José Ortega y Gasset az európai katasztrófa előestéjén A tömegek lázadása című könyvében leírja az „elégedett fiatalember” típusát, mely a játékot és a sportot tektinti fő feladatának, és azt hiszi, hogy „semmi sem végleges és visszavonhatatlan – röviden azt tehet, amit akar”. Örökös, semmi más, csak örökös. Örökségének része az európai kultúra és civilizáció minden olyan előnyével, mint a szabadság, jólét, kényelem és biztonság. Az örökösök bizonyos életfeltételeknek lettek részesei, melyeket nem ők teremtettek meg. Születésük révén tudatosság nélkül jutottak birtokába ezeknek az előjogoknak, és most elődeik túlságosan nagy cipőjét viselik. Már nem emlékeznek vissza létezésük okára és alapjaira. Ám ha az „elégedett fiatalember” hangadó személlyé válik, írja Gasset 1930-ban, itt az ideje riadót fújni.

Akárcsak a múlt század húszas évei végén, az európai fővárosok kancelláriáiban a dilettantizmus manapság is megmutatkozik, ami a nyilvánosságban kollektív közömbösségnek és az „elégedett fiataluraknak” felel meg. Komolytalanság jellemzi azt a politikát, amely elveszítette céljait, tartalmát és határozottságát, illetve feladta szándékát, hogy igazi európai eszmét fogalmazzon meg és érvényesítsen. Hiszen a politika és a kultúra több a létezés biztosításának primitív formáinál. Az államok és politikai eszmerendszerek, sőt az Európai Unió is a teremtő fantázia és olyan politikai víziók eredményei, melyeket kivívtak. A mai európai szabadsága, jóléte és kulturális színvonala pedig ama keresztény emberkép produktuma, amelyért érdemes küzdezni. Aki azonban csak örököse a keresztény világnak, és nem áll készen mint keresztényként harcolni érte, megvédeni azt és alakítani, mind Európa esélyeit, mind saját életének lehetőségeit el fogja játszani. Szájhúzva félreállni kevés. Európa egységének szüksége van hívőkre és cselekvőkre! Habsburg Ottó megfogalmazása szerint „Európa túl fontos ahhoz, hogy átengedjük néhány hivatásos politikusnak”.

Most, az EU jövőjének döntő órájában Franciaországgal olyan állam veszi át az Unió elnökségét, mely nemcsak a nemzetközösség alapító tagjaihoz tartozik, hanem létrejöttéhez döntő impulzusokkal is hozzájárult. Franciaországgal Európát egyesíteni sokszor nehéz, ámde Franciaország nélkül lehetetlen – gróf Coudenhove-Kalergi gondolata a hatvanas évekből máig nem veszített érvényességéből. Jóllehet egyik Szajna-parti vezető politikus sem bizonyult kényelmes tárgyalópartnernek, legtöbben olyan hajtóerőt képviseltek, amely nélkül az egyesült Európa gondolata elképzelhetetlen lett volna. Az interbellum időszakából érvényes ez olyan államférfiakra, mint Aristide Briand, Eduard Herriot és Léon Blum, a második világháború után pedig Robert Schumanra és Charles de Gaulle-ra, akiknek nyomdokaiba Georges Pompidou, Valéry Giscard d’Estaing, François Mitterand és Jacques Chirac léptek. Napjainban Nicolas Sarkozy elnök határozott úgy, hogy örökségüket továbbviszi.

A német–francia ellentétet és ezzel a keresztény világ első nagy szétválását előszeretettel vezetik vissza Nagy Károly unokáinak szerepére. 842-ben közülük ketten, Német Lajos és Kopasz Károly Strasbourgban ünnepélyesen még egyszer tartós szövetséget esküdtek németek és franciák között. A Strasbourgi eskü nemcsak a latinhoz még nagyon közel álló ófrancia nyelv legrégebbi írásos emléke, de számon tartják az ófelnémet nyelvemléke között is, habár elhangzása színhelyén a későbbiekben évszázadokig ütközetek dúltak. A második világháború után Strasbourg a két egykori „ősellenség” kibékülésének szimbóluma lett, Európa fővárosa, ahol az Európai Parlament és az Európa Tanács otthonra talált.

Amíg az európai politika világpolitika volt, a széthúzás indokai erősebbeknek bizonyultak, mint az egyesítők. Jelenleg, amikor Európa jövője a többi világtáj sorsától függ, a német és a francia érdekek mindjobban egyeznek. Egyikük összeomlása a másik romlását is hozná.

1929-ben Franciaországban Briand lett a miniszterelnök. Egy élet Európáért című könyvében Coudenhove-Kalergi megemlékezik első találkozásukról a Quai d’Orsay-n 1929 elején. Már az első pillanattól fogva lenyűgözte őt ez az ember, aki inkább művésznek nézett ki, mintsem politikusnak. Szemei a távolba tekintettek, de pillantása meggyőző volt. Egy olyan férfi szemei, aki álmodik, mégis ura marad álmainak. Briand gyűlölte a háborút, a béke misszionáriusának tekintette magát. Joggal mondhatjuk, hogy kora egyik legnagyobb szónoka volt, mert szavai nem jól megfogalmazott frázisok voltak, hanem tökéletes kifejeződése izzó meggyőződésének.

A német–francia gyűlöletet politikai-katonai okokból évszázadok óta mesterségesen szították. A Rajna jobb és bal partján mindig akadtak befolyásos személyek vagy osztályok, amelyek ebből a politikai feszültségből éltek, és érdekük volt a tartós megegyezést gátolni.

Nicolas Sarkozy személyében ma ismét De Gaulle utóda áll az EU élén, aki eltökélte, hogy elnökségét arra fogja használni, hogy előrelépést érjen el az európai egyesülés göröngyös útján.