Néhány kísérlet a megrendelők azonosítására

A felhasznált forrásokról

Kolozsvár 16–17. századi helyrajzának alapvető forrása a máig nagyrészt megőrzött középkori településszerkezete és töredékesen fennmaradt épületállománya, valamint kevésbé kiaknázott forrása, kora újkori adókönyvei, melyek a kolozsvári városi levéltár számadáskönyvi sorozatában maradtak fenn.1 Az adókönyvek alapján megkísérelhető a város településhálózatának, külvárosainak, hóstátjainak pontosabb körülhatárolása, a történeti központ településszerkezetének tanulmányozása, fennmaradt és elpusztult épületeinek, eredeti és másodlagos helyen megőrzött épületfaragványainak helyhez és megrendelőkhöz kötése. Az adókönyvek igen hasznos adalékkal szolgálnak a városi polgárok osztólevelekből ismert, gazdagon díszített lakásainak lokalizálásához is.

A Fő tér északi házsora

Kolozsvár Fő tere a tatárjárás után újonnan telepített hospes-falu 14. századtól szerveződő piactereként alakult ki, majd a 15. század folyamán új erődfalakkal megerősített és szabad városi rangot nyert település végleges központjává vált. A téglalap alaprajzú, szabályos, tervszerű telepítés eredményeként létrejött piactér első okleveles említése 1355-ből származik.

Mivel a tér északi sorának telkei az Óvár déli várfalának sáncában húzódnak, egyértelmű, hogy a házsor a tér kialakulásának utolsó szakaszában, a város második erődítésének befejeztével, a 15. század végén, a 16. század elején épülhetett ki. A század közepére már bizonyosan összefüggő házsor alkotta a tér északi sorát, melynek jelentősebb épületei közül a 18-as számú sarokházat, a Schütz- (20. sz.) és Püspöky-házat (21. sz.), a Lábasházat (23. sz), valamint a Filstich–Kemény-házat (27. sz.) emelnénk ki.

A kevésbé ismert sarokház felújítása során előkerült számos visszafaragott, csonkolt reneszánsz ajtókeret és gyámkőlenyomat arra utal, hogy az épület a 16. század közepén egy igen jómódú polgár igényesen kialakított lakóháza lehetett.

A Schütz- (az ún. Rósás-) és a Püspöky-ház jellegzetes tetőszerkezetüknek, számos kvalitásos kőfaragványuknak köszönhetően már igen korán, a város jellegzetes kereskedőházaiként rögzültek a köztudatban. Ezek építését a Kolozsvár vezetésében is szerepet vállaló polgárokhoz, a király- és főbírói tisztséget is betöltő Petrus Münich és Rósás János szenátor, esküdtpolgár nevéhez kötötte a szakirodalom.

A házsor közepe táján fekvő Lábasház főhomlokzatának falsíkja kiugrott a többi épülethez képest, földszintjét vaskos pillérekre támaszkodó, félköríves árkádok törték át, melyek alatt folyosók húzódtak. Az épület bizonyára az egyetlen árkádsoros homlokzatú ház lehetett a városban, mivel a korabeli források még a 17. században is „a lábas ház”-ként említik.2 A Lábasház tulajdonképpen két azonos kialakítású, keskeny homlokzatú épület összeolvasztásából alakult ki, árkádsora több évszázadon át védelmet nyújtott a Fő téren áruló kereskedőknek, árusoknak. Segesvári Lőrinc kolozsvári emlékíró feljegyzéséből tudjuk, hogy 1608. november 11-én Bánffy Dénes a lábasház földszintjén tartotta menyegzőjét.3 Kolozsvár 1734-ben készült leírása szerint ebben az épületben volt Mátyás király vendégfogadója, mellyel szemközt, a plébániatemplom melletti boltok egyikében a király konyhája működött. A Lábasház 1721 óta a református egyház tulajdona.4 Bár a Bánffy-palotát idéző Filstich–Kemény-ház a kolozsvári barokk paloták sorába illeszkedik, reneszánsz faragványai és a város 16–17. századi forrásai arra utalnak, hogy az épület a 16. században Kolozsvár egyik legkiemelkedőbb reneszánsz polgárháza lehetett. 16. századi tulajdonosa, Petrus Filstich Kolozsvár egyik tekintélyes szász ötvöscsaládjának tagja, az egykori, azonos nevű ötvös céhmester fia volt, aki rövid idő alatt rendkívül gyors és sikeres karriert futott be: 1587-ben a helybeli ötvöscéh tagjává avatták, 1603-ban városi tanácsos, majd 1607-től a fejedelmi pénzváltó ispánja, kamarai prefektus lett, ezt követően vált az egész erdélyi nemesércbányászat kitermelésének fő irányítójává. A ház és tulajdonosának jelentőségét a benne elszállásolt személyiségek is igen jól példázzák. Az 1606–1608 közötti törvénykezési jegyzőkönyvek tanuvallatásaiban tesznek említést arról, hogy 1603-ban a kolozsvári kamaraispán házánál szállt meg Krausenek Pál, a Basta mellett tevékenykedő császári biztos és kamarai tanácsos.5 Szintén erre a korszakra vetnek fényt Segesvári Bálint feljegyzései, melyekben többször is említi a fokozatosan nagyobb jelentőséget nyert épületetet és tulajdonosát. Tőle tudjuk, hogy nála szállt meg 1607 pünkösdjén Homonnai Bálint fejedelemjelölt,6 majd 1608. november 11-én Bánffy Dénes is, a fejedelem húgával, Báthory Annával kötött menyegzője alkalmával.7

A Schütz-ház (Fő tér 20. sz., az ún. Rósás-ház)

A Schütz-ház a Fő tér északi házsorának nyugatról számított harmadik épülete. A kétszintes, L alaprajzú ház főhomlokzatát alacsony, betonlapokkal burkolt lábazat, szőlőlevelekkel és indákkal hangsúlyozott övpárkány és ívsoros frízzel kiemelt, profilált koronázópárkány tagolja. A földszint nyugati tengelyében modern, széles kirakat, a keleti tengelyben szegmentíves, profilált szekérkapu található, mely a dongaboltozatos kapualjon át vezet az épület keskeny udvarára. A főhomlokzat négy historizáló stílusú, egyenes záródású emeleti ablaknyílását háromszögesen záródó szemöldökpárkányok koronázzák, melyek alatt virágokkal tarkított indákat és bajuszos-szakállas férfimaszkokat ábrázoló, mélyített faltükrök sorakoznak.

A ház vendéglőként működő, földszinti helyiségeibe a nyugat felől szomszédos Rácz-ház kapualjának utólagosan kialakított ajtónyílása vezet. A vendéglő tér felőli helyiségét fiókos dongaboltozat fedi, mely reneszánsz címerpajzsba foglalt, rozettás és stilizált liliomos gyámkövekre támaszkodik. A földszint többi, egysorosra fűzött helyiségét fiókos dongaboltozat, síkmennyezet és csehsüveg boltozat fedi. A két tér felőli helyiséget 1636-ban készült, AR monogramos, reneszánsz kapukeret köti össze, melynek rozettával és stilizált liliommal díszített oszlopszékre állított, kannelúrás szárkövei golyvázott, egyenes koronázópárkányt támasztanak alá.

A ház udvar felőli, nyugati szárnyának homlokzatán végigfutó függőfolyosó alatt utólagosan befalazott, rozettás díszű fríztöredék kapott helyet, melynek középtengelyében szalagokkal keretelt, reneszánsz címerpajzsba faragott BP monogram rajzolódik ki. Az épület keskenyebb, tér felőli épületszárnyának északi homlokzatán, az emeleti nyílások fölött szárnyas puttófejekkel díszített, triglifes kerettöredék és Tömösvári Sára, Rósás János özvegyének 1610. szeptember 7-én keltezett építési emléktáblája látható,8 amely annak állít emléket, hogy a fenti napon Tömösvári Sára, Rósás János kolozsvári magyar szenátor özvegye saját költségén, a szomszédok hozzájárulása nélkül egy bizonyos falat, valószínűleg két telket elválasztó kerítésfalat építtetett. Az emléktábla reneszánsz kapitálissal vésett, ligatúrás felirata a következő: divina favente clementia / labore et propriis impensis / honestae sarae theomeosvari r(e)lictae / qvondam prvdentis et circvmspecti viri / d(omi)ni ioannis rosas oli(m) senatoris vngari / colosvarien(sis) sine vlla vicinorv(m) ope / hic mvrvs erectvs est anno / [Domi]ni 1610 die VII septembr(is) (Az Isteni kegyelem segítségével épült e fal / becsületes Tömösvári Sárának, a néhai / óvatos és körültekintő férfiú, Rósás János úr, / Kolozsvár egykori magyar szenátora / özvegyének munkájával és saját költségével, / és a szomszédok minden segítsége nélkül, / az Úr 1610. évében szeptember 7. napján).9

Az épület tér felőli szárnyának emeleti helyiségeit fiókos dongaboltozatok fedik. A délkeleti helyiség boltozatának záradékában 1583-ban készült, a kolozsvári Münich család M monogramos polgárjegyét ábrázoló, reneszánsz címerpajzs alakú zárókő mélyed a falazatba.10 A helyiség keleti, a Püspöky-házzal szomszédos falát rozettás oszlopszékekre és kannelúrás szárkövekre támaszkodó, egyenes szemöldökű, elfalazott reneszánsz ajtókeret ékesíti, melynek rozettákal díszített frízén ANRH 1636, architrávján a következő reneszánsz kapitálissal vésett bibliai idézet olvasható: 1 timoth. VI v. 6 / est qvaest(us), magn(us), pietas cvm / animo sva sorte contento (De valóban nagy nyeresség az Istenfélelem, megelégedéssel).11 Pál apostol 1. levele Timóteushoz, 6. rész, 6. vers.

A ház pincéit kőből falazott, középkori dongaboltozatok fedik.

A Schütz-ház azon kevés kolozsvári középkori ingatlanok közé sorolható, melynek tetőszerkezete nyitott volt a tér felé. A Sárdi István festő Schütz János megrendelésére 1849-ben készített olajfestményén ábrázolt épület nyitott, fakonzolokra támaszkodó padlástere bizonyára a kereskedéssel foglalkozó kora újkori tulajdonos áruinak fő tárolóhelyeként működött, ahova a tér felől, csigákkal húzhatták fel az árubálákat.12 A festményen egy egyemeletes, földszintjén rusztikás felületű épület képe bontakozik ki, melynek alsó szintjét három 19. század eleji nyílás, nyugaton az üzlethelyiségbe vezető ajtó- és ablaknyílás, a nyugati tengelyben az 1820-as, 1830-as évekre jellemző, félköríves nyílású, álkonzolos, felső sarkaiban domborműves rozettával díszített, kerékvetős szekérbehajtó töri át. A homlokzat emeleti nyílásait barokk pannókkal keretelt, fogsorfrízes szemöldökpárkánnyal lezárt, szárköveiken tört profilú reneszánsz ablakkeretek ékesítették.

A Schütz-ház már igen korán, a 18. századtól ismert a szakirodalom számára.13 Elsőként Jakab Elek hívta fel a figyelmet arra, hogy az emeleti ajtókeret másodlagos helyen található, Schütz János, az épület 19. századi tulajdonosa hozatta ide a Híd utcai Szilágyi-házból.14 Később Kelemen Lajos is megemlítette az épületet a város építészeti emlékeit tárgyaló tanulmányában, melyben az épület egyik korai építési fázisát az udvari homlokzat emléktáblája alapján a Rósás család nevéhez kötötte.15 A Münich-monogramos faragványokra elsőként Kelemen Lajos köteteinek szerkesztője, B. Nagy Margit hívta fel a figyelmet, a második kötet jegyzeteiben. Ugyanezt a megállapítást vette át később Balogh Jolán is, melyet a ház korábbi építési fázisához köthető adattal bővít, elsőként ismertetve az emeleti boltozat Münich-monogramos zárókövét.16

Az egykori tulajdonosok azonosításának alapvető forrása, a városi adókönyvek vizsgálatából elsősorban az tűnik fel, hogy a ház után adózó tulajdonosok sorában sem Münich, sem Rósás János, sem Rósás özvegyének neve nem szerepel.17 A lajstromok további kutatása során megállapítható, hogy Rósás János 1590 és 1599 között minden bizonnyal egy Fő tér keleti során fekvő ingatlannak volt tulajdonosa és lakója, mely a Szent Erzsébet-aggmenház déli szomszédja, valamint a közismert Wolphard–Kakas-ház negyedik északi szomszédja volt.18 Ha abból a tényből indulunk ki, hogy Jakab Elek szerint az ingatlan emeleti, 1636-os, ANRH monogramos ajtókerete másodlagos helyen található, és Schütz János, az épület 19. századi tulajdonosa, és egyben a házat ábrázoló festmény megrendelője hozatta a mai helyére, felmerül bennünk a kérdés, mely faragványok állnak eredeti helyükön és melyek másodlagosak? Első ránézésre egyértelműnek tűnik, hogy a BP monogramos fríztöredék másodlagos. Mivel az adókönyvekben nem találunk AR monogramra utaló személyt a tulajdonosok sorában, megkockáztathatjuk azt a feltevést, hogy a földszint AR monogramos, az emelet ANRH monogramos, azonos évben készült kerete azonos megrendelőhöz, valószínűleg Andreas Rau (Szőrös) nevéhez köthető, és így mindkettőt másodlagosnak tekinthetjük. Mivel a földszinti ajtókeretet és a földszinti boltozat gyámköveit hasonlóan kiképzett stilizált liliomok és rozetták díszítik, a fenti feltevés alapján elképzelhetőnek tartjuk, hogy maga a boltozat kialakítása is Schütz János nevéhez köthető, és az utólagosan áthozott ajtókeret motívumait mintázza. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a Jakab Elek által leírt, Münich-monogramos, részben elkallódott faragványokra is, melyek szintén nem köthetőek a tárgyalt épülethez, hanem sokkal inkább a Schütz János 19. századi régiséggyűjtő szenvedélyének emlékeiként tarthatók számon. Feltételezésünket már Jakab Elek azon megállapítása is alátámasztja, melyben a korszakra jellemző, lokálpatrióta túlfűtöttségű, moralizáló jegyzetében megjegyezte, hogy „e mívelt ízlésű polgár háza egy kis múzeum, sok becses régiség van benne; mint az ilyenek tisztelője, a tudomány barátitól szintén becsülést érdemel. Ha sok ily polgára lenne Kolozsvárnak, a múlt idők maradványai nem pusztulnának el, történetünk nem lenne oly hézagos. Ehre wem Ehre gebürt.”19 Az épületben fellelhető reneszánsz emlékek a 19. század végén fellendülő régiségkereskedelem, műgyűjtés révén leltek új otthonra a város egyik jelentős polgára, a Fő tér 19. századi rendezését is kezdeményező, jogi végzettségű Schütz János révén.

A 19. század első felében az épület főhomlokzatának emeleti nyílásait barokk pannókkal keretelt, fogsorfrízes szemöldökpárkánnyal lezárt, reneszánsz ablakkeretek ékesítették. A homlokzat 1849 és 1859 között nyerhette el mai homlokzatkialakítását, melyen a három emeleti reneszánsz ablakkeret helyét négy historizáló ablakkeret váltotta fel, mivel Veress Ferenc kolozsvári fotográfus 1859-es felvételén már a homlokzat mai képe bontakozik ki. A historizáló átépítést követően a ház reneszánsz keretei részben a kolozsvári Történeti Múzeum kőtárába, részben Pákei Lajos kolozsvári főépítész Majális utcai villájába kerültek.20 A 19–20. század fordulóján az épület a kolozsvári építész, Reményik Lajos és fiainak tulajdona volt. Későbbi tulajdonosa, a sörgyáros Czell sörözőt alakíttatott ki az épület földszinti helyiségeiben és a pincében, mely Ursus néven máig megőrizte funkcióját, majd vendéglővel is bővült. A főhomlokzat emléktáblája szerint ebben a házban szállt meg 1902 októberében Fadrusz János szobrászművész, a Mátyás-szoborcsoport felállításának munkálatai, majd leleplezése idejében. A söröző falait Kovács Zoltán 1957-ben készült falképei borítják, melyeket jelenleg az elegáns reneszánsz belső térhez nem illő, bordó, halpikkelymintás, fényes tapéta takar el.

A Püspöky-ház (Fő tér 21. sz.)

A kétszintes, U alaprajzú Püspöky-ház a Fő tér egyik kiemelkedő szecessziós stílusú épülete, melynek főhomlokzatát alacsony lábazat, keskeny övpárkány és ívelt vonalú, profilált koronázópárkány tagolja. A homlokzat sarokrizalittal kiemelt nyugati tengelyének földszintjén félköríves, keretelés nélküli gyalogkapu, második szintjén ívelt vonalú, falazott mellvédű erkély nyílik. A rizalitot szoborfülkés, háromszögű oromzat zárja, mely magasan kicsúcsosodik a többi három tengely fölötti, az ívesen hullámzó vonalú koronázópárkány fölé. A homlokzat földszintjét a rizalittól keletre fekvő tengelyekben a falfelület teljes szélességét kitöltő, modern kirakat, a második szintet egyenes lezárású, a harmadik szintet lant alakú nyílások törik át. A homlokzatot sárga-zöld mázas, Zsolnay-kerámiából készült tulipánok, virágfüzérek és geometrikus alakzatok ékesítik. A bejárat ívzáradékában reneszánsz címerpajzsban BP monogramot ábázoló polgárjegyes zárókövet helyeztek el. A Püspöky-ház tér felőli üzlethelyiségében szecessziós, virágtövek közé komponált madarakat és szarvasokat ábrázoló, sárgamázas csempekályha található. Az épület tér felőli szárnyának déli homlokzatához szecessziós ihletettségű kovácsoltvas mellvédű lépcsőház csatlakozik.

Az épület tér felőli, első emeleti helyiségének északi falazatában az 1560–1570-es évekre keltezett, reneszánsz ajtókeret található, melynek lebegő puttók által közrefogott, üres címerpajzsot ábrázoló szemöldökpárkánya a következő ligatúrás, antikva betűs, vésett feliratot tartalmazza: verbvm domini manet in aeternvm esai 40 (Istenünk beszéde mindörökre megmarad. Ézsaiás 40.8.).21

A Püspöky-ház helyén a 19. század végéig egyemeletes, reneszánsz lakóház állt, melynek képét szintén Sárdi István 1849-ben készült olajfestménye és számos 19. századi archív fényképfelvétel rögzíti. Az egykori, kétszintes épület főhomlokzatát három nyílás tagolta és a Schütz-házhoz hasonló, nyitott padlásszerkezet zárta le. A földszint nyugati tengelyében kannelúrás szárkövekre támaszkodó, félköríves nyílású és egyenes architrávval lezárt, reneszánsz szekérkapu vezetett az ingatlan kapualjába. A két keleti tengelyben a posztóüzletként működő helyiségbe nyíló, Gáll János üzlettulajdonos reklámtábláival nagymértékben eltakart bejárat és egy kicsiny ablak állt. A szekérbehajtó golyvázott architrávját a szélein egy-egy rozetta, középtengelyében reneszánsz címerpajzsba faragott BP-monogramm és az alábbi antikva betűs felirat ékesíti: commorandi natvra diversorivm nobis / non habitandi dedit, anno salvtis 1571 (A természet azért adta a kocsmát, hogy megpihenjünk, nemhogy lakjunk benne).22 A homlokzat emeletét három egyenes záródású, triglifekkel és metopékkal tagolt reneszánsz ablak törte át, melyek szemöldökpárkányának középtengelyében BP-monogramos címerpajzsok kaptak helyet. A homlokzat kereteit mind Seres János, az „insignis sculptor”, a kolozsvári kőfaragóiskola legelismertebb kőfaragója készítette.23

Kolozsvár reneszánsz polgárházait tárgyaló szakirodalomban eddig mindössze annyit állapítottak meg épületünkről, hogy innen származnak a BP-monogramos keretek és több típusú balluszter, viszont a megrendelő neve ezidáig ismeretlen volt.

Az adókönyvi bejegyzések alapján az épület 1570-es évben történt átépítését Bácsi Péter személyéhez, a kolozsvári százak tanácsának tagjához köthetjük. A jegyzékek korábbi bejegyzéseinek vizsgálatából tudjuk meg, hogy az egykor Bácsi Tamásné tulajdonát képző házban 1564–67 között Petrus Münich bérlőként van feltüntetve az adókönyv vonatokozó tételében, majd 1568-ban, anélkül hogy más nevet áthúztak volna, Bácsi Péter válik háztulajdonossá, és Barát Péter (Petrus Münich) adóalannyá.24 Erre a változásra a városkönyv egyik 1567-beli bejegyzése ad választ, melyben fény derül arra, hogy az osztatlan örökség neki járó részére a házban lakó Barát Péter felesége, Bácsi Borbála is igény tartott. A jelek szerint 1568-ra megtörtént a testvérek közötti felosztás és a házat ugyan Borbála fiútestvére, Bácsi Péter házaként írták be az adókönyvbe, az adóalany Barát Péter lett.25

A fentebbiek alapján egyértelművé válik, hogy mind Bácsi Péter, a kolozsvári százak tanácsának tagja, mind Petrus Münich, a jeles kolozsvári kereskedő és királybíró faragványai ugyanazon épülethez köthetőek, így a ház 1571-es nagy átépítésének megrendelője a város korabeli forrásai szerint Bácsi Péterrel azonosítható.

Szintén ehhez az épülethez köthető egy halpikkelymintás, egy akantuszlevelekkel borított és három sima törzsű, reneszánsz balluszter, melyek az udvart díszítő árkádos folyosó mellvédének tartozékai lehettek. Bár a korszak forrásai több ízben is említenek árkádsoros udvarokat, a Bácsi Péter háza az egyetlen olyan kolozsvári polgárház, melyről bizonyosan tudjuk, hogy udvarát reneszánsz, díszített törzsű balluszterekre terhelő árkádsoros loggia ékesítette.

A reneszánsz házat a 20. század elején egy gazdag fehérnemű-kereskedő, a ház későbbi névadója bontatta le, és építtette helyére a ma is álló szecessziós épületet. A régi ingatlan összes fennmaradt reneszánsz faragványa a Történeti Múzeum kőtárában kapott helyett, az akantuszleveles balluszteren kívül, mely Pákei Lajos Majális utcai villájának kertjében található.

A 19–20. század fordulóján a Püspöky-házban székelt a kolozsvári iparos aggmenház, majd az első világháború alatt az Edison mozgószínház működött itt.

A kolozsvári reneszánsz polgárházak vizsgálatánál a fentebbi példák is mutatják, hogy az adókönyvi adatok feldolgozásánál számottevő új eredményre számíthatunk a megrendelők és egykori tulajdonosok tekintetében, viszont a fennmaradt emlékek lokalizálásánál mindenképpen számolnunk kell a 19. század első felében megjelent gyűjtési gyakorlattal is, melynek Kolozsvár esetében egyik érdekes példája, a 19. század közepén házát reneszánsz korabeli kőfaragványokkal ékesítő kolozsvári polgár, Schütz János esete is.

JEGYZETEK

1. Kolozsvár város adókönyvei Kolozsvár város levéltárában (a Román Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatóságán, a továbiakban KmOL), a város számadásai között (a továbbiakban KvSzám).

2. Segesvári Bálint Krónikája. Erdélyi Történelmi Adatok. Szerk. Szabó Károly. Kvár, 1862. 172, 207.

3. Segesvári: i. m. 197.

4. KvSzám 51/III.19. A Lábasházat Rucska János kolozsvári ügyész bontatta le 1883-ban, helyére Maetz Frigyes építész tervei alapján egy nagy méretű, kétemeletes bérházat építtetett, mely napjainkban is az református egyház tulajdonát képezi.

5. Tanúvallomások a Törvénykezési jegyzőkönyvekből (1606–1608). Kolozsvári emlékírók. A forrásokat válogatta és jegyzetekkel ellátta Pataki József, a bevezető tanulmányt írta Bálint József. Buk., 1990. 104.

6. Segesvári: i. m. 170.

7. Segesvári: i. m. 172.

8. Rósás János 1593-ban és 1594-ben sáfárpolgár volt a százak tanácsában (Binder Pál: Közös múltunk. Buk., 1982. 231.).

9. Jakab Elek fordítása

10. A Minch, Münich, Barát a város egyik legjelentősebb családjának neve. Petrus Münich és Sebastian Münich tekintélyes kereskedők voltak, a család több tagját is beválasztották a százak tanácsába. Steffen Münich (Barát István), Petrus és Sebastian kereskedők édesapja 1557 és 1569 között több ízben is a a város fő-, illetve királybírója volt. Petrus 1582-ben esküdtpolgár, 1587-ben és 1591 fő-, és 1590-ben királybíró volt, 1600-ban részt vett az erdélyi országygyűlésen (Samuil Gondenberg: Clujul în sec. XVI Buk., 1958. 279; Binder: i. m. 277, 277–278, 283.).

11. Pál apostol 1. levele Timóteushoz, 6. rész, 6. vers, Károli Gáspár fordítása.

12. Kovács András: Reneszánsz építészet Erdélyben. Kvár–Bp., 2003. 26.

13. Páter Pál et alii: Descriptio civitatis Claudiopolis [...]. Kvár, 1734.

14. Jakab Elek: Kolozsvár története. I. Buda, 1870. 427. Jakab Elek több olyan faragványt is leírt, melyek nagy részének nyoma veszett: egy 1576-os évszámmal keltezett bejárati ajtót, egy Sera in Fundo parsimonia A. D. 1573 feliratos ajtóketetet, melynek eredeti, reneszánsz ajtószárnyát szív alakú pajzsba komponált PM-monogram, bizonyára Petrus Münich monogramja ékesített. Jakab Elek említi továbbá a ház PM-monogramos, rozettával és levelekkel díszített kandallóját és egy MVNDUS TRANSIT ET CONCVPISCENTIA EIVS QVI AVTEM FACIT VOLVNTATEM DEI MANET IN AETERNVM I IOAN PETRVS MINCH 1574 feliratos ajtókeretet is, melynek szintén hasonló, rozettás és leveles dísze van. Ez utóbbi keret ma a Majális utcai Pákei-villa előszobájában található, másodlagos elhelyezésben.

15. Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. II Buk., 1982. 133; Sebestyén Gh.–Sebestyén V: Arhitectura Renaºterii în Transilvania. Buk., 1963. 21, 22, 65; Murádin Jenő: A reneszánsz építészet kolozsvári emlékei. Korunk, 1965. 1440; Balogh Jolán: Kolozsvári kőfaragó műhelyek. XVI. század. Bp., 1985. 147–148, 183–184; Lőwy Dániel–Demeter János–Asztalos Lajos: Kőbe írt Kolozsvár. Kvár, 1996. 55–58; Kovács: i. m. 27, 28, 30.

16. Balogh: i. m. 147–148.

17. KvSzám 1/XIII.370; 5/XV.21; 5/XVI.151; 7/XV.23; 17a/I.15.

18. KvSzám 5/XX.61; 4/XXII. 62; 5/IX.61; 10/IX.64.

19. Jakab: i. m. 427.

20. Pákei Lajos, Kolozsvár egykori főépítészének villája a Majális utcában.

21. Károli Gáspár fordítása.

22. A kapu felirata valószínűleg arra utal, hogy Bácsi Péter házában is borkimérést végeztek ebben az időben.

23. Kovács: i. m. 28.

24. KvSzám 1/XIII.24; 1/XIII.113.

25. KmOL, Törvénykezési jegyzőkönyvek II/1. 69.