A forrás (An Tobar)

Zöld fű közt kis forrás van a faluban,

hersegő fű fonja körül,

takarja, óvja, rejti.

Egy öreg nénétől hallottam róla,

de így szólt: „Páfrány nőtte be az ösvényt

ahol csuprommal annyiszor jártam,

csuprom is igencsak ütött-kopott már.”

Amikor barázdált arcába néztem,

láttam, két szeme forrását páfrány köríti,

kíváncsiság és vágyak elől takarja,

lezárja, lezárja.

„Senki sem jár ki már a forráshoz

– mondta a néne –, nem úgy, mint mi,

leánykoromban,

pedig a vize gyönyörű tiszta.”

És amikor a páfrányon át szemébe néztem,

úgy csillogott, mint a gyógyító víz,

sebeket forrasztó,

szívek fájdalmát enyhítő víz.

„Menjen el oda a kedvemért

– mondta a néne –, még ha gyűszűvel is,

hozzon egy cseppnyit abból a nehéz vízből,

amitől visszatér orcámba az élet.”

Ráleltem a forrásra végül,

és bár nem ő volt legnagyobb szükségben,

elvittem neki a kincset.

Lehet, hogy álmomban bukkantam

rá a forrásra, mert a minap,

mikor az ösvénynek ismét nekivágtam,

nem volt ott más, csak páfrány és sás,

és a néne szeme lezárult,

minden örömét hártya borítja.

Koporsók (Cisteachan-Laighe)

Magas, vézna ember,

rövid szakállal,

kezében gyalu:

valahányszor a városban

az asztalosműhely környékén járok,

a fűrészpor szagára

eszembe ötlik a hely,

a koporsók,

szegek és kalapácsok,

fűrészek, vésők,

köztük nagyapám, lehajolva,

keskeny, csupasz deszkát

gyalul, forgácsot gyárt.

Mielőtt tudtam volna, mi a halál;

vagy fogalmam lett volna róla, más, mint

csillámló sötétség, nyugalom halk susogása.

És amikor egy szeles tavaszi napon

a sírjánál álltam, nem jutottak

eszembe a koporsók, melyeket

másoknak készített:

mindössze hazavágytam, mert

otthon csevegés, tea, meleg volt.

És a másik iskolában,

ahol az ész asztalosai gyalultak,

ott sem láttam meg a koporsókat,

pedig mind körülöttem csücsültek;

nem ismertem föl az angol szegélyt,

a déli politúrt sem láttam a fán,

nem böngésztem, mit ír a réztáblán,

nem fogtam föl, hogy haldoklik népem.

De fölkelt a tavasz hideg szele

és végiggyalulta a szívem;

és keresztülfúrtak hegyes szögek,

és nem használ csevegés, tea a fájdalom ellen.

László Noémi fordításai