A kolozsvári osztóbírák intézményét és az általuk szerkesztett osztályleveleket tárgyaló szakdolgozatomhoz1 számba vettem és nyilvántartást készítettem nemcsak a készülő forráskiadványomba szánt osztálylevelekről, hanem a kolozsvári örökösödéssel összefüggő valamennyi, a város levéltárában őrzött más iratfajtáról, így a végrendeletekről is, melyekről a továbbiakban szó lesz.

E dolgozat vonatkozásában azonban elöljáróban le szeretném szögezni, hogy nem kívánok érdemben foglalkozni a jogi szakirodalomban halál esetére szóló rendelkezésként ismert jogügylettel, következésképpen sem ennek keletkezésével, szerkezetével, és legkevésbé forrásértékével. A végrendeletek történeti forrásként történő vizsgálata az a kutatási terület, amelynek már gazdái vannak, akik évek óta foglalkoznak e tematikával. Írásommal nem az ő kutatási területükre kívánok belépni, vizsgálódásaimban kizárólag a kolozsváriak végrendeleteire, illetve a város levéltárában őrzött végrendeletekre szorítkozom, ezekkel összefüggésben arra igyekszem választ kapni, hogy mikor, milyen céllal készített a kolozsvári polgár végrendeletet, és ezek miért, milyen módon kerültek a város levéltárába, járulékosan pedig milyen más iratokkal gyarapították a városi levéltárat. Másodlagos célom a városi levéltárban őrzött végrendeletek – összegyűjtött adataink alapján – történő feltárása a további kutatások számára, mert jelenleg ezek használata a szokott módon nem lehetséges. Ugyanis biztonsági mikrofilmezés miatt nincsenek a helyükön, a mikrofilmek pedig még nem jelentek meg a kutatóterem nyilvántartásában. Ezért hosszabb ideje ez a levéltári anyag nem kutatható. Ez az oka annak is, hogy írásom jórészt évekkel ezelőtt készült cédulákra támaszkodik.

Az örökösödés, akárcsak országos viszonylatban, Kolozsváron is főképp a szokásjogot követi,2 amíg – helyi viszonylatban – 1603-ban a város megalkotja a kolozsvári örökösödési eljárást szabályozó statútumot.3 Éppen a jól kialakult és alkalmazott szokásjog, illetve 1603-tól ennek írásos jogszabályként történő megjelenése olyan jogbiztonságot teremtett az örökösödési eljárásban, amely abban az esetben, amikor csupán a törvényes örökösök között kell megosztani a hagyatékot, nem teszi szükségessé a végakarat kinyilvánítását. De nemcsak a végakarat kinyilvánítása nem kizárólagos alapfeltétele az örökösödési eljárás lefolytatásának, maga a végrendelet sem szigorúan alakiságokhoz kötött, akár az országos, akár a helyi vonatkozásokat tekintjük.4

A kinyilvánított végakarat különböző formában jelenhet meg: írásban, akár közhitelű pecséttel ellátva, tanúk hitelesítésével, de saját kezűleg írva, az utóbbiak nélkül is, vagy szóbeli kinyilvánítással, amit mind a kolozsvári, mind a hiteleshelyi gyakorlat szerint az örökhagyó halálát követően tanúkkal is lehet igazolni.

Tekintettel arra, hogy jelen írás a kolozsváriak végakarat-kinyilatkoztatásaival, a városi levéltárban őrzött végrendeletekkel kíván foglalkozni, ezeknek levéltári anyaggá válásával, illetve levéltárgyarapító szerepével, úgy vélem, tisztázásra vár, milyen esetekben véli szükségesnek az örökhagyó kolozsvári polgár az írásban történő végrendelkezést. Erre, az adatok szerint, akkor kerül sor – amint az alábbiakból kiderül –, amikor a hagyaték megosztását illetően, a végrendelkező a törvényes örökösökön túlmenően, akár azok örökségét korlátozva, akár azokat kirekesztve, hagyakozik. A kolozsvári polgár közhitelű írásos végrendelkezést rendszerint két helyen tehet – saját törvényhatósága előtt, azáltal, hogy végakaratát a városkönyvbe bejegyezteti, vagy ugyanígy járhat el valamelyik hiteleshelyen, amit Kolozsváron legkönnyebben a város tőszomszédságában, a kolozsmonostori konventben tehet.

A városkönyvben ez ideig nem sikerült végrendeleti akaratkinyilvánítást találnunk. Arról azonban van adatunk, hogy 1568-ban a város saját, nagyobb pecsétjével ellátott végakarat-nyilvánítást adott ki.5

A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveibe bevezetett végrendeletek vizsgálata viszont lehetővé teszi annak megállapítását, milyen esetekben véli szükségesnek a kolozsvári örökhagyó a közhitelű írásbeli végrendelet elkészítését. Ilyen eset a házastársak kölcsönösen egymás javára történő végrendelkezése. Ez megtörténhet akkor is, amikor a végrendelkező házastársaknak van gyermekük, ám annak törvényes örökösödését csak saját haláluk esetére kívánják biztosítani.6 Hasonlóan járnak el a házastársak, amikor minden rokonukat kirekesztve egymást teszik meg a hagyaték örökösének.7 Házastársak esetén találkozunk egyoldalú végrendelkezéssel is, mely esetén csak az egyik házastárs, nevezetesen a feleség végrendelkezik – rokonai kizárásával – férje javára,8 vagy a férj – első házasságából született gyer-meke/i kitagadásával – második feleségét és annak gyermekét/gyermekeit nevezi meg örökösének.9 Közhitelű írásbeli végrendelet készítését véli szükségesnek például az a gyermektelen özvegyasszony is, aki fogadott gyermekére hagyja javait. A kedvezményezett ugyanakkor lehet az örökhagyót hűségesen és/vagy hosszú időn keresztül szolgáló asszony (és annak férje),10 de lehet a fiává fogadott káplán is.11 Ugyancsak közhitelű írásbeli végrendeleti intézkedéssel látja biztosítottnak élete végéig tartó gondozását az a
fiatal lány, aki „erőtlensége” és „ügyefogyottsága” miatt istápolásra szorul, és rokonai kizárásával arra az asszonyra, illetve utóbbi leszármazottaira hagyja javait, aki gondozását elvállalta.12 Előfordul, hogy a végrendelkező közvetlen törvényes örökös hiányában javait részben vagy teljes egészében kegyes és nemes célokra hagyományozza. Ilyenkor is akarata teljesítését közhitelű írásos végrendelet erejével kívánja biztosítani. Ilyen eset az, amelyben az özvegy hagyatéka jó részét pap mostohafiára, káplánokra és rokonaira hagyja, ám emellett a végrendelet számos, kegyes célra történő hagyományozást tartalmaz.13

A közvetlen végrendelkezésektől eltérnek azok a közhitelű írásba foglalt végakarat-kinyilatkoztatások, amelyeket az örökhagyó beteg-/halálos ágyán vagy más extrém helyzetben tett, ezek írásba foglalására azonban csak elhunytát követően kerül sor, tanúk (városi esküdtek, gyóntatók, polgárok stb.) bevallása alapján. (Ilyen esetek a város törvénykezési jegyzőkönyveiben is fellelhetők, amikor a végrendelkezés ténye és a hagyaték mibenléte per révén vagy – késői igazolás esetén – tanúvallomásként kerül be a törvénykezési jegyzőkönyvbe.)14

Az ily módon készült bevallások is elsősorban a házastársak örökösödését hivatottak bizonyítani. Vitás követelések elsimítását igyekszik biztosítani az az özvegy is, aki betegágyához hívott tanúk előtt kijelenti, miszerint néhai férje 525 forintot fizetett ki fiai és leányai tartozása fejében.15 Halálos ágyán az özvegy esküdtpolgárok előtt minden ingatlan és ingó vagyonát férjére hagyja, ezenkívül juttat kegyes célokra és a testvéreknek is.16 Az, hogy az ilyen végrendelettételek esetében többnyire a feleség az örökös, arra utal, hogy az örökösödési viták, perek során az asszony inkább kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint a férfi, és bizonyítékok beszerzésére szorul, ami indokolja a végakarat közhitelű írásba foglalását. Ilyen eset az, amelyben a férj – rokonai kizárásával – teljes vagyonát feleségére,17 vagy amelyben házát, szőlőit, ingóságait ugyancsak házastársára hagyja, biztosítva gyermekei harmadrészét, ám a hagyatékból nem hiányoznak a kegyes adományok sem.18 A feleség az örököse annak a kassai származású kolozsvári orgonistának, aki azonban származási helyén, Kassán található minden ingó és ingatlan vagyonát ottani testvérére hagyja, hogy ne háborgassák feleségét,19 és ugyancsak a feleség az örököse egy másik esetben a férj minden ingó és ingatlan vagyonának, ugyanakkor azonban a végrendelkező ez alkalommal gondoskodik testvéreiről, valamint meghagyja, felesége is köteles eleget tenni kegyes intézkedéseinek.20 Bonyolultabb az a végrendelet, amelyben az örökhagyó elhalt nővére végrendeletének végrehajtásáról is intézkedik, és külön feltünteti a kegyes célokra tett hagyakozásait, de arra is kitér, mi legyen az örökösödés rendje, amennyiben törvényes, kiskorú fia elhunyna.21 Ezeknek a végrendelkező halála után írásba foglalt végakaratoknak az esetében is előfordul, hogy örökösként a testvért jelölik meg: az ágyban fekvő hajadon testvérére hagyja házát, azzal a kikötéssel, hogy apjuk minden adósságát fizesse ki, és teljesítse más meghagyásait is,22 de találkozunk olyan esettel is, amelyben testvérek jelentik, hogy testvérük betegágyán lakóházát mindhármuknak osztatlanul hagyta.23 Az egyik végrendelkező Kolozsváron található javai felől intézkedik: örökösei mostohaapja, a városban lévő testvérei és más személyek, ám kegyes célokra is hagyakozik, de offenbányai minden vagyonát ottani testvérére hagyja – azzal a megjegyzéssel, hogy végakaratát ne háborítsák.24

Külön kategóriába tartoznak az egyházra/templomra  vagy kolostorra hagyott örökségeket írásba foglaló végakaratok. A már eredetileg – végrendeletben – a Szent Péter-templomra hagyományozott malom esetében azért foglalják a tanúvallomások alapján új végrendeletbe az eredeti hagyakozást, mert a malmot nemrégiben a Szent Mihály-templom plébánosai foglalták el, akik annak jövedelmét is élvezik.25 A szintén már előzőleg végrendeletileg az óvári domonkos kolostor lakóira hagyományozott fél halastórészt illető végakaratot és a másik tórészről végrendelkezők hagyakozását – a tanúk vallomása alapján – azért válik szükségessé megújítani, mert a kiegészítő végrendelkezést a város bírója megakadályozta.26 Előfordul az is, hogy az özvegy a hiteleshellyel íratja át férjének már a gyulafehérvári vikárius által megerősített végrendeletét.27

A kolozsvári végrendeletek kis számának és a fenti esetekre történő korlátozottságának okát a város szokásjogában, majd szabályzatban rögzített örökösödési jogában kell keresnünk. A végrendelet alapján történő örökösödés igen behatárolt lehetőségek között történik, éppen amiatt, mert az ősi vagyonnak, a „kolozsvári örökségnek” a vérség és nemzetség szerint kell öröklődnie. Ezért az örökösödési szabályzat a végrendelkezés jogát csak a szerzett javak esetében tartja fenn, kimondva, hogy „valakinek őstől maradtat ne hagyjanak az kit ő nem keresett”, mert az ilyen testamentumnak semmi ereje és helye nem lehet. Viszont a szerzett javakról az örökhagyó – az őt megillető részen belül – szabadon rendelkezik.

A szabályzat külön kitér a házastársak egymás javára tett végintézkedésére is (lásd a néhány fennebbi példát). Utal arra, hogy „az is történik, hogy a házasságban élő személyek edgyik a másikhoz való szerelmében, vagy egyéb okokból is edgymásnak kedveskedni akarnak, az olyanok az ő törvény szerént való részeken kívül valamit akarnak magok és gyermekek holta után hadni és edgymással végezni, arról idején testamentumokkal vagy egyéb vallástételekkel éltekben gondot viselhetnek, hogy holtuk után az atyafiak között egyenetlenség és perpatvar ne következzék.”28

Mind a felsorolt esetekből, mind a hatályos örökösödési rendből az a következtetés szűrhető le, hogy a kolozsvári polgár akkor véli szükségesnek közhitelű írásos végrendelkezés készítését, amennyiben elsőrendű közvetlen örökösök (gyermekek) hiányában, testvérek vagy más igényjogosultak mellőzésével, kizárásával számíthat arra, hogy végakaratát megtámadják. Erre utal a végrendeleteknek az az intézkedése is, melynek értelmében a javakból az örökhagyó atyafiaira (testvéreire) is örökséget hagy, abban a reményben, illetve azzal a kikötéssel, hogy ne háborgassák a végrendeleti örököst. A közhitelű írásos végrendelet elkészítésével, az abban foglalt végakarat félreérthetetlen megfogalmazásával, a hagyaték pontos definíciójával az örökhagyó ki kívánja küszöbölni a lehetőségét annak, hogy különböző indítékból az örökségből részesülni vágyók léphessenek fel igényeikkel, illetve biztosítani igyekszik azt, hogy per esetén a bírák elé hiteles, pontos végrendelet kerüljön.

A városkönyvbe vagy a hiteleshelyi jegyzőkönyvbe vezetett szöveg alapján az érdekelt fél közhitelű pecséttel ellátott példányt vehet kézhez. A városhoz, illetve a városi hatóság elé a végrendelet, esetleg osztály, de leginkább per esetén kerülhet (anélkül hogy ez kötelezően a város levéltárába is jutna).

Amennyiben a végrendeleti akarat teljesítése vagy osztály esetében az örökösödési igényt támasztó rokonok beavatkozása nyomán az örökösödési rend megállapítása új eljárást igényel, a város kérheti az eredeti végrendelet bemutatását, ami az eljárás beteljesedésekor esetleg a város levéltárában marad. Ez történhetett a váradi Kalmár Péternek a Báthory Zsigmond fejedelem által 1592. szeptember 11-én, Gyulafehérváron megerősített végrendeletével, amelyben előbbi egész vagyonát és kolozsvári követeléseit feleségére, Kádár Katalinra hagyja.29 A gyermektelenül elhalt végrendelkező testamentumát azonban Bornemissza (Eötves) János megtámadja, mert felesége részéről igényt tart az örökség egy részére, és az ügy fellebbezési felterjesztéssel kerül a fejedelem elé. A tárgyalás során mutathatták be a végrendeletet, amely végül is a város levéltárába került.30 Minden bizonnyal hasonlóképpen kerülhetett a város levéltárába Ferenczÿ Máté 1599. december 9-i végrendelete is.31 Bár pontos okát ez ideig nem sikerült tisztázni, mégis valamilyen eljárási ok vagy városi érdek indokolhatja az 1591-től 1619-ig többször főbíróságot viselt, tehetős kolozsvári polgár, Gellÿen (Bogner) Imre és házastársa, Kalachsweteő Kata 1608. július 16-án kelt végrendeletének a városi levéltárban történt megőrzését.32 „Torozkai Máté püspökné Beseniei Ersébet” fia, Toroczkai Szabó István javára (a többi atyafi kizárásával) 1628. augusztus 12-én tett végrendelete33 a rokonok részéről kiegészítést igényelhetett, legalábbis ezt látszik igazolni az 1629. november 3-i – Toroczkai Szabó István és Asztalos Bálint közötti – szerződés, az előbbi adósságát és egy óvári házat illetően,34 valamint az ugyanaznap Toroczkai Szabó István leánya, Anna és Asztalos Bálint közötti, az óvári házat illető szerződés,35 továbbá a kolozsvári tanács 1630. január 31-én kibocsátott birtokba helyezési levele Valentinus Felkert javára, „Stephanus Thoroczkaÿ Sartor” hitelezvénye alapján.36 Utólagos eljárás következtében kerülhetett a város levéltárába Radnóti István testamentuma, amelyet a város osztóbírái 1628. november 21-én annak következtében revideálnak, hogy a végakarattevő atyafia, Orgonás Jánosné Katus „difficultálta” annak intézkedését.37

A következő, az osztóbírói intézmény létrehozása után keletkezett végrendeletek, tekintettel arra, hogy az osztálylevelek sorozatában helyezték el őket, arra utalnak, hogy ezeket az osztály során mutatták be, és végül is a város levéltárában maradtak. Ilyen végrendeletek Gradicsi Katalin özvegy Csizmadia Lázárnéé (1633. február 25.),38Kraÿczar Andrásnéé (1633. október 16.),39 Daróczy Mátéé,40 Süteö Lőrincé (1644. február 25.)41 és Váradi Szőcs Istváné és feleségéé (1652. július 23.).42

Néhány végrendelet esetében jelenlegi adatainkból nem tudunk még következtetni sem arra, miként jutottak a város levéltárába. Ilyen „Margaretha Mÿrcke alias Demetrÿ Nagy de Lymba, nunc vero Blasÿ Havasely de Korod egregiorum condam relictam” 1599. március 11-én Kolozsvárt kelt végrendelete és osztálya fiait illetően, birtokai (Limba, Kórod és Papfalva), valamint más javai tekintetében.43 Csák Dániel a „varadi Ecclesianak eppuletire […] a varadj Scho-lara” hagyakozott 1600. május 9-én, Kolozsvárt kelt végrendeletében.44 Szemes Balázs testamentuma 1608. május 27-én kelt Kolozsváron,45 Szabó Mihály „keolseo Magiar utcai” végakaratát egy predialista, egy tizedes és egy polgár előtt nyilvánítja ki Kolozsváron 1626. december 6-án.46 Ezek közé tartozik Christian Greb leánya, Harangozó Margit asszony, „mostan Szeöcz Andor feleségének” 1631. május 11-én, ugyancsak Kolozsváron kelt végrendelete.47 Az egyedi sajátosságok mellett a végrendeleteknek van egy közös elemük: valamennyi Kolozsváron kelt, kettő esetében pedig a végrendelkező kolozsvári lakos (Szabó Mihály és Szőcs Andrásné), mely tény is hozzájárulhatott eme iratoknak a városi levéltárba kerüléséhez.

Vannak azonban esetek, amelyek során a végrendelet a város beadott (exhibitum) irataként kerül annak levéltárába. Ez akkor fordul elő, amikor a város maga szerepel örökösként egy végrendeletben, így számára ez utóbbi az örökölt javakat illetően jogbiztosító irat. Ez történik Nagy Salathielnek a város által kibocsátott közhitelű írásos végrendeletével. Nagy Salathiel betegágyában, felesége, Katalin jelenlétében és hozzájárulásával a saját szerzeményű Király utcai házát, jövedelmeivel együtt a város – falon kívüli – Szamosfalva felőli részének a végén lévő Szentlélek és boldog Jób pátriárka tiszteletére létesített ispotályaira hagyja, azzal a kikötéssel, hogy a város ezt az örökséget ne adhassa el.48 A végrendelkező végakaratában azért hangsúlyozza az örökség tárgyát képező ingatlan „saját szerzemény” voltát, mert a fennebb említett városi örökösödési jog szerint ősi javakról nem rendelkezhetett volna.

A másik, a városnak hagyományozó végakarat Kemény Lászlóné Hesdáti Erzsébetnek 1602. november 15-én, a kolozsmonos-tori hiteleshely által kiadott végrendelete. Ebben „az Also Jaray jószágomat, Kis Banit és Felseo Jarait, egÿ puszta házhelyen kívül, ki Mon Dénesé volt, esmét Also Járán és az Markos Kovach házán kívül, Nagÿ Akloson négy ház jobbágyomon kívül, kit az előtt is bírtam, hagyom és kötem Colosuari bíró uramnak tanácsával egyetemben, száznegyvenegy forintba, hogy temettessenek tisztességesen engem belőle…”49  A kor gyakorlatának megfelelően a városnak hagyományozott javakkal együtt az örökösökhöz kerülnek a Hesdáti Erzsébet után maradt „levelek” (iratok) is. Ezeket Kolozsvár város levéltárában helyezik el, a későbbi levéltári csoportosításokkal pedig a Vegyes iratok, 21. csomó (Diversa Fasc. 21.), illetve a 16. csomó (Fasc. 16.) részei lesznek.50

Az örökösödés útján a városhoz jutott „levelek” új színnel gazdagítják annak levéltárát. A mintegy száz irat a családi levéltárak jellegének megfelelően a hagyományozó közvetlen családján kívül adatokat szolgáltat a birtokos család rokoni kapcsolataira, ez utóbbiak sokféleségére és természetesen a család javaira, a családtagok által betöltött tisztségekre, társadalmi súlyukra stb. is.

Hesdáti Erzsébet az azóta kihalt, Torda vármegyei Hesdáti/Hosdáthi család leszármazottja. A Jára menti birtokos család rokonságban áll a Barlabási/Barrabássy,  Csoronk/ Chorong, Forró, Haczaki/Hachaky, Hosszú-aszói/Hozuwaszaÿ, az alsójárai Kerezsi/ Keresy, valamint a Küküllő vármegyei Szancsali, Sulyok, azóta jórészt szintén kihalt családokkal.

Erzsébet édesapja Hesdáti Márton, akit 1574. július 29-én Gyulafehérváron kelt levelében Báthory István vajda megbíz a Jára vizéből mosott arany beváltásával,51 és 1579-ben Joannes Literatus még arany átadásáról ír neki Tordáról.52 Hesdáti Erzsébet első férje gyerőmonostori Kemény László, Kemény János alvajda fia, akinek 1558. május 31-én ír Németújvárról (Güssing) megbízatásai teljesítéséről és ottani hírekről.53 Az iratokban gyakran Ombozi Kemény László néven szerepel, ottani birtoka alapján – e levelek is többnyire ottani ügyeiről szólnak. 1593. május 14-e előtt hal meg, ugyanis ez a keltezése Forró János levelének, amelyben arról értesíti az özvegyet, hogy részt kíván venni elhunyt férje temetésén.54

Kemény László halála után Hesdáti Erzsébet – a valószínűleg Zemplén vármegyei származású – Búza Pálhoz, a lippai vár egyik elöljárójához megy feleségül. A házasságkötés dátuma ismeretlen, feltételezhető azonban, hogy e tényre utal Báthory Zsigmond 1599. február 3-án Gyulafehérváron kelt parancsolata Borbély György lippai várkapitányhoz, amelyben értesíti utóbbit, miszerint szabadságot adott Búza Pálnak.55 Ezt az adatot látszik alátámasztani az is, hogy eddig az időpontig Kemény János intézi Kemény László halála után az özvegyre szállott birtok ügyeit,56 viszont 1599. május 21-én Zaboláról keltezett levelében Kemény János így ír Hesdáti Erzsébetnek: „Egjeb dolgokrol kegyelmednek nem irhatok, mert kegyelmed massal oluastattja meg.”57 Mely szavak értelmezhetők úgy is, miszerint Hesdáti Erzsébet írástudatlan, azonban úgy is, hogy környezetében megjelent valaki, akivel megosztja gondjait, ami megingatja a Kemény család tagjainak iránta érzett bizalmát, s akik közül többel, köztük Kemény Boldizsárral is feszült viszonyba kerül. Újabb adatok felbukkanásáig ez utóbbi feltételezés látszik valószínűbbnek. Ugyanis mind a Hesdáti-javak ügyeinek intézésében, majd később az omboziakéban Hesdáti Erzsébet maga jár el, jóllehet igénybe veszi a tordai Vas Imre deák és Forró János támogatását, ez utóbbit főleg a Kemény Jánossal támadt ellentétek eligazításában. A birtokigazgatásra vonatkozó iratok mellett néhány misszilis is található a hagyatékban, amelyek viszont nem arra utalnak, hogy írástudatlan asszonyhoz írták volna azokat. Forró János levelein kívül ilyen Járai Mihály deák levele, aki 1594. augusztus 5-én Kolozsvárról országos ügyekről számol be az özvegynek, a fejedelem városba érkezéséről, a tanácsurak közti egyenetlenségekről, a két Kendiről,58 és a Kendiek megöletéséről található írás is fennmaradt az anyagban.59

A Hesdáti Erzsébettől származott iratokat – mint említettük – a Vegyes iratok 21. csomójában (Diversa Fasc. 21.) helyezték el a városi levéltárban. Ezek közül hat darab 1541 előtti: a legrégibb egy 15. század végén készült genealógiai táblázat a Mauricus közös őstől származottakról,60 ezt követi Szentgyörgyi Péter vajda 1502. október 22-én, Szászsebesen kelt, a Torda vármegyei nemesekhez és földesurakhoz intézett parancsolata, melyben felszólítja őket, jelenjenek meg 1502. november 2-án Enyeden, az erdélyi nemesek országgyűlésén.61 A harmadik Kolozs vármegye ispánjainak és szolgabíráinak igazolása arról, hogy a Bácsban  tartott közgyűlésen Hesdáti Márton felperes kérésére hatalmaskodásért ítéletet hoztak a fenesi bíró ellen, aki a felperes anyósa, Pynthek özvegy Lupsai Mártonné kocsijából kifogta az ökröket, és azokat a szekérrel együtt megtartotta.62 A negyedik Héderfái Barlabássy Lénárd alvajda 1521. május 29-én Mezőrücsön kelt idézőparancsa, Hesdáti András megöletéséért,63 az ötödik Thwry Benedek, Torda vármegye ispánjának 1527. július 27-én kelt levele, Haczaki Lászlóhoz, amelyben nyolc szál deszkát kér,64 a hatodik pedig egy 1541. június 9-én Nagylakon kelt kötelezvény Chorong Gergely két szökött jobbágya ügyében.65 A következő évek levelei a családi levéltárakban általában előforduló ügyvéd-vallasok, osztály- és peres ügyek, tanúkihallgatási parancsok, jobbágyügyek és a családtagok közötti – részben már említett – misszilisek.

A Búza Pál után maradt, 1597 és 1599 között kelt nyolc levél a Vegyes iratok 16. csomójában található, néhány levél pedig a 21. csomóban. Ezek lippai ügyekre, Búza Pál családi ügyeire vonatkoznak. Búza Pál révén kerülhetett a 21. csomóba az a két levél is, amely Marzsinára és Lugosra vonatkozó adatokat tartalmaz, valamint a 17. csomóban elhelyezett, ugyancsak Lugost is említő, Búza Pál és Móré László javára Báthory Zsigmond által 1597. július 1-jén Gyulafehérváron kiadott tanúvallatási parancs.66

Összefoglalásként elmondható tehát: a kolozsvári szokásjog, majd a 17. század elején keletkezett írásos jogszabály megteremti azt a jogbiztonságot, amely „normális” esetekben fölöslegessé teszi a város polgárai számára az írásos vagy szóbeli végakarat-készítést. Ezekre többnyire az általános gyakorlattól különböző esetekben kerül sor, olyankor, amikor az örökhagyó törvényes örököse/i jussát kívánja korlátozni, esetleg ezt/ezeket kirekeszteni; valamely kiemelt örökösének kívánja a jogbiztonságát növelni; arra számít, hogy végakaratát megtámadják; kegyes célokra hagyakozik, illetve más, extrém helyzetekben. A testamentumok ismeretében pedig azonosítani lehet az örökös levelei közé/levéltárába került olyan levéltári anyagot, amely nem az irattár-/levél-tárképző működése során keletkezett.

  JEGYZETEK

  1. Kiss Mária Gyöngy: A kolozsvári osztóbírák és a működésük során keletkezett osztálylevelek. Tudományos vezető: Dr. Csetri Elek docens. Kolozsvár, 1983. Kézirat. (A továbbiakban: Kiss M. Gy. 1983.)

  2. Vö.: Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány. II.  Kolozsvár, 1861. 356–363. (A továbbiakban Dósa 1861.) –  Kiss M. Gy. 1983. 16–19.

  3. Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár története második és harmadik kötetéhez. Bp., 1888. 184–198. (A továbbiakban JakabOkl II. – Kolosvári Sándor–Óvári Kelemen: Corpus Statutorum Hungariae Municipalium. I. Bp., 1885. 251–272. (A továbbiakban: CStat I.)

  4. Dósa 1861. 362–363.

  5. KvLt II/1 (Liber civitatis). 77. – Ide sorolhatjuk Nagy Salathiel és felesége végrendeletét is, amellyel alább foglalkozunk. Az 1516-tól 1601-ig rendszeresen vezetett városkönyv kiadását Kiss András és Mihály Melinda készíti elő, az abba bevezetett statútumok, jogügyletek, jogfenntartó nyilatkozatok, vallomások a munka befejezése után válnak elérhetőkké.

 6. A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289–1576). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta Jakó Zsigmond. Bp., 1990. I. 410. sz. (A továbbiakban KmJkv)

  7. Uo. I. 1431. sz.

  8. Uo. II. 4313. sz.; 5169. sz.

  9. Uo. II. 4208. sz.

10. Uo. I. 779. sz.

11. Uo. I. 1802.

12. Uo. I. 1512. sz.

13. Uo. I. 1153. sz.

14. A kolozsvári, rendkívül gazdag törvénykezési jegyzőkönyvek 1590 és 1594 közötti kötetét Pakó László mesterképzős hallgató lemásolta, és kiadásra előkészítette. Mivel kilátás van arra, hogy más kötetek is elkészülnek, számítani lehet arra, hogy az említett jegyzőkönyvek végrendeleti anyaga is könnyebben hozzáférhetővé válik.

15. KmJkv I. 202. sz.

16. Uo. I. 2029. sz.

17. Uo. I. 976. sz.

18. Uo. II. 4328. sz.

19. Uo. II. 4364. sz.

20. Uo. II. 4366. sz.

21. Uo. II. 4362. sz.

22. Uo. II. 4365. sz.

23. Uo. I. 267. sz.

24. Uo. II. 438. sz.

25. Uo. I. 1185. sz.

26. Uo. II. 4010. sz.

27. Uo. II. 4716. sz.

28. Cstat I. 265. – Vö. Kiss M. Gy. 1983. 25.

29. Az Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága – Kolozsvár város levéltára (a továbbiakban KvLt) – Régi divizionális levelek (a továbbiakban RDL) I/4.sz.

30. KvLt Fasc. I. 60. (12.) sz.

31. RDL I/5. sz.

32. KvLt Fasc. I. 85. (28.) sz.

33. Uo. 136. (79.) sz.

34. Uo. 144. (87.) sz.

35. Uo. 145. (88.) sz.

36. Uo. 149. (92.) sz.

37. Uo. 138. (81.) sz.

38. RDL I/102. sz.

39. Uo. 101. sz.

40. Uo. 113. sz.

41. Uo. 132. sz.

42. Uo. 139. sz.

43. KvLt Fasc. I. 69. (14.) sz.

44. Uo. 70. (15.) sz.

45. Uo. 84. (12.) sz.

46. Uo. 129. (72.) sz.

47. Uo. 152. (95.) sz.

48. Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez. Buda, 1870. 391–393. (a továbbiakban JakabOkl I.) – Jakab a városi levéltár rendezetlen iratai között említi az eredeti oklevelet. Ennek jelzete: Fasc. H. 3. sz.

49. KvLt Fasc. I73. (17.) sz.

50. Vö. Kiss András: Források és értelmezések. Buk., 1994. 18. 323. (a továbbiakban Kiss 1994.) –  [Kiss Andrei]: Primăria municipiului Cluj-Napoca. In: Îndrumător în Arhivele Statului judeţului Cluj. II. Îndrumătoare arhivistice 16. Buc., 1985. 113, 115.

51. KvLt Fasc. 21. 43. sz. – Vö. Szabó Gyula: Kolozsvár levéltárából. In: Történelmi Tár VI/1884. 510–511.

52. KvLt Fasc. 21. 45. sz.

53. Uo. 10. sz.

54. Uo. szám nélkül

55. Uo. szám nélkül

56. Uo. 26. 77. sz.

57. Uo.

58. Uo. 63. sz.

59. Uo. 62. sz. – A Kendiekkel együtt esett Báthory Zsigmond áldozatául. A Hesdáti Erzsébettel levelező Forró János is.

60. Uo. 34–3. sz.

61. Uo. 1. sz. – Vö. Székely Oklevéltár. V. 34–35.

62. Uo. 2. sz.

63. Uo. 3. sz.

64. Uo. 5. sz.

65. Uo. 4. sz.

66. KvLt Fasc. 17. 26. sz.