A kortárs skót irodalom a devolúció után

Gavin Wallace irodalomkritikus, jelenleg a Skót Művészeti Tanácsban az Irodalom szakosztály vezetője, az Edinburgh University Press által 1993-ban kiadott The Scottish Novel since the Seventies (A skót regény a hetvenes évektől napjainkig) című kötetben „szürke, morózus vadállatnak” nevezte a kortárs skót irodalmat, amely „hajlamos hosszasan elmerülni az önsajnálatban”. Wallace szerint a huszadik század végi skót kultúrában jelentkező pátosznak és elégedetlenségnek az egyik kézenfekvő oka az a nemzeti önrendelkezésről 1979-ben rendezett sikertelen referendumot követő általános sajnálkozás és fásultság, amely oly nagy mértékben jellemezte a skót közéletet. Szerkesztés alatt álló vállalkozásom – The Edinburgh Companion to Contemporary Scottish Literature (A kortárs skót irodalom Edinburgh kézikönyve) – több mint ötven, a devolúció utáni skót irodalom „állapotával” foglalkozó kritikai tanulmányt tartalmaz, újraértékelve Wallace meglehetősen defetista álláspontját, most már a devolúció utáni, az 1997-es sikeres referendumot követő idők szemszögéből nézve. Az alapgondolatot Christopher Whyte kritikus, regényíró 1998-ban publikált esszéjéből vettem. Az esszé címe Forum for Modern Language Studies (Modern nyelvi tanulmányok fóruma), és a szerző véleménye szerint „megválasztott politikusok hiányában gyakran vált az idők folyamán az írók feladatává, hogy a nemzetet képviseljék”. Az írás számba veszi az 1997 utáni irodalmat, és igyekszik megállapítani, hogy valójában mennyire és hogyan változott meg a skót irodalom kulturális és politikai szerepe. Beigazolódott-e Whyte jóslata, amely szerint „a skót parlament felállítása lehetővé tenné, hogy a skót irodalom végre irodalom lehessen és nem egy nacionalista mozgalom szócsöve”? Ha igen, akkor kérdés, hogy ez pontosan mit jelent, és milyen módon volna kívánatos ezt az irányváltást megtenni.

Elgondolásaink szerint a Companion új idők kezdetét jelezné a skót irodalomban és irodalomkritikában. Megjelentetését úgy időzítettük, hogy egybeessen az új skót parlament fennállásának tizedik évfordulójával. Az esszéket úgy válogattuk össze, hogy általuk nyomon követhető legyen az országban végbemenő kulturális átmenet a brit társnemzet állapotából az új, független (poszt)nemzeti állapotba. Az írások feltérképezik a kortárs skót irodalom legprominensebb irányzatait és fejlődésvonalait. A gyűjtemény nemcsak neves kritikusoknak a közelmúltban született munkáit tartalmazza, de megszólaltat karrierjük kezdetén álló fiatalokat is. Ez teszi igazán időszerű, újdonságot hordozó kötetté, amely örömmel és nagy kritikai optimizmussal fogadja a jelenkori kritikaelmélet paradigmaváltását a skót irodalmi tanulmányok keretén belül is. Egyes esszék jól ismert kortárs szerzők műveivel foglalkoznak, olyanokéval, mint Iain Banks, Janice Galloway, Alasdair Gray, James Kelman vagy Irvine Welsh, mások olyan munkákra figyelnek, amelyeknek a szerzői az elmúlt tíz évben tűntek fel, mint Andrew Greig, A. L. Kennedy, Don Paterson és Alan Warner, ismét mások az egészen friss, első vagy második könyvükkel jelentkező írók munkáit elemzik, akiket csak most kezdenek észrevenni úgy is mint a kortárs skót irodalom új avantgárd vagy „reneszánsz” mozgalmának képviselőit. Ide tartozik Laura Hird, James Robertson, Zoe Strachan, Louise Welsh. Tematikailag a kötet felöleli a tudományos igényű és az időszerű kérdések teljes spektrumát, és bemutatja a Skócia különböző, rurális vagy urbánus régióiban jelenleg folyó irodalmi tevékenységet, új irányzatokat fedez fel a próza, a dráma és a költészet területein. Néhány írás a gyermekirodalom vagy a krimi igen népszerű műfajában született sikerkönyvek íróinak, J. K. Rowlingnak vagy Ian Rankinnak a munkáit elemzi, mások elkalandoznak a filmkritika és televízió területére. A 21. század eleji skót kultúra nemzetközi jellegét és modern voltát bizonyítja, hogy a legtöbbet tárgyalt témák között megtaláljuk a szexualitást és a nemek problematikáját (nőkét, férfiakét, homoszexuálisokét és heteroszexuálisokét), a posztfeminizmust, a nemzeti érzelmeket, a globalizációt, az Új Európa kérdését, a kozmopolitizmust és posztkolonializmust, valamint a multikulturalitást, az etnikai és faji problémákat. A nyelv és a (poszt)nemzeti önkifejezés közötti összefüggés különleges fontosságot kap a Companionben, több írás is foglalkozik a skót irodalmi művekben fellelhető nyelvi és dialektusbeli jellegzetességek széles spektrumával. Ezt talán Kirstin Innes írása példázza a legjobban, amelyben Irvine Welsh Trainspotting című munkáját elemezve rámutat arra, hogy a szerző gyökeresen megváltoztatta az elfogadható irodalmi nyelvezetről alkotott felfogásunkat. A kortárs skót irodalomnak ezt a különleges aspektusát más szerzők is igyekeznek feltárni, közelebbről is megvizsgálva olyan kérdéseket, mint a skóciai gael nyelven írás kanonikus helyzete, a skót műfordítás „kettőssége”, a ma is elevenen élő szóbeli mesemondó hagyomány, valamint a skót stand-up comedy, az egyszemélyes komédia megjelenése és modern kori virágzása.

Úgy is, mint jelenkori irodalomtörténeti mű, a Companion kétségkívül igen ambiciózus, újító szándékú és eredeti vállalkozás. Az a hatalmas lelkesedés, amellyel a jövendőbeli munkatársak a felkérésemre válaszoltak, igazolta, hogy szükséges dologról van szó. Több mint száz vázlatot kaptam, azokból kiválasztottam huszonnyolcat. A többi huszonkét írás meghatározott témaköröket ölel fel, megírásukra olyanokat kértem fel, akik a területeknek jól ismert szakértői. A Companiont egyértelmű, szókimondó volta alkalmassá teszi arra, hogy tartósan befolyásolja a kortárs skót irodalomtudományt és a brit kulturális tanulmányokat egyaránt. A témakör összes fontos kérdését érinti, ezért remélhetőleg hamarosan nélkülözhetetlen forrásmunkává válik az új skót irodalomkritika és irodalomelmélet számára.

A Companion valamennyi tanulmányában megtalálható a tárgyalt terület kritikai áttekintése, az írók élénken bekapcsolódnak az éppen folyó kulturális vitákba, eredeti, tudományos igényű vizsgálódásuk tükrözi a szakterületükön való jártasságukat. A gyűjtemény maga részletekbe menően számba veszi mindazt, ami jelenleg az akadémiai kutatás körébe tartozik, azt, ami a posztdevolúciós időszakban „gondot okozott” a skót kultúrpolitikában, és azt, ami a nemzet képzeletét általában foglalkoztatja az új évezred kezdetén. A kötet négy részből áll. Az első rész négy, a Kontextus kérdését boncolgató esszét tartalmaz, megadva a gyűjtemény kulturális és politikai keretét, ezen túlmenően pedig nagy vonalakban felvázolja a főbb kritikai elképzeléseket és paramétereket. Gavin Wallace Cultural Politics and the Literary Mar-ketplace (Kultúrpolitika és irodalmi piac) című esszéjében áttekinti, milyen hivatalos, irodalmi alkotásokat támogató struktúrák léteztek az 1990-es évek kezdeteitől, Michael Gardiner Literature, Theory and Politics (Irodalom, elmélet és politika) című esszéje bemutatja Skócia jelenlegi társadalmi-politikai szféráját, miközben számba veszi azt a fejlődést, amelyen a kulturális elmélet keresztülment, Andrew Crumley azt járja körül, hogyan tükröződött a skót irodalom a különböző médiumokban, milyen politika alapján ismertették a könyveket, osztották az irodalmi díjakat, részesítettek előnyben folyóiratokat és könyvüzleteket, egyáltalán milyen mértékben számítottak az irodalmi élet eseményei híranyagnak. Végül saját írásom következik, amelyben megvizsgálom, hogyan született meg a hetvenes évek után a jellegzetes skót irodalomkritikai tradíció.

A kötet második része a Műfajok címet kapta, és az itt található írásokban a szerzők a posztdevolúciós időszak skót irodalmának legújabb terméséről értekeznek, közvetlen kapcsolatba hozva azt az ország jelenkori politikai helyzetével. Különösképpen nagy figyelmet fordítanak a hagyományos és a kísérletező-újító írásmód között fennálló, gyakran konfliktusterhes kapcsolatok vizsgálatára. Ebben a kontextusban különleges helyet kap a két „népszerű” műfaj, a gyermekirodalom és a krimi. Győzedelmes bevonulásuk az irodalomba az elmúlt tíz év során érdekes, néha egészen különleges módon fonódott össze a skótoknak azzal a politikai erőfeszítésével, hogy önmagukat mint független nemzetet határozzák meg vagy definiálják újra. Ilyenformán, amikor Fiona McCulloch a skót gyermekirodalom kritikai meghatározásán és kategorizálásán fáradozik, elkerülhetetlenül felmerül az a kérdés, hogy mit lehet vagy mit kellene tipikusan, illetve autentikusan „skótnak” tekinteni. Gill Plainnek a krimiről írt esszéjében előtérbe kerül az outsider, elidegenedett detektív alakja, aki nagyon is alkalmas arra, hogy általa az író kifejezésre juttassa a thatcherizmussal ellentétes politikai érzelmeit. Graeme MacDonald a jelenkori skót regény konceptuális határait vizsgálja, Adrienne Scullion a posztdevolúció időszakának drámatermését tekinti át, Alice Entwistle a női szerepeket és témákat kutatja a kortárs költőnők műveiben, míg Peter Clanfield és Christian Lloyd egészen újszerű, gondolatébresztő módon mutatják be azt, amit ők „átépítés-prózának” (redevelopment fiction) neveznek, keresve az irodalom, az építészet és a várostervezés érintkezési pontjait.

A kötet harmadik része az Írók címet viseli, és tizenhét esszét tartalmaz. Mindegyik egy-egy íróval foglalkozik, és az összes jelentősebb műfaj helyet kap bennük. A tárgyalt alkotók között megtaláljuk a nagy hatást gyakorolt „időseket”, olyanokat, mint Alasdair Gray, James Kelman és Edwin Morgan, és jelen vannak a fiatalabb, de már elismert írók is, mint Kathleen Jamie, A. L. Kennedy, Don Paterson és Alan Warner. Az esszék íróit felkértem, törekedjenek arra, hogy kellőképpen kidomborítsák a választott szerző műveinek egyéni aspektusát, és amennyire csak lehetséges, mutassanak rá arra, hogy a hangulat és az irányultság terén milyen különbségek találhatók az íróknak a devolúció előtt és után írt műveiben. Így Aron Kellynek a James Kelmanról írt munkája az elevenbe találó The Reterritorialisation of Power (A hatalom területi újrafelosztása) címet viseli, míg Robert Morace fejezete amellett érvel , hogy Irvine Welsh munkáiban egyszerre van jelen a lokálpatriotizmus, a pornográfia és a globalizáció. Gavin Miller a Utopia, Nationalism and Posthuman (Az utópia, a nacionalizmus és a poszthumán) címet adta az Iain Banksről írt esszéjének, és úgy közelíti meg az író tudományos-fantasztikus műveit, mint politikai és etikai allegóriákat, amelyek nagymértékben különböznek a korábbi skót irodalom alapjait adó hagyományoktól. Carole Jones „nemi dezorientációra” talál Janice Galloway munkáiban, miközben erőteljes különbséget észlel az írónőnek a devolúció előtt és után írt művei között. Míg a régebbiekben a cselekmény úgyszólván minden esetben Skóciában játszódott, a később publikáltakban gyakran helyezi őket Skócián kívüli területekre. Ez talán jelzi, hogy Galloway szabadulni akar a hagyományosan férfiközpontú skót életszemlélettől. Más esszék Kathleen Jamie ökológiai érdeklődését, Duncan McLean „posztkoloniális tragédiákat” megjelenítő regényeit vagy Jackie Kay „faji jelentésképzését” elemzik.

A negyedik és kétségtelenül legváltozatosabb rész a Témák címet viseli, és a benne olvasható tizenöt írás végigtekinti a kultúrában megtalálható főbb témák széles skáláját. Ezek közül jó néhány kritikai viták gerjesztője az egész nyugati kultúrában, a kortárs, posztdevolúciós Skócia kontextusában azonban különleges szempontokkal és jellegzetességekkel gazdagodnak. Néhány reprezentatív téma: a „válságban levő” férfiasság, posztkolonializmus és multikulturalizmus, faji, szexuális és nyelvi sokféleség, a nemzeti önazonosság állandósága, szemben a nyilvánvaló történelmi diszkontinuitással, az irodalom kapcsolata a média többi fajtájával, a filmmel, a televízióval és az internettel. A Companiont nem zárja le valamiféle végleges kritikai konklúzió, befejezésül egy, ideiglenesen Possible Futures (Lehetséges jövő-alternatívák) címet kapott fejezet áll, amelyben a jelenkori kreatív alkotóknak lehetőségük nyílik arra, hogy válaszoljanak a kötetben felvetett kritikai kérdésekre. Mostanig Nicola McCartney drámaíró, Zoe Strachan és Suhayl Saadi regényírók jelentkeztek, és nagyon örültek, hogy nem csak mint egy „tanulmány tárgya” lesznek jelen a kötetben. Közben én tovább keresem azt a skót költőt, aki hajlandó volna kritikus-kreatív hangon hozzászólni a dolgokhoz.

Elképzeléseink szerint a The Companion nemcsak az irodalomtudósoknak válik majd hasznára, bemutatva a jelenkori irodalom történetét, de ideális bevezető jegyzete lesz a skót irodalmat tanuló bölcsészhallgatóknak is. Diákok, doktorandusok, egyetemi és középiskolai tanárok egyaránt hasznosnak fogják találni jól felépített névmutatóját, ami vonzó szakkönyvvé teszi. Személy szerint abban reménykedem, hogy nemcsak az akadémikus elefántcsonttorony lakói, de a szélesebb olvasóközönség is megkedveli, hiszen amennyire csak lehetett, kerültük az irodalmi szakzsargon használatát, és a könyv koncepciója is ezt célozza. Olyan olvasókra számítok, akik nyitottak a skót irodalom kérdéseire, és az érdeklődésük sokkal kevésbé akadémikus. Mivel olyan írók munkássága nyomán, mint Kelman, Welsh, Banks vagy Ranklin és nem csak ők, a skót irodalom ma már nemzetközi közönséghez szól, remélem, hogy a Companion Skócián és Nagy-Britannián kívül is ismertté válik, és megmutatja a világnak, Európa egyik kis népének irodalma hogyan vívja magabízó, sikeres harcát azért, hogy lerázza magáról a nem érdemelt megnevezést: kisebbségi irodalom.

Vallasek Márta fordítása