A területfejlesztési, a regionális politikát, a régiók átalakítását csak jól előkészített és átgondolt közigazgatási reformmal együtt érdemes megtervezni, s ebben fontos szerep hárul a kistérségi társulásokra – véli Horváth Anna, a romániai fejlesztési minisztérium államtitkára, aki a közösségi együttműködés legautentikusabb „intézményének” tartja a kistérségi társulásokat. Szerinte az államnak nem szabad rájuk telepednie, hanem jól megalapozott ösztönző támogatáspolitikával kell hozzájárulnia fejlődésükhöz.

– Románia uniós csatlakozásával ismét előtérbe kerültek a régiókkal, a régiófejlesztéssel, a regionális politikákkal kapcsolatos kérdések. Jó ideig sajtótéma volt például az, hogy az RMDSZ az ország régiós térképének átrajzolását javasolja. A kistérségekről azonban kevés szó esik, legalábbis a közbeszédben. Miért?

– Vélhetően azért, mert a kistérségek az európai strukturális és kohéziós alapokhoz férhetnek hozzá, szerepük az uniós csatlakozást és a fejlesztési programok beindulását követően értékelődik fel. A régiók nagyobb láthatósága az előcsatlakozási uniós alapok forráselosztásában játszott döntéshozatali hatáskörüknek, fokozatosan kiépülő önálló intézményrendszerüknek köszönhetően épült ki az elmúlt években.

– Melyek az alapvető különbségek a régiók és a kistérségek között?

– A kistérség vagy kistérségi társulás az önkormányzatok együttműködésének egyesületi, alapítványi, illetve közösségfejlesztési társulási jogi formája. Míg a régiónak nincs jogi személyisége, de van intézményrendszere, a kistérségi társulásnak van jogi személyisége, de nem rendelkezik önálló intézményekkel. A romániai törvénykezés szerint egyik sem számít területi-közigazgatási egységnek, viszont a helyi közigazgatás különböző szintű egységeire (település, megye) épülnek. A kialakításuk-kialakulásuk egymástól különböző módozata elsősorban létértelmükben keresendő: míg a régiók elsődleges szerepe a központi kormányzat által leosztani kívánt bizonyos – sajnos pontosan meg nem határozott – hatáskörök átvétele, addig a kistérségi társulás az önkormányzatok szintjén jelentkező, de ezen a szinten hatékonyan meg nem oldható problémákra született válasz.

– Mikor alakultak meg az első kistérségi társulások Romániában? Hányat tartanak számon jelenleg?

– Tudomásom szerint 1998-ban, Hargita megyében. Jelenleg még nincs egységes hivatalos nyilvántartási rendszerük. Léteznek ellenben civil kezdeményezések, amelyeknek különböző kritériumok mentén kialakított adatbázisaiban megjelennek, felleltározódnak a kistérségi társulások is.

– Milyen igény hívta életre a kistérségi társulásokat? Mekkora szerepet játszik megalakulásukban a térségi identitás? Hát a tájegységi adottságok?

– Az önkormányzatoknak bizonyos problémákra, feladatokra irányuló válasz- és megoldáskeresése, illetve az ebből fakadó együttműködési igény hozta, hozza létre a kistérségi társulásokat. A térségi/területi identitás gazdaságélénkítő tényezőként jelentős szerepet játszhat. Amikor például valamely környezetvédelmi probléma megoldására társulnak, teszem azt, a Maros menti önkormányzatok, akkor ez kizárólag a földrajzi elhelyezkedésük ismérve alapján történik.

– Melyek azok a helyi problémák, amelyeket a települések önállóan nem, de kistérségekbe kapcsolódva már meg tudnak oldani?

– Ezek több kategóriába sorolhatók: egyrészt olyan problémákról beszélünk, melyeknek megoldása nagyobb méretű infrastrukturális befektetést igényel, mint amelyet megbírna egy vagy két helyi költségvetés, másrészt olyanokról, amelyek elégséges források birtokában sem oldhatóak meg önállóan az önkormányzat által, mivel túlmutatnak, átívelnek a közigazgatási határokon (folyómedrek rendezése, szeméttelepek kiépítése, turisztikai útvonalak kialakítása stb.).

– Mikor rögzítették e társulások megalakulásának és működésének a jogi kereteit? Melyek ezek a keretek, és mennyiben követik a magyarországi modellt?

– A kistérségi társulások egyesületi, alapítványi formában való létrehozását a 2000/26-os törvény szabályozta, később, a 2001/215-ös törvény alapján közösségfejlesztési társulások alakulhattak. Mivel ez utóbbiak szélesebb hatáskörrel, rugalmasabb működési kerettel rendelkeznek, létrehozásuk pedig az európai uniós strukturális és kohéziós alapokhoz való hozzáférés egyik lehetséges formája, ajánlott minél több társulás létrehozása az utóbbi jogszabály előírásainak megfelelően. Elmondanám, hogy a hazai szakértői vélemények nem feltétlenül tartják követendőnek a magyarországi kistérség-fejlesztési modellt, mivel a túlságosan politikai lobbi alapú hálózatépítés gyakorlatilag a rendszer átpolitizálódását, eltorzulását eredményezheti.

– Milyen anyagi forrásokra támaszkodhatnak a kistérségi társulások?

– Bármely olyan EU-s forrás – kohéziós és strukturális alapok – kiírásaira pályázhatnak, amely egyrészt nyitva áll a társuló önkormányzatok számára, másrészt támogatást biztosít a megvalósítandó konkrét tevékenységekre.

– Mivel segítheti az állam a kistérségeket? Milyen szerepet szán számukra a kormány a területfejlesztési programjában?

– Szakértők szerint az állam leginkább úgy segítheti a kistérségeket, ha nem próbál „rájuk telepedni”, hanem egy jól megalapozott ösztönző támogatáspolitikával járul hozzá fejlődésükhöz. Sokatmondó, hogy Romániában sokáig területrendezésről és nem területfejlesztésről szólt a nyilvános diskurzus. Van már elfogadott Országos Területrendezési Terv, de csak ez év végére várható a Területfejlesztési Stratégia kidolgozása. Területfejlesztési politikáról csak ezt követően beszélhetünk majd, mint ahogy arról is, hogy milyen mértékben sikerült egy koherens, jól meghatározott szerepkört elkülöníteni a kistérségek számára, amely ösztönzőleg hat ezekre a társulási formákra.

– Közigazgatási reform és területfejlesztés. Mennyiben kapcsolódik ez a két fogalom? Elképzelhető, hogy a kistérségek közigazgatási egységgé alakuljanak?

– A jelenlegi közigazgatási rendszer, valamint a ráépülő fejlesztési társulási formák (kistérségi társulások, régiók) nem alkalmasak, vagy legalábbis nem hatnak ösztönzőleg a különböző fejlesztési folyamatokra. A régiók működésképtelenségének okát én nemcsak a jelenlegi összetételükben látom, hanem a választott vezető testületek hiányában, összefüggéstelen, tartalmatlan és átfedésekkel teli hatásköreikben. Gondoljunk csak a „régióelnök” intézményére: a régiót alkotó megyék tanácselnökei között évente körbeadott tisztség, melynek betöltője soha nem szűnik meg megyei tanácselnök lenni, akként gondolkodni és cselekedni. Ez így is van rendjén, hiszen őt megyei elnöknek választották, és akként ítélik meg teljesítményeit a választók mandátuma lejártával. Meggyőződésem, hogy a területfejlesztési, a regionális politikát, a régiók átalakítását csak egy jól előkészített és átgondolt közigazgatási reformmal együtt érdemes megtervezni. Ebben fontos elemnek kell majd lenniük a kistérségi társulásoknak, ha nem is közigazgatási egységgé alakításuk, de szerepük meghatározása, elkülönítése, egy hatékony támogatáspolitika kidolgozása révén.

– Említette, hogy az első romániai kistérségi társulás Hargita megyében alakult meg. Miért éppen a Székelyföldön?

– A székelyföldi társulások korai megjelenését én egyrészt az e területen jóval nagyobb tapasztalattal és hagyománnyal rendelkező magyarországi önkormányzatokkal való szoros együttműködéssel magyarázom, másrészt a nagyszámú, politikailag „homogén” (RMDSZ-es) önkormányzatok tartós egymás melletti együttfejlődésével.

– A kistérségek valójában csak papíron vagy a „fejekben”, önműködően is léteznek? A Székelyföldön például tudja-e a homoródszentpéteri gazda, hogy települése a Nagy-Homoród kistérség tagja?

– Talán nem tudják valamennyien, de azok, akik például a faluturizmus fejlesztésére adták a fejüket, egészen biztosan ráébrednek arra, miképpen népszerűsítsék magukat a kistérség honlapján. Tehát azok, akiknek előnyük származhat a kistérség létrejöttéből. Ha elfogadjuk, hogy a kistérségek talán legautentikusabb termékei a közösségi együttműködésnek, akkor magától értetődő, hogy a kistérség először a közösség tagjainak a fejében születik meg, bizonyos közösségi szükségletekre adott válaszként, és csak ezt követően kerül papírra.

– Véleménye szerint mennyire életképesek a székelyföldi kistérségek?

– Akadnak nagyon is életképes, sőt versenyképes kistérségek, és olyanok is, amelyek nehézkesen működnek, vagy éppen életképtelenek. Az, hogy létrejöttük alulról jövő kezdeményezések eredménye, biztosítja a folyamatos újragondolásukhoz, átalakításukhoz szükséges rugalmasságot. Meggyőződésem, hogy a kistérségek életképességéről másképpen tudnánk beszélni, ha sikerülne kidolgozni és életbe ültetni egy nem csak megengedő, permisszív, de támogató, ösztönző országos politikát, hálózatot ezen a területen.