Aki végignézi a pszichiáter-filozófus-esztéta Pethő Bertalan műveinek gazdag bibliográfiáját, ilyen könyvre utaló címet nem talál benne. Legfeljebb egy alcím sejteti meg, hogy számlálhatatlan kalandozásai során ez az ijesztően enciklopédikus ember – Bartók és az amerikai posztmodern között – a rendszerváltozást megelőző húsz évben mint fotós bejárta a Kárpát-medencét Felsősófalvától Pozsonyig és Beregszásztól Kolozsvárig, végiglátogatott írókat, festőket, szobrászokat, tudósokat: és talán nem is sejtve, fényképezőgépével történelmet írt. Nem tudom, más hogy van vele, ezzel a Nehéz hűségben cím alatt (2001-ben) megjelent portrégyűjteménnyel (amelyet néhány más jellegű felvétel Székről, Kalotaszegről hitelesít), nekem mindenesetre újra és újra különleges élmény végiglapozni a százoldalnyi fekete-fehér fotót. Mert nem csupán képeket, arcokat látok – újra –, hanem pszichológiát, históriát, filozófiát is: azt, ami (én legalábbis úgy tudtam) csak szövegben megragadható. Pethő Bertalan rácáfol erre a (tév)hitre. A Kárpát-medence valóságos enciklopédiáját nyújtja egy szomorú, részben lezárt időszakból (1969–1989), amelyben nem utolsósorban ebből a szomorúságos, megalázó helyzetből jelentős életművek születtek. Nyilván jelképes a könyv képi beosztása: Kós Károllyal kezdődik, és Németh Lászlóval végződik; illetve ha a címlapot és a hátsó borítót számítjuk, az Ady-szoborportré előtt álló Szervátiusz Tibort mutatja az indító portré, hátul pedig a szintén erdélyi építészettörténész Debreczeni Lászlót látjuk, s a fénykép alatt ez olvasható: „Hevenyészve összeácsolt harangláb. A ráfüggesztett harang kicsi a hegykoszorúhoz mérve, de a hegyek horizontja fölé emelkedik. Az egyik szilágysági falu dombra épült templomának düledező tornyából emelték ideiglenes állványzatra, Debreczeni László vezetésével, aki sorra járta a romos templomokat, és restaurálta azokat. Levett kalappal tiszteleg nekik.”

A többi kép alatt nincs aláírás (a képjegyzék tárgyszerűen igazít el a kötet végén) – én azonban könyvet, könyveket tudnék írni hozzájuk csatoltan, oly elevenen idézik fel a több évtizedes személyes emlékeket. Ha semmi másért, hát ezért is hálával kellene gondolnom a hetvenéves Pethő Bercire. Pedig még mennyi, alaposabb megolvasásra váró könyve (pszichiátria, filozófia, művészettörténet, irodalomtörténet) vár itt a polcokon. (És most csak azokra gondolok, amelyeket talán képes lehetek megérteni.)