Együtt egy ruhásszekrényben

így bújtunk el együtt

a nagyszobai ruhásszekrénybe

összeszorulva féltünk

egyszer csak kitárult a szekrényajtó

és az egyikük ránk nézett

mint egy tükör

mindene megvolt mindene

de talán épp ezért kérdezte meg

jól áll-e a haja

összebújtunk és hallgattunk és

a telefon majd legurult az asztalról

de ő választ várt megkapta hogy majd

könnyen borzolódhat

ezzel becsapta hogy nyekkent a

szekrényajtó sarkon fordult és a

telefonig repült aztán dobbant a

bejárati ajtó és tömegesen lekopogtak a

lépcsőfokok hogy néhány részlet

egyszerűen kimaradhasson

zajos csendek jöttek csak

bebújtak a kulcslyukon

megkerültek két nyakkendőt

a hajunkig ereszkedtek egy nagykabáton

onnan belélegeztük őket

vérünkkel lefolytak

a lábujjainkig átszivárogtak a zoknin

és halkan kicsepegtek az ajtó alatt papírnyi

nyíláson rá a szőnyegkontinensek

közti parkett felszínére

hogy aztán ott kapálózzanak egy kicsit

elmerüljenek és tovább álmodjanak

a mai napig sem értettük meg

mit

kerestünk

mi

együtt egy ruhásszekrényben

3 kérdés, 3 válasz

1. Balázs Imre József: Ki bújik kivel a ruhásszekrénybe? És főleg miért?

Váradi Nagy Pál: Természetesen mi bújtunk el a ruhásszekrénybe. Arról pedig, hogy miért, pontosan annyit tudok, amennyi a versben ott van (vagy annyit sem). A valódi válasz elemeinek már kevés köze lenne magához a szöveghez, ennél többet tehát csak az írásból kilépve, a „szabályokat” áthágva mondhatnék.

2. B. I. J.: Miről írsz szívesebben: a csendről vagy a zajról?

V. N. P.: Talán a zene iránti érdeklődésemnek köszönhető, hogy legszívesebben a zenével foglalkozom, a zenéről írok. Ez a zene csend és zaj. Tehát nem „-ból épül fel”, de nem is „-ból áll”, még csak „-ból” sem, sőt minden számban és személyben (lét)ige nélkül. Ez a zene nem szól alárendelésről, ahogyan a rendezőelv a rendezetten uralkodik. Ez a zene a sorrendiségek miatt több egységben kifejezhetetlen mellérendelést jelent minden eleme és az elemek összessége, azaz önmaga között – bonthatatlan mindenséget jelent.

3. B. I. J.: Melyik az írással kapcsolatos három legfontosabb élményed?

V. N. P.: A legelső a nevem első teljes leírásához fűződik, első tudatos megalkuvásomhoz. Talán négyéves lehettem; akkori nevem (PALIKA) írásképébe beletörődni, kiírni a második A-t, napok kellettek, mivel sehogy sem akarództam elfogadni, hogy két teljesen azonos ákombákom szerepel egyazon névben, mely ráadásul a sajátom. A másik kettő lényegileg egy, az írás mindenhatóságának felismerését esetemben gyorsan követte teljes tehetetlenségének felismerése, értve itt írást, Írást, mindenfélét.

Váradi Nagy Pál 1985-ben született Nagyvárad-Szőlősön. A kolozsvári BBTE másodéves magyar–finn szakos hallgatója. Írásait közölte a Látó, a Hepehupa, a Szabadpart (online).