Az MTA Filozófiai Intézetében 1998-ban alakult meg az Alkalmazott Filozófiai Társaság, azzal a jól meghatározott céllal, hogy beindítsa és összefogja a magyar nyelvterületen működő ilyen irányú kutatásokat. Az alkalmazott filozófia Nyugaton (főleg angolszász nyelvterületen) jóval népszerűbb, mint nálunk – ezért itthon mindenképpen hiánypótlónak minősül egy ilyen kötet.

Az alkalmazott filozófiai kutatások szerteágazó jellege a Társaság által eddig szervezett konferenciák, illetve az azokból készült tanulmánykötetek címeiből is kiderül: Európaiság. Politikai és morális kultúra; Az alkalmazott filozófia esélyei; Értékválság – Értékváltás; Gazdaság és/vagy kultúra, illetve a legutóbbi, a Közösség és instabilitás.

Ez utóbbi kötet tanulmányai alapvetően két kérdést vetnek fel, és ezeket járják körül a legkülönbözőbb szempontok alapján:

1. Az instabilitás jeleit egyre inkább érezzük korunk társadalmában. Minőségi változásról van szó, vagy csupán egy folytonos változás közepette élünk?

2. Mi lesz a közösségekkel ebben az új, gyökeresen átalakult viszonyrendszerben? Eltűnnek-e, és ha igen, mi képződik helyettük?

Közösség és egyén viszonyát hermeneutikai megközelítésben vizsgálja Veress Károly. Nyomon követi azt a paradigmaváltást, amely az elmúlt néhány évtizedben zajlott le a közösségkutatások terén. A hagyományos, szummatív, strukturalista megközelítéseket manapság egyre inkább felváltják a közösségképződés közegére vonatkozó kérdések. Az, ami a közösség tagjai számára közös, ebben a megközelítésben nem „valami”, hanem inkább az a mód, ahogyan a dolgok adódnak számukra. Egyén és közösség viszonyában így válik elsődlegessé a másik tapasztalatának a kérdése. Ebből pedig nyilvánvalóan következik, hogy a filozófiai hermeneutika a közösség kérdését a problémakör nyelvi-kommunikációs oldaláról közelíti meg. A nyelv, a beszéd játékként való értelmezése (lásd Gadamer és Wittgenstein ezzel kapcsolatos elméleteit) feltételezi annak szabályokhoz való igazodását, a szabályok pedig az egyénnek a közösségben való létezését. A közösség lényege szerint értelemközösség, azoknak a közössége, akik a megértés módján kapcsolódnak egymáshoz.

Szécsi Gábor kommunikációelméleti szempontból vizsgálja a közösség kérdését. Abból a feltevésből indul ki, hogy a nyelvi kommunikáció már önmagában is közösségteremtő cselekvés, azt is mondhatnánk: a társadalom, a közösség magában a kommunikációban létezik. A korunkban egyre gyorsabban terjedő új kommunikációs technológiák új közösségi formák megjelenéséhez is vezetnek egyben. A tévé, de még inkább a számítógépek és az internet hatására megváltoznak a hely és a közösség viszonyával kapcsolatos nézeteink, összetettebbé válnak a kultúráról, a társadalomról, emberi kapcsolatainkról és önmagunkról alkotott fogalmaink. Globális és lokális identitásaink egy időben, egymást átfedve formálják énképünket – fokozódik a globális iránti fogékonyságunk, de ezzel párhuzamosan a lokálishoz fűződő viszonyunkban rejlő tudatosság is. A korábbi, szövegalapú társadalmakkal ellentétben a lokális kötődést nem eleve elfogadott normák irányítják, hanem szabad és tudatos választás.

Izgalmas kérdés közösség, instabilitás és jog problémakörének a körüljárása is Földesi Tamás dolgozatában. Közösségnek általában az erkölcsi szempontból előremutató társadalmi csoportokat tartjuk, de kétségtelen, hogy vannak negatív közösségek is (ezt manapság elég gyakran tapasztaljuk). Szükséges továbbá az egyesület és a csoport világos szétválasztása is, hiszen a jog alapvetően eltérő módon viszonyul hozzájuk. A demokratikus jogrend (ellentétben a meglehetősen közösségellenes diktatúrákkal) védi a csoportot, a közösséget (például olyan aktuális kérdésekben, mint a közösség elleni izgatás stb.). John Stuart Mill híressé vált definíciója minden demokráciában alapelv kell hogy legyen: a szabadság korlátja mások szabadsága.

Egyed Péter Európa-közösség című tanulmányában azt vizsgálja: mi a közös az európai polgárokban – egyáltalán: van-e olyan, hogy európai közösség? A szűk értelemben vett közösség fogalma Európa közösségi dimenzióit tekintve nehezen alkalmazható, mert az azonos értékrendiség, hitbeliség és nyelviség helyett inkább a sokszínűség, az individuális választások lehetősége jellemzi. Alapvető különbség van a nyugati típusú, liberális közösségfelfogás és a kelet-európai, a hagyományt, a tekintélyt fundamentális értékekként kezelő koncepció között. Mégis mindannyian tudjuk, hogy van valami fajta „európai szellem”, minden diverzitás ellenére is. Ez részben jogfilozófiai szempontból (lásd európai jogrend), részben pedig erkölcsi kategóriaként írható le. Vizsgálatára azonban a kommunitarista paradigmák mindenképpen alkalmasabbak, mint a hagyományos közösségfelfogások.

A kötet egyetlen nem magyar nemzetiségű szerzője, Stanislaw Juszczyk közösség és oktatás viszonyát fejtegeti a szakirodalom által számos elnevezéssel illetett (posztindusztriális, információs, média-, tudásalapú stb.) társadalmunkban. Az interaktivitás korában minden kommunikációs aktus erőteljes hatást gyakorol közösségeink életére, tulajdonképpen a kommunikáció teremti a valóságot. Az információs és kommunikációs technológiák legnagyobb haszna a tanulás területén az, hogy kedvezőbb lehetőségeket kínál a hozzáférés, a tanulói orientáció és az együttműködés terén. Ahhoz azonban, hogy ezek érdemben megvalósuljanak, új tantervekre van szükség, amelyek követik a megváltozott munkaerő-piaci igényeket (a kultúrák megértésének a képessége, pszichológiai-szociális készségek, idegen nyelvek ismerete, technikai és metodológiai tudás megszerzésének a képessége stb.).

A kötet második fejezete a közösség elméleti problémái helyett inkább az instabilitás kérdését állítja fókuszba. Mi jellemezte társadalmunkat az 1990-es évek elején, és milyennek látjuk a világot ma? Hogyan váltotta fel a biztonságérzetet a bizonytalanság tapasztalata, a gazdasági növekedést a válság érzése, hogyan lett az új hatalmi egyensúlyból hatalmi vákuum, a demokrácia diadalából civilizációk folytonos ütközése? Mi a különbség a globális gazdaság és a globális társadalom között? Hogyan váltotta fel a hagyományos magatartáskultúra „Légy becsületes!” jelszavát a fogyasztói társadalom „Légy sikeres!” szlogenje? Mi történik akkor, ha az állam fokozatosan elveszíti ellenőrzését a gazdasági, pénzügyi és társadalmi folyamatok felett? – kérdezi Hankiss Elemér és Szabó Tibor.

A klasszikus, még a felvilágosodás korában kidolgozott társadalmi modell az egyén, a társadalom, a világ racionális felfogásának egyetemes értékét hangsúlyozta. A társadalmat a jog és a neki megfelelő intézmények szervezték, a kor emberei hittek a jogállamban és a haladás győzelmében. Az új világrend ezzel szemben a gazdasági tényezők növekvő autonómiáját jelenti az állammal szemben, és ez óhatatlanul instabilitást okoz. Érvényesül a híres Polányi-csapda: a gazdaság, amely hagyományosan a társadalmi rendszerbe volt ágyazva, megszalad, túlnövi azt, és ezzel szétroncsolja azokat a közösségeket, amelyekből kinőtt. Jó esetben aztán idővel fellép a társadalom védekező mechanizmusa – de ez jelen pillanatban még várat magára.

A nyugati demokráciának manapság számos kihívással kell szembenéznie – a két legfontosabb ezek közül a kulturális sokszínűség és a klímaváltozás. Boros János egyértelmű következtetése az, hogy ezekre a kihívásokra nem a demokratikus értékrendek korlátozásával kell válaszolnunk, hanem azoknak az elveknek (pl. az egyén méltóságának stb.) a maximális tiszteletben tartásával, amelyek a demokráciát a világtörténelem legsikeresebb együttélési modelljévé teszik. Ennek előfeltétele azonban minden kétséget kizáróan az egyéni felelősségvállalás.

Az utolsó, Közösségdilemmák című fejezet tanulmányai a fenti problematikát viszik tovább (részben), immár a közösség dimenzióira vetítve. Tallár Ferenc én és közösség viszonyát irodalomelméleti szempontból, a narráció vonatkozásaiban vizsgálja, Gábor Kálmán pedig ifjúsági korszakváltás, globalizáció és individualizáció viszonyát elemzi, kitérve a megváltozott ifjúsági életszakasz és státus, az ifjúság növekvő autonómiájának, a posztmateriális és fogyasztói értékorientációnak a vizsgálatára is.

Külön ki kell emelni a kötet szerkesztőjének, Karikó Sándornak a zárótanulmányát, amelyben egyfajta következtetést is nyújt a kötetben felvetett problémákkal kapcsolatban. Mindenekelőtt tisztázza azokat a módszertani és terminológiai ellentmondásokat, amelyek a szakirodalomban gyakran megjelennek. Ezek legfőbb oka, hogy a szerzők nem választják szét világosan a filozófiai és társadalomtudományi vizsgálatokat, holott a kettő alapvetően eltérő horizontú: a filozófia mindig ontológiai összefüggéseiben vizsgálja a közösséget mint olyat, a társadalomtudományok ezzel szemben a közösségműködés és -mozgás részelemeit kutatják. Ezen túlmenően Karikó kitér arra is, hogy mi az a „minőségi többlet”, amely elválasztja a közösséget mindenfajta más társas alakzattól (pl. a csoporttól). Hogyan érvényesül a közösségekben a magas szintű együttes tevékenység és a kifejlett egyének jelenléte, a felelősség tudata és a valahová tartozás élménye? Mit jelent a csoport érdekvezéreltsége és a közösség értékközpontúsága?

Manapság a már Marx által is jelzett pénzközösség megvalósulását tapasztaljuk nap mint nap. Számos új kihívással kell szembesülnünk, amelyekre a tudomány még nem reagált kellőképpen. A kérdés azonban megkerülhetetlen: érték-e még a közösség mint olyan a piacgazdaság és a versenyszellem közepette? Kialakulhat-e tömegméretekben a kifejlett, felelősségteljes egyén mint a fejlett közösség alapfeltétele, vagy pusztán utópia marad? Új történeti alapra helyezhető-e közösség és egyén viszonya?

A 20. század katasztrofális közösségkísérletei és a mai, globális értékrend inkább a kételyt erősítik bennünk. Mégis hinnünk kell abban, hogy – Hamvas Bélát parafrazálva – az ember egyszer mégis megérik a közösségre. „Arra az erkölcsi-értékbeli alapozású társas együttélésre és működésre – mondja Karikó Sándor –, amelyben végül minden egyes egyén megtalálhatja helyét, értékét, emberhez méltó s való sorsát.”