Korunk 2009 Június
Nap mint nap; Mariana elmondja; Amikor meghalsz (versek)
Nap mint nap
Egy dülledt szemű, vén németjuhász
vár haza nap mint nap,
egy világosbarna perzsamacska
meg néhány póniló.
A ház egy helyi paraszté volt,
Wintgenék pár éve megvették, felújították.
Egy szlovákkal, egy románnal meg egy
lengyellel lakom.
Luxembourgba négyóránként van busz,
így esténként együtt nézzük az esőt,
és a vízben körbebicikliző parasztokat.
A faluban ötvenketten laknak:
ezek hárman nem értik, hogy dolgozhatom
a magyar csoportban románként.
Végül leszűrik: két anyanyelvem van.
(Bárcsak a bíróság szűrné le,
és felvenne tolmácsnak, ötezerért!)
Szidják az orvosokat,
egyikük gyerekét félrekezelték.
„Bezzeg az otthoni orvos!”
(A bezzeg-otthon gondosan elcsomagolt,
puha pléd. Jó nedvszívó.)
Kinn, az esőben egyre tekernek
a helyi parasztok.
Néha közéjük állok.
Mariana elmondja
Mariana elmondja,
hogy otthon a jómagyar
karöltve jár a jórománnal,
a nemzeti balhé míves színház,
ő tudja. A szomszédja magyar volt,
krémest sütött minden vasárnap,
és a lépcsőházban
hogy szállt az illat!
Én mesélek neki a mÄlÄieşti-i nyarakról,
keresztapámról – tőle tanultam
a nyelvet –, sőt megemlékezek
egy iaşi-i lányról:
felkacag, ezt szereti.
Levezetésként másról:
holnap is munka, de szörnyű!
Este Tomaš, a szlovák srác kér,
fordítanám a magyar híradót:
a háttérben árpádsáv, Nagy-Magyarország,
nemzeti rigmusok. Közben rendőrök,
szurkolók ütik egymást,
szlovákok, magyarok,
senki nem érti.
Tomaš szerint
a nemzeti balhé míves színház,
ő már járt Budapesten.
A jómagyar náluk jószlovákkal
jár körbe karöltve.
Cserébe mesélek neki Tardoskeddről,
Muzsláról, s hogy ott én is körbejártam.
Levezetésként másról.
CÄlin barátom meglátogat,
ilyenkor edzem a nyelvem a
román nyelv nemein, kázusain.
Na és a kolozsvári költők
– kérdezi végül – megszóltak-e
anno, hogy vele barátkozom, románnal?
Nem, csak lebuziztak, mondom.
Levezetésként felkacagunk,
odaintjük a pincért.
Így járunk körbe, mentegetőzve,
így telik szépen az élet.
Amikor meghalsz
Amikor meghalsz, olyan lesz, mint mikor
lekapcsolják az internetet a számítógépről,
így ni, magyarázta asztala mellől a Mester.
Grimaszolt, megszívta cigarettáját, és
egy fél gesztust tett: ez van, mit tehetünk.
Egy napon divatos kávézó nyílt
abban a pincében, és a hosszú,
nehéz asztalt autóra rakták,
és a város szélére vitték, a többi lomokkal.
Akik azelőtt esténként körbeültük,
másnap vonatra szálltunk, és
kizakatoltunk Kolozsvárról.
Velünk zakatolt az a néhány szó,
félmondat, útközben elkapott tanítás,
ami hosszú ideig tömített,
s elszigetelte agyunkat
a konyhás, félmeleg butaságtól.
Vissza az oldal tetejére