A két világháború közötti Magyarország és a trianoni határokon túli területek urbanizáció-kutatását helyezi előterébe a Limes tudományos szemle 2004. évi 2. és 3. negyedévi tematikus kötete Városfejlődés Trianon után címmel. A válogatás újdonságot jelent annyiban, hogy írásainak tárgya lokális, ami általában egy országos szintű tendencia helyi megvizsgálására vonatkozik, és nem titkolt célja a történelemtudomány eszköztárával dolgozó, egyben társadalomtudományos megalapozottságú – a források elemzésénél a társadalomtudomá-nyok módszereit alkalmazó – urbanizációkutatás és a népszerűsítő jellegű helytörténetírás eddig kiépítetlen kapcsolatának javítása. Hiánypótló a korszakválasztás szempontjából is, hiszen a Horthy-kor városi társadalmának történetére koncentráló kutatások nemigen folynak, amint az a bevezető Gyáni Gábor-interjúból kiderül, aminek okát a kérdezett a korszak túlzottan átpolitizált, még ma sem kellően történelmi voltában látja.

Társadalomtörténeti átfogó tanulmány szemlélteti az első világháború utáni etnikai arányváltozásokat (Sebők László: Adatok a Kárpát-medence        10 000 lakosnál nagyobb városainak népességszerkezeti változásairól 1910– 1930 között) mint a városfejlődésben bekövetkezett változások egyik forrását. A területvesztés előnyei és hátrányai – a megmaradt központi országterület urbanizáltabb volta, a másik oldalon a vidéki városállomány legpolgárosodottabb elemeinek (a magasan urbanizált Erdélynek és Felvidéknek) határokon kívülre kerülése, Budapest túlsúlya – új megvilágításba kerülnek akkor, amikor egy falu, egy város, egy régió esetében vizsgáltatnak meg. A szűkös helyi erőforrások általánosan jellemezték a kort, ezt példázza a korszakban kétszer is a csőd szélére kerülő Komárom (Mácza Mihály: Az impériumváltás és következményei Komáromban [1919–1938]) vagy a hitelek igénybevétele következtében szinte eladósodott Győr (Honvári János: Győr és az egyesített városi kölcsönök. 1925–1928), de a lokális kutatások, a mikrotörténelmi rekonstrukciók eredményeként a hanyatlás mégsem mondható általános tendenciának. Legfeltűnőbben ez a határhelyzetbe került városok, települések alaposabb kutatásánál mutatkozik meg: az új viszonyok Nagyvárad esetében a fejlődés megtorpanását (Fleisz János: „Centrumból perifériá-ra.“ Nagyvárad átalakulása 1919 és 1930 között), Baja esetében viszont a gazdasági és kulturális élet felpezsdülését jelentették (Tánczos-Szabó Ágota: A határhelyzetbe került Baja városstratégiái 1921–1930 között), esetleg a modernizálódás és differenciálódás folyamatait indították be (Takács Péter: Község városi szerepkörben. Mátészalka, a megyeközpont). Az 1918-as impériumváltás következményei az utódállamokba betagozódó tartományokban sem mutatnak egységes jelleget: bár a Vajdaságot a közigazgatási és gazdasági élet visszafejlődése jellemezte, Újvidék, a térség városaitól eltérően, az egyre gyorsuló fejlődés színtere lett (Ózer Ágnes: Újvidék 1918 után).

Külön fejezetben foglalkozik a szemle a Magyarországra áttelepült egyetemekkel mint a kulturális életben bekövetkezett változások talán legfontosabbikával, egy-egy tanulmányt szentelve a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre (Lengvári István: A város és az „árva leány“ – Pécs és az Erzsébet Tudományegyetem), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre (Vincze Gábor: „Debrecen városában akadt erős konkurense Szegednek.“ A két város vetélkedése a száműzött Ferenc József Tudományegyetem „megszerzése“ érdekében) és a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia Sopronba történt átköltözésének (Németh Ildikó: A Selmecbányai Bányatisztképzőből lett soproni Erdészeti és Faipari Egyetem).

Tény, hogy az 1918 után gazdaságilag megroppant ország és elszegényedett állam ténylegesen nem finanszírozhatta a városok gazdálkodását, a bankok és városok viszonyában kialakult válsághelyzet mindkét fél lehetőségeit korlátozta (Gaucsík István: A Pozsonyi I. Takarékbank hitelpolitikája és a városok [1919–1929]). Felemásra sikerült a városfejlődést elősegíteni kívánó közigazgatási reform is (Gyenesei József: A városok közigazgatási reformja 1929-ben). Mégis, utolsó menedékként Budapest nemzetközileg elismert várossá tétele, vonzerejének fokozása több városrendezési terv része volt a két világháború között. A „legszebb fekvésű európai folyam menti város“ címe, a kereskedelmi központ, a fürdőváros, a vásárváros, a fesztiválváros, a kongresszusi és sportturizmus szerepköreinek kiépítésére mégsem kerülhetett sor nagyberuházások híján (Sipos András: „Megmaradt országunknak csodás kincse...“ Törekvések Budapest nemzetközi szerepkörének kiépítésére Trianon előtt és után). (Limes, 2004/2–3.)