A Korunk új folyamának megjelenése 1957-ben azoknak a folyamatoknak volt köszönhető, amelyek előző év tavaszától kezdve a kommunista tömbön belüli szellemi mozgástér kiszélesedését tették lehetővé. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. Kongresszusa után a sztálini személyi kultusz leleplezése és a moszkvai új politikai irányvonal alkalmazása csak töredékeiben és ellentmondásosan érvényesült a politikájában, a bukaresti pártvezetés 1956 nyarán az erdélyi értelmiséggel szemben is engedményekre kényszerült: ezek körébe tartozott a Korunk indulásának jóváhagyása is. A folyóirat kialakításának lázas tervezgetését azonban rövid időn belül a csalódottság váltotta fel, miután novembertől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a pártvezetés erőteljesen beavatkozik a lapterv készítésébe és a szerkesztőség összetételébe. A fokozott ellenőrzés oka abban keresendő, hogy a romániai hatalom gyakorlatban is alkalmazni kezdte az októberi magyarországi forradalomból levont tanulságokat: a rendszer fenntartása szempontjából elengedhetetlen volt a kommunizmus „humanizálását” követelő hangok elnémítása. A forradalom hatása lényegesen megváltoztatta a hatalom és az értelmiség között a nyár folyamán kialakult erőviszonyokat, és az előbbi irányába billentette a mérleg nyelvét. Az új folyam első, 1957. januári lapszáma február közepén jelent meg, tartalmában számos hivatkozással az „ellenforradalom” szocialista- és népellenes jellegére.¹

Gáll Ernő főszerkesztő visszaemlékezése szerint a következő években a Korunk helyzetét „alapvetően az a körülmény határozta meg, hogy egy totalitárius […] pártállami rendszerben fenntartott nemzeti kisebbségi kultúrintézményként” működött, minek következtében „központilag vagy helyileg kidolgozott követelményekhez kellett igazodnia”. Azt követően, hogy a Korunk újraindulását nemzetiségpolitikai vívmányként állították be, további működése „alkalmi engedmények és kompromisszumok eredményeként alakult”.² A hatvanas évek közepétől az erőviszonyok alakulásához nagymértékben hozzájárult a Ceauşescu-rendszer által kezdeményezett ideológiai revízió, amely a színlelt liberalizáció leple alatt a szocialista állam és a párt szerepének folyamatos növekedését, valamint a deklaratív nacionalista ideológia előretörését tűzte ki céljául. A homogén szocialista nemzet eszméjének kihirdetése a hatvanas évek közepén a romániai nemzetiségek számára is jelzésértékű volt a pártvezetés elkövetkező kisebbségpolitikáját illetően.

1967–1968 időszakában a Sajtófőigaz-gatóság (Direcţia Generală a Presei şi Tipări-turilor) név alatt ismert cenzúrahivatal játszotta a legfőbb szerepet abban, hogy a párt ideológiai követelményei a sajtóban is érvényesüljenek. A helyi sajtó ellenőrzése a Bukarestből érkező irányvonalak alapján folyt. A cenzúrahivatal kiképzést irányító osztályának 1967-es utasításai pontosan kijelölték az intézmény helyi kirendeltségeiben dolgozó kollektívák vezetőinek feladatait: a tevékenység szakmai jellegű irányítása és a személyzet politikai felkészültségének folyamatos javítása mellett a hivatalok vezetői kötelesek voltak kapcsolatot tartani a helyi pártszervekkel, amelyek segítséget nyújtottak a felmerülő problémák operatív megoldásában.³

Az idők során folyamatos ideológiai módosulásokhoz alkalmazkodó cenzúrának a hatvanas évek közepén újra át kellett értékelnie tevékenységét. A párt szerepének növekedése és a főtitkár személyi kultuszának kibontakozása szigorú szabályozásokat eredményez a sajtó számára, amelynek folyamatosan tudósítania kell a szocialista építés eredményeiről, és gyakorlatilag minden politikai, gazdasági és társadalmi kérdést a legújabb pártdokumentumok tükrében kell tárgyalnia. Különleges elbánás alá esnek a párt- és állami ünnepek, tömeggyűlések és ünnepségek alkalmából szerkesztett anyagok; sok esetben a szerkesztőségekben megírt cikkeket az egész sajtó számára kötelező, központilag megfogalmazott írásokkal helyettesítik.⁴ Módosuló elemként jelennek meg a nemzeti jellegű kommunizmus ideológiájából eredő rendelkezések, amelyek már a hetvenes évek protokronista diskurzusát vetítik előre, és jelentősen korlátozzák a nemzetiségek identitásmegőrző törekvéseit.

A Korunk és a hatalom viszonyát meghatározó követelmények az említett ideológiai irányvonalak mentén bontakoznak ki az 1967–1968-as időszakban. Elemzésem forrását a marosvásárhelyi levéltár Sajtófőigazgatóság fondja képezte, amelyben fellelhetők a bukaresti központi cenzúrahivatalban végzett beavatkozások a Korunk folyóiratra vonatkozólag.⁵ A marosvásárhelyi hivatal irataiban pontosan megfogalmazódnak az irányelvek, amelyek szerint a cenzorok 1967-ben végezték az ellenőrzést. A IX. Kongresszus dokumentumai két év elmúltával is irányadó szerepet játszanak, emellett a pártfőtitkár időközben elhangzott beszédei minősülnek kötelező szempontoknak. A nemzeti politikai irányvonal érvényesítése érdekében a cenzoroknak el kell sajátítaniuk a román történelem hazafias szellemű értelmezését. Ezért a kollektívának fel kell dolgoznia a jelentős történelmi eseményekre vonatkozó fejezeteket: Románia a második világháború idején, A román állam kialakulása, A függetlenségi háború, A román fejedelemségek egyesülése.⁶

A Korunk folyóiratban 1967–1968 során eszközölt beavatkozásokat két nagy csoportba oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak azok a kifogásolt anyagok, amelyek a bennük foglaltat kérdéskör tárgyalásakor nem veszik figyelembe a párt- és állami vonalon kiadott legújabb irányelveket, határozatokat és utasításokat, illetve nem hangsúlyozzák a szocialista építés eredményeit.⁷ A Sajtófőigazgatóság illető rendelkezései gyakorlatilag az előíró cenzúra szerepét játsszák, amely a propaganda módszereinek megfelelően határozza meg a kötelező terjesztésre szánt szövegek megjelenési rendjét.

A külpolitikai témákat érintő cikkek azért kerülnek a cenzúrahivatal figyelmébe 1967 nyarán, mivel régebbi pártdokumentumokra hivatkoznak, ahelyett hogy Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak a Nagy Nemzetgyűlés nyári ülésszakán kifejtett elveit tekintenék kiindulópontnak.⁸ Ennek értelmében a Korunk augusztusi számában megjelenő szerkesztőségi cikknek kötelező módon tartalmaznia kell a román külpolitika legújabb irányvonalára vonatkozó tételeket.⁹ A novemberi számban csak azután jelenhet meg Furdek Mátyás Szocialista árpolitikánk című írása, miután kiegészül a Román Kommunista Párt októberi plenáris ülésén elhangzott megállapításokkal, és ismerteti a pártnak a szocialista árpolitikára vonatkozó építő jellegű útmutatásait. A közölt cikk öt alkalommal utal az említett plenáris ülés határozataira.¹⁰ Kun Endre írása a nemzetgazdaság vezetésének elveiről csak azután kap közlési engedélyt a decemberi számban, hogy az RKP Országos Konferenciájának dokumentumaihoz igazítják, azt hangsúlyozva, hogy a Konferencia az egész társadalmat érintő, dinamizáló határozatokat fogadott el az illető kérdéssel kapcsolatban. A tanulmányban egy idézet is szerepel Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak a konferencián elhangzott beszédéből.¹¹

A Sajtófőigazgatóság bukaresti központjának utasítására elhalasztják a Korunk 1968. júniusi számából Lázár József a bűnözésről szóló cikkének közlését, mivel nem hangsúlyozza kellő mértékben a pártnak ezen a téren kifejtett nevelőmunkáját.¹² A következő lapszámmal kapcsolatosan a cenzúra azt a részt kifogásolja Keszi-Harmath Sándor írásából, amelyben a szerző a heti pihenési rend ésszerűbb megszervezésének szükségességét taglalja, a kétnapos munkaszünet bevezetése mellett foglal állást, és ennek jótékony hatásait a fejlett országok példájával támasztja alá.¹³ Ennek ellenére a júliusi lapszám változtatások nélkül közli Keszi-Harmath tanulmányát, a kifogásolt megfogalmazásokkal együtt. A cenzúra utasításainak látszólagos megszegése egyfelől utalhat a rendelkezések esetlegességére, másfelől a cenzúra szervei és a szerkesztőségek között kialakulóban levő alkudozásos viszonyra, amely kölcsönös érvek és ellenérvek alapján határozta meg a közlési engedély kritériumait. Általános jelenségként könyvelhető el viszont, hogy a hatvanas évek második felében a Sajtófőigaz-gatóság sok esetben hiányolja a társadalmi és gazdasági jelenségeket tárgyaló cikkekből, hogy a szerző nem említi meg a pártnak az illető kérdéskörben hozott intézkedéseit, valamint a szocializmus éveiben elért eredményeket.

A Korunk folyóiratot érintő beavatkozások második csoportja azokra az anyagokra vonatkozik, amelyek a Sajtófőigazgatóság szerint „hibásan értelmezik a nemzeti kérdést”.¹⁴ A konkrét utasításokból azonban az derül ki, hogy a megjegyzés elsősorban a romániai magyar kisebbség múltját, erdélyi jelenlétét bemutató és identitásának erősítésére vállalkozó anyagokat vette célba. Az utasítások ez esetben a tiltó cenzúra szerepét játsszák, amely megakadályozza egyes szövegek vagy szövegrészek közlését.

A folyóirat 1967. júliusi számában csak módosítások után jelenhet meg a Veress Zoltán által szerkesztett Értelmes utazás a Tiszától a Dunáig című összeállítás.¹⁵ Az útinapló formájában közölt cikkgyűjteményben a cenzúrahivatal azt kifogásolja, hogy az erdélyi települések bemutatása során a magyar szellemi értékek, személyiségek és a magyar uralom történelmi eseményei kerültek előtérbe.¹⁶ A lapszámból kitiltják azt az írást is, amely a kolozsvári sport kezdeteit mutatta volna be, és amely a Sajtófőigazgatóság jelentése szerint „egyoldalú képet nyújtott a város lakosságának múltbeli etnikai összetételéről”.¹⁷ A megfogalmazások lényegében azt fejezik ki, hogy tabutémává vált a régi időkben túlnyomórészt magyarok lakta erdélyi városok múltjának bemutatása.

Ugyanebben a számban kellett volna megjelennie két anyagnak, amelyek a Jugoszláviában és Csehszlovákiában élő magyar írókat ismertették volna, illetve egy beszámolónak a szlovákiai Jókai-ünnepségekről. A bukaresti hivatal közbelépése nyomán egyik sem jelent meg.¹⁸ Ebben az esetben minden bizonnyal a határon túli magyarok közös identitásának, szellemi egységének bemutatása zavarta a kommunista hatalmat. Ugyanez lehetett az oka annak is, hogy a cenzúrahivatal szerint túl sok Magyarországon megjelent könyv recenziója került a laptervbe. Az utasítás nyomán a júliusi lapszám Téka rovatában végül a román szerzők műveinek recenziói kerültek túlsúlyba, és csak egyetlen Magyarországon megjelent kötet került bemutatásra.

Az 1967. augusztusi számban nem jelenhetett meg egy riport, amely azt tárta fel, hogy miként töltik szabadidejüket a Bukarestben dolgozó fiatal erdélyi munkásfiúk és -lányok. A riport szerzője arról számolt be, hogy a fiatalok hétvégenként a város különböző pontjain levő magánházakban gyűlnek össze, amelyeket erdélyi származású tulajdonosok bocsátanak rendelkezésükre. A rendezvényeken rendszerint feltűnik egy aktatáskás fiatalember – írja a szerző –, aki darabonként két lejért egy hétre könyveket kölcsönöz a szórakozó fiataloknak. A hivatal cenzora burkolt tiltakozást vélt felfedezni a cikkben arra vonatkozólag, hogy az erdélyi ifjak szórakozóhelyéül szolgáló Zalomit utcai Petőfi Házat rajonális művelődési házzá alakították át, illetve azt a célzást, hogy a fővárosban kevés a könyvtárakban elérhető magyar nyelvű könyv.¹⁹

A következő lapszámban a Korunk szerkesztősége a Vásárhelyi Találkozó harmincadik évfordulója alkalmából készült megemlékezést közölni. A cikkgyűjtemény azonban csak az októberi számban jelent meg, az előírt változtatások eszközlését követően. A Sajtófőigaz-gatóság jelentése szerint az eredeti laptervben szereplő cikkek hibásan helyezték el a találkozót az 1937-es politikai kontextusban: nem hangsúlyozták a résztvevők által kifejtett alapvető eszmét – annak szükségességét, hogy a romániai magyarok a román néppel együttműködve harcoljanak a demokratikus és antifasiszta front keretén belül a legionarizmus és a revizionista horthyzmus ellen, nem ítélték el elég határozottan a jobboldali értelmiségiek reakciós megnyilvánulásait, illetve helytelenül értelmezték a találkozónak a jelenre vonatkozó üzenetét.²⁰ A cenzúra beavatkozása nyomán az októberi számban megjelent írások a találkozó „balszárnyának” részvételét, az RKP kezdeményező szerepét helyezték előtérbe, illetve azt, hogy a párt politikája nyomán valóra váltak azok az eszmények, amelyekért harminc évvel ezelőtt a Vásárhelyi Találkozó küzdött.²¹

Az októberi számmal kapcsolatban a cenzúrahivatal kifogásolta Kántor Lajosnak a Kövek című rovatban közölt írását, amelyben a szerző egyes önéletrajzi műveket elemzett, és ezen belül részletesen kitért Balogh Edgár Hétpróba című könyvére, amely 1966-ban jelent meg Magyarországon, viszont romániai terjesztését egyes „tartalmi problémák miatt” leállították. A Sajtófőigazgatóság megtiltotta a könyv említését, így az írásból végül kimaradt Balogh Edgár művének bemutatása.²²

Ugyanebből a lapszámból a cenzor törölte a Bányai László hatvanéves születésnapjára írt szerkesztőségi köszöntőből azokat a részeket, amelyek a magyar kisebbségi jogokért küzdő személyiségként mutatták be az ünnepeltet. Az sem jelenhetett meg, hogy Bányai László a dolgozó magyarságot szolgálta, és a nemzetiségi kérdés lenini szellemben történő megoldására használta fel kommunista meggyőződését; ehelyett a közölt szövegben az állt, hogy a társadalmi haladás, a román nép és az együtt élő nemzetiségek barátsága és testvérisége ügyét szolgálta.²³

A Sajtófőigazgatóság bukaresti központi hivatala 1968 derekán különleges figyelemmel kísérte a nemzetiségi jogokat és a magyarság közös identitását érintő cikkeket. A Korunk 1968. májusi számában nem jelenhet meg Demeter János cikke, amelyben nyugati országok (Svájc, Finnország) példáját idézve kardoskodik a nemzetiségek azon joga mellett, hogy anyanyelvüket használják a közigazgatásban.²⁴ A júliusi szám tervében szerepelt Nicolae Mărgineanu írása, amelyben Nagy István festő munkássága kapcsán a szerző kifejtette, hogy az erdélyi és anyaországi magyarokat az identitástudatnak ugyanazon formája kapcsolja össze, mint az erdélyi és a Kárpátokon túli románokat. Mărgineanu arra is kitért, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül az erdélyi magyarok és románok közös vonásait, hiszen Erdély nem csupán földrajzi egység, hanem egy sajátos kulturális régió. A bukaresti Sajtófőigazga-tóság rendelkezése szerint az említett rész nem szerepelhetett a Korunk által közölt cikkben.

Az erdélyi magyarság identitásának kérdése 1968 nyarán különben is a pártvezetés figyelmének középpontjában volt, miután a budapesti Írószövetség közzétette álláspontját, hogy a szomszédos országokban kialakult magyar nyelvű irodalmak szerves részei az egyetemes magyar irodalomnak. A kijelentés a bukaresti hatalom tiltakozását váltotta ki, a sajtóban megjelenő cikkek feladata pedig az volt, hogy az ország belügyeibe való beavatkozásnak minősítsék az elképzelést.

A bemutatott esetek más szempontból is érdekesek lehetnek: bizonyítékként szolgálnak arra, hogy ebben az időszakban a szerzők, illetve a szerkesztőségek még próbálkoztak olyan anyagok vagy szövegrészek közlésével, amelyek többé-kevésbé nyíltan hirdettek a hivatalos ideológiával ellenkező eszméket, és nyilvánvaló módon kényesnek minősültek az akkori politikai viszonyok közepette. A hetvenes-nyolcvanas években ilyen jellegű próbálkozásokra már sor sem kerülhetett; a szerkesztőségek egyre burkoltabb formában, metaforákba rejtve kísérleteztek a tiltott üzenetek közlésével. 

A Sajtófőigazgatóság jelentéseiben fellelhető utasítások pontosan körvonalazzák a hatalom ideológiájából eredő sajtóirányítási elveket. A propaganda és cenzúra összefonódásának eredményeként a sajátos kommunista nyilvánosság szabályai egyértelműen kijelölték mind az előírt, mind a tiltott elemeket. A propagandát szolgáló elemek kötelező terjesztése, illetve az ezzel ellentétes világképet ábrázoló elemek tiltása hozta létre azt a hatalmi diskurzust, amely a hetvenes évek elejére állandósult.

JEGYZETEK

1. Lásd Balogh Edgár: Új humanizmus őrhelyén; Jancsó Elemér: Magyarország tudományos munkásai között. Morvay Gyula: Téli utazás Pestre, Budára.

2. Gáll Ernő: Számvetés. Komp-Press, Kvár, 1995. 75.

3. Extras din Instrucţiunile de aplicare în cadrul Direcţiei „Instructaj-Control” a Regulamentului de stabilire a atribuţiilor angajaţilor cu funcţii de specialitate din DGPT. Lásd Ion Zainea: Cenzură, cenzori şi cenzuraţi. Din activitatea DGPT Oradea (1966-1977). In: Marian Petcu (coord.): Cenzura în spaţiul cultural românesc. Comunicare.ro, Buc., 2005. 241–243.

4. Tiberiu Troncotă: România comunistă. Propagandă şi cenzură. Tritonic, Buc., 2006. 184.

5. ANDJ Mureş, Fond DGPT, fond 403, dosar 6. (Set de note cuprinzând intervenţii efectuate la DGPT Bucureşti pe materialele prezentate spre publicare).

6. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 2/1967. 30–33.

7. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 139–148. (Notă. Grupaj de sesizări făcute în cursul semestrului II/1967).

8. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 141.

9. Lásd Külpolitikánk vezérelvei. Korunk, 1967. 8. 1027–1033.

10. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 18. (Notă cu unele intervenţii efectuate în revista Korunk). Lásd Furdek Mátyás: Szocialista árpolitikánk. Korunk, 1967.11. 1468–1473.

11. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 139. Lásd Kun Endre: Új elvek a nemzetgazdaság vezetésében. Korunk, 1967. 12. 1627–1632.

12. ANDJ Mureş, Fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol II 302. (Notă. Revista Korunk nr. 6/1968). Lásd Lázár József: Elmélkedés a bűnözésről. Korunk, 1968. 7. 991–996.

13. ANDJ Mureş, Fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol II 339. (Notă. Revista Korunk nr. 7/1968). Lásd Keszi-Harmath Sándor: Ésszerű munka és pihenés. Korunk, 1968. 7. 1027–1031.

14. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 142.

15. Veress Zoltán: Értelmes utazás a Tiszától a Dunáig. Korunk, 1968. 7. 899–926.

16. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 142.

17. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 142.

18. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 143.

19. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 55. A cikk román címe: Fără invitaţie: Printre angajatele casnice din Bucureşti. A jelentés nem nevezi meg a szerzőt.

20. A szeptemberi lapszámban hat cikk jelent volna meg, míg az októberiben a javítások után csak négy. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 16.

21. Az 1967. 10. számban megjelent cikkek: Bányai László: Emlékezetes értekezlet; Jordáky Lajos: Munkásegység a Találkozón; Balogh Edgár: Szükséges dialógus volt; Kacsó Sándor: Levél a szerkesztőséghez.

22. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 16.

23. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6, vol. I. 18. Lásd Bányai Lászlót köszöntjük. Korunk, 1967.10. 1402.

24. ANDJ Mureş, fond DGPT, fond 403, dosar 6. vol. II 269. (Korunk nr. 5/1968).