Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától (régebbi neve Történeti Hivatal) kapott sok száz oldalas borzalom olvasását mindig elhalasztottam, mert nagy kedvetlenség vett erőt rajtam, hogy látnom kellett: milyen bekerítve éltünk, mindennapi életünket hogy szőtte át a lehallgatás, besúgás, ellenőrzés hálója. Hiába halasztgatom a tüzetes olvasást, hiába tartom rettenetesnek a történteket, mégiscsak a múltunkról van szó, a magam életének részéről, néha belegázolok ebbe a kásahegybe, és megdöbbentő dokumentumokat találok. Azon csodálkozom, hogy milyen hosszú ideig voltam a szervek látóterében, 1957 szeptemberében már egy Sziklai álnevű titkos megbízott (aki egyetemi oktatóm volt) jelentett rólam, az éppen végzős tanítványáról, és 1989-ig váltakozó intenzitással készültek rólam besúgói jelentések, lejáratási tervek, lehallgatókészülékek beszerelési ötletei, a jelentők és megfigyelők eligazításának, föladatuk meghatározásának munkatervei, összefoglaló jelentések, átiratok, az ország különböző részein működő rendőrségi szervek összehangolt tevékenységeinek dokumentumai, hogy az ott élő barátaimat, tanítványaimat hasonló vegzatúrának vessék alá. A fő vád az volt, hogy a külföldi magyarság sorsával, irodalmával foglalkoztam, egyetemen erről előadásokat tartottam, tanítványaimat erre oktattam, őket hasonló munkára neveltem, végzésük után segítettem elhelyezkedésükben, nem szűnő levelezéssel próbáltam a különböző országokban létező magyar irodalom egymásról való tudását segíteni. Külön bűnöm volt, hogy a Tiszatáj című folyóiratot ennek a törekvésnek a szolgálatába állítottam. (Ebbe a törekvésembe bele is buktam 1975-ben, amikor meg kellett válnom a laptól.) A megkapott iratokban mindez le van öntve a nacionalizmus szószával, az is nacionalizmus, ha könyvet küldök kinti magyar íróknak, előadást tartok Kányádi Sándorról, és az is, ha Marin Sorescutól közlök fordítást a Tiszatájban vagy tanulmányt N. Tertulliantól. Bűn, ha a nyugati magyarsággal kapcsolatot tartok, hiszen ők ellenségesek voltak államunkkal (de az államunk csöndben kihasználta az ő áldozatos munkájukat, hogy a magyarság jó hírét mindenütt gazdagították), bűn, ha a gyulai versfesztiválra összeállítást készítek az ún. külföldi magyar irodalomból, s a versek az anyanyelv, a szülőföld iránti ragaszkodást fejezik ki. Még azt is fölrótták, hogy a szegedi főiskolai román tanszék hallgatójának segítek a modern román irodalom egyik képviselőjével kapcsolatot teremteni, mert ilyen témából szakdolgozik.

Mindezt megakadályozandó százával lelek intézkedési terveket a megkapott anyagban, hogyan kell engem minderről a munkáról leinteni, akadályozni, sőt amint az alábbi dokumentum igazolja, kompromittálni. Levelezésem ellenőrzése (amiről persze tudtam) szorgos volt, szinte mindennapos. Még arra a csínytevésemre is rájöttek, hogy néha Szabadkán vagy Újvidéken adtam föl a leveleimet, vagy Baka István költő barátom segítő jóságával a Kincskereső című folyóirat borítékában írtam valahová. (Szegény, korán elhalt költő barátom még értesült róla, hogy őt is megfigyelték.) Be voltunk kerítve, sejtettük, tudtuk. De hogy ennyire, azt nem akartam elhinni még akkor sem, amikor a lehallgatókészülékek beszerelésének történetét olvastam az iratokban. Mindkét munkahelyemen és a lakásunkban is ott volt a szervek „füle.

A kifogásolt tevékenységem megakadályozásának sok módszere közül az egyik a kompromittálási kísérlet volt, melynek dokumentumát itt közlöm. Íme:

Csongrád Megyei Rendőrkapitányság                                      Szigorúan titkos!

III/III. osztály

205-63/6/78

Engedélyezem:

Harangozó [kézírással] Tárgy:
„Subások” fn. bizalmas nyomozásban

OPERATÍV INTÉZKEDÉSI TERV

Szeged, 1978. június 9.

[Kézírással]

Egyetértek:

Harangozó

VI./19.

A BM III/III-4. Osztállyal együttműködve „Subások” fedőnevű bizalmas nyomozást folytatunk egy irodalmi és kulturális területen elhelyezkedő, nacionalista, ellenséges tevékenységgel gyanúsítható csoport ügyében. Az ellenséges csoportosulás egyik tagja dr. Ilia Mihály MSZMP-tag, a Bölcsésztudományi Kar adjunktusa, szegedi lakos. Széles körű kapcsolatot épített ki nyugati emigráns szervezetekkel és személyekkel, közvetítő szerepet vállal nyugati és hazai nacionalista beállítottságú, valamint erdélyi magyar nemzetiségű írók között. Ellenséges tevékenységének társadalmi veszélyességét növeli, hogy az egyetemi hallgatók közül több fiatalt nacionalista szellemben befolyásol, politikai koncepcióját képviselő kádertartalékként nevel.

Elszigetelése, lejáratása, az egyetemi hallgatók befolyásolásának korlátozása, valamint a bizalmas nyomozás budapesti célszemélyeitől való leválasztása, esetleges operatív célra való felhasználása érdekében az alábbi intézkedések végrehajtását tervezzük:

1. Dr. Ilia Mihály tudományos munkáját elhanyagolja, s így felszabaduló idejét ellenséges tevékenységgel összefüggő ügyek intézésére fordítja. 1975-ben készült minősítésében dr. Csukás István tanszékvezető egyetemi tanár megállapította, hogy kandidátusi disszertációja elkészítésében lemaradás van, azt azóta sem pótolta. Az MSZMP megyei és egyetemi pártbizottságai útján odahatunk, hogy Csukás elvtárs kötelezze a célszemélyt a disszertáció rövid határidőn belüli elkészítésére. Ennek érdekében tiltsa meg a kötelező oktatói munkája mellett meghirdetett speciális kollégium („A külföldi magyar irodalom kérdései”) beindítását. Korlátozza oktatói munkájával össze nem függő utazásait, nyilvános szerepléseit. Érje el, hogy a célszemélyt teljesen lekösse szakmai munkája, ne maradjon ideje és lehetősége más irányú és jellegű tevékenységének további folytatására, a hallgatók ellenséges befolyásolására.

Határidő 1975. július 5.

Felelős: Molnár István r. alezr.

áb. helyettes

2. Adataink bizonyítják, hogy a Bölcsésztudományi Kar több oktatója felfigyelt nevezett nacionalista tevékenységére. [Itt törlés van a szövegben!] és tanszékvezető egyetemi tanárok, hallgatók előtt is elmarasztalóan szóltak róla. Mindkét professzor országos tekintélyű marxista történész, akiknek ideológiai kérdésekben kialakított véleményét oktatótársaik elfogadják. Szervünk munkáját több alkalommal segítették, megfelelő elvtársi kapcsolatot alakítottunk ki velük.

A célszemély lejáratása, elszigetelése érdekében [két név törlése!] és elvtárssal megbeszélést folytatunk, melynek során elemezzük nevezett nacionalista megnyilvánulásait. Az egyetemi hallgatók védelme, nevelésük eszmei tisztasága érdekében kérjük őket, hogy különböző, arra alkalmas nyílt fórumokon tárják fel nacionalista érzelmek keltésére alkalmas tevékenységét, az MSZMP KB 1978. április 19–20-i ülésén e témában elhangzottakra figyelemmel következetesen leplezzék le ilyen irányú törekvéseit.

Határidő: 1978. július 20.

Felelős: dr. Földvári László r. szds.

3. Dr. Ilia Mihály külföldi, főként erdélyi kapcsolatainak rendszeresen vásárol és küld könyveket. Folyóiratokat, szaklapokat fizet elő részükre. Megbízottai esetenként teli bőröndökkel viszik magukkal és osztják el Erdélyben élő kapcsolatai között a küldeményeket. 1977. augusztus végén Kolozsvárott az a hír terjedt el, hogy valaki pénzzel látja el, s ezt költi könyvekre. Nevezett tartott attól, hogy e híresztelés miatt kompromittálódik, többen elfordulnak tőle.

A célszemély és környezete, valamint erdélyi kapcsolatai között zavarkeltésre, bizalmatlan légkör kialakítására névtelen levelet küldünk nevezett címére. A levelet Kolozsvárról hazánkba beutazó s Budapesten tartózkodó személy nevében küldjük. A feladó személyét és tartalmát hitelesítheti, hogy Kolozsváron 22 „K” ellenőrzés útján kapcsolata él. A levelet az alábbiak szerint fogalmazzuk meg:

Tisztelt Ilia Mihály!

Kolozsvár, 1978. június

Hosszas töprengést követően ehhez a megoldáshoz folyamodom. Nem nézhetem tovább tétlenül, hogy milyen beláthatatlan veszélyeket hordozó helyzetbe sodorja írótársaimat, barátaimat. Igaz, hogy fél Kolozsvár áldott, rendes embernek mondja, olyannak, aki valamiféle missziót teljesít, de mégis úgy gondolom, Ön személyes hiúsága, hobbyja kiélésére használja fel elkeseredettségünket, tehetetlenségérzésünket. Azt gondolja Ön, hogy a magyarságtudat erősítését, az erdélyiek ügyét szolgálja azzal, hogy könyvek halmazával, küldöncök seregével ostromol bennünket. Tudhatja, nincs nyugvásunk! Ön évek óta nem mer átjönni hozzánk. Könnyebb az anyahazából bölcselkedni, zaklatni bennünket, még inkább keseríti helyzetünket felelőtlen rögeszméivel. Miért? Minek az érdekében?

Nem zörög a haraszt... régóta beszélik, hogy nem a családjától vonja meg a rávalót. De kik pénzelik? Minek jó, ha üldöztet minket? A magyar államnak? Vagy olyan hasonszőrűnek, mint Ön?

Úgy tudjuk, elhatalmasodott szenvedélye ellenére értelmes ember. Nem tehet tönkre városunkban tucatszámra embereket: és egész Erdélyben. A többiek még nem mernek szólni. Vagy nem volt rá alkalmuk? Én most megtettem. Igaz, csak így „Otthon” járva, gondolom, kitalálja, hogy miért ezt az utat választottam! Tovább is lépek – ha kell! Ha nem hagy fel azzal, hogy biztonságos odújából napról napra veszélybe sodor mindannyiunkat, én is ezt teszem Önnel! Most még csak Önt figyelmeztetem, de ha kényszerít, leleplezem ország, világ előtt. Ez kétségbeesett védekezés, nem fenyegetés. Nem nyugszom bele, hogy jóhiszeműségünkkel visszaélve tönkretegyen bennünket. Mi nem az Ön rózsaszínű nacionalista ködfelhőjében, hanem itt és most Erdélyben élünk, Romániában, s életünket napról napra meg kell élnünk.

Elvárva, hogy megért, s ezután kevesebbet hallok az Ön „áldásos” missziójáról.

Üdvözli személyes jó ismerőse,
de már korántsem olyan megértő barátja

A levél elküldését koordináljuk a BM III/III-4. Osztállyal

Határidő: 1978. június 20.

Felelős: dr. Földvári László r. szds.

4. Amennyiben a levél nem éri el célját, s az erre alapozott kombinációs lépéseink is hatástalanok maradnak, javasoljuk „anyagi támogatásának” megszervezését. Névtelen levélben – a nyugati emigráció terminológiájában fogalmazva – tájékoztatjuk: ismerjük a „szétszórt magyarság” ügyéért folytatott „hazafias”, jelentős anyagi áldozatokat is követelő tevékenységét. Azonos törekvésű személyek úgy döntöttek, hogy e munkájában anyagilag támogatják.

A levél elküldésével egy időben nagyobb pénzösszeget juttatunk címére.

– A kombináció várható eredménye:

Dr. Ilia Mihály az anyagi támogatást elfogadja, és megkezdi kapcsolatai ellátását nagyobb tételben könyvekkel, folyóiratokkal, több hozzá beutazó személyt lát vendégül. Aktivizálódása további lehetőséget biztosít számunkra anyagi támogatásának elhíresztelésére, s így lehetővé válik lejáratása, elszigetelése.

– Adataink bizonyítják, hogy kritikus helyzetekben óvatos, nem vállal olyan akciókat, melyek politikai, egzisztenciális hátrányokat jelentenek számára. A körülményeket elemezve a felsőbb pártszervekhez vagy közvetlenül a BM-hez fordul, bejelenti a történteket, hogy fedezze, tisztázza személyét. A közvetlen kapcsolatba kerülés lehetőséget teremt operatív célból történő felhasználására, ellenkező esetben teljes elszigetelésére.

– Amennyiben a „támogatására” kapott összeget saját céljára használja fel, „a pénzt küldő személyek” nevezett kapcsolataihoz küldött levelekben leleplezhetik, lejárathatják, az anyagi támogatást megszüntethetik.

A kombináció végrehajtására, valamennyi várható lépésnek ellensúlyozására, operatív célokra történő felhasználására külön tervet dolgozunk ki.

Határidő: szükség szerint

Felelős: Dr. Földvári László r. szds.

Molnár István r. alezr.                                    Dr. Kelemen Miklós r. vezérőrnagy

főkapitány áb. helyettese                                               megyei főkapitány

Az első névtelen levelet meg is kaptam annak rendje szerint, ahogy a szervek eltervezték. Nem volt egészen névtelen levél, mert a borítékra a hitelesség látszatáért ráírták géppel: Kolozsvári Bálint. A levél stílusa, dagályos hivatalossága, szólamai nem hagytak kétséget bennem, hogy kinek a provokációjáról van szó. Nem tagadom persze, hogy elkedvetlenített. A további kombinációkról csak ebből a hivataltól megkapott iratból tudok. Úgy látszik, hogy erről letettek, a pénzt nem rám költötték, hanem arra a 39 besúgóra, akiket körülöttem mozgattak, beszámoltattak és újabb föladatokkal láttak el. Ez az anyag sem vidámító olvasmány, és különösen szomorú egy névben fölismerni az egykori barátot, tanítványt. Sajnos, a többségüket felismertem, kiderítettem.

Aki ezt az egész akciót mozgatta, a Kolozsvári Bálint nevében írott levelet megfogalmazta, dr. Földvári László a hallgatóm volt, Tamás Attila kollégámnál doktorált Kassák Lajos munkásságából. Jól ismert engem. Mindig mondom a hallgatóimnak, az élet abszurd, nem az irodalom.

Az egyetemi elszigetelésem terve nem sikerült. Csukás István tanszékvezető professzor szlovákiai magyar volt, a fölvidéki Csicsón született, bár nem voltam vele nagyon jó barátságban, de néha éppen a külföldi magyarságról beszélgettünk, és sok mindenben egyet is értettünk. Soha, egy szóval sem ellenezte, hogy előadásokat tartsak a külföldi magyar irodalomból, szakdolgozatokat, sőt doktori munkákat írassak ebből a témából. A két professzor, akinek a nevét ebből az iratból kitörölték, és a rendőrség úgy jellemzi őket, hogy „országos tekintélyű marxista történészek”, és majd együttműködnek a szervekkel az én elszigetelésemben, lejáratásomban, a hallgatók elidegenítésében, úgy látszik, nem állt kötélnek ebben az ügyben. Különösen az akadémikus történész ellenszegülésén csodálkozom, az iratok között megtaláltam azt a rendőrségi jelentést, amelyben ez a professzor elismeréssel nyilatkozik rólam, és megtagadja, hogy eltiltson bármilyen előadások tartásától. (Ez a professzor dékán is volt, a tanrendet ő engedélyezte, tudom, hogy nem formálisan, átnézte.)

Úgy látszik, hogy a szervek nagyon kedvelték a névtelen levéllel való machinációt, mert egy 1986. szeptember 15-i operatív intézkedési tervben ezt olvashatom: „Szerkesztő kompromittálását a nyugati magyar emigráció előtt oly módon kívánjuk elérni, hogy néhány prominens magyar emigráns szervezet és folyóirat címére névtelen levelet juttatunk ki, amelyben kifejezést nyer Szerkesztő kétarcú magatartása, tisztázatlan szerepe a Tiszatáj-ügyben és Csoóri ellen indított támadásának elítélése. A levél óvatosságra inti az emigrációt a Szerkesztővel való kapcsolattartásban, és a róla, tőle származó információk ellenőrzésére szólít fel.

Szerkesztő kiterjedt nyugati levelezése keretében kapcsolatban áll több emigráns szervezet tagjaival és számos folyóirat szerkesztőségével, ami indokolja, hogy az információkat hozzájuk juttassuk el. A címzettek: a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK), a müncheni Új Látóhatár és az USA-beli Itt-Ott c. folyóiratok szerkesztősége.

A névtelen leveleket Jugoszláviában, Újvidéken kívánjuk postára adni. Írójuk egy olyan személy, aki a Vajdaságban él, irodalommal foglalkozik és figyelemmel kíséri a magyar szellemi élet eseményeit, jó kapcsolatokkal rendelkezik Magyarországon és különösen Szegeden. Biztonsági, óvatossági okokból titkolja el a nevét, de hangsúlyozza, hogy információi ellenőrizhetők.

A tervben foglaltak alapján kérjük engedélyezni az operatív intézkedések végrehajtását.

Dr. Várhelyi Ferenc r. őrnagy                                        Udvardy Ernő r. őrnagy

Egyetértek:

Dr. Földvári László r. alezr.                                           Fogács Lajos r. őrgy.”

főkapitány áb. helyettese

Ezt a találmányt a Belügyminisztérium III/III-4. osztálya és a Csongrád megyei Rendőr Főkapitányság III/III. osztálya ötölte ki, és dr. Horváth József r. vezérőrnagy III/III-as csoportfőnök engedélyezte. (Ez utóbbi több kötetben – minden különösebb pirulás nélkül megírta osztálya munkálkodását.) Földvári László itt már nem r.százados, hanem r. alezredes, de még mindig benne van az ellenem folyó lejáratási ügyekben, hiszen ő ismert legjobban, mint említettem, az egyetemen hallgatóm volt. (Korán meghalt, Isten nyugosztalja.)

Ezt a levelet soha nem láttam, nyugati magyar barátaim nem küldték el, ha megkapták. Abban biztos vagyok, hogy a magyar szervek postázták, ha már ekkora apparátust mozgattak, ilyen magas rangú rendőrtisztek szorgoskodtak kompromittálásomon. Azon csak utóbb derülök, hogy a szervek Újvidéken kívánták föladni az engem kompromittáló leveleket, hiszen én is gyakran ottani postázással akartam kikerülni éber figyelmüket. Nem sikerült.

Megjegyzés:

A Subások fedőnevű csoport, amely ellen nyomozás folyt, előbb ezekből állt: Csoóri Sándor, Kiss Ferenc, Für Lajos, Ilia Mihály. Azután szorgosan bevarrtak mindenkit ebbe a Subások csoportba, aki velem kapcsolatba került, még egykori tanáraimat, Bálint Sándort és Péter Lászlót is. Valameddig engem mint Subást emlegetnek a szervek, majd áttérnek a Szerkesztő névre, hiszen a Tiszatáj szerkesztőjeként voltam számukra ismerős. Soha nem szólított senki szerkesztőnek, mindenki tudta, hogy tanár úr volt a megszólításom.

A sokat emlegetett III/III. osztály a belső reakció és szabotázs elhárító föladatokat ellátó osztály volt, ennek mindenféle alosztályai léteztek, például a kulturális területen való elhárítás alosztálya is, ennek voltam én leginkább a látóterében.

Azok a kolozsvári barátaim, akiket „K” ellenőrzés útján tartottak számon, a levelezésünk ellenőrzésével kerültek a szervek szeme elé, mindközönségesen fölbontották, elolvasták, lemásolták leveleinket.

Az egyetemi elszigetelésem tervéről szóló részhez valaki odaírta kézzel: Komócsin elvtárssal megbeszélni. 978.VIII.14. Komócsin Mihály a Csongrád megyei pártbizottság első titkára volt, több olyan iratot olvashattam az anyagomban, amelyeket a III/III-as osztály megküldött neki. De gyakorta megküldtek ilyen iratokat a legfölsőbb pártvezetés tagjainak is.