A katolikus Caritas otthoni gondozói szolgálata
          Hargita megyében

Európa lakossága öregszik, egyre öregebb. Románia és Bulgária csatlakozása előtt 75 millió volt a 65 év felettiek s 18 millió a 80 év felettiek száma az EU tagországaiban. Mérvadó előrejelzések szerint húsz év múlva a jelenleginél 17 millióval több nyolcvan év fölötti ember él majd földrészünkön. S ez nem csak a nyugdíjrendszer tekintetében vet fel komoly kérdéseket. Az idősödő emberi szervezet egyre több gyengeséggel, betegséggel küszködik, a hanyatló test ellátása már önmagában is mind nehezebb feladat, amelyet az idő múlásával egyre kevésbé sikerül egyedül végezni.

Kelet- és Közép-Európa helyzete a nyugati részeknél is bonyolultabb: itt a kommunista örökség nyomán épp az idős kori szegénység hangsúlyos, az egészségügyi és más szociális ellátórendszerek pedig igencsak lyukacsos hálót kínálnak a rászoruló rétegeknek. Ugyanakkor az erőteljes munkaerő-kereső migrációs hullám a fiatalokat messze sodorja otthonuktól a megélhetés érdekében, így a hagyományos családi struktúra e vonatkozásban is meglazul. Európa másik feléből csak pénzt tud a gyermek szüleinek hazaküldeni, a bevásárlás, takarítás, a napi háztartási segítség – betegség esetén: az ápolás – másra hárul. Másra – de kire?

Székelyföldön a hagyományőrző és rendtartó székely falu közössége is már a múlt homályába vész: összetartó, módos nagyközségek esetében is nagy az elvándorlás. Az idős generáció azonban még az idegenben letelepedő gyermekhez sem kíván kiköltözni: otthon, saját életterében szeretné dolgos életét befejezni.

Mindezek tudatában – és a nyugati, elsősorban a német példát látva s követve – indította tíz évvel ezelőtt a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segélyszervezete, a Caritas otthoni gondozói szolgálatát. Első támogató a német Caritas Szövetség (DCV volt, ehhez az osztrák partnerintézmény, a linzi Caritas csatlakozott. A szolgálat terjedésével a katolikus segélyszervezet a Hargita megyei önkormányza-toknak ajánlotta fel munkáját. Először Székelyudvarhelyen, majd Csíkszeredában indult el 1998-ban a Caritas kezdeményezte otthoni gondozás. Ezzel párhuzamosan Szárhegyen is működni kezdett – önálló kezdeményezésből – egy hasonló szolgálat. Előbbi a szükséget látva szerette volna kiterjeszteni szolgáltatásait, utóbbi anyagi források híján leállni látszott. A hivatalos együttműködés szentesítésére 2001-ben került sor. Az önkormányzatok közül elsőként Gyergyóremete polgármestere írta alá az együttműködési szerződést. Városi kezdetek után ez volt az első vidéki, falusi próbálkozás. Az induláskor német segélyből finanszírozott projekt ma már román állami támogatással működik, sőt EU-s pályázatokat is sikerült megnyernie. (A szolgáltatás további bővítésének jelei, hogy Hargita megyén kívül másik három megyében alakul az otthoni beteggondozó szolgálat, az OBG struktúrája: Felső-Háromszéket máris átszövik a jól szervezett központok, otthoni gondozás van Maros és Fehér megye egyes helységeiben, két központ a Zsil-völgyében kelt életre.)

Hargita megyében a 2007-es év során 7340 rászorulót láttak el a 66 szociális és orvosi ellátást nyújtó, közösség- és családsegítő központban. Ez napi, heti szolgáltatásokra lebontva 349 521 esetben alapellátást, 327 178 esetben segítséget, 574 884 esetben betegellátást jelent. Elsősorban injekció beadását, kötözést, fekvő beteg ápolását, felfekvések megakadályozására szolgáló eljárások alkalmazását, vérnyomás- és vércukorszintmérést. Az érrendszeri betegségekben szenvedőkre vagy az orvosi szempontból már menthetetlenekre végeláthatatlan kórházi tartózkodás várna akkor is, ha ott már semmit sem tudnak nyújtani nekik, ha ők maguk is csak a nyugodt otthoni környezet vigasztalására vágynak. Hiszen a család, ha van is, vagy dolgozó emberekből áll, vagy szakápoláshoz, de még a fekvő beteg forgatásához is alkalmatlan, képzettséggel, fizikai erővel nem rendelkezik. Az otthoni gondozói szolgálat éppen ezt nyújtja, vagyis hogy a beteg otthon tudjon felépülni vagy a halálhoz közeledni, szakszerű segítséggel, teljes emberi méltósággal. Ez nemcsak a hozzátartozók tehermentesítését jelenti, nagy terhet vesz le az állami egészségügy válláról is. Ehhez szükséges az egyházi háttér s az otthoni gondozók lelkiismeretessége: a haldoklót felkészíteni a földi élet elhagyására, a folytonos fájdalom eltűrésére vagy elszenvedésére, a betegség méltósággal való elviselésére; ugyanakkor vigasztalni a hozzátartozókat, tartani bennük a lelket az elkerülhetetlen kínszenvedések látványa idején...

Vannak aztán egyszerűbb esetek is, amikor nincs szó betegségről, fizikai kiszolgáltatottságról, csak a már emlegetett migráció következtében kialakult egyedüllét, a lelki szükség és ínség a baj. A Caritas otthoni gondozói szolgálatának része a szakápolás mellett a köröm- és hajvágás, a bevásárlás, a tűzifaaprítás. A beteg felvidítása, életkedvének erősítése vagy visszaadása ugyancsak rátermettséget és odaadást igényel. Mindez akár reklámszöveg is lehetne, egy szervezet reklámja vagy egy prospektus jól hangzó szövege. Hogy ez nem így van, arról 2008. április 10-én egy Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban tartott jubileumi konferencián bárki meggyőződhetett: a zsúfolt és mindvégig érdekfeszítő program során sorra szólaltak meg a Caritas Hargita megyei otthoni gondozói szolgálatával bármiféle kapcsolatba került emberek, szakmabeliek vagy a szolgáltatások haszonélvezői. Sorra láthatta-hallhatta az érdeklődő közönség, hogy igaz, amit a szervezet magáról hirdet: szolgálatait nemre, fajra, nemzetiségre, vallásra, pártállásra való tekintet nélkül nyújtja a rászorulóknak; hogy ez nagy terhet vesz le mind az önkormányzat, mind a kórházi vagy háziorvosok válláról; hogy a programban részt vevő ápolónők nyugdíjazás után se hagyják el betegeiket, s együtt sírnak-örülnek a családokkal; hogy e munkát a legmagasabb profi elvárások szintjén végzik, de a lelkük-szívük sem marad kívül belőle. Mert a szükség közelről látszik – a szervezet e szolgálatára vonatkozó jelmondat nem csupán szólam, hanem a munkatársak és a vezetők folytonos törekvése, képzési és önképzési programjának középpontja. E jelmondat azt az elvet is jelenti, hogy e szolgálat – nem csupán szolgáltatás, egy a kínálatból, egy a palettán. A keresztény alapelvek itt azt is jelentik a napi gyakorlatban, hogy az ember valóban a legfontosabb, mégpedig nem általában véve az emberiség, hanem a konkrét, kellemetlenkedő beteg, akit tisztelni, sőt szeretni kell, különben sikertelen a nap, a munka. S azt is jelenti a jelmondat, hogy az ápoló és a gondozott viszonya kölcsönös, mert a rászoruló minél tökéletesebb kiszolgálása nyújt a gondozónak lehetőséget emberségében fejlődni, egyáltalán: emberebb emberré lenni.

Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke az otthoni gondozói szolgálat kiépítését sikertörténetnek nevezte, a Caritast profi módon menedzselt, megbízható szervezetnek; Laczkó Albert Elemér gyergyóremetei polgármester szerint elképzelhetetlen lenne már az élet e szolgálat nélkül, hiszen falujában látja a szükségességét egy-egy kórházból hazaadott beteg esetében, de az ünnepekkor kiosztott segélycsomagok házhoz szállítása során is; Bálint Elemér oroszhegyi polgármester szerint minden szakmához kell hivatástudat, de ehhez, az otthoni gondozóihoz, különösképpen. Lukács Adélt, a Hargita megyei szakhatóság igazgatóját a leginkább az ragadta meg, hogy a gondozó és gondozott közt kialakított lelki kapocs maga gyógyít. Dr. Vargyas Lehel is azt hangsúlyozta, hogy a betegek életminőségét javítja a szakszerű, lélekkel végzett ápolás. Saját orvosi gyakorlatából vett esetekkel bizonyította: a betegsége miatt függőségbe került embert kíméli, ha otthon lehet bajában, s nem egy intézményhez kénytelen kötődni. Dr. Csíki Csongor onkológus, az orvosi kamara elnöke egyrészt a palliatív orvoslás híveként a beteg sokoldalú (a lelkit is beleértve) kezelése mellett érvelt, másrészt gyakorló orvosként ismét csak a saját tapasztalat nyomán dicsérte és értékelte a nálunk még gyermekcipőben járó hospice feladatának részbeni felvállalását az OBG keretében. S a beszédben jártasabb megnyilatkozások mellett ott voltak a nyilvánosság előtti szóláshoz nem szokottak, akik azonban hétköznapi helytállásukkal a szervezet jó hírét öregbítik. Csibi Margit nyugdíjasként fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel és beleérzéssel idézte kedves szárhegyi gondozottait, valóban ifjúi munkabírásáról főnöke (aki csak az ápolónő munkatársának nevezte magát), dr. Müzlinger Attila tanúskodott; a gyimesfelsőloki Nagy Katalin szerény és elfogódott szavai a két kezével és mindig nyitott szívvel dolgozó gondozót mutatták: e kettő s a többi, több mint 150 alkalmazott munkáját méltatta a gyergyóalfalvi Bogyé Ilona azzal, hogy a hozzájuk édesanyja ápolására másfél évig járó otthoni szakápoló-gondozót családtagnak érzi ma is, három évvel édesanyja halála után.

A gyulafehérvári Caritas s az otthoni gondozóhálózat vezetője, dr. Márton András órákig tud mesélni a szolgálat múltjáról, jelenéről, fejlesztési lehetőségeiről, és nem fogy ki munkatársai dicséretéből sem. Az öregedő Európa, az öregedő erdélyi magyarság elevenbe vágó valósága ez: hogyan éli meg méltó és emberséges körülmények közt időskorát a ma még dolgozni képesek korosztálya? A katolikus Caritas, a Hargita Megyei Tanács és az önkormányzatok összefogása biztató példával szolgál.