akár a szöveges anyagok mellett egyik vagy másik rovására, hiszen mindkettő egyaránt fontos a maga nemében. Következtetése tárgyilagos ebben a kérdésben: „kötetünk fölrajzolja azt a történeti hátteret, amelyben a kódex megszületett, és viselettörténeti áttekintést ad az egyes lapokon látható öltözetekről.” Tulajdonképpen ezzel a szerzőegyüttes által kitűzött célt is megfogalmazza, s a magunk részéről a kötet végigolvasása után állíthatjuk, ennek messzemenően eleget tettek, a fogalmazás és nyelvezet minden esetben pontos és áttekinthető, az olvasás élvezetes, és az információ minőségi és mennyiségi szempontból is teljes értékű. A fejezet további soraiban a viseletalbumokról, ezek keletkezési körülményeiről, történelmi hátteréről, a kutatásban jelenleg betöltött szerepükről és hollétükről közöl pontos információkat a szerző, különös figyelmet szentelve a kötet tárgyát képező album rövid ismertetésének.

A következő fejezet, Oborni Teréz munkája, a Sorsfordító évek címet viseli. Az alcím az időkeretet is megadja, amelyre a tanulmány vonatkozik: Erdély a XVII–XVIII. század fordulóján, majd ezt részletesen is elénk tárja a bevezető sorokban, melyek szerint az Erdélyi Fejedelemség utolsó három évtizedének, az úgynevezett Apafi-kornak (1661–1690) gazdasági, politikai, társadalmi eseményeit kívánja felvázolni, ennek megfelelő megértése érdekében azonban szükségszerűen jóval korábbról indítja a történeti áttekintést. Ezek után elemzi a Fejedelemség kül- és belpolitikai viszonyainak alakulását Apafi idején. Részletes és pontos beszámolót olvashatunk Apafi Mihály személyiségéről, politikai és társadalmi helyzetéről trónra kerülésekor, de már ezt megelőzően is, valamint trónra kerülése körülményeiről. Elemzi Apafinak az uralkodói teendőkhöz való hozzáállását, gazdasági, katonai és diplomáciai erőfeszítéseit, illetve az ország helyzetét egészen 1690-ig, amikor új korszak nyílik Erdély történetében, ugyanis a Habsburg Birodalomhoz való tartozás nem pusztán politikai egyezséget jelent, hanem új divatokat is teremt. A Fejedelemség utáni viszonyokba is betekintést nyerhetünk, hiszen a szerző a 18. század átalakuló társadalmi viszonyait sem hagyja figyelmen kívül, így az olvasó közelebbről is megismerkedhet azon nemzetek képviselőivel, amelyeknek viseletét a kódex lapjain is megtaláljuk. A szerző nem feledkezik meg a főúri rangú családok említéséről és Erdély tudóstársadalmának kiemelkedő tagjairól sem. Oborni közérthető nyelven, mégis szakmai igényességgel tárja elénk a történelmi tényeket. Következtetésképpen a jövőre mutat, a 18. század következő évtizedeire utalva így fogalmaz: „Az ezt követő évtizedekben már egy új Erdéllyel találkozunk, amelynek nemcsak közjogi-kormányzati státusa változott meg, de társadalma is egy egészen más világot mutat.”

A budapesti Costumebilder aus Siebenbürgen Kódex viselettörténeti áttekintése című fejezet, Tompos Lilla írása elsőként a viseletalbumokról mint műfajról szól, majd az általánostól az egyedi felé vezetve a gondolatmenetet rátér az erdélyi viseletalbumok bemutatására s a kötet tárgyát képező budapesti kódex tartalmi és formai elemzésére. A kódex tartalmát így ismerteti: „Tematikailag két részt különböztetünk meg, a főemberek (fejedelmek és királybírók), valamint a különböző rendű lakosok képsorozatát. A második rész, néhány hiánnyal, tévedéssel ugyan, de felsorakoztatja az erdélyi fejedelmeket, akiket a szász királybírók – néhányuk év nélkül – követnek. Előttük a három nagy erdélyi nemzetiség, a magyar, szász és a román egyházi és világi alakjai majdnem azonos számban és súllyal szerepelnek, és néhány lapon megjelennek a görög, zsidó és cigány nemzetiség képviselői is.” Ezután következik az ábrázolt viseletek konkrét bemutatása, elemzése, részletezése és magyarázata. Nem pusztán a képek leírását találjuk, hanem egy sokkal részletesebb, kiegészítő jellegű, igényes elemzést, amely magában foglalja a kor öltözködési szokásainak, divatjának részletes ismertetését, az ábrázolásokon megjelenő viseletek divattörténeti, kortörténeti, társadalomtörténeti kutatását. Bevezetőként a fejedelemábrázolások viseletéről esik szó, melynek kapcsán arra is fény derül, hogy Erdélyben a mintaadó, a főurak számára követendő példa a fejedelem és udvartartása volt. Az öltözetek típusai minden társadalmi csoport esetében jelen vannak, a rangbeli különbséget a textília minősége, színe, díszítése, a kiegészítők jelenléte adja. A szerző kiemeli a nem szokványos, az általánosan elfogadott mintától eltérő fejedelmi ábrázolásokat is. A végkövetkeztetés azonban egyértelmű: Erdély fejedelmei a 16–17. század jellegzetes magyar viseletét hordják valamennyien, eltérések csupán a kiegészítők típusában jelentkeznek.

Ezek bemutatása után a magyarok, a szászok, a románok és a többi nemzetiség képviselőinek az album lapjain ábrázolt viseletét elemzi a szerző, minden esetben rávilágítva az egyedi vonásokra, a jellegzetességekre. Megjelenik előttünk a nemes, az ifjú gróf alakja, de nem hiányzik az urak lakája sem. Ezen a „divatbemutatón” fellép a magyar sóbányász, a székely ács, a székely diák, de ugyanazon a kifutón a grófkisasszony is felvonul. A magyar nemesasszony, valamint a gyászoló nemesasszony viseletében megjelenő sajátosságokat is elemzi a szerző, rávilágítva a kor divatszokásaira. A nemes kisasszony, a komorna, a székely asszony képe egészíti ki az előbbi felsorolást. A szászok viseletének általános bemutatása után fellépnek maguk a szereplők is: a szász paraszt, a szász evangélikus lelkész, az iskolamester, a falusi kántor, a diák, a brassói asszony jellegzetes viseletében, a besztercei szász nő, majd ugyancsak a szász nő téli viseletben. Megjelenik a szász ágyas képe új divatú kiegészítőkkel, de az előkelő szász menyasszony sem hiányozhat, amint az új asszony vagy a szebeni hajadon sem. A szász parasztasszony zárja a sort. A román nemzet képviselői huszonnégy képen tűnnek fel, ezek között említi az előkelő bojár és felesége képeit, a püspököt, az apácát, a kereskedőt, a fuvarost, az ökörhajcsárt és a birkapásztort, a hátszegi románt, a fiatal leányt és az asszonyt. A továbbiakban a többi nemzet képviselőit is felsorakoztatja az album, ugyanolyan részletességgel elemezve a viselet jellegzetességeit. A következtetésben a szerző rávilágít az újfajta kiegészítő kellékek megjelenésének körülményeire, megmagyarázza a félreértett részleteket, majd pontos időkeretbe helyezi a kódexet, mely esetünkben a 17–18. század fordulóját jelenti. Azt is leszögezi, hogy mennyire világosan és pontosan követhető nyomon a lassú változás, az áttevődések, az új divat beszivárgása. „E sorozatban is jól látható, hogyan váltották föl egymást a subák, felsőruhák, menték, hogyan váltak egyre egyszerűbbé a szabásmódok, hogyan tűntek el a korábbi ismertetőjegyek, és melyek éltek tovább a népi öltözetekben még a XX. század kezdetén is.”

Minden fejezet végén részletes irodalomjegyzékkel bővül az információ, majd az Oborni Teréz által összeállított Fejedelmi életrajzok következnek, rövid, pontos, az alapvető adatokra koncentráló igényességgel. Ezután találjuk a képek jegyzékét, a képek eredeti feliratainak hű másolatát, a budapesti töredék képaláírásait.

Utoljára, de nem utolsósorban a Costumebilder aus Siebenbürgen Kódex képeit találjuk, kitűnő minőségű, színes kiadásban. A képeken megjelenő viseletek részletes, igényes kidolgozása, a kiegészítők, hajviselet, fejfedők, lábbelik feltüntetése mind hozzájárul ahhoz, hogy magunk elé képzeljük a 17–18. század Erdélyének képét. A kiegészítő tanulmányok gondoskodnak róla, hogy arról a világról, melynek képviselői öltözeteik által alakot öltenek előttünk, pontos, valósághű történelmi szemléletet alakítsunk ki. A kötet ezen korszak minél teljesebb megismeréséhez nyújt elengedhetetlenül fontos információkat a kutatók és a laikus érdeklődők számára, ugyanakkor olvasása valódi esztétikai élményt is nyújthat minden olvasónak.