70. Harmadik levél a másvilágra,
      a tisztelt és szeretett Mário de Sa-Carneirónak1

1

Mário de Sa-Carneiro, hívlak.

Ha lehet, térj meg a másvilágról.

Idézlek, kedves barát, árnyalak,

lelked mezőkön kék fényként világol.

Öltsd fel, ha lehet, régi testedet

Fernando és a heteronimák

várják már az érkezésedet.

Énekeld el a víg nagyáriát.

Nélküled, hidd el, egyedül vagyunk.

Hiányod átjár. Nem szabadulunk

jelenlétedtől. Régi csínyjeid,

halálod elszánt, bősz happeningje,

test sem telik be vele, sem az elme,

őrzik vakító képességeid.

2

Szükségünk lenne tanácsaidra.

A legokosabb közülünk te voltál.

Mindenki rögtön rád figyelt, ha szóltál.

Kétség hálóz be, rémséges hidra

fojtogat, el nem ereszt, el nem enged,

Tahiti fénylő napja megbolondít.

Te jól tudod, a költő sose lódít.

Rémálom nyűgöz. Semmi meg nem menthet.

Romló látomás ejtett foglyul minket,

a Hold arcával van összefüggésben.

Szörnyű bálvány ez, smaragdzöld szellem,

átjárót biztosít az „öregeknek”.

     Akik egy másik dimenziónak

     rabjai még, de visszatérnek holnap.

3

Ha visszatérnek. A kapuban állnak

a föld urai, a régi istenek,2

elrabolják a nevetésedet.

Hold arcának szemeiben várnak.

Cthulhu, víz alá süllyedt városában

álmodva várja az ébredést.

Csontfurulyák hangjára táncot járnak

Azatoth gonosz démonai. A rést

keresik, hogy visszajöhessenek,

Yog-Sothot, az őr és mind a többiek.

„A szentségtelen tudás” tébolya

várja, hogy újra úrrá lehessen

a földön. Végleg visszajöhessen

Nyarlathotep. S a fekete mágia.

4

Hát ezért kérjük segítségedet.

Vissza kell térned, kedves Mário,

máskülönben vad rebellió

őrjítheti meg az embereket.

Sokat tanultál a másvilágon,

segítened kell! Nem térhetnek vissza,

nem nyűgözhet le újabb rémálom,

az eszeveszett ősrégi kulissza

mögül Shub-Niggurath elő nem mászhat,

nem keletkezhet újabb féregjárat,

le kell zárni az utolsó kaput.

Háború van, egymást ölik a népek,

hol etyepetye, hol világnézet,

és minden út a kárhozatba fut.

5

És mindannyian verssé változunk,

hogy meggátoljuk a behatolást.

Az öregek nem értik a verseket,

nem viselik el a rímvarázst.

A ritmus végleg megbénítja őket,

segítségünkre lehet Ariel,

aki nevetve skandál verseket,

hogy adják fel s végleg tűnjenek el

az univerzum dimenzióiban.

Segíthetsz te is, ha hazatérsz.

Jambusok között kósza szél suhan.

A versed pompa, kellem, tréfa, élc.

     És megzavarodnak az öregek.

     Nem viselhetik el a verseket.

71. Az ora-fa magva avagy a tupapauk, a hullócsillagok

                             tahiti világmagyarázat Gauguin szerint3

1

Először volt az ora-fa. A holdban.

A kínai holdbéli nyúl kerülgette,

és a csónakos szemelgette magvait,

akit akkor látni, amikor meghízik

és vörös lesz a hold, mint a vérnarancs.

Az ora-fa magvát egy fehér galamb hozta le a földre.

Két holdhónap alatt elérte a holdat,

két holdhónap alatt teljesen csupaszon tért vissza,

nem maradt rajta egyetlenegy toll sem.

Hova tűntek ezek a tollak, kedves Mário?

Az univerzum melyik dimenziójában

várakoznak a titkos jelre?

Hátha valaki írni fog velük,

titkos üzeneteket a múltról?

És ezekben az üzenetekben,

ha nem lesz tintája, vérével fogja írni,

benne lesz majd a jövő is és a jelen,

az egész világmindenség,

minden, ami megtörtént, történik és történni fog.

Itt tolong minden megcsalt szerető,

féltékeny hitves,

minden elesett katona, balszerencsés kártyaspíler,

csatákat veszített hadvezér,

minden háztól elűzött kutya,

minden elveszített játék, elromlott szerkezet,

végleg megálló óra…

Mert minek idő?

Itt tolong minden kard, amelyet kivontak,

és azok is, amelyeket nem vontak ki,

a magányos vasárnap délutánok unalma,

a hegytetőn magukra maradt fenyők szomorúsága,

minden eltérített folyó,

kiszikkadt patak, megmérgezett forrás.

Itt tolonganak a megalázottak és megszomorítottak,

az örök vesztesek, a száműzetésre ítéltek,

minden befejezetlen szimfónia és elveszített kitüntetés.

A tahiti útvesztőben elfér a világ.

2

Halála előtt az öreg törzsfőnök elmesélte a különféle,

érdekesebbnél érdekesebb, bizarr teremtésmítoszokat.

A fenséges származású Rua

feleségével, a sötét földdel szeretkezett.

Az asszony először királyának, a Talajnak,

majd az Alkonyatnak,

végül a Sötétségnek adott életet.

Azután megcsalta feleségét

a Nagy Egyesülés nevű asszonnyal,

aki megszülte az egek királynőit, a csillagokat…

Mivel Rua nagy nőfaló volt, akárcsak Zeusz,

Fanui nevű szépséges szeretője

szülte meg a Taura csillagot, a Vénuszt,

törvényt szabva a nappalnak, az éjszakának,

a csillagoknak, a holdnak és a Napnak,

irányt mutatva a tengerészeknek, segítve a hajósokat...

Egy másik változatban Rehua feleségével,

Ura Tancipával ölelkezett,

tőlük származnak az Iker királyok, a Fiastyúkkal szemben.

A törzsfőnök, akárcsak az öreg varázsló,

nem hitte el nekem, hogy a hullócsillagok,

amelyek olyan csodaszépen világítanak az égbolt

fekete bársonyán, nem a szerencsétlen száműzött szellemek,

a tupapauk, amelyek olyan nagyon megrémítették

Gauguin több képen is megfestett szerelmét,

s akik azért haladnak át oly lassan a Nagy Völgyön,

a vénséges varázsló szerint, hogy új hazát keressenek,

szebbet, jobbat, mint Tahiti…

Egy harmadik mítoszban, és ez már tiszta költészet,

Mahui csónakján kereng a tengeren,

s a vízbe lógatja szerelme hajából font zsinegét,

erre kötözi horgát, és amikor a horgot

a világmindenség mélyére ereszti,

kihalássza onnan a Nagy Halat, a Földet.

Nem világos, hogy ezek a maori teremtésmítoszok

(még számtalan van, ezeket majd ha jössz, elmesélem),

a rettenetes Nagy Öregek megjelenése után keletkeztek-e

vagy az ő uralkodásuk közepette?!

Lehet, ide az Isten háta mögé nem ért el a hatalmuk!

3

Kedves Mário, bizonyos dolgokat helyesbítenem kell!

A.A. Cross,4 ez a kitűnő szellem

újabb tények nyomára bukkant.

Ő különben Fernando verseit fordította angolra,

és maga is írt gyönyörű angol szonetteket,

ilyen sorokat, hogy:

                           „Hány maszk és maszk a maszk alatt a lelkünk

                           Ábrázatán! Honnan tudja, ha kedve

                           Támad levetni, a lélek, hogy eltűnt

                           A végső maszk, és már nincs semmi fedve?”5

Nos, ez a kitűnő költő hamarosan

hajóra száll Lídiával, és idejön,

mivel megbíztam a Nekronomikon felkutatásával,

buzgó filológiai kutatómunkába kezdett,

és villámgyorsan kiderítette,

hogy az egész nem Pessoa zárkózott,

beteges barátjának, a horror nagymesterének,

a bizarr képzelőerővel

alkotó Lovecraftnak az elmeszüleménye.

Cross a British Libraryben kiderítette,

hogy a Nekronomikon tényleg létezett!

Iszaak ben Ammonidesz rabbi könyvészeti munkája,

ez a felbecsülhetetlen értékű mű tájékoztat arról,

hogy a tűzvészben sajnálatosan elpusztult

alexandriai könyvtárban őrizték

Balthazar Szator gnosztikus

Nekronomikon című misztikus művét,

amely három dekameronból állott.

Az első rész a képzeletbeli Kadath birodalom

törvényeivel és szokásaival ismertet meg,

rendkívül izgalmas,

tizennégyes alapú számmisztikába ágyazva.

A második dekameron,

amelyben a hellenisztikus kalandregény

a gótikus románnal ötvöződik, rendkívül ötletesen

lengi Nyarlatoth herceg vándorútjáról szól,

aki a Lenyugvó Nap városának keresésére indul

és sorra küzd meg, diadalmasan,

az útját keresztező gonosz ellenségeivel.

Végül természetesen eljut a mesés Kadathba.

A harmadik dekameron a lenyugvó Nap

városának utópiájáról szól.

Cross szerint Ammonidesz rabbi glosszája csak

1547-ben jelent meg Prágában, a misztériumok városában,

a Nekronomikont azonban már 1300 körül lefordította

a félőrült kabbalista, Abdul Alhazred – arabra,

s a mű Spanyolországon át jutott el Európába.

(A mór kapcsolat!) S itt egy névtelen alkimista

fordította vissza görögre, s minden valószínűség szerint

ez a szintén elveszett görög változat szolgálhatott alapul

Olaus Wormius Toledóban közreadott fordításához,

amelynek már, legalábbis tudós barátunk, Cross szerint,

csak nagyon kevés köze van

az alexandriai könyvtárban őrzött

és tűzben ellobbanó eredeti regényhez…

Alhazred fürge tolla nyomán – el is nyerte szegény

méltatlan jutalmát, fényes nappal falta fel az utcán egy

a könyv szöveglabirintusának féregjáratán átjutó

szörnyeteg – a Cthulhu kitalált mítoszára épült,

és a fekete mágia rettegett és üldözött kézikönyve lett.

4

Cross különben megszerezte az eredeti változatot,

s mivel az angol könyvtárból

lehetetlen volt ellopni Alhazred művét,

görög–szír, latin–szír és angol–szír szótárakat is beszerzett,

hogy majd a nálam lévő példányt közösen lefordíthassuk.

Gondosan összehasonlítva az eredeti változattal,

hiszen minden gyönyör közül, ó, Márióm,

az összehasonlítások gyönyörének tudtunk legkevésbé ellenállni.

Csakhogy, kedves barátom, én, a kitűnő Cross-szal ellentétben,

ezt a mítoszt nem tartom puszta képzelgésnek,

rémálomnak, kitalációnak, hagymázas fantazmagóriának.

Sőt!

A veszély reális!

Az öregek itt toporognak a kapu előtt.

Szolgáik, a Shoggothok is itt várakoznak, 

a bűzük érezhető, megvadítják a kutyákat…

Öltsd fel régi alakod, s minél hamarabb gyere Tahitiba.

Nagy dolgok vannak készülőben.

A késlekedés halál.

JEGYZETEK

1. Portugál költő, Pessoa barátja. Első szerelmes éjszakája után, Párizsban – mivel azt hitte, mindez megismételhetetlen, sztrichnint vett be, és társaságot híva magához, mintegy tanúk előtt iszonyú kínok között halt meg.

2. A „régi öregek” Lovecraft amerikai író teremtményei. Évmilliárdokkal ezelőtt uralkodtak a földön, de egy másik dimenzióba száműzték őket, s most ezek a gonosz, démonikus lények ott várakoznak a „kapuk” előtt, visszatérésükre várva…

3. Az alábbiakban Gauguin Noa Noa című könyvének bizonyos részleteit és a Táncol a hullámsapkás tenger című, Rákos Sándor fordította óceániai népköltészeti gyűjtemény bizonyos darabjait „éneklem meg”…

4. Pessoa kevésbé ismert, angol nyelven író heteronimája.

5. Részlet Pessoa nyolcadik angol szonettjéből. Fordította Várady Szabolcs.