Belső terek. 25 év 25 skót verse

Szerk. Ken Cockburn

At the End of the Broken Bridge. XXV Hungarian Poems. Ed István Turczi

Egy vers évenként, 1978 és 2002 között: erre az alapötletre épül a két antológia, amely a Parnasszus Könyvek kiadója (Tipp-Cult kft.) és a Scottish Poetry Library együttműködésének eredményeképpen állt össze. Huszonöt-huszonöt vers, huszonöt-huszonöt szerző. Az, hogy a kötetekbe válogatott versek kronológiája 1978-cal indul, a skót kultúrában talán beszédesebb, mint a magyarban. 1978 Hugh MacDiarmid halálának éve – a huszadik századi skót reneszánsz elindítója nehezen megkerülhető hivatkozási pont a skót irodalom történetében. „Mivel ez az antológia MacDiarmid halálának évében kezdődik, megfelelőbbnek éreztük, ha nem az ő egyik időskori versével, hanem egy, az apa haláláról szóló művel nyitjuk a kötetet” – írja a Belső terek előszavában Ken Cockburn. De fontos időpont ez azért is, mert alig egy évvel később, 1979-ben bukik meg a saját skót parlament felállításának érdekében kiírt népszavazás. Innen indulva az 1997-es igen-ig egy végső soron sikeres nemzeti-ellenzéki folyamattal párhuzamos a skót költészet. Számos átjárásra is lehet bukkanni a két folyamatban, természetesen. Az antológia ezt ki is játssza – érdekes módon, különösen a kötet első részében hangsúlyosan a férfi–nő szerepek mentén. A férfiak versei gyakran szólnak identitásról, temetőkről, jellegzetes, nemzeti hagyományhoz köthető eseményekről (Douglas Dunn, Tom Leonard, Robin Fulton, Edwin Morgan, Iain Crichton Smith, Norman MacCaig, Robert Crawford stb.). A magánélet – ebben a könyvben – hangsúlyosan a nők terepe, ők beszélnek szerelemről, az ő verseiket hálózza be a finom erotika (Liz Lochhead: A riválisom háza, Carol Ann Duffy: Az úrnő gyöngyei, Meg Bateman: Selyem stb.). A továbbiakban sem cáfolódik radikálisan ez a szerkesztési elv, talán csak egyenletesebbé, színesebbé válik egy fokkal a költészeti körkép. Nem kizárt, hogy azzal összefüggésben, amit az előszó így fogalmaz meg: „A Munkáspárt az 1997-es hatalomra jutása után azonnal autonómiát adott Skóciának, így a politikai közhangulat az ellenzékiségből és kritikából átcsapott az ünneplésbe és elfogadásba, más dimenziók kerültek középpontba – egyfelől a belső és a személyes, másfelől a tágabb külvilág. A kötet utolsó versei e megnöve-kedett öntudatosság jegyében születtek.”

E szerkezeti logikán belül természetesen különböző hangszínekkel szólalnak meg a versek: a nosztalgikus, az emelkedetten tragikus, távolságtartóan objektív vagy ironikus beszédmódok egyaránt fellelhetők. Olykor maguk a vershelyzetek is vonzzák a beszédmódot: „Egy utazás: amelyet nem akartam, mégis megtettem, / lecsukott szemmel – újra gyermek voltam, aki reméli, / hogy a tűszúrás nem fog fájni. Tavak és erdők, a tavak és az erdők / az önkívület súlytalan könnyedségével száguldanak el” – írja Robin Fulton, nosztalgikusan. Iain Crichton Smith egy elsüllyedt hajónak és legénységének állít emléket tragikus regiszterben: „Szilárdnak láttam / a templomodat. De ez nem az. A víz bezúdul / a szétváló deszkák közé, ahol én fájok / a kiguvadt szemek fölött.” Tom Leonard a skót beszélt nyelv megítélését jeleníti meg fanyar iróniával: „hábizony / eza zén nyelvem elég egy undormány / a zanyám aszonta / a tanárom aszonta / […] pókerarcú okosok akik komoran cipelik a múlt terheit aszonták / pókerarcú okosok akik komoran cipelik a jövő terheit aszonták / a feleségem aszonta ne-má-hogy-bele-ne-kerüjjek-ebbe-a-versbe aszonta / a köjkeim hazagyüttek a ziskolábul és aszonták / kábé minden könyv amit kinyitottam aszonta / még a Skót Nemzeti Szótár bevezetője is aszonta.” A kétnyelvű antológia így tulajdonképpen többnyelvű – az angol és magyar mellett feltűnik a skót nyelv, olyan szerzők esetében pedig, mint Meg Bateman, Aonghas MacNeacail vagy Kevin MacNeil, a gael eredeti. A kötet fordítói kifogástalan munkát végeztek – a kiadás megvalósulásában kulcsszerepet játszó Turczi István mellett olyan fiatal költő-fordítók ültették át magyar nyelvre a skót szerzők szövegeit, mint G. István László, Imreh András, Kappanyos András, Mesterházi Mónika, Szabó T. Anna. Az ő munkáikkal többek között olyan igényes fordításkötetekben is találkozni lehetett már, mint az Európa Kiadónál 2000-ben megjelent Yeats-válogatás.

A fentebb különböző összefüggésekben említett szerzők mellett jelen vannak még az antológiában Alastair Reid, Alan Spence, George Campbell Hay, Seán Rafferty, Don Paterson, Kathleen Jamie, Gael Turnbull, W. N. Herbert, John Burnside, Iain Bamforth, Gerrie Fellows, Andrew Greig és Richard Price. Részben ennek a válogatásnak a kiegészítéseként fogható fel a Parnasszus 2004-es téli számában olvasható skót költészeti összeállítás, amely közli az antológia bevezetőjét, Edwin Morgan, Douglas Dunn és Alastair Reid versei mellett, illetve Ken Cockburn, Christopher Whyte és Richard Price néhány olyan szövegét, amelyek nem jelentek meg a kötetben.

Mit kínálhat ehhez képest az a magyar költészeti összeállítás, amely ugyancsak az 1978–2002-es időszakot fogja át? A nemzeti autonómia felé törekvést nyilván nem, valahol a válogatás közepe táján viszont jelezheti a rendszerváltás perspektívájának feltűnését. Explicit módon talán csak Takács Zsuzsánál jelenik meg: „béklyóban ültük végig az értekezletet, / melynek egyetlen szónoka ő volt, ezerkilencszáznyolcvan- / kilencben, a demokratizálódó Magyar-országon, álmomban.” (Takács Zsuzsa: Édes Churchill, köszönöm a táviratot!) A tájékozott olvasó viszont azt is külön jelzésként olvashatja, hogy Faludy György neve és verse (Bolyongás közben) éppen az 1989-es dátumnál bukkan fel a kötetben.

A beválogatott költők neve alapján az antológia kétségkívül reprezentatívnak mondható, legalábbis a magyarországi költészetre nézve, a huszonöt szerző: Vas István, Kálnoky László, Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Benjámin László, Csorba Győző, Gergely Ágnes, Orbán Ottó, Baka István, Lator László, Weöres Sándor, Faludy György, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Várady Szabolcs, Rakovszky Zsuzsa, Balla Zsófia, Petri György, Kukorelly Endre, Rákos Sándor, Kemény István, Turczi István, Ferencz Győző, Térey János, Tóth Krisztina. Hogy maguk a versek is reprezentatívak legyenek az adott szerző művei között, illetve az adott év termésére nézve, azt – a kötet kiadói jegyzetéből kiderül – a Szép versek antológiák előválogatásai révén oldotta meg a kötetet összeállító Turczi István. Ezeken a kiindulópontokon túlmenően nincs különösebb tematikus, netán formai vezérfonala az antológiának. Talán annyi csupán, hogy a magyar költészet átlagánál jóval gyakoribbak az angol-amerikai utalások. Illyés Gyula beválogatott versének címe: Catch as Catch Can, a Nemes Nagy Ágnesé, rögtön az Illyésé mellett Amerikai állomás. Gergely Ágnes a Chaplin kontra Chaplin című verssel szerepel, a Faludy-vers egyik alcíme Kastély Sussexben, Takács Zsuzsa verscímében Churchill neve tűnik fel, Tandori Dezső Virginia Woolf után nyomoz a Russell Square, Tavistock Place-ben, Térey János pedig Földnélküli János nevével játszik el. Bizonyára annak a logikának a mentén, hogy a nagy-britanniai olvasó számára egyfajta captatio benevolentiae, bónuszpont lehet, ha brit utalás tűnik fel egy-egy versben.

Általában egy-két oldalnyi, szabad vagy nem túl bonyolult rímelésű versek kerültek az antológiába – az angol fordítói gyakorlatnak megfelelően, egy-két kivételtől eltekintve amúgy sem az archaikusan hangzó rímekkel adja vissza az angol szöveg a magyar eredetik hangulatát. A kötet fordítói: Ron Butlin, Tom Hubbard, Edwin Morgan (aki korábban is fordított magyar verseket), Angus Reid, Christopher Whyte, nyersfordítóként/társfordítóként pedig Varga Zsuzsanna. A fordítások, akárcsak a Belső terek esetében, jó minőségűek – a félreértések vagy „hibák” nem jellemzőek. A legszembeötlőbb különbség az eredeti és a fordítás között talán a Csorba Győző-szöveg esetében tapasztalható, ahol maga a vershelyzet, a kiindulópont változik lényegesen mássá az angol szövegben. Magyarul a vers címe: Ars poeticák a XX. századból (Följegyzés a hasonló című könyv olvasása közben), angolul így hangzik: 20th Century Poetry (Ont he fly-leaf of a book of the same title). Maga a szöveg is ilyen irányban módosul: „Miután más-más ars poeticák / tömegét olvassa az ember / s először komolyan veszi / amit komoly nevek leírnak […]”. Angolul: „When finally you settle down / to the business of reading poetry / the serious names are the first / to demand serious attention” (Angus Reid fordítása). A célnyelv felől nézve jó vers született, de meglehetősen távol esik a Csorba Győzőétől.

Az antológia bevezetőjét Pomogáts Béla jegyzi, arról tudósítva, hogy a magyar költészetnek mindmáig erős a társadalmi autoritása, hatása és megbecsültsége, hangsúlyozva, hogy a magyar vers – más közép-európai népek költészetéhez hasonlóan – gyakran vállalta a nemzeti identitás megőrzésének szerepét. Maguk a kötet versei nem támasztják alá ugyan ezt a megközelítést (bár kétségkívül lehetett volna ilyen válogatást is készíteni), az viszont biztos, hogy az At the End of the Broken Bridge (A leszakadt híd végén, Weöres Sándor versében: „A lerombolt híd tövén”) remek ízelítőt nyújt a magyar költészet értékeiből a brit olvasók számára.

*Parnasszus Könyvek, Bp., 2004.

Carcanet – Scottish Poetry Library, Manchaster – Edinburgh, 2005.