Még mindig vannak, körünkben is vannak gondolkodók, teoretikusok, filozófusok, akiknek eszmei fejlődése van. Jeles teoretikusunk–politikai elemzőnk, Molnár Gusztáv ilyen boldog ember, akinek volt és van eszmei fejlődése, ami azt jelenti, hogy mindig komolyan vette és veszi a szellemet; ha nem is Hegelét – az európai szellemet, ami azt jelenti, hogy valamilyen összefüggő egésznek tekinti annak történelmi-geopolitikai entitását, amellyel tiszteletre méltó és érdemes dolog foglalkozni. Azt a teoretikus zűrzavart és relativizmust látva, amely ma körülvesz bennünket, még inkább fel kell értékelnünk ezt az őszinte, következetes és becsületes elvi-elméleti magatartást. (Amely természetesen gyakorlati is volt, és a maga eszközeivel igyekezett a létezett szocializmus ellen hatni – de most az elméletíró Molnár Gusztávról esik szó.)

Az alternatívák könyve gyakorlatilag Molnár Gusztáv összes tanulmányát tartalmazza, többet Kriterion-szerkesztő koromban is olvastam és lektoráltam, másokkal pedig vitatkoztam. Jóllehet önmagát teóriaként definiálja, erős filozófiai tartalmú könyv ez, amelynek egyik alapgondolata, hogy a történelem az alternatívák logikája. Amely gondolat alapvetően Bretter Györgynek az Atlantisz-téziséből táplálkozott. Ez nem kevés reményre adott okot a diktatúra idején, tudniillik hogy mindig van egy más lehetőség, amelynek értelmében cselekedni lehet és kell.

Ugyanakkor Molnár Gusztáv a kollíziós társadalmi modell irányába fejlesztette tovább az eredetileg az egyneműség dialektikája néven kialakítottelképzelését, amelynek értelmében bizonyos erőtényezők hatására a társadalom önmagába fordul, és önmagába hull, és ismét csak hatalmi kérdés, hogy ezt mennyire lehet „elősegíteni”. A társadalmiság kategóriájával operált; ezt ma már aligha lehetne valamilyen operacionális társadalomelméleti fogalomként elfogadtatni. A szerző fiatalkori írásaiban alaposan leszámolt a marxizmussal, még mesterével, Bretter Györggyel is – aki ezt nem is vette olyan jó néven. Az elméletképzésben sok szerző segítette Molnár Gusztávot. Dosztojevszkijtől is tanult, tőle főleg – Fehér Ferenc nyomán – az ellentétekben való gondolkodást tanulta el.

A létezett szocializmus nem kedvezett sem a filozófiának, sem az elméletnek, alapvető beállítódása a totalizálás lévén. Molnár Gusztáv nagyon hamar felismerte, hogy a totalizálással szemben olyan filozófiai, politikai, szakmai nyelvezetet (diskurzust) kell kialakítani, amelyben a totalizációk formatív tulajdonságai megragadhatóak, s amelyben a totális ideológia feloldódik, felfedi nyílt hatalmi struktúráit, valamint önfenntartó (redisztributív) mechanizmusait. A Bretter Györggyel, mesterével is folytatott disputájában eljutott egy nevezetes felismeréshez, mely szerint a társadalom elvileg túlnő minden teljességen, minden terrorisztikus egyirányúsításon. A meghaladás lehetőségei tehát bennünk vannak, benne vannak a társadalomban, és nagyon sok irányból fedhetőek fel. Ennek kell az elméleti tevékenységet szentelni; a kollíziós társadalommodell, valamint az egyneműség dialektikája konceptusaiban megfogalmazott társadalmi-politikai modellek voltak azok, amelyek révén Molnár Gusztáv munkássága hamar ismertté vált.

Az esztétikai alternatívába foglalt írások azt az alternatívát jelenítik meg, amelyet a politikai elhivatottságú Molnár Gusztáv – végül is nem választott. Ugyanis a globális társadalommagyarázatok felé fordult: rendre bejárta a kritikai társadalomfilozófiáig, majd a Ralf Dahrendorftól is elvezető utat. Megérthetjük, hogy miért használta később a Fukuyama-, Huntington-, a konszociációs etnopolitikai modellek által nyújtott interpretációs lehetőségeket, s többüket sikerrel alkalmazta a kelet-közép-európai társadalom egyes jelenségeinek a magyarázatában. Írásainak és politikai elemzéseinek egyik – nem is mindig olyan nyilvánvaló – tétje a prognózis volt: a bekövetkező politikai események modellálása, hogy ne beszéljünk jóslatról. Nagyon sok esetben bizonyultak helyeseknek az elemzései a bekövetkező események fényében is; ez elemzéseinek mélységét és pontosságát dicséri. A történelmi fordulatokat vagy történelmi dimenziójú változásokat azonban egyetlen politikai elemző sem láthatja előre.

A Naplójegyzetek, a történelmi alternatíva ideológiakritika, a korszakról szól, annak gondolkodásmódjáról, kommunikációs móduszairól, sajtójáról. Haszonnal forgathatják azok is, akik a cenzúra történetét akarják tanulmányozni, a sorok között olvasás technikáját, egy történelmi periódus fogalomhasználatát és az abba rejtett utópiát. A szerző annak idején kéziratban is terjesztett politikai elemzései szintén nagy hatást váltottak ki. Megtanult lengyelül, hogy első kézből olvashassa a lengyel Szolidaritással kapcsolatos irodalmat.

Igen fontosak a kötetben is egykori nagy sikerű írásai: az Ó, Anglia, Anglia, valamint a Leviatán.A szerző államelméleti szempontból is igen fontos gyakorlati példának tekinti Angliát, megmutatja, hogy miért lett ilyen „kemény” az angol modell, miért olyan konzisztens és kongruens az angol államiság, ami egyfajta alattvalói szolidaritásban és akaratosságban testesül meg. Anglia soha nem lehet vesztes. Újraolvasva is értékes elemzésnek tartom. A Bibó-írás a társadalomfejlődési modellt állítja előtérbe, egyben tisztelgés a nagy magyar gondolkodó demokrácia-felfogása előtt.

Könyvének összeállításával, problematikájával, tematikájával Molnár Gusztáv azt az üzenetet is közvetíti – mint ahogy egykori Provincia-szerkesztőként is –, hogy megmaradt az erdélyi összefüggésrendszerben is, amit komoly etikai gesztusként értékelhetünk.