A Tim Berners-Lee által megálmodott világháló napjainkban gyökeres változásokon megy át. A cyber-társadalom elszánt polgárai szerint a web fejlődését is érdemes verziószámoznunk, mint mindent, ami a kibernetika égisze alatt zajlik. Így lett a hagyományos honlap alapú világhálóból egy pont nullás csökevény, és az új trendekből kettő pont nullás web. Az előbbi a honlapok zárt struktúrájára, az utóbbi pedig lazán összefonódó információmorzsákra épül. Ma már nem a webes jelenlét mikéntje a kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy miként formálhatunk kommunikációs közeget, melyben a felhasználók maguk szervezik a tartalmakat. A Google szemléletmódja szöges ellentétben áll a Microsoft által képviselt „én megtermelem, te megvásárolod” üzleti modellel. A ma értékét a formálódó kiberközösség adja, a felhasználók számában lehet mérni a hatásfokot.

A kettő pont nullás web megformálta a kommunikációra, kooperációra, önkifejezésre épülő szabad kiberteret. A változás első jelei közé tartozott a LiveJournal website megjelenése, valamint a Friendster szociális hálótérkép növekvő népszerűsége. A szociális hálózatokra épülő szolgáltatások egész hada jelent meg rövid idő alatt: Tribe, LinkedIn, Google Orkut, Flickr, Yahoo 360°, del.icio.us, Facebook. Berners-Lee honlapkiszolgáló világhálója egy alulról felfelé szerveződő, végfelhasználók által megalkotott virtuális közeg felé sodródott. A dokumentum alapú Web információ alapúvá lett. A felhasználók többé már nem a régi információforrás után kutatnak, inkább azokat az eszközöket keresik, melyek a saját igényeiknek megfelelően képesek az információkat egységes egésszé szervezni (R. MacManus – J. Porter: Web 2.0 for Designers. Digital Web Magazine, 2005. május 4.).

A blogok elterjedésével a tartalmak soha nem látott burjánzása indult el, az RSS szabvány lehetővé teszi a bloggerek számára, hogy tartalmaikat széles körben eljuttassák olvasóikhoz. Az online közösségek létrehozása rendkívül egyszerűvé vált az olyan eszközök használata révén, mint a Plone és Drupal. Jimmy Wales a Wiki kollaborációs technika felhasználásával valóságos mozgalmat hozott létre Wikipedia címszó alatt. A hanganyagok RSS-sel való kombinálásával létrejött a podcasting, egy rendkívül gyorsan terjedő jelenség, amely valósággal reformálja a rádióról alkotott elképzeléseinket. Mindezen technológiai újítások mellett látnunk kell, hogy a Web 2.0 elsősorban nem technológiai, hanem szemléletbeli változást jelent.

A kettő pont nullás változások végigsöpörnek az iparág teljes spektrumán, és ez alól az oktatás sem képez kivételt. Az oktatási szféra sok tekintetben a globális trendek mögött kullog, mostanra azonban már számos jel arra utal, hogy az e-learninget is elérte a kettő pont nullás reform.

A hagyományos e-learning szemlélet lényegében a frontális oktatás virtuális megvalósítását tűzte ki célul. Mind technológiailag, mind oktatásmódszertanilag a poroszos információátadásra épülő szemléletet valósítja meg: a kibertanuló virtuális osztálytermében a kibertanár által diktált tanrend szerint tanul. Ezt támogatja a szabványok egész sora (pl. SCORM), melyek a keretrendszer– tananyag közötti kommunikációt hozzák közös nevezőre.

A kettő pont nullás forradalom a felülről lefelé építkező, tekintélyközpontú oktatási modellt a feje tetejére állítja: az új szemlélet középpontjában a tanuló áll, a tanár szerepe az információátadás helyett egyfajta mentorévá lesz. A tanuló maga szervezi tanulmányi curriculumát, a tudásmenedzsment eszközeit tartalomszervezésre használva az e-learning eszközök széles spektruma szolgálja egyéni kiteljesedését.

Az új e-learning trendek az intézmények zárt világát hivatottak fellazítani. Ökölszabályként elmondható, hogy minél magasabb kompetenciaszinttel rendelkezik a kiberdiák, annál nagyobb hasznát veheti a kettő pont nullás eszközöknek. A magas tudásszint lehetővé teszi, hogy képes legyen maga irányítani a tudás megszerzésére irányuló erőfeszítéseit, egyre kevésbé fontos a kívülről való irányítottság.

A kelet-európai piaci helyzet még nem érett a kettő pont nullás szemléletre. Ahhoz, hogy szociális tanulásról beszéljünk, előbb ki kell meríteni a hagyományos oktatási modell üzleti lehetőségeit. A közszférában még a hagyományos modell se működik normálisan, következésképpen még nincsenek meg az alapok, amelyekre építkezni lehetne. Ahhoz, hogy szélesebb rétegek kapcsán tudjunk szemléletváltásról beszélni, szükség van arra, hogy legyen mit megváltoztatni. 

Az e-learning piac egyik terebélyes szegmensét a közszféra uralja. Ha az állami szektor felkészült lenne infrastruktúrában, de elsősorban mentalitásban, akkor valódi értékű e-learning kezdeményezések születhetnének, ettől azonban egyelőre meglehetősen távol állunk. Sajnos nagyon sok helyen még az alapvető számítógépes ismeretek terén is problémák vannak, a tanulással kapcsolatos önállóságról nem is beszélve. A közszférában csak a hagyományos oktatási modell érvényesülhet, ugyanis csak arra van igény és felkészültség.

A vállalati szféra a második piaci szegmens, ahol az e-learningről érdemes szót ejteni. Itt több esély lehet az új trendek felé való elmozdulásnak, az uralkodó mentalitás azonban egyelőre akadályozza mindezt. Általánosságban elmondható, hogy ebben a szférában még mindig a lobbierő az úr, következésképpen többnyire nem a pénzügyi profit, hanem sokkal inkább az egyéni érdek diktál. Fel kellene ismerni végre azt, hogy a hatékony e-learning megoldás pénzügyi mutatókkal mérhető. Az e-learninget nem a HR (humánerőforrás-menedzsment) mostohagyermekeként, hanem sokkal inkább divíziókat áthidaló tudásmenedzsmentként kellene kezelni. Az e-portfólió és a wiki ésszerű használatával szét lehetne robbantani a divíziók által létrehozott információs silókat. Ehhez azonban a legtöbb esetben a vállalati filozófia megváltoztatására lenne szükség.

A harmadik és egyben utolsó szektor az oktatási intézményekhez kapcsolható. Az egyetemeknek a tanárközpontú szemlélet, az intézményesített oktatás az alapközegük. Elvétve felbukkanhat egy-két kísérletező, modern szemléletű tanszék, ahol (jellemzően nonprofit módon) felmerül a tanulóközpontúság lehetősége, a tapasztalat azonban azt diktálja, hogy az egyetemi szféra sem nyitott a hálózat alapú e-learning megoldásokra.