(Traktat)

Még visszafordulunk a múltba

Még háborúk díszítenek minket

Új századunkban vegytiszta lesz a világ

A teret az élet értelme határozza meg

Mégis elkopik majd az öltöny melyet viselünk

És nem lesz már a dicsőség jele semmiféle fémszerkezet

S vajon milyen nyelv bomlik ki a borzalom szavaiból

Ha kihalnak az öregek és a világot nem lehet megismételni többé

Még zümmögnek bennünk régi dalok engedelmes gépekről

De a rozsdából és fényfolt-háborúkból kipergetve alig érnek valamit

Még beássuk magunkat a táj puha szalmabáláiba

De otromba roncsokkal már port törölgetünk a sziklákról

Hát ilyen nehéz megérteni az eljövendő világot

Gondoljunk csak a művészetre

Mi lenne ezzel a mozgó-ordítozó toronnyal

Ha 150 évig elkerülne a háború

A történelem e meg nem szűnő maga-kelletése

Mit mondhatna a művészet az igazán szabad

A csak önmaga elleni lázadásba belezavarodott embernek

Mit mondhatna

Ha nem kellene csontot rostálnia

És a körhinta éhes

Kutyáját

Megjátszania

Elmondom ha tudom

Túl messzire szaladt el minden

Úgyhogy már őszinte hazugság is levesz a lábunkról

Tornai József fordítása