A kolozsvári egyetem története mai napig megíratlan, s az, ami eddig e tárgyról megszületett, a téma jelentősége ellenére sem teljes. Részpróbálkozások ugyan voltak, de teljes egyetemtörténet megírására ez ideig nem került sor. És nem azért, mert nem lett volna miről írni, hanem, mert mindig el-el kellett hallgatni ezt vagy azt univerzitásunk valóban mozgalmas történetéből. Az egyik, ha nem is teljességre, de egy minél átfogóbb kép bemutatására törekvő mű az 1941-ben megjelent Erdély magyar egyeteme című összefoglaló, amely csak vázlatosan tudta ismertetni az egyetem 1918 előtti, illetve ez utáni történetét egészen a második bécsi döntésig. Ez a kötet pótolni volt hivatott azt, amiről a kolozsvári román egyetem 1920-i felavatásáról szóló mű (SerbÄ�rile pentru inaugurarea universitÄ�ţii din Cluj) csak pejoratív véleményt tudott megfogalmazni. Pedig a Ferenc József Tudományegyetem több mint fél évszázados története és főleg tevékenysége, nem csupán a magyar, hanem a többi erdélyi etnikum, így elsősorban a román és a szász értelmiségnek is sarkalatos felsőoktatási intézménye volt, melynek falai közül sok száz, akkor kisebbségi státusú értelmiségi került ki. Amiként Báthori István kollégiumtervezete Erdélyt kívánta szolgálni, úgy Erdély modern kori egyeteme ugyanazt a célt szolgálta: korszerű képzettségű szakembereket és oktatókat kívánt biztosítani elsősorban az erdélyi társadalom számára. Mindezt a korszak elsőrangú szakembereinek bevonásával. Ugyanis nyilvánvaló volt, hogy az ország második egyeteme csak akkor láthatja el feladatát, ha nem a provincia, hanem az ország és egyben Európa egyeteme, amelyik oktatóinak minőségi tevékenysége révén helyét követelte a kontinens felsőfokú oktatási intézményei között, amit később el is nyert oktatóinak minőségi oktatói és kutatói munkájának köszönhetően.

A Ferenc József Tudományegyetem második bécsi döntés utáni korszakának történetéről nagyon keveset tudunk. A kommunista rendszer idején erről nem akartak beszélni, pedig akkor Kolozsváron tevékenykedett a magyar felsőoktatás, illetve tudományosság színe-java. Az egyetemet helyreállító magyar állam pótolni kívánta a két évtizednyi kihagyást, és tegyük hozzá, lemaradást, amit anyanyelvű egyetem hiányában el kellett szenvednie az erdélyi magyarságnak. Ennek az egyetemnek a történetéről azért sem volt ildomos beszélni, mert e „másodvirágzásnak” áldatlan és méltatlan emlékként el kellett tűnnie a történelem süllyesztőjében. Egyrészt azért, mert a „visszatért” magyar állam intézményeként a román tudományos közírás, de a történetírás sem akart tudomást venni róla, legfeljebb az ott született tudományos művekről, amelyekkel hosszú vitákat folytattak 1945-ig és még azután is, és főleg nem mint magyar igényeket kielégítő magyar intézményről. De nem volt szabad beszélni erről az „utóegyetemről” azért sem, nehogy beárnyékolja a Bolyai Egyetemet és azokat, akik azt – vagy akiknek az akaratából azt – létrehozták. Harmadsorban azért sem volt ajánlatos beszélni a Ferenc József Tudományegyetem e „másodvirágzásáról”, mert kiderült volna egy rendkívül figyelemreméltó turpisság, nevezetesen, hogy ugyanaznap szűnt meg ez az egyetem, amely napon létrehozták a Bolyai Egyetemet. S ennek csak annyi az érdekessége, hogy megszűnt a jogfolytonosság az egykori és az új magyar egyetem között, aminek főleg a jogi, azaz az anyagi vonzatú következményei voltak rendkívül súlyosak. E folytonossági kapcsolat tagadása, ami folyamatos „takarításokhoz” vezetett, valójában az 1918 előtti és az 1940–1945 között működő egyetem célkitűzéseinek a tagadását jelentette. Az 1945-ben létrehozott Bolyai Egyetem elsősorban mint nagy „megvalósítás” (mármint a Kommunista Párt részéről) és nem mint a jogos magyar felsőoktatási igények kielégítését szolgáló intézmény szerepelt.

Nem csoda, hogy a kommunista rendszer leple alatt tovább működő román nacionalizmus fokozatosan felerősödő hangja ugyan már 1956 előtt, de főleg az 1956-os magyar forradalom után kívánt végleg leszámolni a „magyar nacionalizmussal”, ami valójában a magyar identitáshoz való ragaszkodás volt. Mivel elsősorban a Bolyai Egyetem biztosította mindinkább a tudatos magyar értelmiség utánpótlását, az addigra egyértelműen megerősödött kommunista rendszer ennek az intézménynek a felszámolásával kívánta fokozatosan felmorzsolni, illetve felszámolni a magyar értelmiséget, hogy ekként biztosítsa a szélesebb magyar tömegek megállíthatatlan asszimilációját. Nem hiányoztak a demagóg gesztusok és új látszat- vagy legalábbis nagyon szűk réteghez szóló intézmények létrehozása sem. De ami fontos volt, alkalmas marxista ideológiai szövegek bevetésével beindult egy valóban pokoli gépezet, amelyik bedarálta a népéhez, de a rendszerhez is hű személyek sorát. Szabédi László vagy Csendes Zoltán csak a látványosabb esetek közé tartozik. Kettétört életpályájuk valójában a lehetetlent, két ellentétes elv összeegyeztethetetlenségét példázza: a hatalom szándéka és a saját meggyőződésük közötti mérhetetlen és áthidalhatatlan szakadékot.

Hogy valóban két olyan szándékról, célkitűzésről, értékrendről volt szó, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak, az események további alakulása bebizonyította. A magyarságot felszámolni kívánó, 1970–1971 után mind jobban elszabaduló többségi nacionalizmus hivatalos formájában hihetetlen messzire ment el. Az 1989-es népi forradalom (és nem az, ami azt kisajátította) valóban felszabadulást jelentett a romániai magyarság számára. Igaz, nem hosszú ideig, hiszen a marosvásárhelyi „fekete március”, majd az azt követő támadássorozatok mind a parlamentben, mind a sajtóban, jelezték, milyen hangulat és szándék feszült az 1989 előtti történések mögött.

Hogy a Bolyai Egyetem felszámolása mögött nem a „szeressük egymást”, de még csak nem is az erdélyi sok évszázados közös múlt lapult, hanem a báránybőrbe bújt nacionalizmus, bizonyítja a Babeş és a Bolyai egyetem egyesítéséről mélyen hallgató „egyetemtörténet” és az azt pótló demagóg publicisztika, amelyik csak a közös érdekről szólt és szól, a sajátosról nem. Ezért érthető, miért nincs ma sem egy átfogó, a részleteket aprólékosan feltáró mű a két egyetem egyesítéséről. De még érthetőbb, miért nem sikerült sok-sok évi keresés után sem nyomára bukkanni annak a – valahol biztosan létező – levéltári állagnak, amelyben megtalálható az egyetemegyesítésre vonatkozó minden határozat, rendelet stb. Pedig történészként és képviselőként minden elképzelhető helyen, azaz levéltárban kerestem ezt az anyagot. Mindez azért lenne érdekes, mert kiderülne, hogy fentebbi állításaim nem légből kapottak.

Mert kétségtelen, hogy valami baj volt a „szándékkal”, ha ennyire el kellett dugni a nyilvánosság szeme elől ezeket az iratokat. S ezért kellett hosszú évtizedeken keresztül beérnünk számos, de az okokra mégis elég kevés fényt vető kéziratos visszaemlékezéssel, az „egyesítésről” szóló kései beszámolóval, amelyeknek két főszereplője volt: a múltból oly jól ismert Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár és az őt minden szempontból követő Ion Iliescu, egyik a múlt, a másik a közelmúlt, sőt a jelen főszereplője, egyébként vitán felül a múlt egyértelmű képviselői. Ha ennyi évig nem tudhattunk meg többet és lényegeset a két kolozsvári egyetem „egyesítésének” körülményeiről, valójában a Bolyai Egyetem felszámolásáról, úgy annak ez a személyi „folytonosság” (és nem csak ez) lehet az egyik magyarázata.

Tény, hogy ötven évi késés után módunkban áll bemutatni azokat az okmányokat, amelyek jogilag voltak hivatottak megalapozni a két egyetem egyesítését. Hogy a föntebb hivatkozott szándék nem kitaláció vagy rémálom, tanúsítja az a tény, hogy ezek az iratok nem voltak ez idáig publikusak, és nem szerepeltek a kormányzati döntvénytárakban. Nyilván nem véletlenül. Hiszen ugyanígy nem jelentek meg azok a büntetőjogi szabályozások sem, melyek alapján százakat és ezreket vetettek börtönbe, vittek nádat vágni, végeztek ki vagy ítéltek kényszerlakhelyre, ítélettel vagy anélkül.

Visszaemlékezéseikben is többen beszámoltak a történtekről. Ismert az a jegyzőkönyv-másolat, amely tartalmazza az egyetemek egyesítése után kialakult új egyetemi struktúrát (karok, illetve hogy hol, hány és milyen magyar tannyelvű előadást, illetve szemináriumot engedélyeztek). Hivatalos, pontosabban hiteles irat azonban az egyesítésről nem volt ismeretes.

2003-ban megjelent a romániai magyarság második világháború utáni történetével kapcsolatos források második kötete. (MinoritÄ�ţi etnoculturale. MÄ�rturii documentare. Maghiarii din România (1956-1968). A kötetben először jelentek meg olyan háttéranyagok, amelyek megvilágítják a hazai magyar nyelvű oktatást visszafogó/visszaszorító, illetve a két kolozsvári egyetem egyesítését előkészítő, majd azt megvalósító párthatározatokat és részben a velük kapcsolatos vitákat. Kétségtelen, hogy elsősorban a Román Munkáspárt Központi Bizottsága Politbürójában, a Kolozs megyei pártbizottságban, a két egyetem hallgatóinak gyűlésein 1959 tavaszán vagy az egyesítést előkészítő bizottság munkálatai során lefolytatott viták és más iratok rendkívül fontosak. Ezek jól tükrözik az eseményeket döntően meghatározó pártálláspontot.

Mind ez idáig nem voltak ismeretesek a Babeş és a Bolyai egyetem egyesítésére vonatkozó adminisztratív, azaz kormányzati döntések. Emiatt úgy tűnhetett, hogy kizárólag párthatározat alapján került sor a két egyetem egyesítésére. A most előkerült okmányok megvilágítják az események sorát, legalábbis egy adott szakaszban.

A most előkerült, a V. Babeş és a Bolyai egyetem egyesítéséről szóló állami intézményeknek a döntései és határozatai alapján: az események kronologikus sorrendje a következő:

1957. május 15-én a román Minisztertanács 750. sz. rendelete szabályozta az Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium működését, meghatározva ennek hatáskörét.

1957. június 5-én a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Állandó Elnöksége 264. sz. rendeletével szabályozta a Minisztertanács tevékenységét, beleértve ennek hatáskörét is.

1959. június 19-én, hivatkozva a két, előbb említett rendeletre – a 168. és a 169. sz. rendeletet aláírja az Oktatás- és Művelődésügyi miniszter.

A 168. sz. miniszteri rendelet kimondta, hogy 1959. július 1-jei dátummal összeolvad („se contopesc”) a V. Babeş és a Bolyai kolozsvári egyetem, és az új egyetem neve Babeş–Bolyai Egyetem lesz. A továbbiakban a rendelet egyrészt leszögezte, milyen karok s ezeken belül milyen tagozatok fognak működni az új egyetemen (Történelem, Filozófia, Matematika, Fizika, Kémia, Természettudomány és Földrajz, Filológia, illetve Jogi Kar), s utalt arra, hogy a két egyetemen az 1958/1959-es tanévben működő, de meg nem nevezett tagozatok („secţii”) kimenő évfolyamai fokozatosan felszámolódnak. A továbbiakban arról is rendelkezett a miniszter, hogy a minisztériumnak a felsőfokú oktatásért felelős osztálya 10 napon belül meghatározza, mely tantárgyakat fognak a továbbiakban románul tanítani és melyeket magyarul. A rendelet 5. pontja azoknak a sorsáról intézkedett, akiket nem vesz át az új egyetem és más munkahelyet kell számukra biztosítani, míg a 6. pont a nyugdíjazandó – „érdemes” (cu merite) oktatókról rendelkezett.

Az Oktatás- és Művelődésügyi miniszter 169. sz. rendelete a Dr. Petru Groza Mezőgazdasági Főiskola átszervezését mondta ki.

Mindezek betetőzéseként a Minisztertanács 1959. június 24-i 823. sz. rendeletével megerősítette az Oktatás- és Művelődésügyi miniszter előbb említett 168. és 169. sz. rendeletét.

A felsorolt rendeletek konkrét tartalmán túl szükségesnek tartom felhívni a figyelmet arra, hogy az ismertetett rendeletek egy része nem jelent meg ez idáig.

Befejezésül fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a fentebb ismertetett iratokból levonható következtetések mellett elengedhetetlen feladat az egyesítésre vonatkozó, a fentebb már említett romániai magyarság történetét tárgyaló forráskötetben publikált hivatalos iratok alapos elemzése. Ugyanis az említett forrásokban használt érvelés nem sokban különbözik a mai hivatalos állásfoglalástól, amiként a nekünk tett engedmények mértékét ma is ugyanaz az értékrend határozza meg.

A száraz, ám nagyon elgondolkodtató sorokon túl kérdések sora vetődik fel a korról és szereplőiről, az elhivatottságot érző szereplőktől a szánalomra méltó statisztákig és főleg a naivakról és a kevés tisztánlátóról.

Ezeknek az iratoknak az ismeretében újra elmondhatni: a történelem elől nem lehet elbújni.

 

RNK

OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUMA

 

AZ OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTER RENDELETE

 

168. sz.                                                   A kolozsvári Babeş és Bolyai

1959. VI 19.                                                      egyetemeket illetően

 

Tekintettel a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének 264. /1957 sz. törvényerejű Rendeletére és a Minisztertanácsnak az Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium működésére vonatkozó 750/1957 sz. rendeletére

 

AZ OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTER

E L R E N D E L I

 

1. A kolozsvári Babeş és Bolyai Egyetem 1959. július elsejével kezdődően kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem néven egybeolvad egyetlen felsőoktatási intézménybe.

2. A Babeş–Bolyai Egyetem a következő karokkal és tagozatokkal fog működni:

 

 

 

 

 

3. Azok a tagozatok, amelyek az 1958/1959-es évben működtek a Babeş és a Bolyai Egyetemeken, és nem szerepelnek a 2. cikkelyben, fokozatosan felszámolásra kerülnek.

4. A Felsőoktatási Osztály a jelen rendelet kibocsátásától számított tíz napon belül javasolni fogja az Oktatás- és Művelődésügyi Minisztériumnak jóváhagyás végett, hogy mely tantárgyakat fognak románul és magyarul tanítani.

5. A Felsőoktatási Osztály és a Kolozs Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának a feladata, hogy megoldja azoknak az oktatóknak, a technikai és adminisztratív személyzet azon tagjainak az elhelyezését más munkakörökbe, akik az egyetemek egybeolvasztása/egybeolvadása nyomán nem kerültek besorolásra. Ők legkésőbb 1959. december 31-ig megkaphatják az 1959. június elsején betöltött tisztségüknek megfelelő fizetést, ha időközben nem helyezték el őket más munkakörbe.

6. A Felsőoktatási Osztály feladata, hogy nyújtsa be az Egészségügyi és Népjóléti Minisztériumnak azoknak az érdemes oktatóknak a jegyzékét, akik a Babeş és a Bolyai Egyetemeken tevékenykedtek az 1958–1959-es tanévben, és akiknek egyéni nyugdíjban kell részesülniük.

 

 

A MINISZTERTANÁCS ALELNÖKE

ÉS

AZ OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTER

 

 

 

 

 

 

RNK

OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUMA

AZ OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI, VALAMINT A MEZŐGAZDASÁGI

ÉS ERDÉSZETI MINISZTER RENDELETE

 

169. sz.                                   A kolozsvári Dr. Petru Groza Mezőgazdasági

1959. VI 19.                                                     Intézet átszervezéséről

 

Tekintettel a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének 264/1957 sz. törvényerejű rendeletére és a Minisztertanácsnak az Oktatás- és Művelődésügyi Miniszrérium 750/1957 sz. határozatára, valamint a Minisztertanácsnak a Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium szervezetére és működésére vonatkozó 810/1957 sz. határozatára:

 

 

AZ OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI

ÉS

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ERDÉSZETI MINISZTER

ELRENDELI:

 

1. Az 1959/1960-as egyetemi tanévvel kezdődően a kolozsvári Dr. Petru Groza Mezőgazdasági Főiskola átszervezésre kerül.

A román és magyar tannyelvű mezőgazdasági karok egybeolvadnak egyetlen román tannyelvű Mezőgazdasági és Állattenyésztési Karban.

 

A Mezőgazdasági és Állattenyésztési kar a következő két tagozattal fog működni:

2. Az Oktatás- és Művelődésügyi miniszter és a Mezőgazdasági és Erdészeti miniszter végre fogják hajtani a jelen határozatot.

 

A MINISZTERTANÁCS ALELNÖKE                         A MEZŐGAZDASÁGI

AZ OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYI                              ÉS ERDÉSZETI

MINISZTER                                                               MINISZTER

 

Joja Athanase akadémikus                                                   [aláírás]

 

 

 

 

az Oktatás- és Művelődésügyi Miniszter 1959/168. és 169. sz. rendeletére vonatkozóan.

 

A MINISZTERTANÁCS

ELNÖKE

 

[aláírás]

 

 

Bukarest, 1959. június 24.