A lelkiismeret köztársaságából

(From the Republic of Conscience)

1

Mikor a lelkiismeret köztársaságában

leszálltam, és a hajtómű leállt, a csendben

pólingok szóltak a kifutó fölött.

A bevándorlási hivatal élén az öregúr

a házikabátja belső zsebéből

nagyapám fényképét húzta elő.

A vámon a hölgynek be kellett vallanom

némaságra és szemmelverésre szóló

gyógyírjainkat és varázsigéinket.

Sehol egy hordár. Se tolmács. Se taxi.

Az ember a maga terheit cipelte, és

eltűntek a viszolygós kiváltság tünetei.

2

A köd itt rossz ómen, de a villámlás

jót jelent, mennydörgéskor a szülők

a pólyásokat kiaggatják a fákra.

Ásványkincsük: a só. Születéskor

és temetésen tengeri kagylóba fülelnek.

A tintát és a tust tengervízben oldják.

Szent jelképük egy stilizált hajó,

a vitorla fül, az árboc ferde toll,

a hajótest: száj, a tőkesúly: nyitott szem.

Beiktatáskor minden vezető

az íratlan törvényre esküszik fel,

a dölyfért, hogy hivatalt vállal,

sírva vezekel – és hitet tesz: az élet

az égisten könnyének sójából ered,

ki örök magányról álmodott.

3

A gyümölcsöző köztársaságból

jövet a karom a felére ugrott össze:

a vámon csak magamat vihettem át.

Az öregúr felállt, a szemembe nézett,

ezzel, közölte, hivatalosan elismeri,

hogy kettős állampolgár vagyok.

Ezért elvárja, hogy ha hazaértem,

tekintsem magamat képviselőnek,

és szóljak a nevükben a nyelvemen.

Követségeiket bárhol megtalálom,

de függetlenül működnek, és soha

egyetlen követet fel nem mentenek.

Pamlag a negyvenes években

(A Sofa in the Forties)

Sorban térdeltünk mind a pamlagon

Egymás mögött, nagytól a kicsikig,

Könyök-dugattyúzva, mert vonat voltunk,

És az ablakkávától a szobaajtóig

A táv és a sebességünk mérhetetlen.

Tolattunk, aztán sípoltunk, végül valaki

A láthatatlanoktól a jegy árát

Beszedte, s igen súlyosan lyukasztott,

Míg egyre gyorsabban mentek alattunk

A kocsik, sihuhuhú, belerengett a pamlag

Lába, és valahol messze, a konyha mélyén

Az elérhetetlenek integetni kezdtek.

*

Szellemvasút? Halálgondola? A faragott

Formák, a fekete műbőr díszes komorsága

A pamlagot már-már a levegőbe emelte.

A görgői lábujjhegyre álltak,

Zsinórszegése és kecses támlája

Kiérdemesült pompát adott neki:

Ha a vendégek feszengve elviselték,

Ha távolságtartóan félreállt,

Ha karácsonykor megjelentek rajta

A sovány ajándékok – ő maga volt,

Ha tetszik, légies, de földi biztosan,

A többi tárgy: bejött vagy felültetett.

*

A történelmet, a tudatlanságot

A rádiós polc hozta. Jippijájé, zengték

„A Vadnyugat lovasai”. híreket mondunk,

Szólt a tökéletes beszélő. Kettőnk között

Szakadék mélyült, benne basáskodott

A helyes kiejtés. Az antennahuzal

Egy fáról lengett alá a párkányon

Fúrt lukon át. Ha ingatta a szél,

A nyelv hajlító hatalma és hatása

Lengett-hajlott bennünk, vízben a háló,

Vagy egy vonat messzi, magányos íve,

Míg kaptunk történelmet, tudatlanságot.

*

Szerzett helyünkért mindent beleadtunk,

Az összes kényelmetlenségre készen.

Az állhatatosság maga jutalom volt.

Legelöl, a nagy kárpitozott karfán

Kihajolt a mozdonyvezető vagy a

Fűtő, száraz homlokát úgy törölte meg,

Mint aki máris vesszőt futott. Velünk,

Éreztük, nem ér rá törődni, tudtuk,

Alagút jön, ahol úgy robogunk át,

Mint sötét kocsik a tájon éjszaka,

Egyetlen dolgunk megülni, előrenézni,

Felindulni és mozdonyhangot adni.

                           Mesterházi Mónika fordításai

Vasúti kölykök

(The Railway Children)

Ha felmásztunk a gerinc vágatában,

szemmagasságba kerültünk a póznák

porcelánjai közt zümmögő dróttal.

Ott kanyargott lenn, mint a kézírás,

és kétoldalt a távolba veszett,

megereszkedett a fecskék alatt.

Kicsik voltunk: azt hittük, nem tudunk

a világon semmit. Azt hittük, a szavak

a fényes vízcsepp-batyukban utaznak

a drótokon át, csordultig telítve

az ég, a sín fényével – s mi magunk

oly végtelenül aprók voltunk akkor:

átfértünk volna bármely tű fokán.

Kérdés

(The Riddle)

Látni nem láttad, de hallod ma is:

hogy ugrál, hull a hálón az anyag,

göröngyök, szemek gyűlnek a szitán,

alatta a porózus porhalom.

Melyik a jobb: az ocsú vagy a liszt?

Vagy ezt csupán a döntés dönti el?

Vesd meg a lábad, ügyesen szitálj,

válassz szét értelmet és képzetet,

hogy megérthesd, miről szólt a mese

az emberről, ki rostában vizet vitt.

Vétkes butaság volt? Az is lehet,

hogy via negativa: mind kihullt.

                           Szabó T. Anna fordításai

Reproduced by permission from Faber and Faber